Mennyire függ a kultúráktól, ahogy a pináról gondolkodunk? Eleve: nevezzük pinának, puncinak, szeméremajaknak, vaginának. A világ eredete címmel írt érdekes és fontos könyvet minderről egy holland szexuálpszichológus, Jelto Drenth, akinek a magyar kiadás okán tettük fel kérdéseinket. Mennyire függ a kultúráktól, ahogy a vagináról gondolkodunk? Eleve: nevezzük pinának, puncinak, szeméremajaknak. A világ eredete címmel írt érdekes és fontos könyvet minderről egy holland szexuálpszichológus, Jelto Drenth, akinek a magyar kiadás okán tettük fel kérdéseinket.
Drenth könyve nemcsak olvasmányos és sztorizgatós, továbbá alapos és részletes, hanem sok nézőpontú is. Nem ragad le az anatómiánál, noha elég részletes fejezetben foglalkozik vele, sőt felfedezésének történetiségével is, a művészettörténet és az irodalom segítségével ábrázolja a vagina kulturális kontextusát. Nem mindegy például, hogyan beszélünk a vagináról, pináról, punciról. Odalent, elől, lágyék, szeméremajkak – mind olyan kifejezések, amelyek inkább saját érzéseinket és gondolkozásunkat fedik el, így termelve újra sokféle tabut. Még egy nőt sem hallottam a csiklójáról beszélni.
Kicsit zavar, hogy nem tudom, milyen szót használjak akkor, amikor a női nemi szervről írok itt. Mert csak látszólag írja le ugyanazt a pina, a vagina. A punci cuki, a puna gyerekes, a vagina orvosibb, távolságtartóbb. ”Más-más érzelmeket idéznek fel a különböző szavak, minden nő máshogy gondolkodik ezekről. A holland változatban a legdurvább kifejezés, amit el kell kerülni, a picsa volt (angolban a cunt), de a nők jelentős részének semmi baja nincs vele. A hüvely soha nem volt népszerű a nők között, a puncit is gyerekesnek tartják. Azt javaslom, kérdezzen meg pár nőt” – válaszolta Drenth, aki ezzel nem sokat segített az eligazodásban. Ezért most önöket kérdezzük meg:
A kultúrafüggő vagina: “Valószínűleg igaz, hogy egyes kultúrák nőközpontúbbak. A hollandok és a skandinávok büszkék magukra, hogy a feminizmusnak itt látható a legszélesebb hatása. Azt gondolom, ez nem túlzó. Legutóbb azt hallottam, az AIDS-et sikerült azzal visszaszorítani Dél-Afrikában, hogy a lányok pénzt kaptak a biztonságos szexért. A szegénység egyet jelent a gyámoltalansággal. Bátor lépésnek számít ezt felismerni” – állítja Drenth.
A különböző kultúrákban eltérően gondolkoznak a vagináról, a szüzességről és a szűzhártyáról is. Drenth szerint általánosságban “elég nehéz megtudni, hogyan gondolkodnak a női nemi szervekről a különböző kultúrákban. Hollandiában megpróbáljuk elmagyarázni a muszlim lányoknak, hogy nem minden szűz vérzik az első közösülés során, amit képmutatásnak és csalásnak tartanak. Tíz éve olvastam, hogy még a modern Japánban is visszavarrták az ifjú menyasszony szűzhártyáját. Nem csodálkoznék rajta, ha mára ez eltűnt volna.”
A szüzesség is központi kérdés: elsősorban ez is a férfi büszkeséggel, így a férfiasság fenntartásával hozható összefüggésbe. 2001-ben a török egészségügyi miniszter úgy rendelkezett, azoknak a nőknek, akik egészségügyi oktatásban kívánnak részt venni, szüzességi vizsgálatra kell menniük. Egyik elődje a pszichitáriai intézet vezetőjeként havi szüzességi vizsgálatot rendelt el. A marokkói belügyminisztériumban külön női alkalmazottak állapíthatják meg a szüzességet, a Dél-afrikai Köztársaság egyik tartományában minden hónapban ceremoniális összejöveteleket tartanak, ahol hivatalosan megvizsgálják a nőket.
A keresztényektől az arabokon át a japánokig rengeteg helyen fontos az, hogy a férfi szűz lányt vegyen feleségül. A mai napig sok helyen a szűzhártya visszavarrása a legfontosabb beavatkozás a nőknél, mert a férfinak kell a véres bizonyíték, a lepedő, hogy valóban megtették férfiúi kötelességüket. Ha nem varrják vissza, több megoldással is éltek a nők: piócát helyeztek fel a vaginába, amitől megindul a vérzés; használtak kis véres zacskót, borjúbelet varrtak fel, hogy néhány rémísztő példát említsünk. Drenth beszámol arról, hogy Hollandiában sok muszlim lány kér ilyen műtétet a mai napig, mert a tradíció megköveteli.
Ne ki-be és ne fel-le: A huszadik század elején a nőiséget Sigmund Freud határozta meg (péniszirígység, hisztéria), miközben a nő teljesen kiismerhetetlen volt számára – persze jelentősen leegyszerűsítve. A női szexualitásról mint egy térkép fehér foltjáról írt.
