Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok

Hollandiában vak gyerekekkel szemben is történtek szexuális visszaélések, a Szent Henrik Vakok Intézetében hat szerzetes esett neki gyerekeknek rendszeresen az osztálytermekben vagy egy raktárban. A hat férfi már nincs életben.

Hollandiában katolikus szerzetesek rendszeres szexuális visszaéléseket követtek el vak iskolás gyerekekkel szemben is, jelentette saját és a holland állami rádió nyomozása alapján csütörtökön az NRC Handelsblad című délutáni újság.
A bűncselekmények a dél-hollandiai Grave településen, a Szent Henrik Vakok Intézetében történtek az érintettek elmondása szerint a hatvanas években. A visszaélésekben az Irgalmas Szűz Tilburgi Testvérei elnevezésű katolikus férfi szerzetesrend hat tagjának volt része.
„Hetente többször megtörtént az osztályteremben – mert hogy a többi gyerek nem látta – vagy egy raktárban” – mondta el a diákotthon egykori lakója, a ma 54 éves Peter Dijcks. A visszaélések legalább három évig tartottak. Az egyházi hatóságok tudomást szereztek róluk, de eltussolták őket, írta a lap. A szexuális visszaéléseken túl a vak gyerekeket rendszeresen bántalmazták is.
A szerzetesrend mai vezetője, Jan Koppens sajnálatát fejezte ki az egykori incidensek miatt, amelyeket bűncselekményeknek nevezett. A vétkes szerzetesek közül már egy sincs életben. A holland szerzetesrend a 80-as évek végén másnak adta át a gravei vakok intézetének vezetését.
A Szent Henrik már a harmadik, katolikus felügyelet alatt álló hollandiai bentlakásos iskola, amelynek egykori növendékei az elmúlt napokban őket ért szexuális zaklatásokról számoltak be. Az egyik intézményben állítólag szerzetes nővérek zaklattak iskolás fiúkat. A Segítség és Jog elnevezésű egyházi szervezet eddig jóval több mint 600, gyermekekkel szemben elkövetett visszaélésekre utaló esetet regisztrált. A holland katolikus püspöki konferencia szakértői bizottságot állított fel a vádak igazságtartalmának felderítésére.
További cikkek papi eltévelygések témában: Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt

Vélemény, hozzászólás?