Trónok harca – szexvideó válogatás

A Huffington Post írta, hogy a regényadaptáció első és második évadában sokkal több volt az erotika, a harmadik évadban azonban átlagban hosszabbak voltak a 18 év felettieknek szánt jelenetek.

tronok_harca_szexjelenet

Ráadásul most a női nézők is örülhettek: a női hátsók mellett a férfi fenekek is a kamera elé kerültek, sőt volt olyan férfi szereplő is, akit teljes meztelen valóságában meg lehetett csodálni.

Az internetes honlap természetesen most is készített egy videós összeállítást a Trónok harca szexjeleneteiből. Trónok harca és a szex, az összes meztelenség videón és infografikán Kattints és nézd. A Trónok harca szexjeleneteit iszonyú nehéz volt leforgatni.
Véget ért a harmadik szezon is, az évadzáró közel 30 százalékkal több nézőt ültetett a képernyő elé, mint az előző évi záró epizód.
Az HBO sorozata harmadik évadjának végéhez ért, 5,4 millióan látták az USA-ban az adást, ez lényegesen jobb, mint a tavalyi szezonzáró epizód nézettsége. Noha az előző részben rendkívüli vérengzést mutattak, több pozitív szereplőt likvidáltak, és ennek hatására sokan fogadkoztak az interneten, hogy bosszúból felhagynak a széria követésével, a rajongók száma tovább nőtt.
A szezon átlagnézettsége is felülmúlta az előzőét, a rekordot pedig a május 5-i rész tartja, azt 5,5 millióan látták elsőre, majd sokan felvételről vagy második sugárzásra. A csatorna közlése szerint csak az Egyesült Államokban 13,6 millióan nézték hetente az újabb évadot – ebben benne vannak azok, akik az HBO Go szolgáltatást vagy digitális felvevőt (DVR) használnak, de azok nem, akik torrent-oldalakról töltik le.

A tavalyi év legmerészebb filmje: Shame

A Shame-et február végén vagy március elején mutatja be itthon a Budapest Film, és még nem találták meg hozzá az ideális magyar címet, ezért játékot hirdetünk: várjuk a cím javaslatokat, amiket továbbítunk a forgalmazónak. Amennyiben a forgalmazónak sikerül a beérkezett javaslatok közül kiválasztania a film magyar címét, a címet elsőként beküldő játékost fél éven keresztül minden bemutatásra kerülő filmjük premier vetítésére meghívják. Az általunk legjobbnak tartott öt címötletet elsőként beküldők pedig kapnak egy-egy DVD-t a Budapest Film kínálatából és egy-egy példányt Aron Ralston 127 óra című könyvéből… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További szex, erotika, pornó a mozikban: Erotika a filmekben és a plakátokon is – Mozifilmben Liptai Claudiát bassza Győző – Oroszlán Szonja hátulról megkúrva – Kerekes Vica combjai közt mamatatnak – Alyssa Mariano Small Town Murder Songs moziszex – Anna Prus 7 minut 2010 moziszex – Daniela Escobar Jogo Subterraneo moziszex – Moziszex: Hyun Jin Park Natali 2010 – Moziszex Lindsay Pulsipher Inni és élni hagyni – Moziszex Sade márki játékai Kate Winslet – Szerelemtől sújtva Kovács Patrícia meztelenül – Moziszex, Sarah Smart Funland – Moziszex Three and Out 2008 – Moziszex – Féktelen harag 2011 – Moziszex Zsaruk a pácban – Moziszex: Tierra de Lobos 2010 – Moziszex – Three and Out 2008 – Moziszex – Gradiva 2006 – Moziban szex Kerekes Vica Időjós a pácban 2008 – Moziszex O Crime do Padre Amaro – Mozivásznon szex All Good Things 2010 Kirsten Dunst – Boardwalk Empire Gengszterkorzó – Gaspar Noé filmjében kegyetlenül megdugatta Maria Beluccit – Kinatay perverz szex a mozivásznon – A lány és a farkas Red Riding Hood film – A Trónok harca Game of Thrones szexjelenetei – Szerelem és más drogok Love and Other Drugs – Oroszlán Szonja hátulról dugva, és a titkos frigy – A legjobb meztelen színésznőjére szavazhatsz – Szex és vér a Spartacus előzményében – Szerelem és más drogok mozifilm – Monica Belucci megerőszakolása az Irreversible című filmben – Natalie Portman feneke cenzúrázva – Moziszukák Andrea Riseborough, Mia Wasikowska – Görög Zita visszatért – Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek – Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés – További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau, Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau – Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 – Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt – Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom – Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet – Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója – Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor – Tóth Orsi és egy idős farok Johanna – Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon – Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest – Dobó Katát dugja Árpa Attila The Kiss Goodnight – Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm – Hernádi Judit szex Nyugalom – Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia – Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben – Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés – Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája – Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm – Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon – Lucia Brawley és Nagy Péter Lora – Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel – Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap – Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 – Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika – Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Pornó és szadizmus a művészfilmekben GrotesqueZongoratanárnőTitkárnőKen ParkAz érzékek birodalmaKilenc dal – Pannon töredék szex pornó és forradalom – Szopós szájú szexistennők egymást kívánják

