Tatár Csilla tejben fürdött

tatar_csilla_villantasTatár Csilla szexi műsorvezető, akinek még az erotika is belefér. Tatár Csilla 1983. május 27-én született Budapesten. Már 13 évesen verset szavalt a Duna tévén, és középiskolás kora óta dolgozott – a tanulás melett – a televíziónál. Férje Gönczi Gábor a Fókusz műsorvezetője, akihez 2007-ben ment hozzá. 2009-ben szerzett diplomát a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatójaként. 2010-ben a Megasztár talk-showját a Megamániát vezette, hétköznaponként, ahol a versenyzők családtagjait, hozzátartozóit faggatta, itt szerkesztőként is tevékenykedett. Jelenleg a Mokka című reggeli show műsorvezetője. 2012-ben megkapta a Women of the Year – Az év műsorvezetője díjat.
Tatár Csilla tejben fürdött. Tatár Csilla fürdőkádban pózolt a kamerák előtt, miközben kecsketejjel és rózsaszirmokkal kényeztették. A műsorvezető azt mondja, nem volt még része ilyesmiben és a karácsony előtti pörgésre is jobban rá tud így hangolódni. Csillát nem csak kecsketejjel, hanem tengeri kagylós és lávaköves masszázzsal is kényeztették.
– Ez a fajta masszázs nekem is kuriózum az életemben, és kecsketejben sem fürödtem még. Otthon sem szoktam, pláne nem ilyen csinos férfiak öntik a kádamba a rózsaszirmokat meg a kecsketejet, hanem ennél egy sokkal csinosabb. Nem, csak vicceltem – mondta nevetve a fürdőkádban Tatár Csilla.

Csilla azt is elárulta, hogy férjével nem szenteste ajándékozzák meg egymást.
– Nyilván fog ez változni, hogy ha már gyerekeink lesznek, és nagycsaládosok leszünk, akkor a 24-ét otthon fogjuk tölteni, de addig alkalmazkodunk – utalt arra a műsorvezető, hogy ilyenkor a családhoz utaznak minden évben. Sajnos meztelen képek nincsenek róla a neten.