Varga Zsolt kúrta és futtata is a csajokat

Varga Zsolt nem szarozott kúrta és futtata is a csajokat. Aztán meg kicsalta a pénzüket, amit kurválkodással kerestek meg.

A Frizbiben Varga Zsolt édesanyja, ügyvédje és két gyermekének édesanyja mesélt az esetről. A zenekar egykori frontembere beismerte, hogy szexuális kapcsolatban állt azoknak a lányoknak a többségével, akiknek barátilag segített kijutni különböző külföldi bordélyházakba. Saját bevallása szerint ezeket ugyan ellenszolgáltatás nélkül tette, de több esetben is befektetési tanácsadóként is részt vett a lányok életében. Az ügyvéd elárulta, a perbíróság megtiltotta Zsolt számára a nyilatkozattételt, valamint az is kiderült, a hölgyek valószínűleg a hazai erkölcsi megítélés miatt vallanak az énekes ellen. Varga Lászlóné, a vádlott édesanyja, illetve Jakab Gabriella, Zsolt gyermekeinek édesanyja is meg van győződve az egykori frontember ártatlanságáról.