„Kakuk Marci, ha csavargó is, nem annyira züllött, alja egyén. Sem nem tolvaj, még csak nem is iszákos túlságosan, sőt még azt sem lehet egészen ráfogni, hogy dologkerülő. Szíve pedig? Sosem romlottabb a Kakuk Marci szíve a másokénál! Csak valahogy, mintha eleve csavargónak lett volna rendelve a Magasságoktól.” (Tersánszky)
Megizzadtam az öreg vadkörtefa tuskójával. Kivágni, feldarabolni sem volt egyszerű a jó 80 cm. átmérőjű törzset, de a kölcsönzőből hozott Stihl fűrész megbirkózott vele. Kaphattak elég napfényt a gyümölcsfák, s a bográcsoláshoz is sokáig elegendő lesz a fa. De a jókora tuskó csak ott éktelenkedett a telek sarkában.
Már derékig álltam a körülötte ásott lövészárokban, vagdostam a karvastagságú gyökereket. Persze a legerősebbek lefelé nőttek, amelyekhez legfeljebb alagutat áshattam volna. A legjobb az egészben, az árnyékban várakozó sör volt, csak tőle nem jött ki a tuskó.
A szomszéd víkendházán éppen dolgoztak. Nem tudom, lehet-e székelyesíteni a budai hegyeket, de látszott, a ház szép lesz, az erdélyi ácsok ügyesen dolgoztak, és biztos olcsók is voltak. A délelőtt folyamán félszemmel, érdeklődve figyelték erőfeszítéseimet. Ebédszünetben aztán az egyikük közelebb ballagott.
– Jó munkát!
– Köszönöm, van.
– Egészben akarja kiszedni?
– Nekem már gyufaszálakban is megfelelne.
– Segíthetek?
– Hát, megköszönném.
Úgy negyed órába került, amíg néhány éket faragott és beleverte őket a tuskóba. A körtefamaradék nagy recsegések közepette megadta magát, és négyfelé esett.
– Na, ennyi.
– Ez ilyen egyszerű? Köszönöm, mivel tartozom?
– Ugyan, hagyja.
Az ebédidő végéig még leültünk sörözni. Délutánom felszabadulván gulyást főztem, és leballagtam a boltba némi sörutánpótlásért a vacsorához, amire meghívtam Attilát is. A vacsora, a lassan fogyó üvegek megoldották Attila nyelvét. Ráérősen mondta, mondta éjszakába nyúlóan, csak egyszer-egyszer kellett kérdésekkel továbblöknöm a történetet.
A tavasszal jöttem át Magyarországra, azóta hol itt dolgozom, hol ott …
Olyan vagyok én, mint a Kakuk Marci, húzta elő zsákjából Tersánszky rojtosra olvasott könyvét.
Állami gondozott voltam kicsiny korom óta. Apám valahol Constantában dolgozott állítólag, de soha nem találkoztam vele. Anyám látogatott egy darabig, aztán új családja lett, elmaradt. Ha igaz, van két húgom. Nem látogattam meg őket soha, ha ők nem voltak kíváncsiak rám, hát én miért legyek? Lakatosságot tanultam a tanonciskolában. Jó mestereim voltak ott is, az üzemben is, én meg mindent magamra szedtem, amit lehetett. 86-ban kezdtem dolgozni Csíkszeredán a mezőgazdasági gépgyárban. Ronda idők voltak, de legalább ellakhattam a munkásszálláson, amit kerestem azt meg, család nélkül magamra költhettem teljes egészében. Nekem mindig volt időm autót javítani, ezt azt elvállalni, abból is jött valami. Azt is tudtam persze kinek érdemes dolgozni, kinek nem. Bár nem nagyon válogathattam, az olyanoknak nemet mondani sem lehetett. 89-ben majdnem meg is lincseltek, pedig nem tehettem én arról, hogy behívtak időnként „beszélgetésre”, s bizony isten nem mondtam és rosszat senkiről sem. De akkor spicli volt mindenki, akit korábban a szekusok közelében láttak, hát még egy ilyen apátlan, anyátlan, mint én. Megúsztam, de nem sokáig volt ott maradásom.
Tavasszal „privatizáltam” magamnak bagóért egy traktort, nem olyat, amit mi gyártottunk, hanem olyat, ami megy is. Tíz karton cigarettáért vettem hozzá egy kiszuperált útkaparó kocsit, olyan szép lilára festettem, mint a Milka tehenet a magyar tévében. Azzal kezdtem járni a falvakat. Javítottam ekétől vetőgépen keresztül traktorig mindent. Ha kellett kutat mélyítettem, ha építkezést találtam, oda is beálltam. Közben árultam kaszakövet, kocsizsírt, késeket és szappant, mosóport és szexújságot.
– És ebből meg lehetett élni?
– Nem nagyon, a megélhetéshez kevés volt, az éhenhaláshoz sok.
Bejártam egész Erdélyt Hunyadtól Máramarosig, Aradtól Brassóig. De a falvakban gyakran fizetni sem tudtak, adtak sajtot, tojást, egy-egy bárányt, éhen nem maradtam soha, de pénzt azt ritkán láttam. A Regátba nem is mentem, ott még nagyobb a nyomor. Ezért is jöttem át Magyarországra, hátha itt jobb.
– És jobb?
– Egy fenét! A magamfajtának? Keresni persze lehet, munka akad, de el is költi az ember. Azt kéne, itt keresni, ott költeni, de hogyan? Ahogy meg él az ember. Itt meghúzódom, ott alszom, a zsákom a házam. Nekem sose volt, de legalább a lila bodegámban meghúzhattam magam. Nőt is, mióta átjöttem, csak messziről láttam, meg álmomban.
– Tényleg, Kakuk Marci nem csak arról volt nevezetes, hogy mindenhez értett, hanem arról is, hogy minden üres fészekbe betelepedett. – próbáltam vidámabb vizekre terelni a beszélgetést.
– Aztán mindig odébb is állt. Persze ha lehetett, én sem hagytam üresen egy fészket sem. Ne higgye, hogy dicsekszem, de még ma is gyakran eszembe jut egy eset.
