Címke: táncos
Velencében ébredt Varsó helyett Ihász Petra
Már ez is hír a bulvársajtóban: Frissen szeretett volna megérkezni Varsóba a másnapi fotózásra Petra, így Bécsben a vonatra szállás után alvást erőltetett magára. A modellt a kalauz sem ébresztette fel. Így másnap reggel nagy szemeket meresztett, amikor a varsói Dworzec Centralny helyett Velencében, a Santa Lucia pályaudvaron ugrott le a vonatról.
– Rettenetesen fáradt voltam, kimerítő volt az egész napos bécsi fotózás – meséli a Borsnak Petra.
– Arra gondoltam, hogy az éjszakát hasznosan fogom eltölteni, és ahelyett, hogy szállóba mennék, felszállok egy hálókocsis járatra, és reggel pihenten érkezem a következő munkám helyszínére, Varsóba. Felszálltam a vonatra, megkerestem a fülkémet, és kényelmesen elhelyezkedtem – folytatta a modell.
Hamarosan elindultak, őt pedig a fáradtság és a monoton zötykölődés mély álomba ringatta.
A kalauz nemsokára érkezett, de látta, hogy Petra édes álmát alussza, ezért békén hagyta ôt. A csinos modell így csak másnap reggel ébredt fel. Rendbe szedte magát, és felhívta a szervezőjét, hogy biztosan várja- e az állomáson.
– A legnagyobb meglepetésemre a fônököm idegesen közölte, hogy már egy félórája ott áll az állomáson, de nem látott leszállni, merre vagyok. Mondtam, hogy még a vonaton, és éppen most érkezem. Kinéztem az ablakon, és meghűlt bennem a vér. A táblán a következő felirat kívánt nekem jó reggelt: „Isten hozott Velencében!”. Úgy látszik, a fáradtságtól figyelmetlenségemben rossz szerelvényre szálltam. Ráadásul a nagy sietségben az egyik kisbôröndömet a vonaton hagytam, ebben voltak a méregdrága fehérneműim, amit a fotózáson viseltem volna.
Szerencsére az előző napi munkám bérét helyben kifizették, így volt nálam elég pénz. Nem volt mit tenni, az állomáson taxit fogtam, és robogtam a repülőtérre. Hihetetlen mázlim volt, elértem egy gépet, amelyik elrepített Varsóba. Az volt a tervem, hogy a két külföldi fotózásomért kapott pénzbôl megnézem Párizs nevezetességeit. Hát ez enyhén szólva nem jött össze, hiszen a repjegy, a taxidíj és a munkaruhám pótlása elvitte a pénzem nagy részét. A párizsi álmommal együtt. Forrás Bors
Ihász Petra másik énje mint Viva Small a pornósztár – További képek itt >
Dita von Teese
Dita von Teese erotikus tusolás: a táncosnőt eredetileg a méltán híres Alfred Hitchcock film, a Pscycho tusolós-gyilkolós jelenete ihlette, bár a végeredmény erősen különbözött attól. Az eredeti filmben szereplő színésznő, Janet Leigh sem csúnya, de Dita könnyedén megelőzné egy szépségversenyen!
A burleszk-előadóművész Dita szerdán (május 18.) lépett fel a 2009-es rendezvénysorozat egyik VIP előadásán. A 36 éves táncosnő természetesen sztriptízzel kezdte a bevonulást, és mire a tus alá került, már csak bugyi és két mellbimbókorong maradt rajta. Kíváncsiak vagyunk, azokat leveszi-e valaha?
Dita von Teese, Marilyn Manson exfelesége bosszantónak találja az Eurovíziós Dalfesztivál végeredményét, legfőképpen azért, mert még ő sem tudta lenyűgözni a közönséget – írta a Female First. A sztriptíztáncosnő a német produkciót segítette – minden gonoszkodást mellőzve is csak szimplán a jelenlétével, és abban reménykedett, hogy közreműködésével az első helyen végeznek. Ehhez képest 25 országból a 20. helyre szavazta őket a közönség. Teese kisasszony a Twitteren öntötte ki a lelkét az olvasóinak, számára meghökkentő volt az is, hogy az ő kedvencei, vagyis a számára legtetszetősebb előadások szintén nem kerültek a legjobban közé. A táncosnő leginkább Dániát, Ukrajnát és Észtországot hiányolta az első öt között.
Pornózott? Marylin Manson volt feleségéről megdöbbentő botrány-videó terjeng a világhálón: a hölgy ugyanis egy leszbikus pornó szereplője. Az elhagyott feleség az internetre felkerült filmben másik két nővel együtt szerepel, s közben vibrátorral elégítik ki magukat, és egymást. A sokkoló videó mocskosabb részleteit a fogalmazó cég Dita kérésére kivágta. Von Teese kisasszony tavaly vált el a szintén botrányos viselkedéséről híres Marylin Mansontól.
