Vanyóczky Brigitta bikiniben

Vanyóczky Brigitta a Miss Alpok Adria megye szépe királynője. Nem vakítja el saját sikere Vanyóczky Brigi. A győztes máris visszatért tanulmányaihoz, hisz nyakán van a vizsgaidőszak.

vanyoczky-brigitta-bikiniben

– Nem könnyű az életem ezek­ben a napokban, mert a vizsgáim most fognak elkezdődni művészettörténetből, művészetfilozófiából, és a gyakorlati vizsgáim sincsenek még meg – mondta a Borsnak a 22 éves szépségkirálynő… a Bors cikk itt olvasható. Szexi fehérneműben Vanyóczky Brigi a videóban itt illegeti magát.

Falatnyi bikiniben a Miss Alpok Adria lányok

Miss Alpok Adria megye szépe, magyar lányok falatnyi bikiniben a képgalériában itt és az alábbi videó végén láthatók! Az impozáns Arcanum Hotel adott otthont a Békéscsaba Szépe 2016 szépségverseny vasárnapi előválogatójának, ahol a számtalan jelentkezőből kiválasztásra került a 10 legszebb versenyző.

magyar-lanyok-bikiniben-miss-alpok-adria

Szakmai zsűri mozgás, kommunikáció, test és arc vonatkozásában, továbbá a megjelenés szempontjait figyelembe véve döntött.

miss-alpok-1

– Szeptember 10-én lesz Szarvason a Miss Alpok Adria Békés Megye Szépe Szépségverseny. Ennek három elődöntője, előválogatója van, ahonnan a legszebb három hölgy és a különdíjas jut tovább. A Pálinka Szépe volt az első, a második a Békéscsaba Szépe 2016 királynő választás, a harmadik pedig augusztus 20-án a Kenyérünnep Szépe lesz és azt követi a Miss Alpok Adria. Ez egy igen rangos és komoly felkészülést igénylő verseny sorozat, ami egyébként az országban egyedülálló. Állandó és profi szakmai stáb foglalkozik a hölgyekkel, nem csak a ruhákról, a sminkről, hajról, kiváló fotókról és minden más egyéb jellegű szépség ápolásról gondoskodnak, hanem még komunikációs tréninget is tartunk nekik, azért, hogy ezzel is minden rendben legyen, ha színpadra állnak a hölgyek. Itt nem csak azt mutatjuk be, hogy Békés megyében vannak a legszebb lányok, hanem azt is, hogy mennyire megnyerő a stílusuk és természetesen a sztereotípiáknak is elejét vesszük. A szépség persze fontos szempont, de ezeknek a hölgyeknek még többet kell nyújtaniuk – mondta  Oszlács Norbert a Szépet a Színpadra elnöke.

miss-alpok-2

A kiválasztást követően már meg is kezdődött a munka a 10 döntőssel: Boda Csilla Dalma, Galgóczi Vivien, Grübl Lilli, Huszár Lilla, Jónás Kinga, Kun Zsanett, Lajter Elvira, Nagy Imola, Petőcz Orsolya, Stíber Gabriella, Szakálos Dóra, Vanyóczky Brigitta, Zsíros Zsanett.

Miss Alpok Adria Szépségverseny, Megye Szépe döntős lányok

miss-alpok-adria-dontosok

Miss Alpok Adria Szépségverseny Magyarország. Megye Szépe döntős lányok a Facebook album alapján. Fürdőruhás, bikinis képek: Boda Csilla Dalma, Galgóczi Vivien, Grübl Lilli, Huszár Lilla, Jónás Kinga, Kun Zsanett, Lajter Elvira, Nagy Imola, Petőcz Orsolya, Stíber Gabriella, Szakálos Dóra, Vanyóczky Brigitta, Zsíros Zsanett.
Cimkék: Boda Csilla Dalma, Galgóczi Vivien, Grübl Lilli, Huszár Lilla, Jónás Kinga, Kun Zsanett, Lajter Elvira, Nagy Imola, Petőcz Orsolya, Stíber Gabriella, Szakálos Dóra, Vanyóczky Brigitta, Zsíros Zsanett.