Lola Créton – Szex a filmekben

Lola_Creton_meztelen_latszik_a_pinaja_a_18_eves_lanynakLola Créton szerepel és szexel a Viszlát, első szerelem című 2011-es filmben. A fiatal tinilány kategóris francia lány, aki bemutatkozik, csupán tizennyolc éves volt a debütálás évében, vagyis megállapíthatjuk, korán kezdte a merész jelenetek forgatását, bár ez hazájában nem is annyira meglepő. A film, amelyben mindezt teszi, a fiatalkori szerelemről szól, kiváló stílusban és képekkel, így a most látható jelenetsor valóban hozzátesz annak értékéhez, mondanivalójához.
A még mindig csak tizenkilenc éves lány elsőként az Imago című rövidfilmben tűnt fel, majd kisebb szerepeket kapott, de fel kellett cseperednie, hogy a rendezők számára más szempontból is érdekes legyen. Az lett, hiszen tizenhat évesen Catherine Breillat adott neki fontos szerepet a Barbe bleue-ben, két évvel később pedig jött ez a lehetőség, amit az ugyancsak fiatal, korábban színésznőként is bemutatkozó Mia Hansen-Løvenak köszönhet.

A játékát nézve, úgy vélem, hallunk még róla nagyobb produkciókban is, hiszen tehetséges színésznő van fejlődőben. Már csak az a kérdés, vajon merre viszi őt a párizsi művészeti élet az elkövetkező tíz évben, hiszen a karrier építéséhez ez lesz a legszebb és legkívánatosabb korszakja – írja az Erotika a filmekben blog
További szex a mozikban bejegyzések: Maria Schneider és az idősebb Marlon Brando románca – Bordélyház film, szex a mozivásznon itt – Alicia Silverstone mint kislányos pedofilkedvenc Lolita – A Tetovált lány amerikai változatában is erőszakkal fenékbe dugják a főszereplő hackerlányt – Kislányos fiatal színésznők Lolita szerepben, a fiatal husit kedvelőknek – Valami Amerika 2 teljes mozifilm, nézd meg és további szexmozi bejegyzésekre inkek itt.

Maria Schneider és az idősebb Marlon Brando románca

Az utolsó tangóban öngyilkos lett Paul felesége. A középkorú, kiüresedett lelkű amerikai céltalanul bolyong Párizsban, közös emlékek után kutatva. A francia Jeanne húszéves, egyetemista lány, akiről a filmrendező barátja portréfilmet akar készíteni. A véletlennek köszönhetően a két ember útja egy régi ház kiadó lakásában keresztezi egymást, melyben Paul a felesége elvesztése miatt érzett kétségbeesését váratlan és vadul szenvedélyes szeretkezésben vezeti le. Miközben mindketten élik külön életüket, a lakás állandó találkahelyük lesz. Paul és Jeanne sajátosan alakuló kapcsolata szükségszerűen tragédiába torkollik. A hetvenes évek egyik botrányfilmje. Az akkor 19 éves Maria Schneider és a nála harminc évvel idősebb Marlon Brando vad és heves románca az Utolsó tangó Párizsban című filmben olyan élethűre sikeredett, hogy az 1972-es mozifilmet Spanyolországtól kezdve, Szingapúron át, egészen Új-Zélandig évtizedekre betiltották. Miután Kádár János végignézte Bertolucci alkotását, állítólag a legerkölcstelenebb és legundorítóbb jelzőkkel illette a filmet… A teljes cikket itt olvashatod el