– Az a hét év, amit együtt töltöttünk, számomra végig a bizalom és a hűséges szerelem mintaképe volt. Tiszta szívből hittem abban, hogy kapcsolatunk örökké fog tartani.De mindez erőteljes hanyatlásnak indult, miután összeházasodtunk – mesélte szomorúan Dita Von Teese az elhagyott feleség.
Marylin Manson korábbi felesége egy interjú során a szexuális szokásairól nyilatkozott. Von Teese nem rajong a különféle perverz kis játékokért az ágyban. A beszélgetés során mesélt mellműtétéről, valamint Mansonhoz fűződő viszonyáról.
Dita Von Teese modell és sztriptíztáncos az Observernek adott interjújában őszintén nyilatkozott életének legkülönfélébb részleteiről. A legmeglepőbb dolgokat a pin-up [1] girlként tevékenykedő modell a szexuális szokásaival kapcsolatban mondta.
Egyáltalán nem perverz
„Az emberek úgy állítanak be, mint valakit, aki benne van ebben az egzotikus szex dologban, ami valahol igaz is – azt mondtam, benne vagyok a bondage [2]-ban, meg az elfenekelésben. De azt hiszem, egy csomó ember, ha őszinték lennének, azt mondanák: ’Ez jó mókának tűnik’” – utalt a prűd normáknál szabadabb elvű értékrendjére Von Teese. Majd folytatta mondókáját: „Ugyanannyira szeretem a hagyományos pozitúrákat, mint a szomszéd lány. Néha, amikor pasikkal randizom, úgy érzik, produkálniuk kell magukat. Én meg: ‘Hagyd már abba, hogy kétségbeesetten próbálsz lenyűgözni a szexuális perverzióiddal’”.
Nem változik meg
A művésznő elmondta, nagyon megviselte és megviseli a szakítása Marylin Mansonnal, de úgy érzi, muszáj volt, hogy így alakuljanak a dolgok, mert Manson arra kérte, hogy hagyja abba munkáját. Von Teese pedig nem változik meg senki kedvéért sem. A kapcsolatról elmondta, furcsa volt neki, hogy csak azért állították be őket különc párnak, mert kitömött állatok voltak a házukban, pedig a kastélyok is tele vannak vadásztrófeákkal. Egy újabb házasságtól egyáltalán nem zárkózik el: „Újra meg fogok házasodni. Nem hagyom, hogy egy rossz tapasztalat legyen a meghatározó egész életemben”. Amennyiben valaki azt hinné, hogy itt egy normális pár, akik a celebvilág fényes egén csillognak, tudnia kell, hogy Marylin Manson ugyanazt mondta a válás egyik okáról, mint Von Teese. Azt, hogy azért mentek szét mert éppen a feleség volt az, aki lépten nyomon meg akarta változtatni a zenészt, akinek ezért a lelke [3] is tönkrement a sok civakodásban.
Motivációk és börleszk
Dita Von Teese azzal híresült el, hogy a ’40-es évek stílusában felöltözve, fűzőben, nagy mellekkel ad elő varietészámokat. A nagy mellhez szüksége volt egy plasztikai műtétre, amit egyáltalán nem is tagad: „Volt egy mellnagyobbító műtétem. Annyira fárasztó, amikor az emberek hazudoznak a beavatkozásaikról”. A leghíresebb mutatványa, amivel már 1993 óta járja a világot az, amikor egy óriási martinis pohárban pancsol és egy olajbogyó formájú szivacsból facsarja magára a vizet. A számokban természetesen vetkőzik, de a műfajban [4], amit képvisel, nagyobb hangsúly van azon, hogy valaki szexi legyen, mint azon, hogy megszabaduljon a ruháitól. Von Teese az interjúban kitért arra is, hogy miért adta a fejét arra, hogy retró vetkőző legyen: „Opal nagynéném nagyon festői karakter volt – zöld szemhéjpúder, festett szépségpöttyök, lángvörös haj. Szipkával dohányzott és úgy káromkodott, mint egy kocsis. A legtöbb ember szerint vulgáris volt, de én olyan akartam lenni, mint ő, amikor felnövök”.
Manson és a szex
Az interjúban kitértek arra is, hogy mit gondol Von Teese arról a videoklipről [5], ami Manson új lemezének első sinlge-jéhez készült, a Hart shaped glass-hez, aminek az elején Manson egy meglehetősen valóságosnak tűnő szexjelenetben látható új csajával Evan Rachel Wooddal, ráadásul a pár korábbi hitvesi ágyában. „Annyira szerelmesek voltunk egymásba. Nem úgy ismertem meg, mint aki feláldozza a válásunkat a lemezeladásai oltárán. Nem hiszem, hogy az emberekben tudatosul, hogy a hitvesi ágyunkat használta abban a videoklipben arra, hogy szexeljen azzal a lánnyal. És rajta volt a jeggyűrűje is. ‘Huh, ez aztán a megszállottság. Azt hiszem még mindig számítok'” – foglalta össze érzelmeit a sztriptíztáncos.