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Nézz bele az idei Miss Alpok-Adria versenybe

Nézz bele az idei Miss Alpok-Adria versenybe ebben a vidóeban. Péntek este tartották a Miss Alpok Adria szépségverseny budapesti döntőjét. A korona Vanyóczky Brigitta fejére került, aki Budapesten a Metropolitan Egyetem képzőművészetei szakának másodéves hallgatója.
– Nem áll tőlem távol a fotómodellkedés, de már fél aktot sem vállalnék. Szeretnék inkább híres festő lenni, akinek a képeit nem csak itthon ismerik és keresik – árulta el a Borsnak Vanyóczky Brigi.

Vanyóczky Brigitta a Miss Alpok Adria szépségverseny győztese

Vanyóczky Brigitta a Miss Alpok Adria szépségverseny győztese. Péntek este tartották a Miss Alpok-Adria szépségverseny budapesti döntőjét. A korona Vanyóczky Brigi fejére került, aki Budapesten a Metropolitan Egyetem képzőművészetei szakának másodéves hallgatója.

– Nem áll tőlem távol a fotómodellkedés, de már fél aktot sem vállalnék. Szeretnék inkább híres festő lenni, akinek a képeit nem csak itthon ismerik és keresik – árulta el Vanyóczky Brigi a Hirek24.hu-nak.
Kukkantson bele az idei Miss Alpok-Adria szépségversenybe, videó. A győztes szépség Budapesten tanul és képzőművésznek készül.

          

Mr és Miss Bond szépségverseny

Mr és Miss Bond szépségverseny: Azt fontosnak tartottam hogy a fellépő művészek színvonalat képviseljenek. A “gagyiból” sajnos van elég a mai Magyar művészetben. A mi dolgunk hogy közönséget “értékkel” bíróan szórakoztassuk, kiszolgáljuk. Például Zámbó Krisztián egy nagyon jó énekes, aki sajnos idő előtt próbálta aprópénzre váltani a tehetségét a médiákban. Beszélgettem vele, és elmondtam neki hogy profi színész és énekes tanároktól kell tanulnia, és csak akkor szabad kilépnie a nagyközönség elé, amikor már /mi így mondjuk/ egyértelmű lesz a tudása. Angelo & Liana és Steve Kollár profi táncosok, a “Gershwin Lányok” pedig már tavaly óta sikert aratnak – nyilatkozta Kriszt László rendező.

Miss Bond és Mr Bond versenyzők: Ács Beatrix, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Miss Summer Face

A nyár legszebbjét keresték és meg is találták a szervezők a Miss Summer Face versenyen! A megmérettetésre több mint 150 lány nevezett, ám a döntőbe csak 16 hölgy jutott. A zsűri közülük is Kovács Kingát találta a legszebbnek, első udvarhölgynek Szalkai Nikolettet választották, míg a harmadik legszebb hölgy a Miss International idei királynője, a 21 éves Kozma Klaudia lett.

summer-face

A teljes cikk itt olvasható. A résztvevő lányok, első három helyezett: Kovács Kinga, , , és további lányok album itt: Agócs Antónia, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

A Királynő – Jelentkező lányok 4

Miss World és Miss Universe Hungary 2012 szépségkirálynő választásra jelentkező lányok. 1. oldal2. oldal3. oldal4. oldal – Raus Barbara, Rása Krisztina, Rétfalvi Flóra, Reszegi Edit, Ricza Nicoletta, Ritka Viktória, Romhányi Anett, Rosenberg Regina, Roszkopf Petra, Rubina Kata, Rumán Cintia, Samu Klaudia

