Címke: szolga

Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját

domina_urno_felszereleseiÉletével fizetett a szado-mazo szexért egy brit férfi, aki egészen Belgiumig utazott, hogy megkínozza Európa legperverzebb dominája Lucrezia. Lucrezia akit valójában Ira V.D.-nek hívnak egyébként közismert alakja a szélsőséges szexuális szolgáltatásokra gerjedők körében, a csendes falucskában, Sint-Job-in-’t-Goorban lévő otthonában már öt éve berendezett egy börtöncellát a klienseinek, ahol kérésre kikötözte, megalázta és kínozta a „csúnya, rossz fiúkat”.
Az 58 éves vendég a zuhany alatt esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A férfi – ahogy a rendőrség fogalmazott – egy „intenzív aktuson” vett részt Lucrezia úrnő és segítője, Juno belgiumi villájában. A két nőt letartóztatták és halált okozó testi sértéssel vádolták meg őket. A 46 éves Lucrezia – akinek valódi nevét nem hozták nyilvánosságra –Európa legperverzebb dominájaként hirdeti magát honlapján. Az oldalon azt írják, hogy specialitásuk az „extrém fájdalom” okozása, amit fotókkal és műtéti eszközökkel is bizonyítanak. A szerencsétlenül járt férfi dinitrogén-oxidot – más néven kéjgázt – kapott, amit műtéteknél fájdalomcsillapításra használnak. A törvényszéki orvosszakértő szerint elképzelhető, hogy ez okozta a halálát.
„Az aktusok egy órán át, de akár három napon keresztül is tarthatnak. Extrém hosszú és orvosi esetekre specializálódtam. Szadista vagyok, intelligens és perverz” – írta Lucrecia a honlapján. A nő belgiumi szomszédja a The Daily Mail című brit bulvárlapban azt nyilatkozta, hogy a csendes környék teljesen megváltozott, mióta megnyílt a szado-mazo pince.
„Lucrezia érkezése után tele lett az utca drága, külföldi rendszám autókkal, a hiányosan öltözött vendégek pedig hozzám csengettek be, mert sokszor eltévesztették a házszámot. De a pohár akkor telt be, amikor a kertben is folytatták a szadista aktusokat, így a gyerekeimet ki sem tudtam engedni játszani” – mondta a nő, aki érthetően megkönnyebbült, amikor hírét vette a letartóztatásnak.

További bejegyzések a témában: Sex and Submission – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? – A szadó-mazó és csoportszex alapnak számít! – Sztárok és luxusmadámok – Kötözés, kiszolgáltatottság erőszak – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szadómazó a tűkkel átszúrt fityma – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlet és megalázlak – Asian slave, ázsiai csaj megkínozva – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Spanking fenekelős bdsm videók – SM erőszak brutális kínzás megalázás – Normális szex a szadó-mazó – Fisting, öklözés pinába, seggbe, és duplán – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért – A BDSM szexet próbáltad már? – Dominancia az ágyban és a magánéletben – Hogyan lehetsz Domina – Mi mozgatja a szado-mazochistákat?
Történetek: Domina és szolga szerepcsere, Emlékezetes nyár szadóazó vágyakkal,  Szadó-mazó vágyakba beavatás 1 – 2 – 3 – 4,  BDSM Dominák megalázzák szolgáikat 1 –2, A háziszolga, Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak – Dominák világa 1. rész – 2. rész, Domina férfit fegyelmez, Az új rabnő, Úrnőm tiszteletére.

Domina és szolga szerepcsere

Elindult a vonat. Épp nyúlnék a telefonomért, hogy értesítsem Őt, a terv szerinti vonaton vagyok, mikor meghallom az üzenetjelző hangot, és olvasom a szemrehányást: ma még semmilyen életjelet nem kapott tőlem. A válaszomat követően hamarosan csörög a telcsi: még a munkahelyén van, és érdeklődik, milyen címen is tudja elérni a topicot? Olyan régen nem olvasta már, hogy nem is emlékszik rá. Megmondom neki hogy elég sokat változtam, de azt nem.hogy ennek következménye is lehet.
Az elmúlt hét eléggé megviselt lelkileg, és emiatt nagyon keveset aludtam. Nem hoztam magammal olvasnivalót, gondoltam, szunyókálással töltöm az utat. Ehelyett a fantáziám élte külön életét. Természetesen a ’másik oldali’ fantáziám. Elképzeltem, hogy miket szeretnék csinálni, ha sor kerül szerepcserére. Sosem láttam még Őt zuhanyozni. Ezért ki fogom parancsolni a fürdőszobába. Sem őt, sem mást nem láttam még, hogyan mossa meg a péniszét. Meg akarok nézni egy alapos tisztálkodást! Több mint egy éve tart a kapcsolatunk. A számtalan, orális kényeztetéssel töltött perc ellenére soha nem akarta vagy engedte, hogy így jusson orgazmushoz. Ennek véget kell vetnem!
Amikor a panzióban belépünk a tetőtéri szobába, fél pillanat elég ahhoz, hogy felmérjem a helyszínt. Balra nyílik a fürdőszoba. A bejárati ajtóval szemben egy tetőtéri bukóablak, mellette, szinte a térbe állítva egy szekrény illeszkedik a ferde mennyezet alá, az ajtótól jobbra egy fésülködőasztal, előtte és mellette szék. A másik oldalán egy fakeretes franciaágy. Az ággyal szemben dohányzóasztal és fotel, a fotel fölött, egy polcon ócska kis tévé. A nem túl apró szoba közepén pedig egy fával burkolt oszlop. Tudom, hogy új élményeket köszönhetek majd neki. Amíg ő a tévét próbálja beüzemelni, én elmegyek zuhanyozni. Magamra csukom az ajtót, így nem hallom, mit csinál. Szokásomtól eltérően hosszan áztatom magam a tus alatt, és frissen borotválom lábamat, hónomat. Közben felötlik bennem: vajon kijön utánam? Épp kezdeném leöblíteni magamról a tusfürdőt, de kivágódik a fürdőszoba ajtaja.
Dühös a szeme, mikor kérdezi, hogy úgy gondolom, zuhanyozgatni jöttünk ide?
Ekkor veszem észre, hogy csaknem meztelen, és egyik kezében a korbácsot tartja, a másikban a bilincseket. Ez utóbbiakat a radiátorra dobja, és rám parancsol, hogy egy percen belül legyek készen. Kimegy, de az ajtót nem húzza be. Nagyon megijesztett a tekintete, a hangja, hát kapkodva törülközöm, tekerem magam köré a törülközőmet, mosom a fogamat. A fésülködésre már nem merek időt vesztegetni, és a bilincseket is kifelé mentemben próbálom felrakni a csuklóimra. Közben átvillan az agyamon: vajon az oszlophoz bilincselve kell megvárnom, amíg ő is lezuhanyozik?
Az oszlop előtt állva vár. Nem merek ránézni, lehajtom a fejem. A szeméremrésemet kell megmutatnom: elég nedves-e? Ekkor újra hibázok: leveszem magamról a törülközőt. Nem, engem még nem akar látni. Újra betekerem magam, közben terpeszben állok. Elégedetlen velem, de ha nem lenne, akkor is az oszlopot kellene ölelnem helyette: a túloldalon összekapcsolja a bilincseket. Az oszlop éle a mellkasom közepének nyomódik, nem tudom elhúzni sem magam tőle. És persze terpeszben, terpeszbe, még nagyobb terpeszben. Lerántja rólam a törülközőt, és már csattan is a lábam között a korbács. Összerándulok, szeretném összezárni a combjaimat, de terpeszállásban ez lehetetlen. Gyors és erős ütések záporoznak számolatlanul.
Harminc? Ötven?… Vagy még több? Nem tudom. Hol nyögök, hol feljajdulok, a combjaim remegnek, erősen ölelem az oszlopot. Bár dőlne ki! De nem, csak az ütések maradnak abba. Szinte durván nyúl belém. Könnyen siklik be az ujja, de ez kevés szerinte: a padlóra kellene csöpögnie a nedvemnek. Fokozatosan, nem túl gyorsan tolja be a teljes fordulaton zümmögő vibrátort, és nekem ég a fülem, az arcom, lüktet a halántékom az ijedt izgalomtól: tudom, hogy most nem leszek képes benntartani. Ráadásul képtelen vagyok nem figyelni arra, amit csinál: bal mellem köré kötelet csavar, kicsit meghúzza felfelé, majd a magasban az oszlop köré fonva rögzíti, másik végét pedig a jobb mellem köré köti, ezzel azt is kissé megemelve. Elmarad a bíztató, rövid és gyors, de mohó csók, amit annyira szeretek, elmaradnak a harapások a nyakamról és vállamról, nem markol a mellembe sem. Haladéktalanul és tétovázás nélkül csippenti rá a csipeszt a mellbimbómra. Majd a másikra is.
Hátra rándulnék, de a kötél nem enged. Enged viszont közben a hüvelyizmom, amit úgy látszik, hiába edzegettem. Teljes erőből, riadtan szorítok, de minden hiába. Szinte pánikban, félig sírva, alig hallhatóan mondom, hogy ne haragudjon, de ki fog csúszni. És már koppan is a padlón a vibrátor. Igen, tudom: engedetlen voltam. Igen, tudom az okát: nedves vagyok. Nem sokáig kell várnom arra, hogy mi lesz a büntetésem. A bal mellemről egyetlen korbácscsapástól lerepül a csipesz, az ütést pedig megduplázzák az oszlopról visszacsapódó vékony szíjak. A másik csipeszt a szárak összeszorítása nélkül rántja le rólam. Ezúttal szája sem enyhíti az érzést. Szívesen csúsznék le az oszlop tövébe, de a kötelek a mellemnél fogva megtartanak. Csukott, összeszorított szememből lassan csordogál a könny. Amikor zárt szemhéjamon keresztül érzékelem a közelítő éles fényt, amely a máskor annyira kedvelt viaszt jelzi, újra elkap a rettegés, de ezúttal fölöslegesen: még sajgó mellem szinte nem is érzi meg a cseppeket.
Újra a lábam között csattog a korbács. Egyre jobban sajog, egyre jobban ég. Nem bírok parancsolni magamnak: nem törődve a tartó kötelekkel, megroskadok, és nagy nehezen végre összezárom a combjaimat. Nem érdekel, mi lesz a következménye, csak az, hogy abbamaradtak a csapások. A korbács nyelét a combom közé dugja, csak hogy tudjam, nem maradhatok így.
Megkérdezi, hány ütést kérek az ágyékomra büntetésképp? Alig érti a választ, a minimumot, aminél kevesebbet nem merek mondani, többet meg nem bírok: hármat. Már csattan is. Ez iszonyat! És már több mint három. Hát persze, hogy nem számoltam! Hiszen nem utasított rá.
Igen, számolok már. Egy, kettő, három. Vége. Végre. Eloldoz. Nem hiszek a fülemnek! Megengedi, hogy megnézzem, hogyan zuhanyozik.
De mit fogok én most látni? Hiszen könnyel teli szemmel, égő ágyékkal botorkálok utána a fürdőszobába.
Megállok az ajtó mellett, a zuhany felé fordulva, és nem is merek felnézni rá. Rémesen érzem magam, szeretném, ha láthatatlan lennék. Szinte görnyedten állok, a lábát nézem. Ezzel újra feldühítem: nézzek rá! Tétovázok, hogy meg merjem-e engedni magamnak, hogy nem emelem fel a fejem. Nem akarom, hogy lássa: könnyes a szemem. Kínomban eszembe jut a vonaton megfogalmazódott vágyam. Így amikor újra felcsattan a hangja, hogy
“Megengedtem, hogy nézd, ahogy zuhanyozom?”
Ijedtemben felkapom a fejemet, és egy köszönömöt suttogok. De tudok én ma jól csinálni valamit?
Hát nem. Egy bizonyos részét nézzem! Nem esik nehezemre odaszegezni a tekintetemet. Csodálkozva látom, hogy a mérete is és a formája is kicsit más, mint amit megszoktam. Kicsit hosszabb, kicsit vastagabb, különösen a tövénél. Szinte sajnálom, hogy olyan kevés és gyors mozdulattal mossa meg.
Zuhanyozás után visszamegyünk a szobába. Az oszlop mellett letérdeltet és elém áll. Megengedi, hogy a számba vegyem. Közben lassan hátrál. Próbálom követni. Térdelve ez cseppet sem könnyű. Int, hogy nehogy hagyjam kicsúszni a számból! Sikerrel kanyarodunk az ágy mellé. De ekkor lép egy határozottat hátra.
Remény vesztetten roskadok a sarkamra, hajtom le fejem. De most, kivételesen, nincs semmi baj. Felállít és az ágyra tenyereltet, így tesz magáévá. Majd újra térdelve folytathatom. Hamarosan a szokásos hevességével élvez el. Utána nevetve dől az ágyra. Pár pillanat múlva erőt veszek zsibbadt lábaimon, és mellé kúszom. Én is nevetni kezdek. Elmondom, miket eszeltem ki a vonaton. Az összes ötletemet szépen sorban ellopta. És még engem nevez boszorkánynak!
Aztán egyszer csak hirtelen felül és csodálkozva néz rám: ” Mit csináltál vele?”
Azonnal értem, mire gondol. „Kiköptem” – felelem. De újra elnevetem magam. Ugyan mikor és hová köptem volna?
[Domina történetek]

Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak

Tamásnak hívják, bár sosem szólítottam így. Ő sem szólított a nevemen, pedig tudja. Sok mindent tud rólam. Ismeretlenül bár, de ismerjük egymást. A síri csendet kopogás töri meg. Tudom, hogy csak ő lehet.
– Nyitva van! Gyere be!
Az ajtó kitárul, felcsillan egy barna szempár, igen határozottan belépsz, magad mögött becsukod az ajtót. Felállok, lassan elindulok feléd. Szinte tapintani lehet a közöttünk lüktető feszültséget. Már egészen közel értem hozzád, de megállok két lépésre tőled. Amint mélyen belemerülök tekintetedbe, látom és érzem minden belső gondolatodat. Mindenre elszánt vagy, mint a kitörni készülő vulkán, tüzes és forró vagy, mégis félsz. Félsz, mert tudod, mi vár rád, de elszántan és rendíthetetlenül akarod minden percét. Lassan a hátad mögé sétálok, szemeddel követsz, amíg tudsz, de fejedet nem fordítod hátra. Két kezem a válladra teszem. Egy pillanatra megremegsz, a kabátodon keresztül érzem, ahogy testedet végigjárja a láthatatlan, de finoman érezhető remegés. Leveszed kabátod, felakasztod a fogasra, majd ismét felém fordulsz. Szűk izompóló van rajtad, csillogó barna hajad szépen megfésülve. Megtöröm a feszült csendet.
– Örülök, hogy végre személyesen találkozhattunk. Gyere beljebb, hozok valamit inni.
Látom rajtad, hogy megszólalnál, de inkább mégsem mondasz semmit, talán nem tudod igazán, mit kellene mondani, úgyhogy inkább nem szólsz, csak követsz a nappaliba.
– Ülj csak le nyugodtan.
A bárpulthoz megyek, brandyt töltök mindkettőnknek, majd elindulok feléd. Leülök melléd, mire te zavartan felállsz, de miután leültem, visszaülsz mellém.
– Úgy gondolom, már elég jól ismerjük egymást. Térjünk tehát a lényegre. Ha vissza akarsz lépni, most még megteheted!
– Maradni szeretnék – mondod magabiztosan, de már lehorgasztott fejjel.
– Látom, tényleg komolyan gondolod. Most meg kell beszélnünk egy forgatókönyvet.
– Nem akarom Úrnőm, én n bízom benned.
Talán nem tudod, milyen nagy örömet szereztél nekem a feltétlen bizalmaddal, de ugyanakkor hatalmas felelősséget jelent számomra a továbbiakban ez a helyzet.
– Rendben van. Azt hiszem, itt az ideje fürödni. Elkísérlek a fürdőszobáig.
– Itt találsz tusfürdőt és törölközőt. Aztán ne időzz sokat a zuhany alatt!
– Sietni fogok Úrnőm.
Közben visszamentem a nappaliba, pontosan tudtam, mit fogok tenni. Gondolataimba merülve észre sem vettem az idő múlását. Neszt hallottam, megfordultam. A tekintetünk egy pillanatra találkozott, te azonnal térdre estél, fejed lehajtottad. Csak egy törölköző volt rajtad.
– Gyere ide.
A lábaim elé kúsztál. Az íróasztalfiókból elővettem egy nyakörvet. Rendkívül elegáns volt: piros, széles, indaszerű nyomott mintákkal. Különleges nyakörv volt, éreztem, hogy kapcsolatunk is különleges lesz. Felcsatoltam a nyakadra a nyakörvet.
– Most már az enyém vagy – közben a nyakörv csatjától kezem lejjebb vándorolt, ujjaimmal végigszántottam a hátadon, majd ahogy a törölköző sarkához értem, egy hirtelen mozdulattal lerántottam rólad. Ott térdeltél előttem, lehajtott fejjel, kívül-belül meztelenül.
Éreztem azt a megmagyarázhatatlan érzést, mely azt súgta nekem, hogy nagy izgalmak következnek. Egy piros kendőt vettem elő, megkerültelek, majd mögéd léptem. Bekötöttem a szemed. A nyakörvednél fogva a szoba közepére vezettelek. Bizonytalanul másztál utánam, azonnal észrevettem, mennyire bizonytalannak érzed magad bekötött szemmel, ezt igyekeztem kihasználni. Vezettelek körbe-körbe, az ajtóig és vissza, majd ismét a szoba közepére. Akkorra már azt sem tudtad, hol vagy, talán abban sem voltál biztos, hogy ugyan abban a szobában vagy. Élveztem a bizonytalanságod, és tudom, hogy te is. Határozott mozdulattal a hátadra löktelek. A kötél akkor már a kezemben volt. Jobb csuklódra hurkoltam az egyik kötelet, majd szorosan megkötöttem, ügyelve arra, hogy ne szorítsam el teljesen a csuklódat, de érezd, amint a kötél belevág a húsodba. Majd a csuklódhoz húztam a jobb bokádat és összekötöttem, ügyelve arra, hogy a kötél feszesen tartson. A másik kötelet a bal csuklódra kötöttem, szorosan mellékötöttem a bal bokádat. Térdeid szétfeszítettem, combjaid között előtűnt kéjrudad.
Még semmi nem történt de már nedves vagy. Végigsimítom a combod, majd a hasad, a melled és a nyakad, hallom, ahogy egyre nagyobb és mélyebb levegőket veszel, majd felállok és az íróasztalhoz megyek. Várakozással teli csönd következik. Közben meggyújtok egy gyertyát. Te még semmit sem sejtesz. Lassan elindulok feléd, gyertyával a kezemben. Látom, ahogy figyelsz a lépteimre, megpróbálod kitalálni, hol lehetek. Belenyugszol, látásod nélkül csődöt mond térérzékelésed. Fölötted állok, egész magasról pár csepp viaszt ejtek a hasadra. Szinte már a levegőben megszilárdulnak a cseppek, mégis váratlanul érnek.
Minden viaszcsepptől megremegsz, libabőrös leszel. Közelebb engedem hozzád a gyertyát. Egyre gyorsabb ütemben érkeznek az egyre forróbb cseppek. Majd hirtelen megszűnik minden, vége a forró viaszesőnek. Azt hiszed végleg vége, pedig csak most kezdődik igazán. Megvárom, míg nagyobb mennyiségű viasz gyűlik össze a lángnyelv körül. Közvetlen közelről a köldöködbe öntöm a forró viaszt. Felsikoltasz, mindened összerándul, szabadulni próbálsz a kötelektől, de azok csak mélyebbre hatolnak a bőrödbe. Nem tudsz menekülni. Ez alatt még egy gyertyát meggyújtottam, s most dupla annyi égető csepp potyog a bőrödre. Felfelé a hasadon, majd a melleden. Helyenként egy-egy csepp eléri a mellbimbódat.
Megrándulsz és felszisszensz, majd újra nyugalom következik, de már tudod, ez csak a vihar előtti csend. Hirtelen égő láva önti el mindkét mellbimbódat, felsikoltasz. Újra meg újra összerándulsz, dobálod magad. Kis idő múlva lecsillapodsz, légzésed még mindig szapora. Pihegsz és remegsz. Könyörtelenül megindulnak a forró cseppek mindkét combodon, egyre közelebb és közelebb érve ágyékodhoz, majd egyszerre és kíméletlenül végigfolyik farkadon és herezacskódon a forró tüzes láva, befolyik feneked vágatába is. Csak folyik és folyik, szűnni nem akaró forróság és fájdalom árasztja el testedet, és a fájdalom hirtelen kéjjé változik. Felsikítasz, de már magad sem tudod, hogy a fájdalomtól, vagy a gyönyörtől szakad ki belőled a mindent elborító sikoly. Teljesen elernyed minden izmod a kimerültségtől.
Már a gyertyák sem égnek. Tested páncélként borítja a kemény, megszikkadt viasz. Ismét elmegyek, de nemsokára újra fölötted állok, kezemben egy ceruza vékonyságú pálcával.
– Nem végzek félmunkát… a viaszt bizony le kell szedni.
Tested még mindig ernyedt, gondolataid valamiféle rózsaszín ködben úsznak, de hamar vissza kell térned a valóságba, hiszen a pálca bizony hasítja a levegőt, sivít és lecsap. Felsikoltasz, hiszen teljesen váratlanul ért a fájdalom. Az első ütést sorra követi a többi, számolatlanul. Az ütések lassacskán felrepesztik a viaszpáncélt, ami kisebb-nagyobb táblákban pereg le megkínzott bőrödről. A lepergő viaszréteg alatt felcsillan az egyöntetűen pirospozsgás bőr. A pálca egyre többször csap le olyan helyre, ahol már nincs viasz, az ütéseket piros csíkok, kiemelkedő hurkák követik. Hasadról, melledről már minden viasz lepergett, a pálca néha eltalálja egyik-másik mellbimbódat, ekkor a folyamatos nyöszörgést megtöri egy-egy fájdalmas, vagy inkább kéjes sikoly.
A verés abba marad. De csak kis időre, amíg helyzetet változtatok. Most combjaidat veszem célba, egyre lejjebb és lejjebb, mígnem a sivító pálca hatalmas lendülettel falloszodon csattan. A csattanást követően elcsuklik a hangod.
Sikoltani szeretnél, de nem jön ki hang a torkodon. Szád kiszáradt, hangszálaid elfáradtak, már csak nyöszörögni tudsz, és sorozatban sivít és csattan a vessző, céklavörösre festve péniszedet, herezacskódat, míg egy igazán nagy ütést követően nedved elfolyik, tested elernyed.
Hatalmas levegőt veszel és másodszor is felérsz a csúcsra. Öröm, kéjittas mámor tölt el és érzed, hogy valami kemény hatol beléd. Popsid lyukánál egyetlen lüktető és egymásba folyó fájdalmat érzel, minden érintés fáj, de mégis örömmel adod át magad nekem. Érzem, hogy mindjárt én is elmegyek, minden lehomályosul, ködbe burkolódzik.
Ahogy a köd kitisztult, talán jobban értem és érzem, hogy mit és hogyan érzel, amikor tök pucéron kikötözve, szemed bekötve, szád betömve négykézláb vagy előttem, teljesen kiszolgáltatva minden kényemnek és kedvemnek. Egyik kezemben a vibrátor, másikban a lovaglópálcámmal már nem egynegyed erővel sújtok le csupasz fenekedre, hanem egyre erősebben, hogy megtapasztald a fájdalomnak és élvezetnek olyan fokát, amekkorát egyedül magadnak soha nem tudnál okozni. Szemedből a könny kicsordul. Feneked egyre pirospozsgásabb.
Élvezeted nőttön-nő! Hiszen már túl vagyunk a bemelegítésen, amikor a forró viasz végigsimogatta hátadat, karodat, a combodat, lábadat, jólesően nyaldosta végig a finom bőrt testeden. Túl vagyunk a kezdeti ismerkedésen a lovaglópálca hatalmával. Még friss az emlék, hiszen alig néhány perce történt, hogy bejöttél a szobába, s rád szóltam, hogy vetkőzz le!
Figyelmem nem kerülte el egyetlen mozdulatodat sem. Igyekszem leplezni kíváncsiságomat, hiszen most látlak először meztelenül. Fürödni küldtelek, és nyitva hagyatom veled az ajtót. Míg Te fürödtél, módosítottam egy kicsit az öltözetemen és előkészítettem a szükséges új játékszereket. Utána odaálltam az ajtóba és figyeltem, hogyan tisztogatod magad. Jó alaposan a testnyílásokat, testhajlatokat. Elnézegettelek szívesen sokáig, de még sok élmény várt ránk.
Megtörölköztél, és utasítottalak, hogy menj vissza a szobába. Persze én nem mozdultam az ajtóból. Így gondba kerültél. Hogy tégy eleget az utasításnak úgy, hogy ne viselkedj tiszteletlenül, és ne lökj fel? Megoldottad. Hozzám érve átcsusszantál köztem és az ajtófélfa között. Kikötöttelek, szemed elé maszk került, hogy vizuális ingerek ne zavarjanak.
Megvizsgáltam testedet, kézzel, lovaglópálcával, mely betekintett popsidba, s magadra hagytalak egy kicsit az érzéseiddel. Addig én is lezuhanyoztam és újra felöltöztem.
De térjünk csak vissza a jelenbe!
Látom, lassan kezded úgy érezni, hogy már nem bírod tovább a vesszőzést, legszívesebben szólnál, hogy hagyjam abba, de nem teheted, hiszen betömtem a szád. Éppen azért, mert most senki sem kíváncsi a véleményedre és a jajgatásodra. Különben is mindez a Te élvezeted és vágyaid kiélése érdekében történik. Örülj, hogy végre szenvedhetsz! Meglepődsz, hogy többet bírsz, mint gondoltad volna, s ezt még mindig lehet fokozni. Csipeszek kerülnek a mellbimbóidra, amelyek stabillá és állandóvá teszik a fájdalomérzetedet. A könnycseppek kijutnak a maszk alól, éppen akkor, mikor újabb, minden eddiginél erősebb ütés éri a fenekedet, és el is hagyja valamiféle tompa elnyújtott űű – féle hang a fekete golyóval kipeckelt szádat.
Tulajdonképpen tetszik nekem a visítási próbálkozásod, és ez újabb csapásokra ösztönöz. Úgy látom itt az ideje váltani. Újra előkerül a korbács, amellyel most a lábad közé becsapkodva kényeztetem heréidet. Egyre jobban remegsz!
Mi van veled?
Tudod jól, hogy minél előbb elélvezel, annál előbb szabadulsz a csipeszektől, a fájdalomtól, az ütésektől. Segítek neked! Bal kezemmel megragadom farkad, herezacskód és környékét masszírozom, előre- hátra körbe-körbe. Az jár a fejemben, hogy milyen szép, formás és kívánatos a csinosan kipirosított feneked. Te persze ezt nem tudhatod, a külvilág megszűnik létezni számodra, mert elborít a kéj. Az idő is elveszítette jelentőségét. Csak az élvezet pillanata létezik. Hosszú, folyamatos, mérhetetlen pillanata. Középről indulva le- és felfelé haladva végigjárja egész testedet valami kellemes érzés, amit már ismersz régről, de így még soha nem élted át. Ez most valami más. Vágyaid beteljesedésének estéje, amire örökké emlékezni fogsz. Minden jónak vége szakad egyszer.
Átadja helyét valami másik jónak. Leveszem a csipeszeket a mellbimbódról. És a szájpecket is. Gyönyörű az arcod. Bár szemed eltakarja a maszk, de így is gyönyörű. Barázdákat szántottak rajta a könnycseppek. Egyszerre érezhető rajta az öröm, a fájdalom, és valamiféle dac is, büszkeséggel párosulva. Azt hiszed, kicsit haragszol rám az erős suhintások miatt, egyben boldog és hálás is vagy nekem az átélt élményekért. Az én arcom is boldogságról árulkodhatna, de ezt most senki nem látja. Dicséretes az önuralmad. Persze véleményem megtartom magamnak.
Tudod, hogy a szájpecek levétele még egyáltalán nem jelenti azt, hogy neked jogod lenne megszólalni. Jogod annyi, hogy jogodban áll feltétel nélkül engedelmeskedni, hiszen az enyém vagy testestől-lelkestől. Belemarkolok a hajadba és hátrahúzom a fejedet. Megcsókollak. Finom. A sós könnyed és az édes nyál íze keveredik ajkainkon. Ismét és ismét, míg már alig bírok uralkodni magamon, és így épp itt az ideje, hogy megszolgáld, amiért ennyi időt fecséreltem rád, és vesződöm a neveléseddel.
Lehúzom a butyimat. Kíváncsi lennél rá? Érezheted, de nem láthatod. Még nem érdemled.
Azt sem tudod megállapítani a zajokból, hogy pontosan mi történik. Nyisd ki a szád! – utasítalak, s te szolgaian engedelmeskedsz. Most végre érezheted puncim ítét a szádban.
Újra megmarkolom a hajadat. Én szabályozom a ritmust. Te nyalod a puncimat. Az ütem gyorsul. Nyugodj bele, nem lesz sétagalopp! Kiélvezem elég ideig a szád kényelmét. Ez az!
Erre most nem találok szavakat. Még jó, hogy ki vagy kötözve, mert most már magamon se tudok uralkodni és elélvezek a szádba. Hú! Kell egy kis idő, míg visszatérek a földre. Eloldozlak és megparancsolom, nyalogasd a bugyimat, és simogasd vele a farkad. Boldogan megköszönöd a kegyet és amint kis tangám a farkadhot ér, nyűszítve élvezel el. Megbeszéljük, jelentkezni fogsz újabb szolgálatomra és boldogan csókolod hálád és elismerésed jeléül a lábamon lévő tűsarkú cipőt.
[Domina történetek]

