– Talán – súgta és úgy fészkelődött közelebb ölelésembe, hogy ne láthassam vágytól elpiruló arcát.
Tovább cirógattam fenekét, alig hozzáérve barackpihés, már-már hívogatóan megremegő farpofáihoz. Tudtam, hogy nem tud sokáig ellenállni. Hamarosan alig hallható sóhajjal fordult hasra és picit megemelte fenekét, hogy utat engedjen a csípőjénél becsusszanó kezének.
Ezt azonban nem engedhettem meg. Nem most, mikor mindketten tudtuk, hogy tud még valamit AnnaZsuzsáról, mint ahogy azt is, hogy gyengéd kegyetlenséggel ki fogom szedni belőle az utolsó szóig. Amint megérezte combján a hátrafogott csuklói fele csúszó selymet – a fürdőköntös pántját – , halkan kért:
– Ne hátra kösd… – majd szinte esdeklőn – tudod, ha sikítani fogok…
Tudtam. Ez is volt a szándékom: a jól ismert apró sikolyokig fokozni az édes gyötrelmeket, ám én is beláttam, hogy ezek után kölcsönösen ciki lenne másnap reggel megjelenni a közeli szobában alvó szülei előtt. Így hát maradt a kipróbált módszer, immár szorosan összekötött kezei a feje alá simultak, hogy szükség esetén a kötésre (vagy saját bőrébe – mert ez is előfordult már) harapva fojthassa el a kéj hangjait.
Enyhe borzongás futott végig a gerincén, na meg az ujjaim, majd elidőztek tarkóján, ott érintve őt, ahol a fogaim szoktak gyöngysorokat hagyni, amikor hátulról szegezem az ágynak vagy falnak (szerinte mindegy, hogy minek, és éppolyan őrjítő nekem is). Tudtam, mellbimbói most gyönyörű málnaszemekké merevedve ágaskodnának, ha nem feküdne hason. Majd ismét a borzongás, ezúttal lefelé a gerincoszlopon, utána pedig, mint a tengerbe torkolló folyam, tenyerem lassan teljesen belesimult a farkcsont fölötti kis gödörbe, hogy onnan lágy nyomással folyjon szét minden irányba.
Csípő, derék, fenék egyaránt ellent nyomott tenyeremnek és hívogatón tárultak szét a combok, de cirógató kezem még nem akart helyére siklani. Hirtelen mozdult hátrafele, egész testével, hogy ráhúzza magát combjai közé zárt kezemre.
– Nos? – kérdeztem sikertelen kísérlete után, újra szétfeszítve combjait, de továbbra is csak körözve egyre nedvesebb kelyhének szirmai körül.
– Onnan tudom – kezdte rekedtes, fojtott hangon – hogy mikor legutóbb nála voltam, egy ágyban aludtunk.
Emlékszel, mikor elutaztál és én haragudtam Rád, hozzá mentem kidühöngeni magam. Jóval éjfél után döbbentünk rá, hogy mennyi idő telhetett el, így egy összedobott vacsora után ágyba bújva, a sötétben folytattuk a beszélgetést.
– Vágyom rád – suttogta ívbe feszítve testét – érintsd már meg!
Noha nehezen tudtam magam elszakítani a gyertyafényben aranyló táncot lejtő bőrének látványától, odahajoltam arcához, mígnem vágytól forró lehelete az ajkaim cirógatta, de aztán meggondoltam magam.
Csók helyett megsimogattam. Kézhátammal az arcát, majd tekintetemmel a sárgászöld macskaszemek mélyén egyre sötétebbre nyíló pupilláit, ahogyan követték lüktető-merev férfiasságomhoz nyúló ujjaim és a rajtuk visszatérő, harmatként csillogó szerelemcseppet, amelyet szétkentem telt ajkain.
– Hallgatlak – válaszoltam ugyanolyan halkan.
– Sokáig nem mertem – nyelt egyet – magamhoz nyúlni, nehogy észrevegye, pedig akkor már nagyon hiányoztál. Aztán, miközben a barátjáról mesélt, helyezkedés ürügyén a bugyimba csúsztattam a kezem.
Ott is maradt, csak úgy, a punusom megnyugtatásaként, bár a beszélgetésünk alatt végig Rád gondoltam. Ahogy kezdett egyenletesen szuszogni mellettem, egyre kínzóbb lett a tudat, hogy egy meleg, álompuha emberi test mellett fekszem, de mégsem te vagy, nem érintesz, nem szeretsz, így magamat kezdtem el kényeztetni. Szerintem még sohasem csináltam olyan halkan, volt is valami különösen izgató ebben a visszafogottságban, hisz olyan közel feküdt hozzám, mégsem ébreszthettem fel.
Nem tudom, mióta figyelhetett, csak vége fele tűnt úgy, egy visszafojtott lélegzet közben, hogy talán már nem is egyenletes a légzése, de akkor már nem tudtam rá figyelni.