Egyszer, augusztusban Visó környékén jártunk épp egy cimborával. Csabi ügyes kezű fiú volt, amúgy nagy csirkefogó. Ő is próbált már mindent az életben, tán csak akasztott ember nem volt még. Bár lehet, hogy az óta lóg valahol, mert a farka az nem fért a nadrágjába soha. Szóval szénagyűjtés ideje volt, rekkenő délután, megrakott szekerekkel találkoztunk az úton. Az egyik kisebb, erdőszéli kaszálón négyen raktak épp egy szekeret. Azazhogy hárman, mert a gazda az árnyékban falatozott. Két nő dobálta fel a szénát, egy kamaszforma fiú meg a szekéren egyengette. Csabinak persze rögtön a nőkön akadt meg a szeme.
– Testvérek.
– Á, egy család, anya meg a lánya.
– Testvérek, fogadjunk!
– Majd odaérünk. De ha annyira izgat, szaladj előre.
Az út is kanyargott, a traktor is erőlködve pöfögött fölfelé, bőven megelőzhetett volna, de ahhoz nem fűlt a foga a hőségben. Hát nem értünk oda. Mire a következő kanyarból, az erdő sarka mögül kiértünk, szembejött velünk a szekér. A gazda mellett a bakon jó negyvenes asszony ült, a fiú fönn a széna tetején, a negyediket nem láttuk.
– Mondtam, hogy egy család.
– De a lány ottmaradt. – nyalta meg a szája szélét Csabi.
Tényleg ott maradt, széles fagereblyével gyűjtötte a maradék szénát. Pólója hóna alján látszott, hogy izzad, arcán megült a szálló por, hajába szénaszálak ragadtak. A szekér már eltűnt a kanyarban, Csabi két ujjal nagyot, éleset füttyentett.
– Micsoda picsa! – és úgy integetett, majd leesett a sárhányóról.
A lány felnézett, homlokából kitörölt egy előrebukó tincset, és visszaintegetett, de nem mutatott hajlandóságot arra, hogy közelebb jöjjön. Lekormányoztam a traktort a mezőre, megálltam, most már ő is letette a gereblyét.
– Hát téged itt hagytak? Nem vagy szomjas?
– Olyan száraz itt minden, a széna, a por csak úgy fojtogatja az embert.
Amíg ivott szemügyre vettük, szép, erőteljes felépítésű lány volt. Bőre barna a nyári naptól, ami az orra körül apró szeplőket hozott ki, de ettől csak mókásabb, huncutabb lett az arca.
– És apád, anyád sokáig marad távol? – Csabika nagyon célratörően tudott kérdezni, ha akart.
– Ma már nem jönnek vissza. Anyámnak el kell látni az állatokat. A szekeresnek meg a saját szénáját is be kell hordani. Én csak összeszedem a maradékot, hogy ne ázzon meg, majd holnap bevisszük. – mosolygott.
Csabi diadalmasan nézett rám, és rögtön évődni kezdett a lánnyal. Vidám beszélgetés kerekedett, amit óvatosan tereltünk a lényeg felé, de ez neki sem lehetett ellenére.
– Nem vagytok ti idevalósiak, csak jöttök, aztán továbbálltok. – mondta egyszer csak megbántottan.
– Mi baj van? – húztuk fel a szemöldökünket.
– Semmi, csak nagyon jól tudom én, miért akarnak a ti fajtátok beférkőzni egy lány bizalmába. Csak etyepetyézni egy kicsit, aztán itt hagyni, nem?
Ilyen rosszak volnánk? Persze végeredményben tényleg csak azt akarjuk. De ha ő is tudja? S ha ilyen egyszerűen az ölünkbe pottyan?
– Hát, mi tényleg… – mondtam
– Nem sietünk sehova, van időnk egy kis… – fűzte hozzá Csabi.
A lány talán egy kicsit csodálkozva nézett ránk, hogy ilyen gyorsan kiböktük, két kézzel játékosan nyakon is legyintett minket, de nem húzódott el közülünk.
– Egy kis mire? Mit akarnátok megmutatni nekem? – nevetett.
De túl sok csacsogásra már nem maradt ideje, mert Csabi szája az ajkán csattant. Ha meg elkapta a fejét, lélegzethez sem jutott, és az én ajkamba ütközött. Váltakozva próbált védekezni ellenünk, nem sok sikerrel. Igazán csókra termett, telt, piros szája volt. Ahogy hevesen forgatta a fejét, olyan erővel ütközött ajka a miénknek, végül már nyitott szájjal csókolt. Nem tartott sokáig, hogy egy nyelv is benyomuljon a fogai közé. Próbálta megakadályozni, hogy megtaláljuk az ő nyelvét, aztán inkább visszacsókolt, megadta magát. Hogy véget ért a szája utáni fogócskázás, persze már tovább tartott a dolog, egyikünk mindig munkátlan maradt. Szemügyre lehetett venni, izmos, nyúlánk alakját közelebbről is. Jókora, formás melle volt, amit a vékony póló kevéssé rejtett. Az agyonmosott szövet alatt élesen kirajzolódott a melltartó vonala. A nagy, barna bimbók még azon is áttetszettek. A póló nyaka szabadon hagyott egy meleg, lebarnult foltot a melleiből. A szoros melltartó úgy egymáshoz préselte őket, hogy köztük szoros hasadék képződött, amelyben a melegtől csorgott a verejték. Belemelegedve a játékba, megmarkoltam az egyik mellét. A lány kiszakította magát Csabi öleléséből, és felém perdült. Nyaklevest vártam, de:
– Na végre! Már azt hittem, tőletek mindent előre kérni kell. Ne gondoljátok, hogy az egész délutánt rátok szánhatom. – a haját hátrasimította, és visszafordult Csabihoz.
