Valóban hatnak a természetes vágyfokozók?

Növényi és állati eredetű anyagok, fűszerek és gyógynövények vágyfokozó hatását tekintették át kanadai kutatók több tucat tanulmány alapján: a legpotensebbnek, ráadásul legízletesebbnek a koreai ginzeng és a sáfrány bizonyult. Kilenc tanulmány szerint a nyugat-afrikai johimbe fa (Pausinystalia johimbe) kérge is segítette a szexuális funkciókat, ám fogyasztásának következményeként más típusú merevség jelentkezhet, mint amilyenre a férfiak vágynak: súlyos görcsöket, sőt halált okozhat. Állatkísérletek tapasztalatai alapján a szerecsendió, szegfűszeg, fokhagyma és a gyömbér és legalább közepesen hatékony. A LiveScience tudományos portálon idézett eredményeket részletesen a Food Research International című szakfolyóirat áprilisi száma ismerteti.
Az afrodiziákumok vagy vágyfokozó anyagok növelik a nemi vágyat, a libidót. Egyes szakértők ide sorolják azokat a vegyületeket is, melyek képesek javítani a szexuális élvezetet. A szűkebb definíció alapján nincs ismert természetes afrodiziákum. A Viagra és a Cialis szintetikus szer, magát a vágyat egyik sem serkenti, annak „magától” jelentkeznie kell ahhoz, hogy a kémiai segédanyagok hatékonyak lehessenek.
Az alkohol oldja a szexuális gátlásokat, ám csökkenti a teljesítőképességet. Az ecstasy (MDMA) növelheti a taktilis, tapintási érzékelést, ezáltal hozzájárulhat a szexuális élvezet emeléséhez, ám az alkoholhoz hasonlóan ronthatja az erekciót, és mindkét nem esetében késleltetheti vagy megakadályozhatja az orgazmust.
A sáfrány vágyfokozó tulajdonságait először patkányokon tesztelték. A kivonat emelte a hím állatok merevedésének gyakoriságát. Humán tanulmányokban merevedési zavarral küzdő férfiaknál próbálták ki, és kis mértékben hatékonynak találták, miközben mellékhatásokat nem tapasztaltak.
A Panax ginseng (koreai ginzeng) több humán tanulmány szerint is hatékonynak bizonyult merevedési zavarok kezelésénél. A ginzeng ezen túlmenően emelte a szexuális vágyat és az élvezetet is mind a két nemnél. Az első lehet a természetes afrodiziákumok közül, melynek hatása igazolt, mindazonáltal a kutatók szerint ehhez nagyobb létszámmal készülő tanulmányokra is szükség van még. A ginzeng vélhetően a Viagrához hasonlóan fejti ki hatását: ellazítja az izmokat, és javítja a genitális régió vérellátását.
A johimbe fa kérgét természetes Viagraként árulják az interneten. Egyes tanulmányok szerint valóban van vágyfokozó hatása, használata mégsem ajánlott, mert mellékhatásai közt pánikroham, veseelégtelenség, hallucináció és halál is előfordul.
Nem igazolták kutatások az osztriga vagy a csokoládé vágyfokozó hatását, de ezeknek vitathatatlanul vannak jótékony összetevőik. Az osztrigának például magas a cinktartalma, ami jót tesz a spermium termelődésének, a csokoládé pedig a szerotonin és a fenil-etil-amin agyi szintjét emeli, ezzel hozzájárul a jó hangulathoz. A perui maka gyökér is sok hasznos tápanyagot tartalmaz, és a vérkeringés javításával növelheti a szexuális teljesítményt.
A szakemberek azt javasolják, hogy mielőtt bárki is egzotikus anyagokhoz fordulna vágya fokozása érdekében, érdemes előbb általános egészségi állapotát javítania. A merevedési zavar nagy mértékben összefügg a rossz fizikai állapottal és inaktivitással. Egy felmérés szerint a cukorbetegek 50 százaléka, a magas vérnyomással élők 44 százaléka válaszolta azt, hogy időnként vagy mindig problémája van az erekció elérésével. Forrás: Házipatika.com

Vélemény, hozzászólás?