Szalontai Szilvi vetkőzött

szalontai_szilviaSzalontai Szilvia már 30 elmúlt, de vetkőzött. Szalontai Szilvi tíz évvel ezelőtt már szerepelt a nyuszis magazinban, de Nánási Pállal még sosem dolgozott együtt. Emlékszik még valaki Szalontai Szilviára? Érettségi után a budapesti operettszínház magánikolájába nyert felvételt, ennek köszönheti hogy több sikeres musicalben is szerepelhetett. Több éves modellkedés után kiprobálta magát a könnyűzenei pályán is. Császár Előddel énekelt duette majd 2001 – ben megjelent szólóalbuma. Jelenleg a rendezvényszervező cégéval foglalatoskodik.
Megértjük, ha esetleg nem emlékeznek a lányra, ezért felidéznénk, hogy legutóbb a simaheréjű Berki Krisztián környékén tűnt fel a TV2-n futó Édes Életben, és nagyon féltékeny volt rá Hódi Pamela. Nem is véletlenül, hiszen korábban együtt volt az alfahímmel, de még az sem kizárt, hogy Szalontai Szilvinek Hajdú Péterhez is köze volt.
Egyébként egykor Syl néven énekelt, és 2004-ben levetkőzött utoljára a Playboynak. Jaj várjunk, azt csak akkor gondolta így, és most tíz évvel később újra sikerült rábeszélni egy sorozatra, amiből két képet a hajtás után is láthat. A magazin főszerkesztője elmondta, azután keresték fel Szilvit, hogy látták az Édes Életben. Szalontai Szilvi a fotózás előtti előkészületeket fárasztónak tartotta, de utána úgy érezte, minden ment mint a karikacsapás. A főszerkesztő elárulta, Tatár Csillát is régóta környékezik már egy hasonló fotózás miatt, és ezúton is üzeni Csillának, szívesen várják!
– Élveztem a fotózást, ráadásul Nánási Pali miatt különösen izgatott voltam, hiszen évek óta kerülgettük egymást, ám sosem dolgoztunk együtt. Nagyon egy húron pendültünk – mesélte Szilvi, aki hiába dögös, elkerüli a szerelem. Jó ideje nincs tartós kapcsolata, pedig vágyna rá – vallotta a Blikknek.
Szilvi megmutatja, milyen Las Vegas utána itthon az Édes élet. A modell 2010 óta a legtöbb idejét a kaszinók és partik fővárosában tölti. Most azonban hazautazik és onnantól, hogy leszáll a repülőről nyomon követhetjük a mindennapjait. A ma esti adásban tanúi lehetünk annak, hogyan érkezik meg bőröndjeivel a lakásába. Aztán egy pletykás, barátnős csevegést is végignézhetnek a nézők, ahol a lányok kidolgozzák a stratégiát, hogyan pasizzon Szilvi.

szalontai_szilvi_meztelen

– A párkeresést nehezíti, hogy kétlaki életet élek, félig itthon, félig Amerikában. De nyitott szemmel járok, sosem lehet tudni, mikor jön szembe az igazi – árulta el Szilvi, aki az USA-ban rendezvényszervezőként szeretne elhelyezkedni.

Az egykori modell-énekesnő-műsorvezető szerint az ő esete is bizonyítja az “igazi hercegek” bizony Budapesten is megtalálhatóak.
– Nagyon érdekes volt a találkozásunk Christiannal. A barátnőimmel épp egy budapesti szórakozóhelyen buliztunk, amikor észrevettem, hogy kiszúrt magának. Nekem is tetszett, de én hiszek a klasszikus felállásban, így egyértelmű volt, hogy neki kell kezdeményeznie. Egy idő után végül odajött hozzám és kiderült, hogy nem csak sármos, de remek beszélegtőpartner is – magyarázta Szilvi, aki később hetekig nem tudta, hogy Roger Moore fiával jár.
– Ez 4-5 évvel ezelőtt történt. Akkor elég sokszor kerestek az újságírók és egy kicsit elegem lett a nagy figyelemből. Panaszkodtam erről Christiannak, aki azt mondta, át tudja érezni a helyzetem, mivel az édesapja is ismert. Így szépen lassan kiderült, hogy egy igazi James Bond az apukája. Idővel találkoztam a családdal is, együtt síeltünk a svájci birtokukon és a karácsonyt is együtt töltöttük. Remek emberek és bár már nem vagyunk együtt Christiannal mindig szép emlékként marad meg a vele eltöltött idő – tette hozzá.