Hát, ha többet szeretnél, azon nem múlik, gondoltam. Megkaptam a vállát, és belehuppantottam az összehúzott szénába. A lány gurult egyet, lábai egy pillanatig az eget célozták, aztán hanyatt maradt, mi meg késlekedés nélkül rávetődtünk. Csabi foglakozott vele alul, én felül, ő meg visítozott a gyönyörtől és a nevetéstől. Hullámzott a hasa, amikor Csabi keze a szoknyája alá kúszott. Nevetve tekergette magát, amikor a melleit próbáltam megragadni. S amikor a számmal próbálkoztam, akkorát haraptam a szénába, hogy magam is csodálkoztam rajta, ő meg hangosan kacagott rajtam. Bosszúból kiráncigáltam a pólóját a szoknyájából, és egész a nyakáig gyűrtem fel. Egy szál melltartóban hevert előttem, amin átvilágított a mellei fehérsége. Nagy, barna mellbimbói szinte kiszúrták a vékony anyagot. De még nem volt elég csupasz, a kezemet a szénába fúrva igyekeztem a hátához férni, hogy kikapcsolhassam. Sose tudtam tisztába jönni ezekkel a kapcsokkal, sokáig szerencsétlenkedtem vele, amíg megkönyörült rajtam. A hátát ívben megemelte, így sikerült a kapcsot megadásra késztetni. A szoros melltartó ugrott egyet, a keblei igazán hálásak voltak, hogy végre levegőhöz jutottak. Én meg a melltartót is a nyakába gyűrtem a póló után. Csodás, körte alakú cicik voltak, annak ellenére, hogy hanyatt feküdt, feszesen álltak, egyenesen meredtek fölfelé. Mellette térdelve két kézzel ragadtam meg őket. A hüvelykujjam belemélyedt, eltűnt a lágy, fehér húsban. Ahogy megmarkoltam őket, a bimbók hetykén ágaskodtak a levegőbe. Az először a melltartón át látott bimbók most még sötétebbek, pirosbarnák lettek, és a környékük is duzzadt, kemény volt. Rövidlátón föléjük hajoltam, és hozzájuk dörzsöltem a nyelvem. Próbáltam minél keményebben szopni, hogy a fehér húsból is minél többet a szájamba szívhassak. Ekkor már nem nevetett, folyamatosan nyögdécselt alattam. Nem kellett magamhoz emelnem, ő tolta felém felsőtestét, és húzta magára a fejemet.
Ahogy felemelkedtem, csücsörítve húztam magammal a bimbót, hogy aztán egy nagy cuppanással kiszabaduljon. Rögtön a másikat vettem sorra, csodás kemények voltak, a hús meg lágy, puha. Két kézzel gyúrtam, dagasztottam őket, időnként gyengéden belecsípve az épp szabadon maradt bimbóba.
Úgy látszott közben Csabi sem tétlenkedik. Eleinte finoman játszott a szoknyája alatt. A lány pinája izzadt, meleg és nedves volt. Csabi a térdeit széttárva, összezárva szabályosan szellőztetett a szoknya alatt. De a bugyi ettől még nem száradt meg, és a lényeghez sem férhetett hozzá, hát leráncigálta róla. Majdnem szoknyástul, mert a bugyi szoros volt. Neki bezzeg nem tekergett a lány, rögtön megemelte a fenekét segítőkészen. A bugyi repült a szénába, a szoknya fel a hasára, Csabi meg fejest ugrott a lába közé. Közelről forró, mély pinaszaga volt, a szeméremajkak nedvesen nyíltak szét megmutatva a pici piros lyukat. Hogy az íze milyen lehetett, nem tudom, de Csabit egyáltalán nem zavarta abban, hogy körbenyalogassa. Kipislantott a pamacs mögül, és beszegezte a lyukat. Aztán körbecsipkedte a nagyajkakat, hogy azok teljesen felnyíltak, s csak a sokkal puhább kisajkak lógtak közöttük a nedvességtől összeragadva, meg a pecke ágaskodott felfelé. Csabi pont azt a kis ragacsos lyukat nyitogatta a nyelvével, ami pedig közben a szájába jutott, azt szorgalmasan összeszedegette. Kezével közben a fenekébe markolt, hogy kissé kényelmesebb bejárás essék. A lány engedelmesen húzta fel a térdét, emelte meg a csípőjét, még a kezével is segített széthúzni a punciját, hogy a nyelv könnyebben hozzáférjen.
Én közben továbbra is a cicijével foglalatoskodtam, felváltva szopogatva a mellbimbóit. Örült nekünk, mert folyamatosan nyöszörgött sóhajtozott, sikítozott, és úgy izgett-mozgott, hogy állandóan utána kellett kapnom. Szerencsére Csabi is észrevette, hogy már nem sokáig kell játszani rajta, és ledobta a nadrágját. A lány felhúzott térdekkel, nedvességtől fénylő, szétnyílt puncival feküdt előtte. Hát csak odanyomta a farkát, keresgélt egy picit, a lány is segített, hogy jó helyre menjen a makkja, be is csúszott egy pillanat alatt. Mivel gondoskodott már arról, hogy jó síkos legyen, ellenállás nélkül fúrta magát a puha testbe. Kényelmesen el – nyújtózott rajta, csak én voltam útban neki.
– Hé, menj már te is dugni, mert nem férek el tőled!
Felnézve láttam, hogy Csabika lelkesen pumpál, gyorsan letoltam hát a nadrágot és a lány fejéhez térdeltem. Tátott szájjal, kinyújtott nyelvvel várta a szerszámomat. Oda is dörzsöltem a nyelvéhez rögtön, aztán lassan a szájába adtam. Az ajkát összezárta a farkam körül, és szívni kezdte. Igazán jól nézett ki így, kisámfázott pofával, lehunyt szemmel, kicsit rezgő szempillákkal. Szája vastag vörös gyűrű, amiben fel-le csúszkál a farkam. A nyelve odabent folyamatosan táncolt a makk körül, ha éppen volt egy kis helye, mert néha a torkáig szaladtam. Az orrcimpái remegve tágultak, ahogy levegőt vett közben.
Csabi a kezére támaszkodva, nagy lendülettel mozgott a combjai között, így a mellek minden lökésnél meglódultak. Belemarkoltam az egyikbe és morzsolgatni kezdtem a bimbót. Úgy tűnt, lassan elég is lesz neki, mert a teste ívben megfeszült, felemelkedett, a combjait még szélesebbre nyitotta, és hangosan, teli torokból élvezett.
Amikor elernyedt, gondoltuk, jöhet a második felvonás, és helyet cseréltünk.