Amikor rabszolgát tartottam

Jó pár évvel ezelőtt egy külker cégnél dolgoztam mint üzletkötő, és Bécsben töltöttem több mint fél évet. A munkám nagyon lekötött, alig volt időm valamire. Jóformán csak aludni jártam haza. Egy elegáns belvárosi lakást bérelt nekem a cég, egyik parkolóház mellett. Esténként, amikor letettem a kocsit, feltűnt egy férfi, aki mindig ott álldogált azon a szinten, ahova parkolni szoktam. Harmincöt-negyven körüli, vékony, jelentéktelen külsejű ember volt, szinte rám sem mert nézni. Láthatóan nagy zavarban volt.
Körülbelül egy hét elteltével azután váratlanul a lábaim elé borult. Meglepődtem, talán egy kicsit meg is ijedtem. A meglepetéstől szólni sem tudtam. Ő szólalt meg könyörögve.
Kért, hogy ne féljek tőle, nem akar bántani, de amióta először meglátott, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a rabszolgám legyen, és engem szolgáljon. Megtegyen mindent, amit kérek, illetve parancsolok, elviselje amit vele teszek, és mindezt szívesen, és a legnagyobb élvezettel.
Eleinte nem nagyon értettem, mit is akar, de azután rájöttem. Sugárzott róla az alázat, és látszott mennyire szeretné, ha megtenném, amire kér.
Miért is ne – gondoltam – úgy sincs időm semmire, elkelne egy gazdag, bécsi rabszolga, aki még fizetne is érte, hogy szolgáljon. Kivetettem vele a csomagtartóból a hazafelé vásárolt cuccot, és ráparancsoltam, hogy kövessen.
Ragyogott a boldogságtól. Kiderült, hogy kitűnő szakács, olyan vacsorát készített, amit a legjobb vendéglőkben szolgálnak csak föl. Sohasem nézett rám, mindig lehajtott fejjel, térdelve várta parancsaimat. Tényleg megcsinált mindent, amit parancsoltam neki, és semmilyen ellenvetése, vagy követelése nem volt. Ha néha rossz napom volt, és hazaérve belerúgtam amikor térden állva ajtót nyitott, csak úgy sugárzott a boldogságtól. Nos, én egyre több örömet szereztem neki. Néha, amikor unatkoztam, el-elszórakoztam vele. Például, tisztára nyalattam vele a cipőm talpát, vagy – mivel imádom, ha a puncimat nyalják – órákig nyalattam magam, kétszer, háromszor is eljutva a csúcsra.
Takarított, mosott, főzött, bevásárolt – persze a saját pénzéből – és végtelenül hálás volt mindezért. Én vérszemet kapva, egyre durvább dolgokat eszelttem ki neki szórakozásból. Például, ha feljött a barátom, az ágyam alatt kellett lennie mozdulatlanul, és végig hallgatnia, ahogy szeretkezünk. Azután, amikor elment a barátom, kinyalattam szolgámmal az összes ondót, amit a puncimba spricceltek.
De ez még semmi! Volt, amikor megengedtem neki, hogy kakilás után kinyalja a seggemet, és ha hatásos volt a könyörgése, nem húztam le a WC-t, hanem rácsuktam az ajtót, és el kellett tüntetnie, amit a WC-kagylóban hagytam. Az is megesett, hogy bele pisiltem a poharába csak úgy szórakozásból, és ott előttem, meg kellett innia. Imádta, ha az arcába köptem, vagy fejbe rúgtam. Mindig tele volt véraláfutásokkal.
Azon vettem észre magam, hogy már napközben is azon gondolkodom néha, milyen ocsmánysággal alázzam meg, ha haza megyek. Volt, hogy ráültem a Wc- re, neki térden állva a cipőmet kellett nyalogatnia, és amikor befejeztem a kakilást, behozattam vele a reggelijét, és a kagylóba öntöttem, aztán hátra kötöttem a kezeit, és meg kellett ennie, ami a kagylóban volt.
Azt hittem, erre már nem lesz képes, de tévedtem. Sírva könyörgött, hogy máskor is tegyem ezt vele. Néha csúnyán megvertem, csak úgy minden ok nélkül, vagy egyszerűen ráfogtam valamit. Ilyenkor elmondattam minden mocskos állatnak, undorító szarevő disznónak, és vernie kellett a farkát, amíg el nem élvezett. Azután a szétspriccelt ondóját utolsó cseppig felnyalattam vele.
Két hónapon belül profi domina lett belőlem, már nem érdekelt, hogy amit parancsolok, vagy teszek vele, tetszik-e neki, vagy sem. Azt tettem, ami engem szórakoztatott. Ugy beszéltem vele, mint egy kutyával, és egyszerűen csak szarevőnek hívtam.
Imádott engem, és az imádatát egyre nagyobb ajándékokkal tette nyilvánvalóvá. Ilyenkor megengedtem neki, hogy kinyalja a fenekemet, mert tudtam, ezt szereti a legjobban. Néha megesett, hogy egyszerűen csak a képébe köptem hálából, vagy ha nagyon szépen és alázatosan kért, akkor a szájába. Elvétve megengedtem, hogy esténként, ha dolgoztam otthon, az asztalom előtt térdeljen, és belessen a szoknyám alá. Persze ha túl feltűnően csinálta, jól megrugdostam, vagy egy lovaglóostorral hurkásra vertem mezítelen hátát. Kíváncsi voltam, hol a határa tűrőképességének és talán arra is, hogy én mire vagyok képes, meddig tudok elmenni gonoszságban.
Rá kellett jönnöm, hogy nincs ilyen határ, ő mindent képes elviselni, amire kényszerítem. Például elszopogatta nagy élvezettel a taknyos zsebkendőimet, és amikor egy fogadás után végig hánytam a fürdőszobát, mert összeittam minden marhaságot, ő kéjes mámorban, álló farokkal nyalta tisztára a követ.
Sajnos amikor hazajöttem Bécsből, őt nem hozhattam magammal, de sűrűn meglátogat. Persze, mindig valamilyen kis csekélységet hoz ajándékba. Nemrég egy sportkocsit kaptam tőle, amit csak úgy voltam hajlandó elfogadni, ha a forgalmas utcán a kocsiajtóból kidugott lábamon tisztára nyalja a cipőm talpát. Megtette, hát elfogadtam a kocsit.