Így utólag visszagondolva egyszer a tekintetét is láttam megvillanni a sötétben, de aztán úgy tett, mintha aludna. Sokáig tartott, míg lecsillapodtam, nagyon elkábított, hogy olyan csendben, fojtottan kellett befejeznem.
Nem tudom, mennyi idő múlva tudatosodott csak bennem, hogy végig ébren volt, és hogy egy jó ideje már ketten igyekszünk csendben lenni. Nagyobb szerencsém volt: a mennyezetet épp akkor kezdte függönymintásra festeni a feljövő hold, amikor AnnaZsuzsa úgy döntött, hogy elaludtam és végleg elengedte magát… El nem tudom mondani Neked, milyen érzés volt, látni a teste vonaglását, azt a kis izgő-mozgó dombocskát a takaró alatt, azt a kifejezést a holdfényben fürdő arcán…
– Azért próbáld meg – mozdultam olyat, hogy elakadt a lélegzete.
Hát mit mondjak? Sikerült neki. Szaggatott lélgzetvételek között elejtett szavait már-már fájóan meredező farkam lüktetése vezényelte és a Seherezádé méltó utódja által előadott sóhaj-szimfóniának nem akart vége szakadni. Miközben mesélt, próbáltam motivációját fenntartani. Előbb csak szellőpuhán, majdnem hozzá sem érve simogattam szirmait, majd egyre határozottabb mozdulatokkal, de végig lassan, nagyon lassan. Őrjítően lassan. Ahogy egyre jobban beleélte magát a történetbe, ahogy szavai hatására felizzott szemeim előtt az elmesélt éjszaka, úgy vált simogatásom is egyre követelőzőbbé, míg végül már folyamatosan, gyengéd, de határozott mozdulatokkal masszíroztam szeméremajkait.
Halk sikolyt fojtott el, amikor a váratlan felismerés hatása alatt ujjaim közé csippentettem a selymes bőrredők közül kikandikáló csiklóját: talán éppúgy vágyik rá, mint én, ha nem még jobban. Aki így tudja elmesélni egy másik nő …
– Eszméletlen – sóhajtott vissza a válla fölött – hogy milyen jól ismered a punusomat. Te szegény – nézett még mindig mereven ringó farkamra, majd teljes hosszában végigfuttatta nyelvét rajta, ahogy föléhajoltam, hogy eloldozzam a kezét.
– Jobbat tudok – állítottam meg a kiszabadulásuk után máris szilárd kapaszkodó után tapogatózó boszorkányujjakat. Lenyúltam az ágy mellé és magunkhoz emeltem a némaságra kárhoztatott telefont – Úgyis megígérted neki, hogy meglátogatjuk, ha hazaérünk – nyújtottam egyre hátráló kedvesem felé a készüléket.
– Megőrültél? – kérdezték tőlem a tágra nyílt szemek
– Csak mert arra gondoltam, amiért most ilyet kérdezel – súgtam a csábítás hangján a fülébe.
Tudom, hogy vágysz rá – vallottam be az elpiruló fülcimpáknak, aljasul kihasználva az elgyengítő pontokat – Te mondtad, hogy talán ő is belemenne – csókolgattam az immádnivalóan lesütött szempillákat.
– TALÁN, mondtam – tört fel a nem túl meggyőző érvelés, a melyet rögtön elbizonytalanodott ahogy kezem finoman a helyére simult. – És különben is, azt hittem csak mesélünk róla… ahogy szoktuk… a Talán még semmit sem jelent – nézte megbűvölten a telefont.
– Nézd, meglátjuk. Beszélgettünk mi már éjszakába nyúlóan mindenféle témáról, ki lehet puhatolózni, és ha nem akarjuk semmi sem történik. Úgy is azt terveztük, hogy átmegyünk hozzá egyik este…
– Na jó – kezdte elszánta nyomkodni a gombokat – de csak beszélgetni fogunk, nézett rám a kicsörgő kagyló mellől.
Ráhagytam.
– Szia, AnnaZsuzsa, – kacagott fel őszinte örömmel, megkönnyebbülten dőlve hátra az ágy támlájának, ahogy hosszas csengetés után elhangzott a kellemes hangú „Halló” a vonal túlsó végén.
– Azért hívtunk, hogy szóljunk, hazajöttünk – kezdett bele a szétnyíló fürdőköppeny szélét rendezgetve felhúzott térdein – és meg akartuk kérdezni, hogy…
– Mit akartatok megkérdezni, rosszcsontok – csodálkozott bele a telefonba AnnaZsuzsa mosolya, nem tudván mire vélni kedvesem hangjának hirtelen elcsuklását és a hosszú szünetet. Én pedig, hárítva tiltakozó kezeit, lassan, de biztosan haladva, egyre beljebb tapogatóztam nyelvemmel az érintésemre újra remegőn megnyíló szirmok között…
[Történetek]