Feltérdeltettük a lányt, és én hátulról nyomtam be a jó szaftos puncijába. Csabi meg eléje térdelt, és az arca előtt lóbálta a dárdáját, amit a lány rögtön engedelmesen bekapott. Lassan mozogtam a csípőjébe kapaszkodva, minden lökésnél csattantam egyet az ülepén. Ahogy egyre jobb lett, ráléptem a gázra, a csecsei előre, hátra himbálóztak. Csabi is profitált a dologból, mert ahogy előre löktem a lányt, a farka automatikusan csúszott a szájába. Látszott, már egyre nehezebben viseli, hogy egy fasz ostromolja a punciját, egy másik meg a szájában veszi el tőle a levegőt. Ha Csabi visszahúzta magát egyre gyakrabban kapkodott levegő után, amikor pedig újra a torkába nyomta, öklendezni látszott. Ráadásul Csabi vadulni kezdett, egyre gyorsította a tempót, én meg hátulról hiába igyekeztem kíméletesebben dugni. Szerencsére most már gyorsan kész lettünk mi is. Jó adagot lőttem a lányba, Csabi meg kérdés nélkül a szájába fröcskölt. Ahogy megszabadult a farkunktól, csak leesett közénk, mint egy darab rongy. Két oldalról melléfeküdtünk, és óvatosan simogattuk formás testét. Lehunyt szemmel élvezte az igazán megszolgált kedveskedést. Ujjaimat még egyszer megjárattam a síkos pinájában, a fejünket meg puha melleire hajtottuk.
Majdnem elaludtunk a tűző napon. Karjával átölelte a nyakunkat, suttogva mondta:
– Hát ti aztán tényleg tudtok. Nem gondoltam volna, hogy így megdolgoztok. Úgy érzem, sajog minden tagom.
Egymásra néztünk, erre mondjon az ember valami okosat, de folytatta:
– Kár, hogy vissza kell mennem dolgozni, mert szívesen kipróbálnék még egy kört.
No nézd csak, hisz az előbb még meg akart fulladni Csabi szerszámjától. Sok nővel találkoztam már életemben, de azért ilyen fehérmájúval még nem. Csabika persze tudta: „Addig üsd a vasat, amíg meleg!”
– Itt leszünk mi még a környéken este is. Ha kedved van a társaságunkhoz éjszakára, ígérjük, nem fogsz elaludni mellettünk! – a lány lassan tápászkodott.
– Igazán jó lenne. De nem garantálhatom, hogy vissza tudok jönni. Különösen, ha észrevesz valaki. Anyámnak meg különösen jó orra van az ilyesmihez. Legutóbb is, csak beszélgetni surrantam ki egy barátomhoz, amikor vissza akartam osonni, anyám már ott várt a kapu alatt. Bevonszolt a pajtába, lehúzta a bugyimat, és irgalmatlanul elvert, eszembe ne jusson még egyszer éjszaka elmenni. Ketten lakunk, észreveszi, ha nem vagyok otthon. Nem szeretném kipróbálni, mit csinálna velem, ha még egyszer elkapna.
– És miért nem mutatsz be minket anyádnak? – kérdeztem.
– Titeket? – látszott rajta a meglepődés, tátott szájjal bámult ránk.
– Persze. – gondoltam tovább az ötletet.
– Engedjelek be benneteket az éjszaka közepén, amikor anyám épp a hasára fordul. Ébresszem fel, mutassalak be benneteket azzal, hogy hagyjon minket, egy jót dugni. Hülyék! – csóválta a fejét hitetlenkedve.
– Végül is, vele is játszhatunk, ha akarja, és akkor ellened sem lehet kifogása.
– Ti tiszta hülyék vagytok. – mondta.
Csabinak azonban láthatóan tetszett az ötlet, tulajdonképpen ezzel nem tennénk semmi rosszat, és még jól is elsülhet a dolog. Magához húzta a lányt.
– Neked nem kell semmit csinálnod. Megmondod, hogy délután ismerkedtünk meg, és bemutatsz minket. Ha anyád benne van a mókában jó, ha nem, beszélgetünk egy kicsit, és szomorúan eljövünk.
– Ti igazán meg akarjátok dugni?
– Miért ne, ha téged megdugtunk.
Elgondolkodva vette fel a melltartóját, belepréselte a jókora labdákat. Igazán bizsergető látvány volt így, de gyorsan elfedte a pólóval. Aztán a bugyi, a szoknya következett. A lábát felváltva nyújtotta nekünk, és mi úgy húztuk rá a kitaposott tornacipőt, mint Hamupipőkére a báli cipellőcskét.
– Nagy marhaság, de azért még meggondolom. – mondta, és indult gereblyézni.
Szó nélkül álltunk be mellé dolgozni, behoztuk az időt, amit a hancúrozással töltöttünk.
– Szóval, mikor jönnétek? – kérdezte csendesen.
– Meg kéne beszélni egy időpontot, gondolom, amikor a falu már alszik. – mondtam.
– Kéne valami hely is, ahol a traktort, meg a kocsit hagyhatjuk éjszakára, és nem kötik el. Esetleg tudsz valami alkalmas helyet? – fűzte hozzá Csabi.
– Mutatok, az erdőben. – pirult el a lány felfogva a kérdés élét.
Tényleg alkalmas kis tisztásra kalauzolt bennünket. Félreeső volt, csendes, bokros, és a szélén kis patak csordogált, ahol lecsutakolhattuk magunkat. Részletesen elmondott mindent, miről ismerjük meg a házat, hogy jutunk be, hol kopogjunk – halkan.
– Hogy ebből mi lesz?
– Ne aggódj! Minden rendben lesz. Anyád igazán jól néz ki. Természetesen már nem olyan fiatal, mint te, de láttam, nagyon jól tartja magát. – adtam még egy cuppanós puszit a piros ajkára búcsúzóul, Csabi féltékenyen figyelt minket.
Aztán, hogy a lány elment, elnyúlt a fűben, és hortyogni kezdett az árnyékban. Én bele – feküdtem a patakba, a jéghideg víz először szúrta, hasogatta izzadt bőrömet, aztán lemosott rólam mindent: összeragadt port, szénát, a délutáni hancúrozás nedveit, nyomait. Csak mikor kijöttem a vízből, éreztem messziről Csabika szagát. Hát őt is berugdostam a patakba.
– Azt hiszik, egy kangörény akarja meglátogatni őket.
Vacsoráztunk, „álcáztuk” a kocsit, és tíz után elindultunk. A falu már aludt, mire leértünk, a kutyák persze nem, de azért megtaláltuk a házat. A kapunál egy kicsit sokat motoszkáltunk, de csak bejutottunk.
– Te, mi lesz, ha rossz helyen járunk? Vagy ha kisbaltával várnak? – sziszegte Csabi.
