Ostorral a kezében, falatnyi ruhában pózolt legutóbb a legextrémebb fotózásán a szexis siófoki anyuka. Nagy Iza idén száz fotózáson vett részt, de erre a fétispartira is kellemesen emlékezik.
– Eleinte nagyon feszélyezett az ismeretlen helyzet, főleg, mert egy erotikus játszóházban pózoltam. Később élvezni kezdtem a szado-mazós képeket, mert nagyon dögösek. Rájöttem: jó érzés a kezembe venni az ostort és vadnak érezni magam, van varázsereje – vallja be Iza.
A pasik is gerjednek Iza idomaira, hiszen falatnyi fehérneműben és igazi dominaként pózol.
– Biztosan ez volt a legextrémebb fotózásom, de imádtam. Még a szerelmi hinta is megtetszett, szexis hófehér harisnyatartót viseltem rajta. Nagyon élénk a fantáziám, vizuális típus vagyok, sok mindent el tudok képzelni … – tette hozzá huncutul a kétgyermekes fotómodell.
Szerző: Domina
Vesszőzésem története
– Jujj! – hasított az éles kiáltás a levegőbe. A rablók, akik szorosra fonták gyűrűjüket a lány körül megdermedtek, és tátott szájjal meredtek rám, a sűrűből kirohanó amazonra.
A zavart kihasználva a lány, botjával kisöpörte az egyik rabló lábát, és az így keletkezett résen át kiugrott a férfiak közül. Hátam mögé toltam őt védvén, és boxerem a rablók felé szegezve zordul elmosolyodtam:
– Velem kezdjetek ki! A férfiak tétován egymásra néztek, majd megindultak felém.
Négyen voltak, ezért nem vártam meg, míg közelebb érnek. Emberfeletti gyorsasággal törtem a támadókra. Egyikük előretört, azt hitte, oldalba támadhat. Tévedett! Villámgyorsan oldalra fordultam, félresöpörve a haramia erőtlen támadását. Aztán a levegőbe emelkedtem, és egy szaltóval a meglepett férfi háta mögé kerültem. Szinte fel sem fogta, mi történt. A lány tarkón ütötte, elsötétült előtte a világ. Körülnéztem, de már csak a három megmaradt bandita hátát láthattam, ahogy hátra sem nézve bevetik magukat az erdőbe.
– Jókor jöttél – hallottam a lány csilingelő hangját a hátam mögül. Szigorúan összevont szemöldökkel néztem rá.
– Nem azt mondtam neked, hogy maradj a táborhelynél?
– Csak körül akartam nézni egy kicsit – vonta meg vállát.
– Gyerünk vissza, mondtam, és elindultunk egy alig látható ösvényen a fák között. A lány fütyörészve követett. Ideje lenne végre engedelmességre tanítanom ezt a lányt – gondoltam.
Egy nap talán az élete múlhat azon, ha semmibe veszi az utasításaimat. Nagyon kedveltem, mindig fel tudtott vidítani. Úgy éreztem, igazi, hű barátot találtam személyében. Egyetlen hibája volt, túlzott kíváncsisága és felelőtlensége gyakran sodorta veszélyes helyzetekbe.
Attól tartottam, egyszer majd túl későn érkezem, és a lány az életével fizet butaságáért. Időközben kiértünk a fák közül. Az aprócska, napsütötte tisztás közepén ott volt az éjszakai tábortűz maradványa, mellette a holmink.
– Elegem van abból, hogy állandóan semmibe veszed az utasításaimat, bajt hozva ezzel mindkettőnk fejére – mondtam. Úgy döntöttem, ideje, hogy tanulj egy kis engedelmességet! Ezzel két erős kötéldarabot húztam elő hátizsákom mélyéről, és a lány mellém lépett.
– Egy alapos verés majd elveszi a kedved a szamárságaidtól!
A lány ijedten nézett rám, szerette volna azt hinni, hogy csak rá akarok ijeszteni. Eltökélt arckifejezésemből látta, hogy minden szót komolyan gondolok.
– Én csak – kezdett volna mentegetőzni, de félbeszakítottam.
– Talán már előbb túl kellett volna esnünk ezen – mondtam. Megragadtam a karját, és a tisztás szélén lévő kidőlt fatörzshöz vezettem. A faóriás vastag törzse épp derekáig ért. Egy határozott mozdulattal keresztül fektettem a törzsön úgy, hogy a lány hátsója legyen a legmagasabb ponton. Nem ellenkezett, tudta, hogy felesleges lenne az ellenállás. Sokkal erősebb voltam nála, és nem akart feleslegesen tovább bosszantani.
Engedelmesen tűrte, míg összekötöm a kezét és lábait. Elég kényelmetlen volt ebben a pózban lennie, de sejtette, hogy hamarosan ennél nagyobb kellemetlenségeket kell majd elviselnie. Miután megkötöztem, feltűrtem aprócska szoknyáját, feltárva ezzel hófehér, gömbölyű fenekét, mely élesen elütött a lány többi testrészének napbarnított színétől.
Hátrébb léptem, és leoldottam övemről a bőrből font, rövidnyelű korbácsot. Felemeltem a kegyetlen ostort, hogy elkezdjem a büntetést. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy a korbácsütések nyomán kiserken a lány vére, hogy aztán örökre megmaradó hegeket hagyjon a bársonyos bőrön. Leengedtem az ostort. Túl kegyetlen büntetés lett volna, és nem akartam nagyon bántani barátnőmet. Körülnéztem, és megakadt a szemem egy mogyoróbokron az egyik fa tövében. Odaléptem, és tőrömmel levágtam egy hosszú, erős, hajlékony vesszőt. Leszedtem a leveleket, és próbaképp megsuhogtattam a levegőben a pálcát. Ez már sokkal jobb lesz – gondoltam. Kellően fájdalmas ahhoz, hogy tanuljon az esetből, de nem annyira kegyetlen, mint a korbács.
