A családtagok úgy emlékeznek, nem tört ki pánik, nem jajveszékelt senki hangosan. Sötét volt, a mozgásképes utasok kifelé igyekeztek a buszból. Péter 14 éves lánya beszorult a roncsba. Mindvégig eszméleténél volt, idézi fel az apja, kommunikálni tudott vele. Először attól kellett óvni, hogy a buszt elhagyó utasok nehogy rátapossanak. Aztán attól, hogy a túlélők kézi erővel próbálják felemelni a buszt, mert ezzel tovább roncsolták volna a már amúgy is súlyosan megsérült karjait.
Péter a fiát, Dánielt kérte meg, ne engedje ezt. Jó döntésnek bizonyult, utólag kiderült, ennek köszönhetően sikerült megőrizni a kislány bal kezét.
Ha már Dani: édesapja joggal büszke rá. Nem csak neki jelentett tevékeny támaszt, hanem kitűnő angol nyelvtudásával, hidegvérével, talpraesettségével másoknak is jelentősen segített. A 18 éves fiatalember sokaknak tolmácsolt a mentésnél majd a következő napokban orvosi és hivatalos ügyeikben.
A család sérült tagjai először a helyi közkórházba kerültek, ahol azonban nem voltak adottak a körülmények a sérültek megfelelő ellátásához, ezért a könnyebb sérültek nem sokkal később átkerültek a helyi Nílus magánklinikára, a legsúlyosabb négy sérültet pedig, köztük Diánát és az őt kísérő édesapját is, még aznap éjjel speciális repülőgépen Kairóba szállították, ahol már valóban alapos kivizsgálást végeztek és gondoskodtak a megfelelő ellátásukról is…
Decsi Dórával együtt az egész család érintett a balesetben. A teljes Veol cikket itt olvashatod el.