– Akkor futunk fiam. Kockázat nélkül nincs üzlet.
De nem vártak minket kisbaltával az ajtó, kopogtatás nélkül kinyílt. Látszott, ketten állnak benn. A lány szó nélkül húzott be minket. Bevezettek a szobába, s csak ott gyújtottak villanyt. Mit mondott a lány az anyjának, mit nem, nem tudom. Vártak minket, mert egyik sem vetkezett még hálóingre. Az asszony meglehetős gyanakvással méregetett minket, de talán nem ellenségesen. Bemutatkoztunk egymásnak: a lányt Klárinak hívták – mint végre kiderült – az anyját Vilmának.
– Azt mondtad, délután ismerkedtetek meg, hogy nem tudják mégse a nevedet?
– Még nem volt időnk bemutatkozni anya. Meg tinektek is meg kellett ismernetek egymást. – vörösödött el Klári.
– És mi igazán kedvesnek találtuk a meghívást. – Szúrtam közbe, mielőtt kitört volna a botrány.
Klári kifordult a konyhába, hamarosan egy üveg pálinkával tért vissza. Lehuppantam a sezlonra, és magam mellé húztam az asszonyt is. Hát a csacsogóját nem tőle örökölte a lánya. Mondtam, mondtam, de belőle egy-egy igenen, nemen kívül többet nem húztam ki. Keze az ölében, szeme a padlón, és csak bólogatott, hallgatott.
Csabika persze megint a dolog könnyebb végét fogta meg. Az asztalnál ültek Klárival, pálinkaközelben, s egyre kevésbé illedelmesen. Ha felnéz az anyja is, láthatta volna. De nem nézett arra. Talán csak elodázni akarta, hogy észrevegye a kikerülhetetlent. Talán maga is ki – találta már, mi végre az éjszakai látogatás. Talán maga sem tudta mit tegyen, várta, történjen valami. Mindegy, vagy kidob, vagy maradunk. Elszántam magam. Orromat a hajához dörgöltem. Hagyta. Kezemmel az álla alá nyúltam, felemeltem a fejét. Megcsókoltam a nyakát, érdes, cserepes száját. Nem mozdult. Hiszen ő ugyanúgy vágyódik egy kis gyengédségre, mint a lánya! Tovább csókoltam, egészen más szája volt, mint Klárinak, durvább, keményebb. Szilárdan tartotta az ajkát, nem hagyta, hogy közéjük férkőzzek, aztán egyszer csak ellazultak, megnyíltak. Gyengéden beharaptam az alsó ajkát, száraz volt, érdes, végignyaltam. A nyelvemmel fogai közé bújva rögtön megtaláltam az övét. Ahogy kergetőztünk egymás szájában, éreztem teste forróságát, s hogy a szerszámom ágaskodni kezd. Hanyatt nyomtam a sezlonon, hagyta, és magára húzott, ott csókolóztunk tovább. Klári mégiscsak sok mindent örökölt az anyjától. Megfogtam a mellét, és nem állt ellent. Megszorítottam, felnyögött és még forróbban csókolt. Kezdett megjönni a bátorságom, merészebben kutattam a testén. Fel a mellére, a blúz alatt is gyorsan megtaláltam a kemény bimbókat. Aztán végigsimítottam az oldalán lefelé, válaszul nekem nyomta a hasát. A húsos, kerek csípője, kövér, de kemény combja következett. A lábát még szorosan zárva tartotta, közéjük nyúlnom nem sikerült. Mindegy, tovább hátra, az ülepe engedelmes zsákmány volt. Ugyanolyan erős és nagy, mint a combja, ahogy belemarkoltam, összerándult. Megpróbáltam a kezemet a bugyijába csúsztatni. Hagyta, csak a gumi volt nagyon szoros, de a csupasz, meleg bőr sokkal izgalmasabb volt, mint ruhán keresztül.
– Hadd, vetkőztesselek le! Szeretnélek egészen meztelenül látni! – súgtam.
Félig öntudatlanul ült fel. Pillantást sem vetve az asztal felé hámozta le blúzát, melltartóját. Csodálatos mellei voltak, jóval nagyobbak a lányánál. Két kézzel emeltem meg őket, súlyosak voltak, de jó formájúak. A bimbók nagyok és kemények, mint az én szerszámom, ami már nagyon kikívánkozott a nadrágból, hát gyorsan ledobtam. Így egyenesen az arcának szegeződött. Most már nem törődött azzal, hol van. Egy „Ó” kiáltással, megragadott, és közelebb rántott magához. Gyorsan a szájába adtam a makkot, és ő a nyelvével gyúrta, nyalta, ahogy bírta. Nem mozdultam, néztem a hullámzó, széles, csupasz hátát. Vilma szája fel-le szánkázott a farkamon. Olyan szakavatott módon furulyázott, hogy biztos nem először csinálta. Néha szürcsölő hang hallatszott, amikor a nyála épp kicsurranni készült. Nagyon jó volt, de a megfeszített térdem majd görcsöt kapott, hát egy nagy cuppanás kíséretében kirántottam magam, s hanyatt feküdtem a sezlonon. De Vilma most már nem hagyta a zsákmányát, mint egy tigris vetette utána magát. Arccal a lábam felé feküdt és újra a szájába kapott. Erőteljesen szopta, közben az alsónadrágot is leráncigálta rólam, és a zacskómat morzsolgatta. Kinyújtott kezemmel épp elértem a melleit. Csíptem, gyúrtam a jókora dinnyéket. Olyan lágy volt, hogy szorosan összepréselhettem őket. A bimbói érzékenyek, amikor megszorítottam őket tele szájjal felnyögött. Két oldalról simogattam a melleit, véknyát, csípőjét. Súlyos teste rázkódott a csiklandozástól, nevetéstől. Ahogy feltérdelt, szájából ki nem engedve a farkamat, nagy húsos fara pont a fejem mellett volt. Rögtön otthagytam a melleit, és kezdtem lehámozni a szoknyáját, bugyiját. Segített, engedelmesen emelte lábait, és hamarosan ott volt a szemem előtt az óriási, puha, fehér hús. Kezem a széles, mély vágásba csúsztattam, aztán lejjebb a pinájára, keresve a lyukat. Segítőkészen vetette át egyik combját az arcom felett. Pont szembe került velem a gyönyörű pina. Végigsimítottam a peckén, aztán bedugtam az ujjamat. Elégedettem nyögött fel, a