Bálint Toncsi nem bír a pinájával, bugyi nélkül fotózott

Bálint Antónia mondta, hogy mindig ruha nélkül volt a legnagyobb sikere. Hát ezt el is hisszük, főleg ha ágyban történik az allűr. Mindenki Toncsija sok férfi fantáziát mozgatott meg maszturbálás közben, főleg retró időkben. Mostanában kósza hírek szállingóznak, hogy néha ocsmányul tud kinézni.
A volt szépségkirálynő Bálint Antónia régebben is szívesen fotóztatta pináját, de most a kamerák előtt játszotta el Sharon Stone híres jelenetét: tenyérnyi szoknyában bugyi nélkül ülve vetette keresztbe lábát. A fotózáson elszabadultak az elemi ösztönök. Csupaszon: Bálint Antónia megszabadult gátlásaitól Marjai Judit kamerája előtt. Tovább a teljes cikkre

Bálint Antónia kivénhedt szupermodell

A kedves bókokat egyre durvább szexuális tartalmú sms-ek követték. Bálint Antónia megelégelte a dolgot. A kisgyermekes édesanyának nem elég, hogy gyermeke apjának elég zűrös az élete és ez rájuk is kihatással van, nemrég még neki is zaklatója akadt. Bálint Antónia kezdetben rajongásnak hitte, hogy egy férfi kedves bókokat küldött neki nap, mint nap. Az egykori szépségkirálynő nem viszonozta a férfi által táplált érzelmeket, aki ezt nem vette ezt jó néven, és változtatott a stílusán.
Durva, nyomdafestéket nem tűrő szexuális tartalmú üzenetekkel bombázza azóta is. Bálint Antónia megelégelte ezt az egészet, és komoly lépéseket tesz annak érdekében, hogy a férfi abbahagyja a zaklatást.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

További szex, erotika, bulvárhírek: Szőrös pinák, natúr bulák – A Királynő a szépségkirálynő választás kupleráj – Bálint Toncsit sms-ben gyalázza Laci nője – Bálint Antónia hátborzongató hazudságai zaklatóiról – A szukák háborúja Földesi Szabóért – Bálint Antónia nem vetkőzik, hanem átöltözik show-jában – Bálint Toncsi: Lassan Liptai is kisebb nálam híznak a sztárok – Pornózott a szépségkirálynő – Bálint Toncsi nem bír a pinájával, bugyi nélkül fotózták – Bálint Antónia szőrös pinája itt – Bálint Antónia pornózott – Bálint Antónia tisztességtelen ajánlat – Bálint Antónia szőrös pinás képek – Bálint Antónia Playboy

Bálint Toncsi nem bír a pinájával, bugyi nélkül fotózott

Bálint Antónia mondta, hogy mindig ruha nélkül volt a legnagyobb sikere. Hát ezt el is hisszük, főleg ha ágyban történik az allűr. Mindenki Toncsija sok férfi fantáziát mozgatott meg maszturbálás közben, főleg retró időkben. Mostanában kósza hírek szállingóznak, hogy néha ocsmányul tud kinézni.
A volt szépségkirálynő Bálint Antónia régebben is szívesen fotóztatta pináját, de most a kamerák előtt játszotta el Sharon Stone híres jelenetét: tenyérnyi szoknyában bugyi nélkül ülve vetette keresztbe lábát. A fotózáson elszabadultak az elemi ösztönök. Csupaszon: Bálint Antónia megszabadult gátlásaitól Marjai Judit kamerája előtt. Tovább a teljes cikkre