Az interjúban kitértek arra is, hogy mit gondol Von Teese arról a videoklipről [5], ami Manson új lemezének első sinlge-jéhez készült, a Hart shaped glass-hez, aminek az elején Manson egy meglehetősen valóságosnak tűnő szexjelenetben látható új csajával Evan Rachel Wooddal, ráadásul a pár korábbi hitvesi ágyában. „Annyira szerelmesek voltunk egymásba. Nem úgy ismertem meg, mint aki feláldozza a válásunkat a lemezeladásai oltárán. Nem hiszem, hogy az emberekben tudatosul, hogy a hitvesi ágyunkat használta abban a videoklipben arra, hogy szexeljen azzal a lánnyal. És rajta volt a jeggyűrűje is. ‘Huh, ez aztán a megszállottság. Azt hiszem még mindig számítok'” – foglalta össze érzelmeit a sztriptíztáncos.
Dita sztriptíz videó itt!
Cheerleaders – Pompom lányok
R-Go Dóri gida pornózott
Szexbotrányban az egyik Gida, avagy az R-Go erkölcsei veszélyben: Már hónapokkal ezelőtt lehetett olvasni róla, hogy az egyik R-Go táncoslány – csikidamul: Gida – gyanúsan fiatalon szerepelt a Playboy címlapján a kolleganőjével együtt. Ez akkor nagy felháborodást keltett, sőt, a rendőrség is nyomozásba fogott, hogy utánanézzen, nem történt-e ott némi fiatalkorú rovására elkövetett erotikus fotózás? Ezt később gyorsan elvetették, legfőképpen, mert egyrészt feeltehetően Dóri a szülői beleegyezés birtokában vághatott csak bele a munkába, másrészt a másik oldal sem teljesen hülye, lévén nem ma kezdték ezt az aktfotózósdit. Igazából nem is értjük, hogyan gondolhatta bárki is, hogy nem védi le magát ez ellen a borítékolhatóan felmerülő vád ellen egy több évtizedes múltra visszatekintő lap, illetve szintén nem kezdő fotósuk. Feltételezzük, az írásbeli engedély nélkül még a helyszín egyeztetése sem kezdődött meg…
Nem biztos, hogy ma Halmai Dórát többen ismerik egykori R-GO gidaként, mintahányan ráismernek a pornóbotrányként elhíresült ügy kapcsán. A fiatal lány szeretné tisztázni magát, ugyanis – mint mondja – sajnos odáig fajult a helyzet, hogy szinte nem mer kilépni a lakásából. Azóta egyébként más címlapon, a Hawk első oldalán is feltűnt, de ehhez már nem kellett apuciék fejbólintása. Internetes oldalakon pedig elég konkrétan, valóban rendes puncimutogatós képsorokon tűnt fel a Gida, jelesül oldalunk partnerének sorozatán is. Az R-Go menedzsere Szikora Róbert szerint „kitette” a lányt a zenekarból ezek után, lévén „az ilyen viselkedés nem méltó a gidasághoz”, az együttes frontembere pedig igazából nem kommentálta a dolgot az újságíróknak. Az azért érdekelne minket, hogy milyen etikai kódexet sértett ezzel Dóri? Ha Zalatnay nem okozott komolyabb pszichikai gondokat a fiatalabb vagy akár az idősebb nemzedékek képviselőinek feltűnésével, ő ezzel miért? Ezer és ezer hasonlóan kellemes küllemű lány testében gyönyörködhetnek mind az internetezők, mind az újságárusoknál a sajtókiadványokért sarcukat lerovó érdeklődők, a Dóri-Gida pedig valljuk be, lényegesen esztétikusabb látvány, mint a hatvanas évek egyik sztár énekesnője a 2000-es évek elején… A Velvet-et idézve szó szerint: „Fizetős szexoldalon szerepelt, ezért távoznia kellett az R-Go-ból a Dóri nevű gidának” , tőlük vagy a menedzsertől azt is megkérdeznénk, ha nem lett volna fizetős, maradhatott volna? Szerintük 35 dollárért lehet megnézni egy Gidát kicsit belülről is, mi ennek alaposabban utánajártunk, és felleltük ezt valamivel kedvezményesebben is, mondhatni tökingyen.