hosszú szopás neki is jól esett, mert már teljesen át volt ázva. Lágyan himbálta magát, ahogy ujjaztam. Egyre mélyebbre nyúltam, és tágítani igyekeztem, bár erre kevéssé volt szüksége. Hangosan sóhajtva tárta ki magát egyre jobban, hogy még több ujjal tudjak benyúlni. A szó szoros értelmében lovagolt a kezemen. Hátranyúlt, megragadta a csuklómat, és most már minden elfogódottság nélkül élvezett. Aztán megtömtem hátulról is. Négykézlábra állítottam, és ágaskodó szerszámomat egy ideig szép, fehér fenekéhez dörzsöltem. Már a látvány is lélegzetelállító volt. A széles, puha háta, nagy, világító fara, lábai szélesre nyitva, köztük a sűrű, feketén göndörödő szőrrel szegélyezett pina díszelgett, fölötte a barna, ráncos segglyuk. Ahogy néztem, eszembe jutott: vajon gondoltam én ezt az este? Legszebb álmaimban sem mertem ilyet remélni. Gondosan célozva beigazítottam magam. A punci csak egy pillanatra állt ellent, aztán olyan simán csusszantam be, hogy hasam máris a farának ütközött. Belekapaszkodtam a fenekébe, aztán húztam-löktem, húztam-löktem. Ő a fejét lehajtotta, és csukott szemmel, nyitott szájjal lihegett. Kicsorduló nyála nedves foltot ütött a szőnyegen. Alányúltam, és felemeltem lógó melleit. Olyan nehezek voltak, hogy súlyuk szinte megnyújtotta oldalt a selymes, finom bőrét. Borzasztóan vonzottak ezek a tulajdonképpen elhasznált mellek. Támadt egy ötletem. Mi lenne, ha?
Kirántottam magam, és Vilmát hanyatt fektettem. A mellei lágyan ringatózva siklottak oldalra. Óvatosan a hasára telepedtem, és ágaskodó szerszámomat közéjük fektetve összeszorítottam őket. Lassan mozogni kezdtem, a pinától még maszatos farkam könnyedén csúszkált közöttük. Egyre gyorsabban dugtam őt a mellei között, ujjaimmal a bimbókat morzsolgattam közben. Vilma kíváncsian nézte, ahogy az ibolyakék makk kibújt, előre lökődött. Megemelte a fejét, és ajkával csücsörítve kínálta neki a céltáblát. Éreztem, hogy a hasam összerándul, és teljes erővel a szájába lőttem. Bár szélesre tátotta, azért mégsem céloztam elég pontosan, jutott belőle máshova is. Már majdnem a nyakán ülve néztem le rá. Összemaszatolt arcán huncut mosollyal pislogott, míg a szeméből ki nem törölte az ajándékomat, gyönyörű volt. A most már nem egészen kemény szerszámomat lelkesen nyomtam a lába közé. Átkarolta a derekamat, és erősen húzott magába, fenekét emelgetve mozgatott. Végignyúltam rajta, és a lágy mellein ringatóztam. Rövidesen ő is elment, összerándult, és felkiáltott. Eltaszított magától, és kimerülten pihegtünk egymás mellett. Egyszer csak megjelent Csabika, hogy cseréljünk helyet. Ő eddig Klárival dugott a széles nagyágyon, de a lány olyan kimeríthetetlen volt, hogy azt már Csabi sem bírta. Hát most egy kis nyugodt enyelgést akart az anyjával. Vilma már meg sem lepődött, érdeklődve várta új lovagját.
Klári lelkesen, szélesre nyitott combokkal hívogatott engem. Hiába, mert én még legfeljebb félárbocon álltam, ezért az ágy fejrészéhez mentem, és a szájába kínáltam magam. Ez sem volt ellenére, olyan erővel szopott, hogy hamarosan újra mindenre képes lettem, másztam is a lába közé fürgén.
– Hé, figyelj csak! Délután megígérted, hogy a számba is spriccelsz. – állított meg.
– Az is meglesz, de először az édes puncidat akarom kitömni.
Az övé persze sokkal szűkebb volt, mint az anyjáé, de formásabb, piros, duzzadt. Óvatosan, lassan csúsztam be, és csodásan szorította a farkamat.
Rátámaszkodtam a felhúzott térdeire, és amennyire lehetett lenyomtam őket a teste mellé. Így egészen kitárva feküdt alattam, a feneke egészen összeszorult, a puncija nagyszerűen látható volt. Ahogy tömtem, néha hangosan visszaköszönt. Klári maga is szinte szívott magába. Próbáltam lassítani, mert éreztem, hogy ezt nem bírom sokáig, ő meg félig lehunyt szemmel, csücsörítve nézett. Hát persze, majd elfelejtettem! Lefordultam róla, és ő gyorsan mellém térdelt. Megfogta lüktető szerszámomat, és a jó részét egyszerre elnyelte. A nyelvével körözött, az ajkával szorított, kezével a lábam közé nyúlt és csiklandozta a zacskómat. Az egyik combom, amelyikre a könyökével támaszkodott, olyan görcsöt kapott, hogy mozdítani sem bírtam. Aztán a fenekem alá nyúlt, és minden teketória nélkül belém döfte az ujját. Úgy meglepődtem, hogy a vállába kapva, végigkarmoltam a bőrét, a csípőmön meg olyat dobtam, hogy egyből a torkába döftem magamat. Ő meg önkéntelenül is belém harapott. Belém hasított a fájdalom, és rögtön fröcskölni kezdtem, mélyen bele a torkába. Klári aztán kinyitotta a száját, végigfolyatta farkamon a ragacsot, és újra beszürcsölte. Megfürdetett így néhányszor, végül piros nyelvével fényesre tisztogatott. Életemben nem éreztem magam még ilyen kiürültnek, de ilyen picinek sem. Csak Klári nem volt tökéletesen elégedett. A szerszámom egészen eltűnt a tenyerében, ahogy óvatosan újra babusgatni kezdte. Kényelmesen beszopta a makkot, és olyan gyengéden, finoman nyalogatta, hogy csak sikerült neki életet lehelni belé, ha nem is tökéletesen. Bíztatónak tekinthette a dolgot, mert lovagló ülésben rám telepedett, és a pinájával folytatta a tornáztatást. Biztos voltam benne, hogy azért segítség nélkül nem fog menni még egyszer.