Zimány Linda meztelenül pucsít

Zimány Linda csak másodlagos nemi jelleget villant. A mi magyar Britney Spearsünk szerint a fekete-fehér képek a Playboyban klasszikus művészi aktnak számítanak, amit a szupermodellek is bevállalnak. Saját műsora egyelőre nincs, de a Megasztár műsorvezetői mikrofonját ő is fogná, viszont lassan végez az egyetemen és szívesen bojtárkodna is saját ügyvédjénél.

zimany_linda_pucsit

[Babes szexképek] Zimány Linda pinára vetkőzött – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda szexképek – Zimány Lida fotók FHM – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Zimány Linda, Bódi Silvy, Dukai Regina és Horváth Éva divattervezői babérokra tör – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda szexi címlaplány

Dobó Kata és Gregor Bernadett gátlástalanul vetkőzött

Gregor Bernadettet még csodálhatjuk, Dobó Kata viszont nem akar többé vetkőzni! Szép, női testből sosem elég, kivált, ha meztelen – az 1990-es évektől már ez volt a legtöbb magyar filmkészítő mottója. Szerencsére kis hazánkban gyönyörű színésznőből is van bőven, akik egy-egy drámai vagy sikergyanús film főszerepéhez méltónak tartják bájaik megmutatását… Tovább a teljes cikkre
[Bulvar]

Dobó Kata és Gregor Bernadett gátlástalanul vetkőzött

Gregor Bernadettet még csodálhatjuk, Dobó Kata viszont nem akar többé vetkőzni! Szép, női testből sosem elég, kivált, ha meztelen – az 1990-es évektől már ez volt a legtöbb magyar filmkészítő mottója. Szerencsére kis hazánkban gyönyörű színésznőből is van bőven, akik egy-egy drámai vagy sikergyanús film főszerepéhez méltónak tartják bájaik megmutatását… Tovább a teljes cikkre

Levetkőzött Bodnár László csaja

regos_liliEgyre több szebbnél szebb lány rajongja körül a Loki népszerű focistáit, de Bodnár Lászlót (30) csakis szerelme, Regős Lili (21) érdekli, akivel hat éve kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. A modell őszintén mesélt kapcsolatuk kezdeti nehézségeiről, a mindenkit megrázó tragédiáról, és arról is, lehet-e szerelmeskedni meccs előtti napon.
– Mindent megbeszélünk Lacival, de a szüleim véleményét is kikértem, hogy mit szólnának egy ilyen képsorozathoz – mesélte a Blikknek Lili, aki 16 éves volt, amikor egymásba szerettek, és annyira biztos volt érzéseiben, hogy nyolc hónap távkapcsolat után kiköltözött párjával Belgiumba. Tovább a teljes cikkre

Bálint Antónia újra vetkőzött

balint-antonia40 évesen, egy gyerek után sem fél megmutatni, milyen formás maradt a teste. Bálint Toncsi kirobbanó formában van! A negyedik X-et is betöltő anyuka újra bedobta magát, pontosabban ledobta ruháit egy fotózás kedvéért.
– Ez a fotósorozat korántsem arról szól, hogy én most levetkőztem, ugyanis amikor utoljára voltam abban a bizonyos férfimagazinban, ahol a lányok ledobják ruháikat, akkor ott azt mondtam, hogy én most utoljára vetkőzöm, és ehhez tartom is magamat.
Toncsi ezúttal nem meztelenkedett, vagy legalábbis éppen csak annyit, hogy anyukaként se érezze magát kellemetlenül.
– Ez egy olyan fotósorozat, ahol én abszolút fel vagyok öltözve, nem mondom, hogy nyakig, de vízben is vagyok, és a ruhák is kicsit áttetszőek, de igyekeztem olyan képeket kiválasztani, amin ne látszódjék semmi.