Bordélyház – szex a moziban

Egy gazdag rocksztár esete a méregdrága eszkortlánnyal. A művész úr hatalmas egóját apró kellemetlenség zavarja az utóbbi időben, szexuális téren ugyanis gondokkal küszködik. Ezt hivatott orvosolni a formás konzumhölgy, legalábbis elképzelése szerint. A lélekgyógyásznak elég dekoratív „miss” más véleményen van, így nehezen jutnak közös nevezőre. Ennyi volna az összeollózott jelenet története néhány mondatban, és hogy van-e szex bőven? Nos, inkább a fíling és az erotika dominál, mint a tömény szexualitás, bár némi aktivitás azért mutatkozik e téren is. Az előkelő kurtizánt Madeleine West ausztrál színésznő alakítja… A cikk és szexjelenet videó itt nézhető meg

Alicia Silverstone mint Lolita

Alicia Silverstone Lolita szerepben.

További Loliták: Viták övezik Nabokov Laurájának kiadását – 18 éves lányokról képek és videók – Lolita vágyak tinilányok imádata – Médiakurvát csináltak a kislányból – Kislányok felnőtt külsejű tinilánykáknak látszanak – Kislányok Lolita szerepben a divatban – Aranyos kislány puncija – Palvin Barbara divatmodell fashion Lolita – Gyereklányokkal szexelt, drogokkal bulizott Bon Jovi – Orosz szűzpinák eladók – Lolita vágyak, vonzalom a tinilányokhoz – Lindsay Lohan tizennégy évesen már szexelt és drogozott – 18 éves pornósok – Nem vagyok Lolita könyvajánló – Loliták: Dominique Swain Lolita 1997 – Loliták Alicia Silverstone – Loliták Jane March A szerető – Loliták Brooke Shields – Loliták Sue Lyon 12 évesen csábító nimfa – Dominique Swain – Vladimir Nabokov Lolita – Russian Lolita – Brigitte Bardot és a Lolita szindróma – Lolita szökés az intézetből – Lolita patika – Lolita 17 perces pornóvideó – Blonde Lolita videók – Pop Loliták könnyűzene pinaszőrzet nélkül – Állatságok és Loliták extrém szubkultúra – Lolita jelenség – Russian Lolita – Magyar tini Lolita – Lolita Appendicitis

A Tetovált lány amerikai változata

A tetovált lány mozis története: Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt Harriet Vanger. A lány testét sohasem találták meg. A nagybátyja, Henrik meg van győződve arról, hogy Harrietet meggyilkolták, és a tettest a Vanger-klán tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt. A férfi nem várt segítőtársra akad a tetovált hacker lány, Lisbeth személyében. Minél mélyebbre ás a furcsa páros a múltban, annál sötétebb és veszélyesebb dolgok kerülnek felszínre.
Most Amerikában újragondoltáka a filmet. Nyomasztó és durva krimit vitt vászonra David Fincher. A tetovált lány magyar borítója elég ütős lett. A téma már könyvként és filmként is bizonyította: képes elsöprő sikert aratni, és ezúttal sem okoz csalódást… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

További erotika a moziban: Valami Amerika 2 teljes magyar mozifilm – Jeremy Irons a perverz, szexista Borgia pápa – Itthon is láthatjuk az év legmerészebb filmjét, a címe Shame – Kerekes Vica billiárdozás közben a férfiak előtt leveszi a bugyiját és bepucsít – Liptai Claudiát egyetlen kúrós jelenete, ahol érdekből bassza Győző