Átsandítottam a másik ágyra, láttam, hogy Csabiék sem unatkoznak. De egy meneten biztos túl voltak, mert Vilma fél könyökén feküdt, és kényelmesen szopogatta Csabi nyalókáját.
– Gyertek át hozzánk! Csinálhatjuk négyesben is.
Közelebb jöttek, de az ágyon azért nem fértünk volna el ennyien. Vilma megállt mellettünk, és az arcom fölé hajolt, hogy nagy mellei előrebuktak. Kezével széthúzta a hátsóját, Csabinak kínálta magát, aki élvezettel ütögette, simogatta szerszámával az igazán terjedelmes jószágot. Láttam az arcán, hogy egészen elvarázsolta a játék. Én meg magamra húztam az asszonyt, és a csecseibe temetkeztem, közben Klári egyre jobban érezte magát a farkamon. Éreztem, hogy Csabi nagyot lök Vilmán, aki rám esett, és kikandikálva alóla, láttam, hogy tövig merült a puncijába. Magam is tudtam, közelről nézni ezt a felkínálkozó, puha ülepet, izgalmas látvány. A tengernyi fehér hús, a lucskos, szőrös pina, a ráncos, barna lyuk Csabát is feltüzelte.
Csabi kihúzta a szerszámját, és Vilma kisvártatva fájdalmas arccal feljajdult. Tömtem én már hátulról leányt, de aki még nem próbálta, nem biztos, hogy képes lesz rá. Kényes jószág a finom, ráncos lyukacska, megsértődik, és úgy bezárul, hogy zabszemet sem lehet beledugni, nemhogy egy jókora dorongot. Ha meg nem elég síkos, csak a bőrt nyúzzák le egymásról. De Csabika próbálkozott.
Átkaroltam az asszony nyakát, és megnyugtatóan simogattam a hátát, hátha mégis elviseli. Láttam, hogy Csabi a sikertelen próbálkozás után újra a rendes helyen keresgél, de csak azért, hogy síkosabbá tegye a szűkebb bejáratot. Mártogatott és kenegetett, mártogatott és kenegetett. Aztán összeszorított szájjal újra próbálkozott, a jajkiáltásból és Vilma arcából ítélve, most sikerrel. Világos volt, hogy még soha nem dugták így, de nem mozdult, engedelmesen állt előre hajolva. Közben folyamatosan simogattam a hátát, melleit, kőkeményre szoptam a mellbimbóit. Csabi finoman végigkarmolta a combjait, fenekét. Megremegett és az egész teste libabőrös lett, a térdei megroggyantak, erősebben támaszkodott az ágyra, így védtelen feneke még könnyebb préda lett. Újabb kiáltás jelezte, hogy Csabi is észrevette az alkalmat, és tovább nyomult a végbelében. A kezével előrenyúlt, és ujjait Vilma puncijába mélyítette, majd a peckét kezdte simogatni. Csabi keze feledtette a farkát, mert az asszony most már halkabban, és az örömtől kezdett nyögdécselni. Amikor pedig Csabi mozogni is kezdett, már csak halk sóhaj hagyta el az ajkát. Persze eltartott egy ideig, amíg a végbele is olyan síkos és tág lett, hogy könnyedén lehetett benne mozogni. De akkor már ugyanolyan jó volt, azzal a különbséggel, hogy minden mozdulatot sokkal jobban érzett. Ráadásul elöl sem maradt játék nélkül, mert Csabi ujjai felváltva jártak a hüvelyében, és simogatták a peckét. Már megkülönböztetni is nehéz volt őket különösen, amikor maga is tekergetni kezdte a fenekét. Egyszer csak felkiáltott:
– Hé, most tulajdonképpen, hol vagy? Ugyanazt érzem mindenhol, melyik igazából a farkad?
Csabi most aztán diadalmaskodott, az eddig szűz fenék igazán alkalmazkodott a dugás – hoz. Most már mindegy volt, hol dolgozza meg. Láttam, hogy a változatosság kedvéért a pinájába hatol, aztán újra a fenekébe, és folyamatosan simogatja. Lelkesen haraptam egyet a számba lógó csecsen, mire Vilma feljajdult, de Csabi olyan erővel tömte, hogy teljesen rám borult. Erősen tartanom kellett, míg csak hisztérikusan sikítozni nem kezdett, kitépte magát kettőnk közül, és lihegve rogyott le az ágy szélére.
Klári az egész jelenetet olyan kíváncsian nézte, hogy még lovagolni is elfelejtett rajtam, de nem riadt meg tőle.
– Mutassátok meg nekem is! Én is szeretném kipróbálni.
Homlokát a vállamra hajtotta, és formás fenekét az égnek meresztve kínálta magát. Csabinak nem kellett kétszer mondani, felmászott az ágyra, de annyi kímélet azért volt benne, hogy megvárta, amíg Vilma felkészíti egy kicsit a lányát a dologra. Az asszony megnyálazta az ujját, és néhányszor a lánya fenekéhez dörgölte, aztán be is nyomta egyszer – kétszer, hogy a kezdeti ellenállást csökkentse. Aztán Csabi farkát is megkenegette, pedig az még az ő nedveitől volt fényes. Csabi türelmetlen volt már egy kicsit, és Klári fenekéhez már korántsem volt olyan tapintatos, mint az anyjáéhoz. A kétségbeesett sikoltásból legalábbis azt hittem, szétrepesztette a végbelét. De nem, Klári vagy gyorsan alkalmazkodott, vagy semmiképpen sem akart lemaradni az anyjától, mert potyogó könnyekkel, sírástól fátyolos hangon mondta:
– Gyerünk, érezni akarom!
– Ha akarod… – kacsintott Csabi, és megfogva csípőjét, most már tényleg felnyársalta. Vilma közben bágyadtan simogatta a lánya hátát.
– Próbáld meg ellazítani magad!
