VV Gina ismét kurvának áll, ha férje elhagyja

Televíziós szereplése után rengeteg levelet kap a Való Világ Asszonya, ezek java pedig a tisztességtelen ajánlatokról szól – írta a Bors.
– Volt olyan pasi, aki gyűjti a megvásárolható celeb lányokat, azt írta, még egymilliót is fizetne nekem, ha együtt lennék vele, és felsorolta, hogy kik voltak meg neki. Vicces, hogyan emelkedik egy nő tarifája attól, hogy szerepel a tévében vagy a lapokban – mesélte VV Gina. Az asszony hozzátette, ha házasságuk eljut arra a pontra, hogy Kristóf újítani akar, reméli, a férfi inkább egy kurvához fordul majd.
-Mert az – én már csak tudom – személytelen aktus, semmi köze az érzelmekhez vagy a másik lelkéhez. Ellenben, ha mondjuk, egy kolléganőjével fekszik le az már kapcsolat érzelmekkel.
VV Gina bevallotta, semmit nem bánt meg az életében, sőt, még azt is kijelentette, hogy ha a férje egyszer elhagyja, vagy valami baja lesz, és mondjuk neki kell eltartania a gyereket, visszamegy prostituáltnak.

Vélemény, hozzászólás?