Loliták

Cikkek, képek, videók Lolita és tinilány témában: Loliták Sue Lyon 12 évesen csábító nimfa – Loliták Dominique Swain Lolita – Loliták Alicia Silverstone – Loliták Jane March a szerető – Loliták Brooke Shields – Lindsay Lohan tizennégy évesen már szexelt és drogozott – 18 éves pornósok – Nem vagyok Lolita! Könyvajánló – Remi tinilány erotikus képek – Vladimir Nabokov Lolita – Testvér szerelem 17 évesen – Russian Lolita – Brigitte Bardot és a Lolita szindróma – Lolita: Szökés az intézetből – Lolita történet Patika Lolita: Patika – Blonde Lolita hardcore videók – Tinikurva nyeli a spermát – Lolita 17 perces pornóvideó – Tinipinák a neten – Pop Loliták könnyűzene pinaszőrzet nélkül – Állatságok és Loliták extrém szubkultúra – Tini pornó – Lolita jelenség – Russian Lolita – Lolita appendicitis – Amatőr Lolita Alicia Silverstone Lolita szerepben:

További Loliták: Viták övezik Nabokov Laurájának kiadását – 18 éves lányokról képek és videók – Lolita vágyak tinilányok imádata – Médiakurvát csináltak a kislányból – Kislányok felnőtt külsejű tinilánykáknak látszanak – Kislányok Lolita szerepben a divatban – Aranyos kislány puncija – Palvin Barbara divatmodell fashion Lolita – Gyereklányokkal szexelt, drogokkal bulizott Bon Jovi – Orosz szűzpinák eladók – Lolita vágyak, vonzalom a tinilányokhoz – Lindsay Lohan tizennégy évesen már szexelt és drogozott – 18 éves pornósok – Nem vagyok Lolita könyvajánló – Loliták: Dominique Swain Lolita 1997 – Loliták Alicia Silverstone – Loliták Jane March A szerető – Loliták Brooke Shields – Loliták Sue Lyon 12 évesen csábító nimfa – Dominique Swain – Vladimir Nabokov Lolita – Russian Lolita – Brigitte Bardot és a Lolita szindróma – Lolita szökés az intézetből – Lolita patika – Lolita 17 perces pornóvideó – Blonde Lolita videók – Pop Loliták könnyűzene pinaszőrzet nélkül – Állatságok és Loliták extrém szubkultúra – Lolita jelenség – Russian Lolita – Magyar tini Lolita – Lolita Appendicitis

Valami Amerika 2 – teljes mozifilm

A lottónyereménynek hála, Tamás megcsinálhatta a filmjét, ami azonban a várakozásokkal ellentétben nagyot bukott. A három fiú egy képeslap révén Alex nyomára jut, aki most szabadult a dutyiból Amerikában és megint csak álnéven, egy színdarab jogait akarja megszerezni. A fiúk azt remélik, hogy megtalálják Alexet, megveszik előle a jogokat és végre visszaszerzik a hatvan milliójukat, amivel a férfi lelépett. Irány Amerika! Ám természetesen a dolgok megint nem az elképzelések szerint alakulnak. Végül Tamásra vár a feladat, hogy Budapesten rendezze meg a darabot.

További szex, erotika, pornó a mozikban: Erotika a filmekben és a plakátokon is – Mozifilmben Liptai Claudiát bassza Győző – Oroszlán Szonja hátulról megkúrva – Kerekes Vica combjai közt mamatatnak – Alyssa Mariano Small Town Murder Songs moziszex – Anna Prus 7 minut 2010 moziszex – Daniela Escobar Jogo Subterraneo moziszex – Moziszex: Hyun Jin Park Natali 2010 – Moziszex Lindsay Pulsipher Inni és élni hagyni – Moziszex Sade márki játékai Kate Winslet – Szerelemtől sújtva Kovács Patrícia meztelenül – Moziszex, Sarah Smart Funland – Moziszex Three and Out 2008 – Moziszex – Féktelen harag 2011 – Moziszex Zsaruk a pácban – Moziszex: Tierra de Lobos 2010 – Moziszex – Three and Out 2008 – Moziszex – Gradiva 2006 – Moziban szex Kerekes Vica Időjós a pácban 2008 – Moziszex O Crime do Padre Amaro – Mozivásznon szex All Good Things 2010 Kirsten Dunst – Boardwalk Empire Gengszterkorzó – Gaspar Noé filmjében kegyetlenül megdugatta Maria Beluccit – Kinatay perverz szex a mozivásznon – A lány és a farkas Red Riding Hood film – A Trónok harca Game of Thrones szexjelenetei – Szerelem és más drogok Love and Other Drugs – Oroszlán Szonja hátulról dugva, és a titkos frigy – A legjobb meztelen színésznőjére szavazhatsz – Szex és vér a Spartacus előzményében – Szerelem és más drogok mozifilm – Monica Belucci megerőszakolása az Irreversible című filmben – Natalie Portman feneke cenzúrázva – Moziszukák Andrea Riseborough, Mia Wasikowska – Görög Zita visszatért – Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek – Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés – További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau, Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau – Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 – Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt – Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom – Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet – Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója – Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor – Tóth Orsi és egy idős farok Johanna – Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon – Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest – Dobó Katát dugja Árpa Attila The Kiss Goodnight – Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm – Hernádi Judit szex Nyugalom – Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia – Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben – Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés – Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája – Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm – Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon – Lucia Brawley és Nagy Péter Lora – Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel – Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap – Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 – Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika – Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Pornó és szadizmus a művészfilmekben GrotesqueZongoratanárnőTitkárnőKen ParkAz érzékek birodalmaKilenc dal – Pannon töredék szex pornó és forradalom – Szopós szájú szexistennők egymást kívánják