Sikerült-e, nem-e, nem tudom, de most már egyszerre két szerszám dolgozott benne. Illetve az enyém nem, mert mozdulatlanul fekve is éreztem Csabi farkának löketeit, amelyek egészen rám préselték a lányt. Vilma pedig, hogy tovább már nem kellett segítenie, egyik mellét emelte Csabi szájához, aki rátámaszkodott Klári hátára, és rám hagyta a mozgást. Most én löködtem Klári testét az ő farkára, közben Vilma lábai közé nyúltam, aki készségesen állt terpeszbe, és engedett síkos, maszatos pinájához. Klári kezdte élvezni a dolgot, nyögdécselve harapdálta a fülemet, és már ő is segített alulról – felülről nyársalni magát. Nem sokára elég is lett neki, elbágyadt, s úgy feküdt közöttünk, mint egy rongycsomó. Először Csabi adott neki jókora beöntést. És ez már neki is sok volt, egy perccel később már csak egy apró kukac fordult ki a lány tágra nyílt végbeléből. Világos volt, hogy nem áll fel egyhamar. Levezetésképpen Vilmát ültette az ágy szélére, a széttárt, vaskos combok közé térdelt, és gyönyörködve a fényes, szőrös pinában nyalakodni kezdett. Vilma hálásan fogadta a kedveskedést, kezével szélesre nyitotta magát, hogy Csabi jobban hozzáférjen.
Klári közben erőtlenül hevert rajtam, két kézzel megragadva szétdugott fenekét, egy – két erőteljes lökéssel én is elmentem. Most már annyi sperma volt benne, hogy bátran tisztálkodhatott volna vele. Egymást ölelve, nehezen tápászkodtunk fel, hogy helyet adjunk az anyjának, aki hálásan dőlt hanyatt. Csabi szorgalmasan simogatta a combjait, nyalogatta a punciját. Mi két oldalára húzódtunk, egy-egy mellét véve kezelésbe. Három száj, és hat kéz becézte most Vilmát, óvatosan, gyengéden köszönve meg neki ezt az éjszakát, aki hamarosan hatalmas sóhajjal élvezett el. Klári fejét magához ölelve, fáradt csókot lehelt a hajára.
– Most már elég. – nézett ránk, bágyadtan felülve.
– Lefektetlek benneteket, aludjunk. Majd reggel beszélgetünk.
Jócskán szürke volt már az ég, mire ágyba kerültünk.
Még szerencse, hogy nekünk reggel nem kellett kelni, két óra is volt már mire reggel felébredtem. Akkor is aludtam volna még, de Klári állt az ágy mellett, és rázta a vállamat. Friss volt és jókedvű, mosolyogva telepedett mellém az ágy szélére. Fektében átkaroltam a derekát, de lerázott magáról.
– Ne, ne csináld! Nem enyelegni akarok, csak megbeszélni veletek valamit.
Csabika is felnézett, érdeklődve pislogott ránk.
– Ne nézz olyan féltékenyen, még hozzám sem nyúlt. De ha igyekszünk még arra is jut idő.
Nem tudom, Csabikának mennyi az elég, de rögtön ott termett mellettünk.
– No, mit találtál ki? – kérdezte. Klári mosolygott.
– Csak azt akarom megbeszélni veletek, hogy vigyetek magatokkal.
– Hogy mit?
– Vigyetek magatokkal! – nézett kihívóan egyikünkről a másikra.
– De hát hogy gondolod, hogy az anyád ebbe beleegyezik?
– Miért ne egyezne bele, azt mondta, nagyon jó volt veletek.
– De ez nem azt jelenti, hogy akkor most már jöhetsz is velünk!
– Miért ne? Kérdezzétek meg tőle!
Nem, ez nem lehet igaz, gondoltam. Klári pedig már perdült is az ajtóhoz.
– Na, megkérdezed?
Sokatmondóan néztem Csabikára, csak most meg ne szólaljon. Vilma a tűzhely mellől lépett be a szobába.
– Mindent megbeszéltetek?
– Majdnem, csak tőled akarják hallani, hogy beleegyezel.
– Hát persze. Tudjátok, életemben nem dolgoztak meg olyan jól, mint ti az éjszaka. Veletek aztán igazán szerencséje lenne Klárinak. Világot is láthat mellettetek.
Ez nem lehet igaz, olyan ártatlan játéknak tűnt tegnap, most meg egy jó dugásért vegyünk a nyakunkba egy lányt, az is lehet, hogy kiskorú még. Mi a francot csináljunk?
– Hallottátok? Megengedi! – kiabálta Klári, és a nyakunkba borult, szájon csókolt minket. Vilma mosolyogva nézte.
– Boldog, hogy kiszabadul ebből az isten háta mögötti faluból. Az apja vére van benne, az se tudta megemészteni soha, hogy keserves földtúrással kell töltenie az életét. Először csak a kocsmáig ment, aztán egyszer csak elfelejtett hazajönni. Jól tette, hogy elment, Klári is jól teszi, ha húsz évvel fiatalabb volnék, én sem gondolkodnék rajt egy csöppet sem.
Jézusom, még két perc és bejelenti, hogy ő is jönni akar! – Klári most az ő nyakába borult.
– No, anyádért azért ejthetnél egy könnycseppet. – mosolygott rá Vilma.
– De most szaladj el István bátyádhoz, hogy ma nem tudunk szénát hordani. Addig én összeszedem a holmidat.
Ahogy Klári elviharzott, az anyja egy pillanat alatt megváltozott.
– Ugye, eszetekben sincs magatokkal vinni? Csak eladnátok valahol a városban, amikor terhetekre lenne.
– Nem vagyunk mi olyanok. – mondtam csendesen, elvörösödve.
– Nem tudom, de inkább ne próbáljuk ki. Köszönöm nektek a tegnap éjszakát, de most siessetek. Csak fél óra és visszaér. Én meg nem tudom visszatartani, hát inkább benneteket szidjon.
Úgy éreztem, most akár bele is tudnék szeretni. Búcsúzóul megcsókolt, és hátba vert minket, aztán még a kezünkbe nyomott egy batyut.
– Hogy éhen ne haljatok!
– Azért ne gondold, hogy az én csavargó, Kakuk Marci életemben gyakran fordult elő ilyesmi. Az igazság az, hogy mióta átjöttem Magyarországra, két méternél közelebb nem kerültem nőhöz. Mintha a magyar nők minket, erdélyieket észre sem vennének. Csoda hát, ha sokat álmodom Vilmáról és a lányáról? – fűzte még hozzá Attila.