A nő mint szexuális tárgy

Látható egy nagyméretű kép, rajta egy nő, Nagy Kriszta, az alkotó és egy férfi – felismerhetően közszereplő – talán szexuális együttlétének egy megörökített pillanata. Mintha dokumentáció lenne, mintha fotó, de mivel egy művészeti vásár kiállításának keretei közt jelent meg, és technikáját tekintve festmény, joggal gondolhatjuk, hogy ez egy műalkotás. Mi történik velük a képen? Egy aktus – nem igazán személyes, nem igazán gyengéd, nem igazán a szerelmes pozitúrák egyike -, amiben a nő mint szexuális tárgy van jelen, ami persze nagyon is lehet izgató. Ott van az erotika, de mintha nem ugyanazt jelentené mindkettőjük számára a történés. A pasi élvez, nem akarja, hogy zavarják ebben, és ennek érdekében odavet csipetnyi szerelmi vallomást. A lány mozdulatából és kérdéséből kiderül, hogy ő nem annyira baszni szeretne, mint inkább az előmeneteléről beszélni. Tovább a teljes cikkre

Úrnőm tiszteletére 3.

domina_megalazFeküdj le háttal a földre, te kis patkány! Most teljesítem életed egyik legnagyobb vágyát – mondta az Úrnő. Természetesen azonnal engedelmeskedtem a parancsnak, s a háton fekvés már csak azért is kellemes érzéssel töltött el, mert heréimnek nem kellett tovább tűrniük a rájuk akasztott súlyok húzó fájdalmát, így szenvedésem kicsit enyhült. Ahogy lefeküdtem a földre, az Úrnő átlépett rajtam.
Egyik lábával szorosan a jobb-, másik lábával pedig mellkasom bal oldala mellé állt, majd térdét behajlítva lassan ereszkedett lefelé. Gyönyörű látvány és csodálatos érzés volt, ahogy a hőn tisztelt kéjbarlang egyre jobban közelített felém.
– Megszagolhatod a pinámat! – mondta az Úrnő! Élvezheted finom illatát. De figyelmeztetlek, csak azt engedélyeztem, hoigy megszagold és a nyamvadt farkadat tartsd kontroll alatt, ha jót akarsz! – fejezte be mondandóját, aztán leguggolt és a pináját közvetlenül az orromhoz nyomta.
Örjítően finom és nőies illat volt! Szinte kábítószerként hatott rám a csábító puncii illlat, s bár én nem érzékeltem, de Úrnőm reakciója azonnal rádöbbentett, hogy a varázslatos pina szépségét és finom illatát már jobban élvezem a megengedettnél. A készenlétbe helyezett pálca ismét lesújtott farkamra…
– Csak hogy semmiképpen se jusson eszedbe semmi butaság! Jobb megelőzni a bajt – mondta az Úrnő mosolyogva, miköz testem a falloszomra mért újabb ütéstől nagyot rándult.
De az Úrnő nem fosztott meg a további gyönyörűségtől. Hagyta, hogy tovább élvezzem puncija finom illatát. Nagyokat szívtam magamba a varázslatos illatból, s próbáltam teljesen kiélvezni a illatának minden zamatát. Azután az Úrnő váratlanul felállt.
– Na jól van, azért ennyi elég lesz neked egyenlőre! – mondta, majd pálcájával megpiszkálva a farkamat, megvizsgálta állapotát. Valószínűleg a pálcázás és a csipeszek okozta fájdalom miatt, de teljesen lekonyult állapotban voltam.
– Tetszik, nagyon tetszik, hogy nem engedted szabadjára ezt a csökevényt! – piszkálta meg lenézően ismét a farkam az Úrnő, majd folytatta: -ágaskodnia nem szabad! Kivéve, ha…. – hagyta félben a mondatot és nézett rám kérdően az Úrnő, mintegy felkínálva, hogy befejezzem a csonka gondolatot.
-…Ha Úrnőm úgy parancsolja! – válaszoltam habozás nélkül.
– Így van! – vágta rá az Úrnő. Most pedig azt parancsolom, hogy állítsd fel a faszod! – mondta felemelt hangon! Engedélyezem, hogy feltérdelj, s adok két percet, hogy farkad úgy álljon, mint a cövek! Gyerünk, hadd lássam, milyen ez a korcs, mikor meg akarsz baszni valakit!
A parancs meglepett, de szó nélkül követtem. Térdre emelkedtem, s elkezdtem simogatni a farkam. A súlyok túl erősen húzták, szinte semmit nem éreztem rajta, teljesen érzéketlen volt. Simogattam, de úgy éreztem, hogy nem fog felállni. A másodpercek gyorsan teltek, az Úrnő oda sem nézett rám.
– Már eltelt több, mint egy perced! – mondta szemrehányóan. Lassan szeretnék valami életet látni abban a csúfságban!
Éreztem, hogy nem fog sikerülni, simogattam, simogattam, de teljesen érzéketlennek tünt, az idő pedig vészesen szaladt. Kétségbe esésemben felhagytam a simogatással és erőteljesen verni kezdtem, remélve, hogy attól talán feláll, szinte mániákusan rángattam, mintha az életem múlt volna rajta! S szerencsém volt: kicsit keményedni kezdtem…
– Lejárt az időd, mutasd, mit produkáltál! – mondta az Úrnő és lenézően megpiszkálta a farkam pálcájával.
Ez utóbbi is jót tett neki: felállt. Nem volt teljesen kemény, de azért volt benne valami élet, állt.
-Nem valami szép látvány! – fitymálta le meredező férfiasságom az Úrnő. Szánalmas látni, ahogy térdelsz itt ezzel a meredező pöccsel. Undorító, fúj! – kiáltott fel és elfordította a fejét!
Majd egy pillanatra ismét felém fordult és undortól eltorzult arccal fejezte ki nem tetszését.
– Nem akarom látni, ez undorító, verd ki! – adta parancsba.
Verni kezdtem a farkam. Húzogattam oda-vissza, néha lassabban, néha gyorsabban, miközben az Úrnő vonzó testét néztem. Már éreztem, hogy közeledik a vég, mikor az Úrnő hirtelen rám parancsolt:
– Állj! – kiáltotta. Undorító és szánalmas vagy! Nem akarom látni, ahogy kivered – mondta hangjában egy nagy adag megvetéssel és undorral. Vedd le róla a csipeszeket! – folytatta számomra váratlanul, majd döbbent arcomat látva a fejével bólintott, hogy a parancs végrehajthatóságát nyugtázza.
Kezemmel a farkamhoz nyúltam és elsőként leakasztottam a két súlyt a csipeszről, majd utána leszedtem magát a csipeszt. Előbb az egyiket, aztán szép lassan a másikat. Orülten fájt! Eltorzult az arcom a fájdalomtól, amit az Úrnő szemmel láthatóan örömmel nyugtázott.
– Tedd le a csipeszeket a földre és mindkettőt csókold meg hálából a szenvedésért, amit okoztak a farkadnak! – mondta határozottan.
Természetesen egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy parancsait ne kövessem. Megcsókoltam mindkét csipeszt.
-Jól van! – folytatta az Úrnő. Most pedig menj ki a fürdőbe és verd ki ott a faszod! Nem akarom látni és hallani, ahogy csinálod! De maximum három perced van rá, hogy az ondóddal a tenyeredben térden állva jelentsd nekem itt a szobában, hogy maradéktalanul teljesítetted a parancsot. Megértetted? – kérdezte az Úrnő.
-Megértettem Úrnőm! – válaszoltam, s négykézláb kimentem a fürdőbe, s első dolgom volt, hogy megnéztem a farkam.
A pálcával rámért ütések nyomai még most is vastag hurkákban jelezték az Úrnő szigorúságát, a csipeszek fogai pedig mély, lila foltokat hagytak a zacskómon. Egy kicsit megmasszíroztam az elcsépelt hímtagot, ami nagyon jól esett, de aztán eszembe jutott, hogy mindössze három percet kaptam az Úrnőtől…
Verni kezdtem a farkam, de nem igazán élveztem. A fájdalom, a csipeszek helye okozta bizsergés még túl erős volt ahhoz, hogy igazán kellemes legyen a maszturbálás. Okulva az Úrnő színe előtt tapasztaltakból, kicsit fokoztam a tempót, s őrült gyorsasággal kezdtem verni a farkam. Bejött! Egyre keményebb lettem, érezhetően egyre közelebb kerültem az orgazmushoz, tudtam, hogy már nincs sok hátra. Még egyet-kettőt rántottam a fitymán, aztán teljesen mélyről jövő, hatalmas robbanásban törtem ki. A gecim szinte lávaként lött ki és folyt szét a kezemen. Gondosan ügyeltem rá, hogy minden egyes csepp ondót a tenyerembe fogjak fel, ahogy az Úrnő parancsolta, mert tudtam, hogy egy esetleges hiba számomra nagyon sokba kerülne. Lehúztam a falloszomra ragadt ondót, hogy minden a tenyerembe kerüljön és nem tudván, hogy időben hogy állok, elindultam vissza az Úrnő színe elé.
– Nos? Máris kész? Nagyszerű, még lett volna bő fél perced! – mondta az Úrnő, miközben elég lenézően tekintett rám. Na hadd nézzem, mutasd a gecidet, hadd lássam mit vertél ki? – jött az újabb parancs.
A kezemet magasra tartva nyújtottam az Úrnő felé, majd szétnyitottam a tenyeremet, ujjaim össze voltak ragadva a még nyúlós állapotú ondótol, a tenyeremben pedig nagy tócsában állt a sűrű, fehér nedv.
– Fúj, Úristen, de undorító! – kiáltott fel az Úrnő! Nem bírom látni ezt, ettől hánynom kell! -kiáltotta.
Elszégyeltem magam spermám miatt. Az Úrnő arckifejezése egyértelműen elárulta, hogy a ondóm látványa taszítja, de aztán parancsával minden kétséget kizáróan is elárulta ellenszenvét.
– Azonnal takarítsd el a szemetedet! De gyorsan, még mielőtt összebüdösíti az egész szobát! Undorodom, még a szagától is. Tüntesd el! – kiáltotta az Úrnő!
Kicsit tanácstalanul térdeltem előtte, s a geci már kezdett lefojni a kezemről. Tanácstalanságomat az Úrnő is észre vette, s önmagát nem megtagadva, immár egyértelműbben és nyomatékosabban ismételte meg parancsát.
– Nyald le a kezedről a gecit! Ha idepiszkítottál, takarítsd is el – kiáltotta, majd hogy súlyt adjon a felszólításnak, a hátamra húzott egyet a nádpálcával.
A felszólítás ezen módja már hatásos volt, s bár soha nem ettem előtte spermát, most mégis mohón nyalni kezdtem a saját ondómat. Azt nem mondom, hogy finom volt és élveztem, de lenyaltam. Néhány csepp a kezemröl közben a földre cseppent, de az Úrno figyelmét az sem kerülte el.
– Nyald fel azt is, ami a földre csöppent! – kiáltott rám. Nem tűröm, hogy egy hitvány kutya összegecizze a lakásom!
Félve az újabb veréstől, mohón és észvesztve nyaltam a szőnyegre került apró cseppeket, ügyelve arra, hogy alaposságommal az Úrnő elégedettségét is kivívjam. Miközben nyaltam a szőnyeget, váratlanul a csengő hangja törte meg a csendet…
Nyalod tovább! – parancsolt rám az Úrnő. Mire visszajövök, ragyogjon a szőnyeg, spermád nyomát nem akarom látni! – mondta, majd elindult az ajtó felé.
Engedelmeskedve a parancsnak, tisztára nyaltam a szőnyeget, még a legapróbb geci foltot is igyekeztem alaposan felnyalni, hogy az Úrnő elégedett legyen velem. Közben kintről úgy hallottam, mintha jött volna valaki, de egyáltalán nem voltam biztos benne, csak furcsa neszeket véltem hallani. Az Úrnő számomra hosszúnak tűnő percekig nem jött vissza a szobába, s ez a bizonytalanság kicsit zavart, mert nem tudtam, hogy mi történhetett? Aztán nyílt az ajtó, s az Úrnő belépett. Még hallottam, ahogy az ajtóból visszaszól:
– Ha készen vagy, Úrnődnél jelentkezel szolgálatra!
Nem tudtam ezzel mit kezdeni. Ezek szerint mégis jött valaki? Az Úrnő felém fordult.
– Rendesen felnyaltad a piszkodat? – kérdezte.
– Igen, Úrnőm! – válaszoltam kötelesség tudóan.
– Mégis geciszagot érzek! – mondta ingerülten. Majd tekintetével a farkamra mutatott.
– Azt a korcsot is letisztítottad? – kérdezte határozott hangon.

