Férfi testbeszéd a szexben

ár csak most ismerted meg, akár néhány hete vagytok együtt a pároddal, vagy több éve, egy kis testbeszéd-tanulmányozás nem árt, hogy megtudd, mi áll valójában a mozdulatok, a mosolyok mögött. Gondoltad volna, hogy egyes mozdulataid a legtitkosabb félelmeidet és vágyaidat is elárulhatják? A testbeszéd a kapcsolatban és szexben nagyon fontos. Most összegyűjtöttük azokat a gesztusokat és viselkedési formákat, melyekből kiderülhet, mit éreznek a férfiak szeretkezés közben. Egy neves antropológus szerint az ember a legszexközpontúbb lény, hiszen mi az állatoknál jóval gyakrabban és hosszabb ideig vagyunk képesek a párosodásra.

ferfi-testbeszed-a-szexben

A szex közben sokszor olyan rejtett, ösztönös megnyilvánulásaink érhetők tetten, melyek szavak nélkül is elárulják, mit érzünk vagy gondolunk az ágyban. Hogy jobban megérthesd partneredet és saját magadat, összegyűjtöttük a férfiak szexuális viselkedését leginkább jellemző magatartásformákat. Árulkodó jelek a férfiaknál:
Félszeg érintések
Az első együttlétek alkalmával legtöbbször még manapság is a férfiak kezdeményeznek – ugyanakkor sokuk számára nehézséget okoz az első lépések megtétele. Amikor partnered megérint, majd hirtelen visszahúzódik, akkor a vágy és a szorongás küzd benne. Ha készen állsz a szexre, bíztasd és bátorítsd – néhány alkalom után biztosan sokkal merészebbé válik majd!
Simogatás helyett csak fogdosás, tapizás
Azt a férfit, aki az előjáték során csak a melledre és a csiklódra koncentrál, feltehetően a szexben és az életben is csak a teljesítmény érdekli.
Még ha kedveled is a gyors és heves együttléteket, gondolkozz el azon, hosszútávon megadhatja-e vajon egy ilyen „macsó” neked mindazt, amire vágysz”?
A partnerhez érő férfiasság
Tartós kapcsolatokban a férfiak gyakori gesztusa, hogy merev péniszüket partnerük csípőjéhez szorítják – a legegyszerűbb kifejezésmódja annak, hogy szexre vágynak. Ha a kapcsolatotok elég intim, és nem korlátozódik csupán ilyen „állatias” jelzésekre, akkor viselkedése számodra is nagyon izgató lehet.
Ha a merevedés elmarad
Hiába tombol a vágy mindkettőtökben, előfordulhat, hogy a partnerednek elmarad az erekciója. Fiatal férfiaknák az ok inkább pszichés eredetű lehet – elképzelhető, hogy kedvesed egy korábbi sikertelensége miatt szorong. Mindenképpen beszéljetek erről a problémáról – segíts a partnerednek megszabadulni a gátlásaitól, és ha szükséges, forduljatok szakemberhez!
Elalvás szex után
A szex utáni alvás a mindenkinek jólesik – a férfiaknak azonban mintha még nagyobb igényük lenne rá. Az aktus során kifejtett fizikai erőfeszítés és a férfiak szervezetében felszabaduló hormonok (pl. az endorfin és a prolaktin) egyaránt fáradtságérzetet váltanak ki.
Feléd fordulva…
Még ha más irányba is tekint, de a válla és a mellkasa feléd fordul, az fokozott érdeklődést jelez – lehetsz az te, egy barát vagy bármi más, ha azzal szemben felveszi ezt a testtartást a pasi, az a dolog érdekli őt.
Átható tekintet
Csínján ezzel a dologgal – ha egy férfi áthatóan néz a szemünkbe, gyakorlatilag bámul, az inkább arra utal, hogy szeretne egy jót hancúrozni. A gyors eredmény érdekében mindent bevet. Nehogy elkerülje a figyelmed a tekintete, intenzív szemkontaktust tart.
Félmosoly
Esélyes, hogy ez a pasi csak egy kötöttség nélküli kalandot szeretne. Valószínűleg nem őszinte a közeledés – mondja Patti Wood testbeszéd-szakértő. Érdekes dolog ez, az arca minden része más történetet mesél.
Felemelt szemöldök
Ha egy férfi megpillant valakit, aki érdekli őt, automatikusan felhúzza a szemöldökét, kis ráncok jelennek meg a homlokán. Alaposan kéne azonban figyelnünk az illetőt ahhoz, hogy a kérdéses pillanatban „rajtakapjuk”.
Amikor az övhöz vagy zsebhez ér…
Amennyiben egy pasi zsebre teszi a kezét vagy az övéhez nyúl, talán hanyagolni kéne – arra próbálja ráirányítani a figyelmed, ami a teste ezen környékén található.
Őszinte érdeklődés
A pasik gyakran veszik fel ezt a testtartást: a medencéjükkel felénk fordulnak, de a lábuk kissé szétvetve, egyenesen áll: őszinte érdeklődést jelez. Ez egy ősi szokás, és a férfiak többsége sosem veszi észre, hogy ezt csinálja.
Egymásra néző lábujjak
Nos, az a férfi, aki úgy ül le vagy áll előttünk, hogy a lábujjai egymás felé, és nem előrefelé mutatnak, némi gyámolításra szorul. Bizonytalan, ez a testtartásából is kiderül. Tetszel neki, de biztatásra vár, hogy a szimpátia kölcsönös.
Mosoly a száj sarkában
Nagyon kedvel téged ez a pasi, ha egy kissé szégyenlős a mosolya – csak felhúzódó szája szélében bujkál az őszinte mosoly, de ez arról árulkodik, hogy nem akarja rögtön eléd tárni az érzéseit.
Oldalra billentett fej
Amikor a szemkontaktus megvan, és a férfi oldalra billenti a fejét, az is annak a jele, hogy komolyan tetszel neki.
Kedves vagy, de…
Ha a pasi felső ajka húzódik fel egy kissé mosoly közben, és a foga is látszik, azt jelzi, hogy bár élvezi a társaságodat, romantikus folytatásban annyira ne reménykedj. Ám nem kizárt, hogy megváltozhatnak az érzései.
Kemény dió
Amikor a férfi mosolya önelégültnek tűnik, számíthatsz arra, hogy ha meg akarod őt szerezni, nem kis küzdelem előtt állsz. Nagyjából azt üzeni: kapj el, ha tudsz!
Ezzel szemben a nők azonban ilyenkor igénylik az utójátékot és a beszélgetést. Fontos, hogy tudjátok, mit szeret csinálni a másik szex után, ezért próbáljatok meg olyan rituálékat kialakítani, amelyek mindkettőtöknek segítenek a levezetésben! A női testbeszéd a szexben cikk itt olvasható!