Aktuális téma a szex kapcsolatban betöltött szerepének kérdése. Mindig úgy képzeltem, hogy két ember biztos alapokon nyugszik, ha az ágyban találkoznak össze először, de semmiképpen nem maradnak együtt, ha a szexuális életük nem működik. Nem mennék el olyan messzire, hogy ez az egyetlen járható út, csak szerintem hajlamosak vagyunk alábecsülni a testiség szerepét, mert a nagybetűs szerelmet keressük helyette, ami steril és ártatlan. Szerintem a szerelem a másik nyálában, izzadtságában, fogkeféjében, herpesztől sebes szájaszélén, vérében, hónaljában, segglyukában, ébredés utáni büdös szájában van. Amikor a másikat el tudjuk fogadni úgy, ahogy van, mindazzal, ami együtt jár az emberi (állati?) létezéssel. Hogyan lehetne összeegyeztethető a szerelem a másik testének elutasításával?

Fel se merült bennem, hogy a segglyukáról van szó, csak figyelmesen, de még inkább óvatosan tapogatóztam és mozgolódtam benne, hogy megismerjem, milyen belülről és gyönyörködve hallottam az élvezet által felszabadított nyögéseket, amiket a behatolásom okozott. Annyira szerettem az egész helyzetet, azt, amit csinálok, és azt, hogy neki csinálom. Tényleg igaz az, hogy a fenék olyan terület, ami bárki számára nem megengedett, de aztán felbukkan valaki, akivel már nem lesz kérdéses a fekete lyuk feltárása. Mint ahogy az is igaz, hogy nem lehet konkrétan leírni a műveletet, pláne kézikönyvet mellékelni a férfisegghez. És nyilván nem lehet minden egyes alkalommal ugyanazt csinálni, de ha őszinte vagyok, be kell vallanom, hogy azóta is egyfolytában a seggét akarom bújni. Dehát ő meg úgy van velem, hogy csak elkezdem simogatni a hátát, és már áll a farka; és ha szerelmet akar vallani, belebújik a hónaljamba és a végtelenségig nyalja és falja. Nekem sokszor az is elég, ha elnézem a gyönyörűséges szempilláit.