Úrnőm tiszteletére 2.

mistressAz Úrnő közel hajolt hozzám és fájdalomtól eltozult arcomat látva elégedetten folytatta: ha megérted, az jó! Akkor biztos azt is belátod, hogy fontos megkövetelnem a fegyelmet, – ugye? – Igen Úrnőm! – válaszoltam elcsukló hangon, mert a farkam még mindig sajgott a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha már nem is lenne, mintha az Úrnő egyetlen ütéssel leszakította volna. -Nagyszerű! – nyugtázta az Úrnő, – akkor jó, ha megjegyzed, hogy a farkad csak abban az esetben állhat fel, ha kifejezetten azt parancsolom! Érthető, te féreg?

Ha nem, akkor a nádpálcámmal majd én gondoskodom róla, hogy ez a szánalmasan nyamvadt farok olyan állapotba kerüljön, hogy ne legyen kedve ágaskodni! Megértetted?
– Igen, Úrnőm! – válaszoltam, de szinte még nem is feleltem, az Úrnő máris folytatta:
– Ha így viselekedsz, hamar elintézem neked, hogy még a hugyozás is akkora fájdalmat okozzon, hogy rettegj tőle és ne merj egész nap inni! Ha folyton mereven himbálod nekem itt ezt a vackot, én esküszöm, hogy olyan dagadtra és véresre verem ezt az nyomorék ondótartályt itt a lábad között, hogy hetekig gondolni sem mersz majd nőre, mert már az is fájni fog! Megértetted?
– Igen, megértettem Úrnőm! – válaszoltam kicsit remegő hangon, mert valóban úgy éreztem, hogy ez itt már korántsem játék. Őszinte alázatomat valószínűleg az Úrnő is észre vette, mert nyugodt hangon folytatta:
– Megértem én, ha tele van a zacskód és ez nyomaszt.. Megértem, hiszen csak egy szánalmas férfi vagy, s mint ilyen, a faszodban hordod az eszed! De tudod, azzal együtt, hogy megértem, abszolút nem érdekel! Szolga vagy, tehát szolgálj! Ha pedig ki akarod verni azt a rút dögöt ott a lábad között, dolgozz meg érte, érdemeld ki! – mondta mosolyogva, majd a farkamra mutatva folytatta:
– nézd csak meg, a pálca máris segített neki, hogy megtanulja a rendet! – mondta az Úrnő szinte kacagva, majd a néhány lépésnyire lévő ajtóhoz ment és átlépett a másik szobába.
Odaátról némi zaj szűrődött át, mintha az Úrnő telefonált volna, de ebben nem voltam biztos. Közben, amennyire a nyakamon lévő szoros kötés engedte, lehajtottam a fejem, s megnéztem még mindig izzóan sajgó farkam. A látvány őszintén megrémített, hiszen a péniszemen egy dagadt, szinte bíborvörös csík futott végig, amely egy világosab árnyalatban folytatódott a combomon is. Bár az ütés óta talán már percek is elteltek, ágyékomon az égető fájdalom cseppet sem csitult, s a férfiasságom helyét betöltő kínzó fájdalom immár vizuálisan is sokkoló volt számomra. Tudatom legmélyén mindig erre vágytam, de ahogy most megláttam a lábam között, tényleg erőtlenül lógó, vérvörös farkam, őszintén megijedtem. Úgy éreztem, hogy nem vagyok ura férfiasságomnak, s bár próbáltam rákoncentrálni, a tüzes fájdalmon kívül semmit nem éreztem ott, ahol máskor lüktető érzések kerítettek hatalmukba. Sok morfondírozásra azonban nem volt időm, mert nyílott az ajtó, s az Úrnő belépett a szobába. Nem hittem a szememnek! Mindössze egy szűk, rövid bőr felsőrész volt rajta, amely szorosan ölelte körül telt kebleit, kidomborítva ezzel is sugárzóan csábító nőiességét.
– Gondolom, most már bírsz a pöcsöddel, – mondta vigyorogva – de ha mégsem, arra az esetre itt a pálcám! Erre mindig számíthatsz, bármikor kisegít! – mutatta a jobb kezében lévő nádpálcát, amely fenyegetően meredezett rám, de engem ezúttal lefoglalt a szemem által közvetített meseszép látvány, s igazi ámultba estem, hiszen az Úrnő szinte teljesen meztelenül állt előttem!
Egészen bele feledkeztem az előttem varázslatosan ringó női test csodálatába, de az Úrnő szavai megtörték szinte önkívületi állapotomat.
– Most pedig lépjünk tovább! – mondta. Eloldozlak, s bár nem szokásom figyelmeztetni a nehéz felfogású szolgákat a szabályokra, azért veled most kegyes leszek és kivételt teszek: ne feledd, hogy négykézláb a helyed és továbbra sem akarom a farkadat keményedni látni, kivéve, ha azt parancsolom! – mondta, miközben tekintetével a kezében lévő pálcára mutatott.
A pár perccel ezelőtti lecke elég tanulságos volt, úgyhogy értettem a célzást… Az Úrnő közel lépett hozzám, majd leoldozta a fali rögzítést, aztán a deszkától is eloldozott. Én parancsait és a szabályokat követve négykézlábra emelkedve vártam utasításait.
– Azt hiszem ideje, hogy köszönetet mondj Úrnődnek az eddigi leckékért! – mondta, majd jobb lábát felém nyújtotta.
Én azonnal tudtam, mi a dolgom, s kecses lábat alázattal csókolgatni kezdtem.
– Egészen jól haladsz, te kis féreg! – mondta az Úrnő láthatóan elégedetten. Ha így folytatod, talán egyszer még használni is tudlak valamire! Persze addig még sok munkám lesz veled, meg azzal a hitvány farkaddal is, de talán nem hiába… – morfondírozott magában. Azt azért ne hidd, hogy a honolului strandon sütteted a hasad, – emelte fel kicsit hangját, mintegy visszazökkenve a velem folytatott párbeszéd korábbi stílusához – minden engedelmességedért és tiszteletlenségedért a falloszod fizet! S ha esetleg kárt kell tennem benne, ne hidd, hogy sírni fogok a sajnálattól! – fejezte be mondandóját, immár a reá nagyon is jellemző határozottsággal. Aztán odament az egyik polchoz, s néhány olyan dolgot vett le róla, amelyről nem láttam pontosan, hogy mire való, de sokáig nem voltak kétségeim.
– Tedd szét a lábad, hímringyó! – kiáltott rám, majd a lábam közé nyúlt, én pedig úgy éreztem, mintha beleharapott volna a herezacskómba.
Ahogy négykézláb térdeltem a földön, a fejemet lehajtva odapillantottam, de csak óvatosan, mert nem tudtam, vajon szabad-e ilyet tennem? A kiváncsiság és furcsa fájdalom azonban erősebb volt a kétségnél. Egy fémcsipeszt láttam a zacskómon, s éreztem, amint fogai mélyen bele vájnak a zacskó érzékeny bőrébe. Feljajdulni nem mertem, de sok időm sem volt rá, mert mire felismertem, hogy mi történik velem, az Úrnő máris tett egy újabb csipeszt a zacskómra, ezúttal a másik felére. Ismét megpróbáltam lopva odapillantani, de ezúttal már az Úrnő is észre vette, hogy miben mesterkedem.
– Fáj? – kérdezte cinikus mosollyal a szája szegletében.
– Igen Úrnőm! – feleltem, goindosan ügyelve arra, hogy ne sértsem meg a szabályokat, de válaszom az Úrnőt ennek ellenére sem tette elégedetté.
– Ez még nem fájdalom, amit érzel, te tetű! – mondta, majd a polcról leemelt két nem tudom mekkora súlyt és azt durván a herezacskóm bőrébe fémfogaival egyre mélyebben belevájódó csipeszekre akasztotta minden óvatosságot nélkülözve. A két súly szinte megtépte a zacskómat, úgy éreztem, mintha valaki teljes súlyával ráfüggeszkedett volna, férfiúi büszkeségem egy darabjára. Iszonyatos feszítést éreztem!
– Na, ez már egy kicsit fájhat, de még ez sem komoly! A többi fájdalmat viszont már te okozod magadnak! – kacagott fel az Úrnő, s szinte nem is fogtam fel szavainak értelmét, mikor szétterpesztett lábaim között nagyot csattant a nádpálca!

Az ütés nyomán ösztönösen megrándult testem és hatalmasat ugrottam, de ekkor a heréimre rögzített nehéz súlyok rángatni, szinte tépni kezdték a zacskómat. Őrületesen fájt. Minden egyes mozdulatnál úgy éreztem, mintha éppen leszakadna a zacskóm, a nehéz súlyok mozgása pedig lassan csillapodott. Fájdalomtól eltorult arccal próbáltam tűrni a fájdalmat, de hirtelem újabb nagyon hangos csattanást hallottam. A hangot előbb észleltem, mint a néhány tizedmásodpercnyi késéssel jelentkező fájdalmat, de az ütés kínjait szinte már elnyomta az a heréim körül mindent elborító, izzó, égető érzés, amely szinte már perzselte a bőröm. Úgy éreztem, mintha valaki tűzzel égetné heréimet, miközben folyamatosan rángatva le akarná tépni.
Elmondhatatlanul fájdalmas volt. A férfiasságom körüli égető fájdalom egy fajta önkívületi állapotba sodort, nem tudtam már figyelni a külvilágra, megszüntek számomra a zajok, megszüntek a fények, megszűnt minden, ami körül vett, számomra már csak a heréim léteztek, bár igazán azokat sem éreztem már. Az Úrnő pedig nem kegyelmezett, lesújtott ismét és ismét és ismét…
Nem tudom, hány pálcaütést kaptam a farkamra, de azt tudom, hogy sokat. Az ütések egy idő után már nem okozotak újabb kínt, csak a már meglévő fájdalom érzést stabilizálták. A lassan múló kínt egy-egy újabb ütés ismét felerősítette. Én szinte önkívületi állapotban rángatóztam, vonaglottam, ösztönösen próbáltam kitérni, miközben már nem is igazán voltam tudatában annak, hogy mi történik velem? Egyszerűen, csak azt éreztem, szinte lángol a lábam köze. A heréim körüli égető, tépő fájdalom szinte kiszakított a világból, nem voltam már tudatában annak, hogy az Úrnő a farkamat veri-e? Szinte már a fájdalmat is máshogy éreztem, megszüntem ebben a világban létezni… Ekkor hirtelen sokkoló érzést rántott vissza a valós világ színpadára. Az Úrnő egy vödör jegesvizet öntött a fájdalomtól lángoló heréimre. Leírhatatlan érzés volt, a farkamat már szinte nem is éreztem, olyan volt, mintha amputálták volna, a fájdalomtól forró volt és mégis jéghideg.
Nem tudom, mennyi ideig pálcázta az Úrnő a heréimet, mert közben elveszítettem az időérzékemet, de az időnek már nem is volt jelentősége, mert most már valóban én is úgy éreztem, hogy az Úrnő a rabszolgájává, a tulajdonává tett… Megtörésemet és őszinte alázatomat az Úrnő is örömmel konstatálta:
-köszönd meg Úrnődnek a leckét! – mondta elégedett mosollyal, látva a fájdalomtól és önkívületi állapottól még mindig eltorzult, szenvedő arcom, miközben lábát felém nyújtotta. Nagy alázattal kezdtem csókolgatni a kecses lábfejet, s csókjaim mögött már magam is éreztem egyfajta őszinteséget, éreztem azt a vágyat, amely miatt tulajdonképpen örömet okozott számomra, hogy csókolgathattam Úrnőm lábát.
– Mintha mutatnál némi előrehaladást! – nyugtázta őszinte lábimádó csókjaimat az Úrnő. Mit gondolsz, talán már némi jutalmat is megérdemelsz? – kérdezte felém fordulva.
– Ahogy Úrnőm jónak látja! – feleltem, s éreztem, hogy ez volt az első olyan válaszom, amely az Úrnő tetszését is maximálisan elnyerte.
-Úgy van! – válaszolta az Úrnő elégedetten!
Megmarkolta a hajam és fejemet közel húzva magához, nagyon halkan azt mondta:
-tudom, hogy mi kell neked… Aztán elengedte a fejemet, hátra lépett a nádpálcájáért, s folytatta:
-ezt azért magamnál tartom, de remélem, tudsz már viselkedni annyira, te patkány, hogy nem lesz rá szükségem! Úgye?
-Igen, Úrnőm, tudok! – válaszoltam kötelesség tudóan négykézláb, hűséges kutyaként térdelve a padlón az Úrnőm lábai előtt, s még mindig bizsergő heréimre gondolva valóban úgy éreztem, hogy az Úrnő minden parancsának eleget kell tennem. A még mindig rajta függő csipeszek és azokon lógó nehéz súlyok okozta fájdalmat, szinte már nem is éreztem. A zacskómon folyamatosan jelen lévő fájdalom érzés férfiasságom részévé vált, megtanultam együtt élni vele.