Láthatjuk az év legmerészebb filmjét

A Shame-et február végén vagy március elején mutatja be itthon a Budapest Film, és még nem találták meg hozzá az ideális magyar címet, ezért játékot hirdetünk: várjuk a címjavaslatokat, amiket továbbítunk a forgalmazónak. Amennyiben a forgalmazónak sikerül a beérkezett javaslatok közül kiválasztania a film magyar címét, a címet elsőként beküldő játékost fél éven keresztül minden bemutatásra kerülő filmjük premiervetítésére meghívják. Az általunk legjobbnak tartott öt címötletet elsőként beküldők pedig kapnak egy-egy DVD-t a Budapest Film kínálatából és egy-egy példányt Aron Ralston 127 óra című könyvéből… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További szex, erotika, pornó a mozikban: Erotika a filmekben és a plakátokon is – Mozifilmben Liptai Claudiát bassza Győző – Oroszlán Szonja hátulról megkúrva – Kerekes Vica combjai közt mamatatnak – Alyssa Mariano Small Town Murder Songs moziszex – Anna Prus 7 minut 2010 moziszex – Daniela Escobar  Jogo Subterraneo moziszex – Moziszex: Hyun Jin Park Natali 2010 – Moziszex Lindsay Pulsipher Inni és élni hagyni – Moziszex Sade márki játékai Kate Winslet – Szerelemtől sújtva Kovács Patrícia meztelenül – Moziszex, Sarah Smart Funland – Moziszex Three and Out 2008 – Moziszex – Féktelen harag 2011 – Moziszex Zsaruk a pácban – Moziszex: Tierra de Lobos 2010 – Moziszex – Three and Out 2008 – Moziszex – Gradiva 2006 –  Moziban szex Kerekes Vica Időjós a pácban 2008 –  Moziszex O Crime do Padre Amaro – Mozivásznon szex All Good Things 2010 Kirsten Dunst – Boardwalk Empire Gengszterkorzó – Gaspar Noé filmjében kegyetlenül megdugatta Maria Beluccit – Kinatay perverz szex a mozivásznon – A lány és a farkas Red Riding Hood film – A Trónok harca Game of Thrones szexjelenetei – Szerelem és más drogok Love and Other Drugs – Oroszlán Szonja hátulról dugva, és a titkos frigy – A legjobb meztelen színésznőjére szavazhatsz – Szex és vér a Spartacus előzményében – Szerelem és más drogok mozifilm – Monica Belucci megerőszakolása az Irreversible című filmben – Natalie Portman feneke cenzúrázva – Moziszukák Andrea Riseborough, Mia Wasikowska – Görög Zita visszatért – Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek – Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés – További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau, Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau – Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 – Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt – Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom – Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet – Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója – Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor – Tóth Orsi és egy idős farok Johanna – Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon – Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest – Dobó Katát dugja Árpa Attila The Kiss Goodnight – Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm – Hernádi Judit szex Nyugalom – Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia – Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben – Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés – Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája – Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm – Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon – Lucia Brawley és Nagy Péter Lora – Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel – Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap – Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 – Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika – Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Pornó és szadizmus a művészfilmekben GrotesqueZongoratanárnőTitkárnőKen ParkAz érzékek birodalmaKilenc dal – Pannon töredék szex pornó és forradalom – Szopós szájú szexistennők egymást kívánják