Samu Violetta, Sasvári Dalma, Sándor Nikolett, Sárándy Rebeka, Süle Gréta, Sümegi Sára, Schäffer Zsuzsanna, Schlachta Bettina, Schvarcz Réka, Schvitz Regina, Sebestyén Rita, Sedlák Dorina, Serbán Tímea, Seres Anita, Simai Bettina, Simó Zita, Simon Nikoletta, Simon Renáta, Sinka Beáta, Sinkovicz Emese, Sipos Zsófia, Siska Anita, Sitkei Zsuzsanna, Skarupka Judit, So Alexandra, Soós Vivien Beáta, Sokacz Adrienn, Somogyi Ágnes, Somogyi Hermina, Somogyi Zsófia, Stanek Flóra, Stankovics Beáta, Stefán Annamária, Stenger Bernadett, Stibi Helga, Stogios Krisztina, Szabad Szeréna, Szabó Csilla, Szabó Erika Panni, Szabó Fruzsina, Szabó Gabriella, Szabó Julianna, Szabó Krisztina, Szabó Mónika, Szabó Nikolett, Szabó Noémi, Szabo Dalma, Szakács Vivien, Szalai Emőke, Szalai Márta, Szalay Dorottya, Szalóki Yvett, Szamos Vanda, Szaniszló Vivien, Szanyi Szimonetta, Szarka-Kovács Laura, Szarvas Judit, Szathmári Vivien, Szatmári Dóra, Székely Cintia, Szénási Cintia, Szép Andrea, Szöllősi Edina, Szedlák Ágota, Szeles Ingrid, Szendrei Emese, Szigeti Patrícia, Szigeti Renáta, Szigetvári Petra, Szin Judit Mónika, Szmerek Zsuzsanna, Szoboszlai Anett, Szoboszlai Klaudia, Sztregovai Dóra, Szula Gabriella, Szőke Kinga, Szőllős Anett, Szűcs Fabiána, Szűcs Veronika, Takács Klaudia, Talpai Márta, Talpas Helga, Tamás Vanessza, Tamás Zsaklin, Tamási Alexandra, Tarcsa Ágnes, Tataya Szabina, Tatár Petra, Tatár Viktória, Tálos Anita, Tátrai Zsófia, Tímár Brigitta, Tóth Anikó, Tóth Annamária, Tóth Brigitta, Tóth Edit, Tóth Elizabet, Tóth Enikő, Tóth Eszter, Tóth Ildikó, Tóth Judit, Tóth Nóra, Tóth Rita, Tóth Rozália, Tóth Stella, Tóth Viktória, Tóth Xénia, Törzsök Vivien, Túri Anikó, Toma Katalin, Tonté Cintia, Tormási Fanni, Tornyai Helén, Toronyi Zsuzsanna, Trecskó Dóra, Tromposch Edina, Turcsán Kitti, Turi Éva, Turi Tünde, Turi Xénia, Uhles Edina, Urbán Norina, Vajai Flóra, Vanyóczky Brigitta, Varga Edina, Varga Erika, Varga Judit, Varga Rita, Vas Ildikó, Vass Orsolya, Váczi Vivien, Vágányik Dóra, Válóczi Viktória, Vári Alexandra, Vörös Adrienn, Vörös Dóra, Vörös Eszter, Vecsei Viktória, Vedres Anett, Veiszmajer Adrienn, Verdes Zsuzsa, Vigh Vivien, Vincze Annamária, Vincze Zsófia, Viniczai Tímea, Vitális Anikó, Voyosh Yvette, Wagner Anett, Weninger Kata, Witzing Aletta, Zádori Alexandra, Zámbó Katalin, Zámbó Renáta, Zoltán Eszter, Zombori Alexandra, Zsarnay Zsófia, Zsiga Bianka, Zsigó Alexandra, Zsigó Fanni, Zsugonics Mónika, Zuszkó Emese. Külföldi modellek: 20 19 18 – Magyar modellek: 17 16 15 14 13 12 11 10 09 08 07 06 05 04 03 02 01. További modellek itt.

Miss Bikini Hungary

Fiatal, gyönyörű, és rajta áll a legszebben a fürdőruha. A 17 éves Kálmán Szilvia léphetett a szépségkirálynők népes táborába a zsűri egyhangú döntése alapján, ugyanis ő lett Miss Bikini 2011. vagyis a bikinis királynő.

Miss Bikini Hungary 2011 résztvevők: Csepregi Zsófia, , , , , , , , , , , , , , , , Szalai Evelin, , , , , , .