Úrnőm tiszteletére 1.

domina_usbEzt a történetet Úrnőm engedélyével az Ő tiszteletére teszem közzé: A Szolga. Kopogok az ajtón. Semmi válasz. Kicsit elbizonytalanodva kopogok ismét. Néhány másodperc után egy nőies, de határozott hangot hallottam.
– Ki az?
– Tamás vagyok! – válaszoltam.
– Miféle Tamás? – nyitotta ki Alexa Úrnő az ajtót. Egy kifejezetten szexis papucs, miniszoknya és egy blúz volt rajta, s bár ez utóbbi nem volt átlászó, gyönyörű domborulatai csábítóan meredtek rám a blúz alól is.

Végigmért… – nálam nincs semmiféle Tamás! Amíg nem érdemled ki, hogy megtiszteljelek egy névvel, addig nálam csak szolga a neved! Nem érdekel, hogy amúgy ki vagy, mi vagy és hogy hívnak, nálam csak egy férfi vagy és mint ilyen, természet szerűleg nem lehetsz más, mint szolga! Világosan beszéltem?
– Igen, persze! – válaszoltam, miközben az Úrnő nagyobbra nyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek.
– Úgy látom, nem vagy tisztában azzal, hogy miképpen illendő viselkedni egy Úrnő színe előtt… – mondta kissé lenézően, egyre inkább szigorú hanggal. Ezek szerint nem jártál még dominánál? Mondtam neked már a telefonban is, hogy kezdőkkel nem foglalkozom!
Kissé kérdően néztem az Úrnőre, majd határozottságát látva, elbizonytalandtva válaszoltam:
– Jártam már több Úrnőnél is…
– Akkor mi van, mire vársz? – rivalt rám Alexa Úrnő, szinte már dühösen. Beléptél a birodalmamba, nem? Itt akkor emelkedhetsz két lábra, ha azt külön engedélyezem neked! Amúgy a küszöbömön túl négykézláb a helyed! Kérvényt nyújtsak be?
Bevallom, meglepett az Úrnő határozottsága, mert eddigi dominás élményeim alapján arra számítottam, hogy előszőr egy üdítő kíséretében átbeszéljük, hogy mit is szeretnék, azután kezdődik a játék. Alexa Úrnőnél szemmel láthatóan szó sem volt erről! Zavaromat az Úrnő is észre vette, de tétovázásom csak tovább dühítette.
-Földre már, te féreg! – kiáltott rám.
A hangjában meghúzódó határozottság olyan erőteljes volt, egyszerűen nem hagyott számomra döntési lehetoséget, térdre ereszkedtem.
-Nem azt mondtam, hogy térdre, hanem azt, hogy négykézlábra, te tetű! – kiabált ismét rám.
Szavainak súlyából éreztem, hogy zavaros viselkedésem egyre inkább kihozza sodrából, s arra gondoltam, talán nem is kellett volna ide jönnöm… Ahogy a földre ereszkedtem, az Úrnő lába pont az arcom elé került. Térdeltem négykézláb, néztem az Úrnő lábát, de mivel hosszú másodpercekig nem történt semmi, felnéztem, hogy próbáljam kipuhatolni, mit vár tőlem. Az Úrnő tekintete azonban nem árult el semmit.
– Ki mondta, hogy felnézhetsz? – kiáltott rám ellenben kérdőn.
Miután utasításainak engedelmeskedve zavartan ismét a föld felé fordítottam tekintetem, halk, kimért hangon folytatta:
– Általában türelmes és megbocsátó vagyok a szolgákkal szemben, de úgy látszik, te ma mindenképpen ki akarsz hozni a sodromból! – mondta az Úrnő, majd az utolsó mondatot szinte már be sem fejezve, néhány lépésnyire eltávolodott tőlem. Te tudod…. Én megadtam neked a lehetőséget, de beszélhetek másként is! – mondta olyan nyugodt, kimért és idegeket borzoló hangon, hogy szavai szinte jégcsapként futottak végig a hátamon. Majd ugyanezen a hangon folytatta:
– Hát jó…akkor kezdjük a legelején! Azt már elmagyaráztam neked, hogy a neved nálam csakis szolga lehet. Elmondtam azt is, hogy ha átléped a küszöböm, a padlón a helyed! Azt tudod-e, hogy miért vagy itt?
– Hogy szolgáljalak téged! – válaszoltam habozás nélkül, de abban a pillanatban az Úrnő nádpálcájával egy hatalmasat ütött a hátamra!
– Nem tűröm, hogy egy ilyen féreg, mint te, önmagával azonos értékűnek nézzen és tegezzen! – kiabálta most már tényleg dühösen, majd a hajamba markolva felemelte a fejem és az arcomhoz egészen közel hajolva azt mondta: -A helyes válasz mindig magázó és minden hozzám intézett mondatod végén ott van az, hogy Úrnőm! Értetted vagy elmagyarázzam mégegyszer?
– Értettem – mondtam először, majd az Úrnő ellentmondást nem tűrő szigorú tekintetét látva azonnal korrigáltam:
– Értettem, Úrnőm!
– Na végre! Azt azért nem mondhatnám, – engedte el a hajam az Úrnő, – hogy túl gyorsan vág az agyad! Majd néhány másodpercnyi, számomra nagyon kínos csend után folytatta: – Akkor lássuk a többi alapszabályt, mert úgy látom, hogy egy betöretlen, faragatlan fickóval van dolgom, nemde? – tünődött el magában… Az lesz a legjobb, ha a legelején kezdjük! Szóval mikor átléped Úrnod birodalmának küszöbét, azonnal, felszólítás nélkül négykézlábra ereszkedsz, mert ebben a házban te csak egy kivert kutya vagy és a földön a helyed! Értteted?
– Értettem, Úrnőm! – válaszoltam…
-Nagyszerű! – folytatta az Úrnő, s hangjában éreztem némi megnyugvást. Azt úgye nem kell magyaráznom neked, hogy a férgek általában nem viselnek ruhát…?
– Nem, Úrnőm! – válaszoltam, mint egy jó tanítvány, szinte azonnal.
– Akkor megint mi a fenére vársz? – üvöltött rám torka szakadtából az Úrnő! Csak nem képzeled, hogy beteheted lábad a birodalmamba ruhában? Vetközz, te ringyó, de azonnal!
A hirtelen harag kissé megijeszett, gyorsan vetkőzni kezdtem. Közben úrnőm folytatta:
-Legközelebb ezt már nem fogom elnézni neked, világos? Ha belépsz, azonnal levetkőzöl és négykézlábra ereszkedsz! Ez a kiinduló pozíció, ebben a helyzetben üdvözölsz, megértetted?
-Igen, Úrnőm! – válaszoltam immár meztelenül az Úrnő lába előtt négykézláb térdelve.
– Remek! – nyugtázta az Úrnő, majd kissé meghajolva, lenézően benézett a lábam közé. Szerencséd, hogy az a nyomorék farkad lóg és nem ágaskodik, mert utálom azokat a férgeket, akik álló farokkal jönnek ide! Ez nem kupleráj! -fejezte be minden ellentmondást kizáró, határozott hangján. Akkor következzék az üdvözlés, – mondta immár nyugodtan -, hiszen Úrnőd színe elé járultál…
Fogalmam sem volt, mit várt tőlem, de sok gondolkodási időt ismét nem kaptam… Alig telt el egy másodperc, ismét hatalmasat csattant a nádpálca az immár meztelen hátamon. Megrándultam.
– Na mi van? – kérdezte az Úrnő némi gúnnyal, – csak nem fájt? Majd megtanulod, mit jelent az, hogy alázat! Csókold meg a lábam!
Természetesen azonnal csókolni kezdtem az Úrnő lábát, de Ő a hajmnál fogva elrántotta a fejem!
– Hékás, ez nem a sarki kurva pinája, amit lafatyolhatsz egy pár ezresért, ez Úrnőd lába! Érezzem minden csókodban a feltétlen tiszteletet, különben nagy baj lesz! – mondta, majd visszalökte fejem a lábához.
Természetesen igyekeztem minél kedvesebben és tisztelet tudóbban teljesíteni utasításait, de nem volt kifejezetten megelégedve a teljesítményemmel.
– Úgy látszik, még beléd kell nevelenem némi tiszteletet ahhoz, hogy tudd, miről beszélek, – mondta – de nem baj, legközelebb már tudni fogod, hogy mi a dolgod! Na jól van, menj be a szobába, de ne kelljen mondanom, hogy négykézláb!
Nem kellett… Négykézláb bemásztam a szobába, ahol ugyan félhomály volt, de a világos előszoba után kifejezetten sötétnek tünt. Nem láttam túl sok mindent.
– A használható szolgákat ugyan nem szoktam azonnal kitötözni, de úgy látom te még nem vagy betörve, nevelésre van szükséged… Gyere ide! – mondta az Úrnő.
Odamásztam. Az Úrnő egy deszkaszerű lapon hanyatt fektetett, majd kezeimet és ábaimat is egy direkt erre a célra kialakított kalodaszerű bilincsbe eröltette. Miután a bilincseket megszorította, nyakamat még szorosan a deszkához kötötte, úgy, hogy még levegőt is épp csak hogy kaptam… Aztán egy különleges szerkezet segítségével a deszkát függőleges helyzetbe hozta és a falhoz rögzítette.
-Azt hiszem, így jó lesz, – nyugtázta elégedetten munkája eredményét. Így biztosan nem lesz gondod az engedelmességgel és az alázattal! De ha mégis, majd segítünk rajta… – fejezte be morfondírozását némi gúnnyal a tekintetében. Aztán átnyúlt a szomszéd eszköz tetején nyugvó selyemkendőért és gyengéden végigsimította a farkam. Játszunk kicsit! – mondta. Lássuk, tudsz-e parancsolni ennek a korcsnak itt a lábad között! Aztán az Úrnő a selyemkendővel gyengéden ismét megsimogatta a farkamat, s a finom érintések hatására kellemes izgalom futott végig a gerincemen. A kellemes, finom érzés nem hagyta hidegen ágyékomat sem, lábam között gyorsan merevedni kezdett a dorongom.
-Nicsak, nicsak… – mosolyodott el az Úrnő, majd hirtelen hangját felemelve rám kiáltott:
– ki engedte meg, hogy felálljon ez a nyomorék pöcs? Ki engedte meg, hogy mocskos gondolataid támadjanak velem szemben? Csak nem képzeled, hogy valaha is megkaphatsz ezzel a nyomorék, undorítóan szánalmas farkaddal? Hiszen olyan korcs, hogy le sem hugyoznám! – kiabálta ingerülten.
Az Úrnő őszintének ható haragja megrémített, s emiatt farkam lüktető merevsége is kicsit konyulni látszott. De nem eléggé ahhoz, hogy az Úrnő tetszését elnyerje…
– Nem akarom többé így látni ezt a vakarcs csúfságot! Megértetted? Egyszerűen nem tűröm, hogy még csak gondolatban is a nőt lásd bennem és eszedbe jusson az, ami az imént! – kiáltotta, majd a hajamnál fogva felemelte a fejem és egészen az arcomhoz hajolva, kissé nyugodtabb hangon, de érezhetően dühösen folytatta… Szavaiból szinte sugárzott az elszántság és a tömény lenézés: soha nem fogsz megdugni! Megértetted? Nem tud olyan dolog történni, hogy te engem valaha is megbaszhass! Már csak, hogy rágondolj, azt is megtiltom! Felfogtad?
Az Úrnő kimért szavai valóságos mázsás pofonokként csapódtak az arcomba! No, nem mintha valaha is ilyen terveim lettek volna az Úrnővel kapcsolatban, de a merev elutasítás valahol mégis nagyon megalázó volt.
-Megértettem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, nem feledkezve meg azért a szabályról, amit az Úrnő néhány pálcaütéssel már érkezéskor megtanított.
– Remek! – hajolt ismét egészen közzel hozzám az Úrnő, szinte mosolyogva, s az imént még gyilkos hatású, tüzes zöld szemek most némi békességet sugároztak. Az Úrnő tekintete hideg volt, s bár az arca nem árulkodott, azért a tekintetéből mégis némi megnyugvást merítettem.
– Remélem is, hogy megértetted és felfogtad azzal a csöppnyi agyaddal – folytatta némi gúnnyal a hangjában, – mert ha nem, akkor elmagyarázhatom ám mégegyszer!
Ahogy kaján mosollyal az arcán befejezte a mondatot, a selyemkendővel ismét gyengéden végisimogatta közben lenyugó férfiasságomat, majd bal kezével benyúlt a zacskóm alá és golyóimat is összefogva finoman megmarkolta. A hatás sajnos nem maradt el, s ezt az Úrnő is észre vette… Egy tétova mozdulattal leejtette a kendőt és jobb kezével megint bele markolt a hajamba, majd szép lassan felemelte a fejem és váratlanul az arcomba köpött.
Összerándultam. Az arcomon lassan folyt le az Úrnő nyála, a szememet szinte ki sem tudtam nyitni, mert a köpés pont ott talált.
– Ezek szerint neked már ez is túl bonyolult… Úgy látszik a golyóid mellett van az agyad is! – hallottam kisvártatva az Úrnő szavait, amelyek ezúttal nyugodtak, kimértek és számomra kifejezetten megértőnek tüntek. A félhomályos szobában, nyáltól ragacsos szemmel pislogva nem sokat láttam. Szerettem volna kezemmel letörölni a szemem, de szinte mozdulni sem tudtam. Csak annyit érzékeltem, hogy az Úrnő eltávolódik tőlem, majd láttam, hogy hátratett kezekkel lassan ismét közeledik felém.
Nem síetett, szép lassan, lépésenként közelített hozzám, mintha csak éppen céltalanul sétálgatna a Duna-parton. Nem mondott semmit, csak lassan jött felém és nézte az arcom, majd miután karnyújtásnyi távolságba ért, megállt, néhány másodpercig csak nézett, aztán egészen halkan megszólalt.
-Tudod, nem szeretem, ha egy hitvány féregnek is méltatlan és alávaló szolga férfinak képzeli magát, azt meg egyenesen gyűlölöm, mikor álló farokkal akar szolgálni, miközben fogalma sincs aról, hogy a mi a jómodor, a tisztelet, az engedelmesség és azzal sincs tisztában, hogy hol a helye… Ezt gondolom megérted, úgye?
– Megértem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, de szinte még ki sem mondhattam, amikor az Úrnő a háta mögül előhúzva a nádpálcát, fordulásból hatalmasat ütött a még mindig ágaskodó farkamra! A fájdalomtól felüvöltöttem, s ösztönösen menekülni próbáltam, de csak rángatózni tudtam, hiszen a kötések miatt mozdulni is alig bírtam…