Űzessék ki a gonosz más gonosz által

Tetovált lány – Kijött a magyar plakát is David Fincher A tetovált lány-ához, ami formátumában azonos az amerikaival, de mivel nálunk más a premierdátum – az USA-ban december 21-én, nálunk csak január 19-én mutatják be a filmet -, Lisbeth Salander (Rooney Mara) mellbimbója kicsit másképp villan ki. Ha mellbimbószempontból hasonlítjuk össze a különböző változatokat, szerintünk a magyar nyer: az amerikai grafikus hülyén rátette a számra a mellbimbót átszúró biztosítótűt, a brit változaton meg mintha egyenesen a tű tartaná az 1-es számot.

Nálunk viszont logikusan a szám mögött hagyták a tűt, de azért oldalt szexisen kivillan a bimbóudvarral együtt. További erotikus moziért kattints a képre.

Erotika a filmekben és a plakátokon is

Távolról sem újdonság, hogy egy filmet már a plakáton szexszel próbálnak meg eladni. Összeszedtük a legmerészebben erotikus filmplakátokat.


Tetovált lány – Kijött a magyar plakát is David Fincher A tetovált lány-ához, ami formátumában azonos az amerikaival, de mivel nálunk más a premierdátum – az USA-ban december 21-én, nálunk csak január 19-én mutatják be a filmet -, Lisbeth Salander (Rooney Mara) mellbimbója kicsit másképp villan ki. Ha mellbimbószempontból hasonlítjuk össze a különböző változatokat, szerintünk a magyar nyer: az amerikai grafikus (lásd lent) hülyén rátette a számra a mellbimbót átszúró biztosítótűt, a brit változaton meg mintha egyenesen a tű tartaná az 1-es számot. Nálunk viszont logikusan a szám mögött hagyták a tűt, de azért oldalt szexisen kivillan a bimbóudvarral együtt.


Room in Rome 2010 – Aki látta Az ágyban című chilei filmet, a plakátról rögtön ki fogja szúrni, hogy a spanyol remake legalább egy dologban különbözik az eredetitől: nem egy srác és egy lány, hanem két vonzó nő jön össze egy hotelszobában egy éjszakára. Minimális mellbimbóvillantáson kívül szinte teljesen takarják egymás testét, mégis az a gyanúnk, hogy sokan kedvet kaptak ettől a képtől a mozijegy-vásárláshoz.


A barna nyúl, The Brown Bunny, 2003 – Vincent Gallo filmjében mintegy másfél órán keresztül nem történik semmi, aztán az utolsó percekben Chloe Sevigny leszopja Gallót. Ezt tekintetbe véve kicsit félrevezető az orális szexet ábrázoló plakát, amin nagy betűkkel feltüntették, hogy a filmet csak felnőttek nézhetik meg: a gyanútlan mozizó esetleg azt hiheti, egy jó pornóra vált jegyet.


Mennyei háború, Batalla en el cielo, 2005 – A Mennyei háború ugyanúgy kezdődik, ahogy Gallo filmje végződött: egy premier plánban megmutatott szopással. A film abszolút főszereplője amúgy egy elhízott, középkorú pasi, akit a plakáton használt fotóról ügyesen leretusált a grafikus, és inkább csak a pucér, fiatal mellékszereplőnőt tartotta meg. Érdemes megnézni az amerikai posztert is, ahol olyan hajzuhatagot varázsoltak a lányra, ami eltakarta a melleit.


A titkárnő Secretary, 2002 – A titkárnő plakátja sokkal többet sejtet, mint amennyit megmutat, és ez az incselkedés tökéletesen passzol a film hangulatához, ami azt meséli el nagyon bájosan, hogy egy megtiport lelkű lány (Maggie Gyllenhaal) hogyan talál magára egy szado-mazo kapcsolatban. Az „assume the position” szlogen kétértelműségében rejlő poén a magyar fordítónak nem tűnt fel, ezért a magyar plakáton „így vegyük fel a pozitúrát” szerepel, mondjuk „a neked való pozíció” helyett.