– Ez az első szépségversenyem, amit megnyertem. Hihetetlen ez az egész. Egészen tegnapig úgy volt, hogy nem is indulok – mosolygott a fodrásznak tanuló bikinikirálynő, akinek sport múltja miatt az alakjával nem kellett sokat törődnie a verseny előtt, mégsem volt egyszerű dolga. A Palatinus strand színpadán ugyanis több mint 30 lánnyal sürgött, forgott a férfiak legnagyobb örömére, ugyanis a lányok csak fürdőruhában mutatták meg bájaikat. Az estélyi és koktélruhás bemutató ezúttal elmaradt.
A fürdőruhás királynő egyébként amellett, hogy balettozik, ritmikus sportgimnasztikázik, gyakorlott versenyző számít: 2009-ben a Miss Hungary, majd a Miss Balaton döntőseként is hódított már. Szintén tapasztalt versenyző egyébként első, és második udvarhölgye Tóth Angéla, illetve Szalai Evelin is, akik fiatal koruk ellenére mind, mind megjártak már több rangos szépségversenyt is.

Csajok, csináljatok már valamit!

Magyar versenyzők is szereztek pontot Superbike világbajnokság idei első futamán, ennek örömére pedig a csapat modelleket, és egy playmate-et is hívott szombaton a budapesti Motorfesztiválra. A lányok egy motoron pózoltak, aztán ruhabemutató következett, utána a versenycsapat mixere bűvészkedett, végül következett egy meglepetés elem. Itt a tavasz, fürdőruhás lányok pezsgőfürdőben, szilikonmellek

Lévai Adrienn pornós pózolt a fotósoknak, Lenkei Viki pedig a háttérben beszélgetett, amikor Tóth Team kamionjához, illetve standjához érkeztünk. Nem sokkal később felbukkant Kiss Hegedűs Réka is, egykori modell, aki lányokat leszervezte. Néhány percig tartott még a téblábolás, majd Kiss Hegedűs Réka bejelentette, hogy tíz perc további téblábolás után divatbemutatóval kezdődik a műsor.
A bemutatón megjelent Lenkei Viki playmate, Lévai Adrienn, mindenféle erotikus anyagok lelkes szereplője, Maximovics Anett, Miss Hungary, Botos Zsófia, a Miss Hungary harmadik helyezettje, és Vanyóczky Brigitta, akinek nem jutott Miss előtag. A lányok néhány kört tettek a fotósok között, Lenkei Viktória tűnt a legmerészebbnek, mert időnként szétnyitotta a dzsekit, amit ráadtak.
Ezután következett a csapat mixerének a bűvészműsora. Próbált némi tapsott kicsikarni a harminc-negyven fős közönségből, de kevés sikerrel. Miközben az üvegeket dobálta, és minden trükk után elmormogott valami bíztatásfélét, a háttérben álló kamionból előbukkant három fürdőruhás modell, akik mezítláb odaszaladtak a közelben felállított pezsgőfürdőhöz. Kiss Hegedűs Réka mintha libákat terelt volna, úgy hessegette vissza őket a kamionban, a mixer közben kiejtett a kezéből egy üveget, ami darabokra tört.
A bikinik ideje: A bohóckodás az italokkal véget ért, és újra előbújtak a lányok, Lévai Adrienn, Botos Zsófia és Vanyóczky Brigi és beültek a pezsgőfürdőbe. Nem sokkal később felbukkant a két ünnepelt, Tóth Imre és Németh Balázs is, akiket a lányok megpróbáltak belerángatni a fürdőbe, de csak rövid noszogatás után vállalták a pancsolást. Amikor két versenyző is bent volt, a lányok egyszerre értetlenül álltak, hogy mit kezdjenek a helyzettel, mire Kiss Hegedűs odakiáltott neki, hogy csináljanak már valamit.
Aztán tétován fröcskölni kezdték a vizet, úgyhogy Lévai Adrienn és Botos Zsófia kiugrottak a fürdőből. Ahogy később Botos Zsófi elmondta, nem volt arról szó, hogy ennyire vizesek lesznek. Annyit még megosztott velünk, hogy nem vonzzák a motorok, a Forma 1-et viszont követte egy időben. „Nagyon szeretem a vizes dolgokat, mert a horoszkópom halak” – magyarázta később lelkesen a Velvet cikkében Vanyóczky Brigi, aki a legtovább maradt a pezsgőfürdőben, és boldogan fotózkodott a versenyzőkkel.