Úrnőm tiszteletére 1.

domina_usbEzt a történetet Úrnőm engedélyével az Ő tiszteletére teszem közzé: A Szolga. Kopogok az ajtón. Semmi válasz. Kicsit elbizonytalanodva kopogok ismét. Néhány másodperc után egy nőies, de határozott hangot hallottam.
– Ki az?
– Tamás vagyok! – válaszoltam.
– Miféle Tamás? – nyitotta ki Alexa Úrnő az ajtót. Egy kifejezetten szexis papucs, miniszoknya és egy blúz volt rajta, s bár ez utóbbi nem volt átlászó, gyönyörű domborulatai csábítóan meredtek rám a blúz alól is.

Végigmért… – nálam nincs semmiféle Tamás! Amíg nem érdemled ki, hogy megtiszteljelek egy névvel, addig nálam csak szolga a neved! Nem érdekel, hogy amúgy ki vagy, mi vagy és hogy hívnak, nálam csak egy férfi vagy és mint ilyen, természet szerűleg nem lehetsz más, mint szolga! Világosan beszéltem?
– Igen, persze! – válaszoltam, miközben az Úrnő nagyobbra nyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek.
– Úgy látom, nem vagy tisztában azzal, hogy miképpen illendő viselkedni egy Úrnő színe előtt… – mondta kissé lenézően, egyre inkább szigorú hanggal. Ezek szerint nem jártál még dominánál? Mondtam neked már a telefonban is, hogy kezdőkkel nem foglalkozom!
Kissé kérdően néztem az Úrnőre, majd határozottságát látva, elbizonytalandtva válaszoltam:
– Jártam már több Domina Úrnőnél is…
– Akkor mi van, mire vársz? – rivalt rám Alexa Úrnő, szinte már dühösen. Beléptél a birodalmamba, nem? Itt akkor emelkedhetsz két lábra, ha azt külön engedélyezem neked! Amúgy a küszöbömön túl négykézláb a helyed! Kérvényt nyújtsak be?
Bevallom, meglepett az Úrnő határozottsága, mert eddigi dominás élményeim alapján arra számítottam, hogy előszőr egy üdítő kíséretében átbeszéljük, hogy mit is szeretnék, azután kezdődik a játék. Alexa Úrnőnél szemmel láthatóan szó sem volt erről! Zavaromat az Úrnő is észre vette, de tétovázásom csak tovább dühítette.
-Földre már, te féreg! – kiáltott rám.
A hangjában meghúzódó határozottság olyan erőteljes volt, egyszerűen nem hagyott számomra döntési lehetoséget, térdre ereszkedtem.
-Nem azt mondtam, hogy térdre, hanem azt, hogy négykézlábra, te tetű! – kiabált ismét rám.
Szavainak súlyából éreztem, hogy zavaros viselkedésem egyre inkább kihozza sodrából, s arra gondoltam, talán nem is kellett volna ide jönnöm… Ahogy a földre ereszkedtem, az Úrnő lába pont az arcom elé került. Térdeltem négykézláb, néztem az Úrnő lábát, de mivel hosszú másodpercekig nem történt semmi, felnéztem, hogy próbáljam kipuhatolni, mit vár tőlem. Az Úrnő tekintete azonban nem árult el semmit.
– Ki mondta, hogy felnézhetsz? – kiáltott rám ellenben kérdőn.
Miután utasításainak engedelmeskedve zavartan ismét a föld felé fordítottam tekintetem, halk, kimért hangon folytatta:
– Általában türelmes és megbocsátó vagyok a szolgákkal szemben, de úgy látszik, te ma mindenképpen ki akarsz hozni a sodromból! – mondta az Úrnő, majd az utolsó mondatot szinte már be sem fejezve, néhány lépésnyire eltávolodott tőlem. Te tudod…. Én megadtam neked a lehetőséget, de beszélhetek másként is! – mondta olyan nyugodt, kimért és idegeket borzoló hangon, hogy szavai szinte jégcsapként futottak végig a hátamon. Majd ugyanezen a hangon folytatta:
– Hát jó…akkor kezdjük a legelején! Azt már elmagyaráztam neked, hogy a neved nálam csakis szolga lehet. Elmondtam azt is, hogy ha átléped a küszöböm, a padlón a helyed! Azt tudod-e, hogy miért vagy itt?
– Hogy szolgáljalak téged! – válaszoltam habozás nélkül, de abban a pillanatban az Úrnő nádpálcájával egy hatalmasat ütött a hátamra!
– Nem tűröm, hogy egy ilyen féreg, mint te, önmagával azonos értékűnek nézzen és tegezzen! – kiabálta most már tényleg dühösen, majd a hajamba markolva felemelte a fejem és az arcomhoz egészen közel hajolva azt mondta: -A helyes válasz mindig magázó és minden hozzám intézett mondatod végén ott van az, hogy Úrnőm! Értetted vagy elmagyarázzam mégegyszer?
– Értettem – mondtam először, majd az Úrnő ellentmondást nem tűrő szigorú tekintetét látva azonnal korrigáltam:
– Értettem, Úrnőm!
– Na végre! Azt azért nem mondhatnám, – engedte el a hajam az Úrnő, – hogy túl gyorsan vág az agyad! Majd néhány másodpercnyi, számomra nagyon kínos csend után folytatta: – Akkor lássuk a többi alapszabályt, mert úgy látom, hogy egy betöretlen, faragatlan fickóval van dolgom, nemde? – tünődött el magában… Az lesz a legjobb, ha a legelején kezdjük! Szóval mikor átléped Úrnod birodalmának küszöbét, azonnal, felszólítás nélkül négykézlábra ereszkedsz, mert ebben a házban te csak egy kivert kutya vagy és a földön a helyed! Értteted?
– Értettem, Úrnőm! – válaszoltam…
-Nagyszerű! – folytatta az Úrnő, s hangjában éreztem némi megnyugvást. Azt úgye nem kell magyaráznom neked, hogy a férgek általában nem viselnek ruhát…?
– Nem, Úrnőm! – válaszoltam, mint egy jó tanítvány, szinte azonnal.
– Akkor megint mi a fenére vársz? – üvöltött rám torka szakadtából az Úrnő! Csak nem képzeled, hogy beteheted lábad a birodalmamba ruhában? Vetközz, te ringyó, de azonnal!
A hirtelen harag kissé megijeszett, gyorsan vetkőzni kezdtem. Közben úrnőm folytatta:
-Legközelebb ezt már nem fogom elnézni neked, világos? Ha belépsz, azonnal levetkőzöl és négykézlábra ereszkedsz! Ez a kiinduló pozíció, ebben a helyzetben üdvözölsz, megértetted?
-Igen, Úrnőm! – válaszoltam immár meztelenül az Úrnő lába előtt négykézláb térdelve.
– Remek! – nyugtázta az Úrnő, majd kissé meghajolva, lenézően benézett a lábam közé. Szerencséd, hogy az a nyomorék farkad lóg és nem ágaskodik, mert utálom azokat a férgeket, akik álló farokkal jönnek ide! Ez nem kupleráj! -fejezte be minden ellentmondást kizáró, határozott hangján. Akkor következzék az üdvözlés, – mondta immár nyugodtan -, hiszen Úrnőd színe elé járultál…
Fogalmam sem volt, mit várt tőlem, de sok gondolkodási időt ismét nem kaptam… Alig telt el egy másodperc, ismét hatalmasat csattant a nádpálca az immár meztelen hátamon. Megrándultam.
– Na mi van? – kérdezte az Úrnő némi gúnnyal, – csak nem fájt? Majd megtanulod, mit jelent az, hogy alázat! Csókold meg a lábam!
Természetesen azonnal csókolni kezdtem az Úrnő lábát, de Ő a hajmnál fogva elrántotta a fejem!
– Hékás, ez nem a sarki kurva pinája, amit lafatyolhatsz egy pár ezresért, ez Úrnőd lába! Érezzem minden csókodban a feltétlen tiszteletet, különben nagy baj lesz! – mondta, majd visszalökte fejem a lábához.
Természetesen igyekeztem minél kedvesebben és tisztelet tudóbban teljesíteni utasításait, de nem volt kifejezetten megelégedve a teljesítményemmel.
– Úgy látszik, még beléd kell nevelenem némi tiszteletet ahhoz, hogy tudd, miről beszélek, – mondta – de nem baj, legközelebb már tudni fogod, hogy mi a dolgod! Na jól van, menj be a szobába, de ne kelljen mondanom, hogy négykézláb!
Nem kellett… Négykézláb bemásztam a szobába, ahol ugyan félhomály volt, de a világos előszoba után kifejezetten sötétnek tünt. Nem láttam túl sok mindent.
– A használható szolgákat ugyan nem szoktam azonnal kitötözni, de úgy látom te még nem vagy betörve, nevelésre van szükséged… Gyere ide! – mondta az Úrnő.
Odamásztam. Az Úrnő egy deszkaszerű lapon hanyatt fektetett, majd kezeimet és ábaimat is egy direkt erre a célra kialakított kalodaszerű bilincsbe eröltette. Miután a bilincseket megszorította, nyakamat még szorosan a deszkához kötötte, úgy, hogy még levegőt is épp csak hogy kaptam… Aztán egy különleges szerkezet segítségével a deszkát függőleges helyzetbe hozta és a falhoz rögzítette.
-Azt hiszem, így jó lesz, – nyugtázta elégedetten munkája eredményét. Így biztosan nem lesz gondod az engedelmességgel és az alázattal! De ha mégis, majd segítünk rajta… – fejezte be morfondírozását némi gúnnyal a tekintetében. Aztán átnyúlt a szomszéd eszköz tetején nyugvó selyemkendőért és gyengéden végigsimította a farkam. Játszunk kicsit! – mondta. Lássuk, tudsz-e parancsolni ennek a korcsnak itt a lábad között! Aztán az Úrnő a selyemkendővel gyengéden ismét megsimogatta a farkamat, s a finom érintések hatására kellemes izgalom futott végig a gerincemen. A kellemes, finom érzés nem hagyta hidegen ágyékomat sem, lábam között gyorsan merevedni kezdett a dorongom.
-Nicsak, nicsak… – mosolyodott el az Úrnő, majd hirtelen hangját felemelve rám kiáltott:
– ki engedte meg, hogy felálljon ez a nyomorék pöcs? Ki engedte meg, hogy mocskos gondolataid támadjanak velem szemben? Csak nem képzeled, hogy valaha is megkaphatsz ezzel a nyomorék, undorítóan szánalmas farkaddal? Hiszen olyan korcs, hogy le sem hugyoznám! – kiabálta ingerülten.
Az Úrnő őszintének ható haragja megrémített, s emiatt farkam lüktető merevsége is kicsit konyulni látszott. De nem eléggé ahhoz, hogy az Úrnő tetszését elnyerje…
– Nem akarom többé így látni ezt a vakarcs csúfságot! Megértetted? Egyszerűen nem tűröm, hogy még csak gondolatban is a nőt lásd bennem és eszedbe jusson az, ami az imént! – kiáltotta, majd a hajamnál fogva felemelte a fejem és egészen az arcomhoz hajolva, kissé nyugodtabb hangon, de érezhetően dühösen folytatta… Szavaiból szinte sugárzott az elszántság és a tömény lenézés: soha nem fogsz megdugni! Megértetted? Nem tud olyan dolog történni, hogy te engem valaha is megbaszhass! Már csak, hogy rágondolj, azt is megtiltom! Felfogtad?
Az Úrnő kimért szavai valóságos mázsás pofonokként csapódtak az arcomba! No, nem mintha valaha is ilyen terveim lettek volna az Úrnővel kapcsolatban, de a merev elutasítás valahol mégis nagyon megalázó volt.
-Megértettem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, nem feledkezve meg azért a szabályról, amit az Úrnő néhány pálcaütéssel már érkezéskor megtanított.
– Remek! – hajolt ismét egészen közzel hozzám az Úrnő, szinte mosolyogva, s az imént még gyilkos hatású, tüzes zöld szemek most némi békességet sugároztak. Az Úrnő tekintete hideg volt, s bár az arca nem árulkodott, azért a tekintetéből mégis némi megnyugvást merítettem.
– Remélem is, hogy megértetted és felfogtad azzal a csöppnyi agyaddal – folytatta némi gúnnyal a hangjában, – mert ha nem, akkor elmagyarázhatom ám mégegyszer!
Ahogy kaján mosollyal az arcán befejezte a mondatot, a selyemkendővel ismét gyengéden végisimogatta közben lenyugó férfiasságomat, majd bal kezével benyúlt a zacskóm alá és golyóimat is összefogva finoman megmarkolta. A hatás sajnos nem maradt el, s ezt az Úrnő is észre vette… Egy tétova mozdulattal leejtette a kendőt és jobb kezével megint bele markolt a hajamba, majd szép lassan felemelte a fejem és váratlanul az arcomba köpött.
Összerándultam. Az arcomon lassan folyt le az Úrnő nyála, a szememet szinte ki sem tudtam nyitni, mert a köpés pont ott talált.
– Ezek szerint neked már ez is túl bonyolult… Úgy látszik a golyóid mellett van az agyad is! – hallottam kisvártatva az Úrnő szavait, amelyek ezúttal nyugodtak, kimértek és számomra kifejezetten megértőnek tüntek. A félhomályos szobában, nyáltól ragacsos szemmel pislogva nem sokat láttam. Szerettem volna kezemmel letörölni a szemem, de szinte mozdulni sem tudtam. Csak annyit érzékeltem, hogy az Úrnő eltávolódik tőlem, majd láttam, hogy hátratett kezekkel lassan ismét közeledik felém.
Nem síetett, szép lassan, lépésenként közelített hozzám, mintha csak éppen céltalanul sétálgatna a Duna-parton. Nem mondott semmit, csak lassan jött felém és nézte az arcom, majd miután karnyújtásnyi távolságba ért, megállt, néhány másodpercig csak nézett, aztán egészen halkan megszólalt.
-Tudod, nem szeretem, ha egy hitvány féregnek is méltatlan és alávaló szolga férfinak képzeli magát, azt meg egyenesen gyűlölöm, mikor álló farokkal akar szolgálni, miközben fogalma sincs aról, hogy a mi a jómodor, a tisztelet, az engedelmesség és azzal sincs tisztában, hogy hol a helye… Ezt gondolom megérted, úgye?
– Megértem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, de szinte még ki sem mondhattam, amikor az Úrnő a háta mögül előhúzva a nádpálcát, fordulásból hatalmasat ütött a még mindig ágaskodó farkamra! A fájdalomtól felüvöltöttem, s ösztönösen menekülni próbáltam, de csak rángatózni tudtam, hiszen a kötések miatt mozdulni is alig bírtam…