Taxidermia 2005 – Tökéletes plakát, ami nem csak összhangban van Pálfi György mindenféle testiséget középpontba állító filmjének hangulatával, hanem azt is ordítja: ha már egy tűzokádó pénisztől besokallsz, nehogy beülj erre a filmre!


Sliver 1993 – Ha csak azt vennénk tekintetbe, hogy milyen intim részek látszódnak a plakáton, ezt kifejezetten szemérmesnek kéne minősítenünk, hiszen csak két arcot látunk, és hogy véletlenül se villanjon ki Sharon Stone dekoltázsa, a helyére idétlenül beapplikálták Tom Berenger szemét. Hogy miért kapott helyet mégis az összeállításunkban, annak kulcsa természetesen Stone arckifejezése: az elélvező nőt még ma is szinte tabuként kezelik a hollywoodi filmekben.


Brüno 2009 – A Brüno reklámkampánya szinte viccesebbre sikerült, mint maga a film: a különböző harsányan meleg szerkókban, illetve meztelenül pózoló, tetőtől-talpig leszőrtelenített Sacha Baron Cohen tulajdonképpen már a poszterekkel ellőtte a munícióját, és bebizonyította, hogy egy poén kedvéért bármire képes.


Cashback 2006 – A furcsa fotó magyarázata: a film egy élelmiszerboltban dolgozó srácról szól, aki fantáziálásai során megállítja az időt, és képzeletben levetkőzteti a vonzó női vásárolókat. Láttunk már erotikusan jóval szuggesztívebb plakátot is, de ami a franciáknál simán elment, azt az Egyesült Államokban nem tolerálták: az amerikai verzión melltartót adtak a lányra, és a biztonság kedvéért még a film címének óriási betűit is rányomtatták.


Visszafordíthatatlan, Irréversible, 2002 – Nehéz lett volna olyan plakátot készíteni a filmhez, ami visszaadja azt a brutalitást, amit Gaspar Noé felvonultat, és ha sikerült is volna, valószínűleg nem lehetett volna kitenni az utcára. Ehelyett kapunk egy (legfeljebb utólag vészjóslónak bélyegezhető) finoman erotikus képet, amin Monica Bellucci meztelen mellére épp csak rá van lehelve a fehér ruha.


9 dal, 9 Songs, 2004 – A filmet sokan pornográfnak kiáltották ki, ami szerintünk túlzás: a 9 dal legfőbb (talán egyetlen) erénye az életszerűen ábrázolt szex, és meglehetősen álszent dolog csak azért elítélni, mert a színészek valóban szeretkeztek a jelenetek felvétele közben. Az más kérdés, hogy néhány popszám és pár érzékletes szexjelenet még nem elég egy jó filmhez. A plakát kifejezetten ízléses, hatásosan sugallja a testiséget, anélkül, hogy explicit lenne.


A szex és Lucia, Lucía y el sexo, 2001 – Ez a plakát az egyik kedvencünk: messziről rápillantva csak egy piros ruhában bicikliző nőt látunk, de kicsit jobban megnézve feltűnik a kacérkodva kivillanó mellbimbó. Játékos, mint a film maga, amiben fiktív és valós szereplők szerelmi és szexuális élete kuszálódik keresztbe-kasul.


Antikrisztus, Antichrist, 2009 – A Charlotte Gainsbourggal szeretkező Willem Dafoe feneke épp csak belátszik a képbe, de nem is maga a meztelenség a lényeg a plakáton, hanem, hogy rögtön levesszük: ebben a filmben a szexualitás valami iszonyatosan sötét dolog.


Nyugalom 2008 – Ha nem ismernénk a történetet, nehezünkre esne magyarázatot találni Alföldi Róbert filmjének nyomasztó plakátjára, de tudjuk a sokkoló igazságot: az a nő középen a szétfolyó idomokkal Udvaros Dorottya. Persze nem testi valójában, a szimbolikus kép az Udvaros által megformált nő fiára telepedő, szerelmét gúzsba kötő lelkét ábrázolja meghökkentően hatásosan.