VV Verát orvosok kezelték, miután kamera előtt faszt szopott

Igazuk volt azoknak, akik Verát lelkileg féltették az utolsó napokban. Miután Vera Attilával szemben kizúgott a Való Világból, rögtön a Cool tévé műsorába látogatott, ahol szóba jött az elhíresült pornóvideó is – ami már megjelent – ő maga is elismerte: rettegett, hogy összeomlik. A videót a Tagok megnézhetik, a képre kattintva:

– Az utóbbi napokban valóban elszakadt nálam a cérna, de Attila miatt – mondta kiesése után a BeleValó című műsorban Vera, aki elárulta azt is, hogy félt, hogy a végjáték alatt depressziós lesz. – A rólam készült erotikus videó utáni időszakban én nagyon mély depresszióba estem, hetekig kezelni kellett. Ettől az érzéstől féltem odabent, hiszen az én idegrendszerem is véges. Már tudom, hogy így volt jó, hogy most kiestem, mert nagyon féltettem magamat! – nyilatkozta VV Vera aki, aki a műsorban beismerte, hogy ő szerepelt az eltitkolt pornócasting filmen, és jól megfizették érte.
– Álmodtam is róla, hogy gáz van kinn” – mondta VV Vera a két műsorvezető, a két egykori villalakó, Anikó és Olivér kérdésére.  – Úgy mentem neki a castingnak, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Nem ingyen csináltam, kaptam  pénzt utána, hogy mennyit, azt nem mondom meg – tette hozzá. A valóságshow-ba való jelentkezés előtt történt ez, a VV5-castingon eltitkolta a pornófilmet, de ez nem lett volna kizáró ok. – Ennek ellenére hatalmas nagy hiba volt, nem tudok mást mondani: vállalni kell – mondta.