Drenth ezt a fehér foltot igyekszik telerajzolni nagy odafigyeléssel és műgonddal, miközben folyamatosan jelzi, hogy a vagináról férfi tudósként ír. Márpedig a férfiak évszázadokon keresztül meghatározták a nőiséget, és ezzel jelentős mértékben olyan társadalmi rendet alakítottak ki, amelynek egészséges csúcsán a férfi áll és meredezik. “Orvosként megszoktam, hogy minden problémára válaszolnom kell tudni a vaginával kapcsolatban. A válasz nem túl nehéz, megszoktam a gondolatot, hogy többet tudok, mint a nők maguk. Azt mondhatom, hogy a női olvasók megnyugodtak a kezdeti kételyeik után” – válaszolta Drenth.
“Minden bizonnyal vallási gyökerei vannak: a férfit alkotta meg először Isten, a nő meg Ádám bordáiból jött létre, így innen eredhet, hogy a nő azonos” – tartja Drenth. A nő legfeljebb Ádám bordája lehet, illetve hisztérikus, akinek minden baját klitoriszán keresztül lehet gyógyítani.
“A felmérések szerint a behatolás szinte a szex szinonímája, ami elsősorban a férfiak érdekét szolgálja” – írja Drenth, mivel a nőkkel az orgazmusról készített kutatások azt bizonyítják, az a legkevésbé ingerlő számukra. Ezért lehetett a feministák egyik célja a szexualitás fogalmának újradefiniálása. A szex nem egyenlő a közösüléssel, tehát nem egyenlő a puszta szaporodási funkcióval, ahogy a kereszténység hirdeti. Eleinte a pszichológia is patologikusnak, betegesnek nevezte a szeretkezés minden olyan típusát, amelyiknek nem a behatolás, így a megtermékenyítés a célja. Be is vezették a perverzió fogalmát. Freud volt az, aki felismerte, hogy “a koitusztól a nők többsége képtelen kielégülni”, írja könyvében Drenth. Majd hozzáteszi, hogy Freud egy ilyen megállapítással nem nyugodott meg, hanem a női kielégülésekhez értékkülönbségeket is rendelt, így a vaginális és klitorális orgazmus meghatározta mind az orvoslás, mind a nők életét. Freud elméleteiből világképet alkotott, amelyekben a nők nemi meghatározottságuk miatt nem lehettek egyenlőek a férfiakkal. A partnerkapcsolatokban nincsen megfelelő egyenrangúság, ezért nincs orgazmusa a nőnek, ezért rossz a szex. A filmek (és a pornófilmek) is azt a képet erősítik, hogy a férfiak behatolása és irányítása a legeslegjobb, de Gerda De Bruin kutatása szerint nem a klasszikus ki-be, fel-le a legcélravazetőbb mozdulat.
Orgazmusháború: Drenth orgazmusháborúnak nevezi, hogy a férfiak egyfajta jutalomként élik meg partnerük orgazmusát, ami magával hozta a színlelt orgazmusok kialakulását. A szerző által idézett kutatásból az derül ki, hogy a női orgazmus létrejöttében a legnagyobb szerepük a nőknek van. Annak, hogy akarják-e. Ha igen, akor rá tudják venni partnerüket, hogy az megtegye, amire nekik szükségük van az orgazmushoz, ami sokszor a saját önkielégítésükhöz hasonlatos.
Az első vibrátorok 1880-ban orvosi eszköznek készültek. A panaszokkal a nőgyógyászhoz fordulókat sokszor kielégüléshez segítették az orvosok, és valamiért az eszköz bevezetése nem okozott nagy ellenállást. A legelső orvosi használatra, széles közönségnek készített vibrátor 1899-ben jelent meg, és akkoriban a varrógéppel, a ventilátorral és a vasalóval állították egy sorba. Bár a gyártók féltek megnevezni, hogy szexuális segédeszköz. Ezek még úgy néztek ki, mint a kézi mixerek, amiknek van fogójuk, vezetékük és motorjuk. A hetvenes években volt olyan amerikai pszichológus, aki a nők számára szervezett csoportterápiát, ahol megtanulhatták az orgazmus elérését.
Jelto Drenth könyve nemcsak érdekes könyv a vagináról, de még apró sztorijaival képes arra, hogy változtasson a vagináról, és így a nőről való gondolkodáson, mert társadalmunkat tényleg a vagina, a pénisz és a libidó működteti.
A pina hatalma: A Suck magazinban a híres ausztrál feminista aktivista és tudós, A kasztrált nő szerzője, Germaine Greer hirdette meg a pina hatalmának visszaszerzését (regaining the power of cunt): “Csak nyald, és rájössz. Ha nem vagy olyan hajlékony, hogy kinyald magad, óvatosan dugd be az ujjad, húzd ki, és ízleld meg. Nos? Nem különös, hogy a legdrágább csemegéknek pinaízük van? Vagy inkább: nem logikus?” Ezután megkérte az olvasókat, küldejenek képeket a pinájukról.