Gésa

A gésák után epekedő férfiakat sajna ki kell ábrándítanunk. Erotikus hírnevük ellenére a gésák nem kötelesek szexuális szolgáltatást nyújtani, maximum énekelni. Hírnevük és a körülöttük lengedező misztérium azonban a mai napig tartja magát. Az 1970-es években még 17 ezer gésa gyakorolta hivatását Japánban, mára már csak ezren élnek Oszakában és Kiotóban. A mesterség fokozatosan elhal, ezzel si növelve szemünkben a dolog egzotikumát.

Szó szerinti fordításban a gésa „szép személyt”, illetve „művészetekkel élő személyt” jelent. Ezek a nők meg is feleltek ezeknek az elvárásoknak: a művészetek mesterei. Eleganciájuk kivételes, akárcsak a vonzerejük. A gésák professzionális vendéglátók – egzotikus változatban. Tánctudásuk, énekhangjuk és zenei képességeik kiválóak, kedvesek, alázatosak, és stílusosak. Mindezek fellett a napi pletykáknak tudatában illett lenniük, hogy ezzel is szórakoztatni tudják a férfiakat.. Hiába nehéz mesterség ez a gésaság!

Egy mesterség születése
A gésák először a 11. században jelentek meg Japánban. A hivatás legkorábbi művelői férfiak voltak, de a 17. századtól kezdve nők töltik be ezt a szerepet. A gésákat elsősorban a teaházak teaszertartásai során vették igénybe a gazdag, többnyire arisztokrata japán férfiak.

A 17. századi Japánban a szexuális szolgáltatást nyújtó hölgyek lehettek „játszótársak” vagyis prostituáltak, vagy a luxusnak számító leggyönyörűbb „udvarhölgyek”. Státuszukat mutatja, hogy ezek a nők elől-kötős kimonót viseltek a prostituáltakkal ellentétben, mivel a japán hagyomány szerint az ilyen kimonó volt a feleség jele, és ezek a nők a megfáradt férfinak rangban és kötelességben feleségei voltak egy éjszakára.

Nos ezek a kurtizánok a kor minden szex-praktikájának tudatában voltak: fanszőrzetüket borotválták, ismerték a fogamzásgátlás különböző módszereit és csengővel ellátott kis golyókat helyeztek el különböző testrészeikben az asszonyt már unó férfiak szórakoztatására. Ezek a nők bizonyos házakban kínálták szolgáltatásaikat, ahol az esték hangulatáért férfi szórakoztató művészek (gésáknak hívták őket) voltak felelősek: ők énekeltek, táncoltak és meséltek vicceket a kurtizánok és vendégeik szórakoztatására.

Ezeket az előadó művészeket cserélték le a nagyobb hatás kedvéért nőkre. Japánban azonban nagyon fontos a tradíció és a kialakult struktúra megtartása; így, hogy ne bomoljon fel a már kialakult egyensúly a prostituáltak hierarchikus rendjében, szigorú keretek közé szorították a gésák öltözködési szabadságát. Megszabták hajdíszeik számát és megtiltották, hogy szexuális viszonyt létesítsenek a vendégekkel. Úgy gondolták így nem versenyezhetnek a díszesebb, szabatosabb kurtizánokat. Önmaguk ékesítése végett arcukat fehérre alapozták, és az ajkakat égővörösre festették. A fiatalabb lányok csak a felső ajkukat festették, és az erősebb vonzerő érdekében, a nyakszirtjükre rajzoltak egy piros vonalat. De a gésák kiépítették titkos fegyverüket az „iki”-t, az erotikus vonzerőt, kisugárzást. Nagy megtiszteltetésé vált egy férfi számára, ha vonzerejével és vagyonával sikerült megnyernie egy gésát.

Egy férfi tarthatott gésát szeretőként, de ez igen sokba került neki. És nem csak pénzbe: a gésa privilégiumai közé tartozott, hogy ő választhatta meg kivel bújik ágyba – tehát a férfinak el is kellett bűvölnie a nőt, ha meg akarta szerezni. Az idő múlásával azonban a mesterség átalakult. Ma már kizárólag, nagy megbecsülésnek örvendő előadó művészek a gésák.

Kiből lehet gésa?
A mesterség anyáról lányára öröklődött. A fiatal lányok képzése gyakran még a kamaszkor előtt megkezdődött, amikortól fogva megtanulják mindazokat a művészeteket, amelyekre szükségük van mesterségük gyakorlásához elsősorban a samisen, a háromhúrú japán hangszer pengetését. Csak az kapja meg a gésa címet, aki a maga csoportjából a legképzettebb, és sikerrel tesz le egy szigorú vizsgát.

1920-as, 30-as években még a japán társadalmat fenyegető veszélynek tartották e mesterség gyakorlóit, sőt a negyvenes években a gésa-hivatást törvénytelennek nyilvánították, gyakorlóinak többségét gyári munkára kötelezték. Ennek azonban vége: gésákkal ma már csak az előkellő éttermekben, teaházakban találkozhat a kedves európai üzletember. Ráadásul annál drágább (egy-egy este 1000 $-ba is kerülhet), és megtisztelőbb egy gésa szolgálatának tárgyává lenni, minél öregebb, patinásabb az illető gésa!