Zsibrita Mónika néger fasszal próbálkozott

Chris Rock tagadja, hogy bármi törvényellenes történt volna közötte és Zsibrita Mónika között. Befejeződtek a több mint tíz éve folyó tárgyalások: a színész ellen tizenkét vádpontot ejtettek.

zsibrita_monika

A békéscsabai születésű modell több mint egy évtizede pereskedik a hollywoodi színésszel Chris Rockkal. Rock és a magyar modell 1998-ban találkozott majd bújt ágyba egy szállodában. Mónika várandós lett és kislánya 1999-ben megszületett, ekkor nyújtott be apasági keresetet Rock ellen. A DNS-tesztek azt bizonyították, hogy nem Rock a gyermek apja. Egy évvel később a modell azzal vádolta Rockot, hogy nemi erőszak történt és orális szexre kényszerítette őt. A felek egy bizalmas egyezséget kötöttek, ám ezt Rock felrúgta, mikor egy amerikai beszélgetős műsorban kitálalt az ügy részleteiről.
A békéscsabai aktmodell tizenhárom Chris Rock elleni vádjából már tizenkettőt ejtett a bíróság.
Monica Zsibrita és a színész perpatvara egyre zavarosabbá vált, Zsibrita még egy, a színész ondóját tartalmazó zsebkendőt is megőrzött, hogy bebizonyítsa állítását. Rock tagadott és felbérelt egy magánnyomozót. Csakhogy a bíróság birtokába került egy rögzített telefonbeszélgetés, amelyen elhangzik, hogy a nyomozó kezében tartja az ügy rendőrségi jegyzőkönyvét – ez szabályellenes. A magánnyomozó most börtönben ül.
Mónika azt is állította, hogy többször betörtek hozzá, s ellopták a lányáról készült képeket. Ezért ismét beperelte Rockot, lehallgatással, a magánszféra megsértésével és illegális behatolással vádolta. Rock kérelmezte ezen vádak elejtését a Los Angeles-i legfelsőbb bíróságtól. A héten egy kivételével ez megtörtént, csupán a szerződésszegés vádját nem ejtették ellene – írja a Bors.