Ha az ember nekiáll keresni, félő, hogy talál dolgokat. Mi is így jártunk ebben az esetben (is). Elsősorban találtunk más sorozatot is Dóriról, ami nem meglepő, mert ha már valaki belevág az erotikus modellkedésbe, nem meglepő, ha egyből több anyag is készül vele gyorsan, mielőtt meggondolja magát és visszavonul. A változatosság kedvéért ebben nem a fésűjét dugja fel magának, hanem megkeféli magát, előbb egy fogkefével – milyen szellemes! – , majd vibrátorral, végül pedig koktélcseresznyével díszíti már amúgy is gombás-kiütéses dekorációval ellátott punciját és segglyukát. Megjegyezzük, azt a fésűt kis túlzással rendeltetésszerűen is használhatta volna akár. Itt-ott elég hosszú szőrszálak virítottak még a segglyuk pár centis körzetében is. Akkor sem estünk le a székről, amikor igazi hardcore jelenetekből akadtak szemünk elé screenshot-ok, amikben már nyalják-dugják is az amúgy Mirien művésznéven szereplő táncoslányt. Igen egyszerű és találó a film címe (Ich brauche Geld Purzel hilft!), amiben minden valószínűség szerint ő szerepel, vagy van egy alteregója… Ez már kemény negyven euro-t kóstál, de rajta vagyunk az ügyön, hogy azért legalább szemelvénnyel szolgáljunk a vélhetően nem csekény érdeklődésre gondolva. Addig pár fotót prezentálnánk a sorozatokból kedvcsinálásképpen: Velvet cikk – Just Teen Site – A pornó videók
Mészáros Dóra, Dorothy Black
Pályamunkái Eurobabeindex.com Dorothy Pornó videók.
Pornós múltja: Négerrel, Cumshot bukkake, 01 02 03 04 05 06 07 08 09 Szóló vagy lányos pornó: 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
Mészáros Dóra Bulgáriában!
Az év legjobb európai sztárjának választott sztriptíztáncosnő szerint azonban nemcsak ennek, valamint az óriási promóciónak köszönheti, hogy rajonganak érte az emberek, hanem annak is, hogy más a hozzáállásuk. „Nagyon örülnek annak, ha valaki elmegy hozzájuk, és bolgárul elmond például egy rádióspotot. Az utcán rám köszönnek, és odajönnek, hogy dedikáljak. Még a rendőr is ismer. Az autópályán kicsit gyorsan hajtottunk, és sajnos leállítottak. Miután a rendőr benézett az autóba, rám köszönt, hogy Szia Dóra!, és büntetés nélkül továbbengedett. Kicsit szokatlan és mulatságos, hogy így sztárolnak, de természetesen jól esik” – nyilatkozta lapunknak Mészáros Dóra, akit természetesen a hazai közönség is értékel. Olvasóink például őt szavazták meg 2007 legjobb pornószínésznőjének.
A Bulgáriában töltött két nap természetesen inkább a munka, és nem a szórakozás jegyében telt. „A promóciós körutat egy rádióműsorban kezdtem, ami tulajdonképpen a Boros Lajos és Bocskor Gábor féle Bumerángnak felel meg. Ezután kamu paparazzó képeket készítettek rólam és a bolgár Playmate-választás tavalyi győzteséről. A helyi bulvárlapokban ez természetesen úgy fog megjelenni, hogy nagyon jóban vagyunk, egy kis leszbikus dologgal megfűszerezve. Majd a kinti FHM-be is készült pár fotó, este felléptem egy elit klubban a belvárosban. Aztán jöttek a különböző interjúk és az Azis Showba meghívtak. Ez tulajdonképpen a bolgár Esti Showder. Tegnap ment adásba, és négymillióan nézték” – mesélt élményeiről Mészáros Dóra.
A sztriptíztáncosnő, akiről pornóképregény is készül, közel három hete nem tudta magát kipihenni a különböző felkérések és feladatok miatt.„Március elején Münchenbe repültem, majd Milánóba kellett mennem egy ottani rendezvényre. Olaszországból vasárnap éjjel jöttem haza, kedden este pedig már Bulgária felé vettük az irányt. De mindez nem zavar, ugyanis nagyon szeretek utazni.” Mészáros Dóra, aki tavaly is hivatalos volt a rendezvényre, és idén is ellátogat majd a bolgár kiállításra, ezúttal Maria Belucci és Mya Diamond kísértében. Természetesen arra kíváncsiak voltunk, hogy Bulgáriában valóban hemzsegnek-e a formás hátsóval rendelkező hölgyek. „Nagyon szép lányok vannak kint. Szinte mindegyikükön észre lehet venni bizonyos jellegzetes vonásokat, mint például a széles száj és arccsont. Kicsit hasonlítanak Paris Hiltonra.”






















































