– Kezdhetjük?- kérdeztem, miközben odaléptem a háta mögé.
– Igen – mondta a lány, fogai között szűrve a szót.
Bólintottam, majd felemeltem a vesszőt, és elkezdtem a büntetés végrehajtását. A pálca süvítve szelte a levegőt, hogy aztán egy éles csattanással találkozzon össze a lány fenekének hófehér bőrével, vörös csíkot hagyva maga után. Felszisszent, ahogy az égető fájdalom belemart.
Akkor sem fogok kiabálni – szorította össze még jobban a fogát. Néhány másodpercet kivártam, majd újra lecsapott a vessző, aztán újra és újra, módszeresen haladva végig a lány fenekén, hogy egyetlen fehér folt se maradhasson popóján. Barátnőm tartotta magát: csak néhány különösen fájdalmas ütés után nyögött fel. Szeme könnybe lábadt, és minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy el ne sírja magát. Harmincszor sújtott le a mogyoróvessző a lányra. A jobb felét, amelyet a vessző vége ért el, már egyetlen tüzes, vörös, hurkákkal borított izzásnak érezte. Egy időre abbahagytam a vesszőzést, és átmentem a jobb oldalára. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, azt hitte, vége a büntetésnek.
Tévedett. Újra meglendítettem a pálcát, hogy újabb harminc ütést mérjek az engedetlen leányzó hátsójára, hogy a bal fele is megkapja jussát. Nem bírta tovább, hangosan felzokogott. Én azonban nem hatódtam meg. Könyörtelenül folytattam tovább a verést, míg mind a harminc csapást ki nem mértem elgyötört fenekére. Mire a verés véget ért, hófehér bőre izzó vörösen lüktetett. Néhol lilába hajló hurkákkal megtörve a vörös szín egyeduralmát.
– Remélem, ebből tanultál – oldoztam el társnőmet, majd hasra fektettem egy pokrócon a tisztás közepén a meggyötört lányt.
– Igen, Úrnőm – szipogta. Legközelebb azt fogom tenni, amit mondassz.
– Remélem is – bólogattam. Egy tégelyből hűsítő kenőcsöt kentem hátsójára. Mert ha nem fogadsz szót, akkor már tudod, mire számíthatsz – gondoltam, és elmosolyodtam..
Dominák
A tehetős, munkájukban parancsolgató férfiak lelki igénye mellett sok családos is jár hozzám, akik olyat keresnek nálam, amit otthon nem kapnak meg – meséli a cikkünkben nyilatkozó domina. A másik interjúalany csalódásai miatt már abbahagyta a szakmát, amit anno azért kezdett el, hogy megismerje a perverziókat, amelyeket az emberek a szőnyeg alá söpörnek. Domina-lélektan csak felnőtteknek.
A domina akár már lakossági szükségletnek is nevezhető, hiszen manapság a normál szolgáltató szféra egyik potenciális piaci szegmense, akár a fodrász vagy a masszőr. Kereskedelmi megjelenése nem az érzelmileg felfokozott világunk vadhajtása, hiszen már a középkorban is felárral működtek a különleges passziókra szakosodott kurtizánok. Nincs szex, de azon kívül minden. Alázás már tízezerért.
A kötözés a legnépszerűbb: Elsősorban mazochista férfiaknak kínálom szolgáltatásaim, de bármilyen előzőleg megbeszélt és általam jóváhagyott koreográfia előtt nyitott vagyok – meséli W.F. jelenleg is aktív, de névtelenséget kérő dominánk. Ami kizárt, az a szexuális kapcsolat. Személyes érdeklődésem annyi, hogy érdekelt a stílus, az eszközök és maguk a misztikus dominák. A magánéletemben egyáltalán nem vagyok domina, tehát ha végigmegyek az utcán, senki sem mondaná meg, hogy mivel foglalkozom. W.F. szerint a dominák közt is versenyhelyzet van, a kínálattal kell meggyőzni az ügyfelet.
Emellett sokat kell gyakorolni élesben, és sok fantáziára van szükség, bakizni nem lehet. Kevés domináról tudok, aki ezt főállásban csinálná – folytatja. Nálunk még nem honosodtak meg azok, akik egyetlen stílusra specializálják magukat – a domina az domina és mindent teljesít, kínzást, alázást, pelenkázást, rugdosást, lábimádatot. De egyéb dologban megegyezik az összes műfaj: a mazo férfiak általában egy kegyetlen úrnőt várnak. Amit a leggyakrabban kérnek tőle, az a kötözés. A vendégek kéréseinek lelki hátterében nem biztos, hogy sanyarú gyerekkor vagy a magas pozícióban betöltött szerepe áll, lehet, hogy pusztán csak játszik és valójában kiegyensúlyozott életet él. Talán éppen azért, mert dominához jár. Egy domina előtt mindenki őszinte lehet, talán emiatt kedvelik sokan a műfajt.”
Senkit nem fogok egy rozsdás késsel megvágni: Nekünk mindig vigyázni kell, hogy ne okozzunk kárt a kuncsaftban – válaszolt dominánk arra a kérdésünkre, hogy hol a határ? A leggyakoribb kérések között van a kötözés, ostorozás, néhányan azt kérik, hogy egy késsel vagdossam őket. Az örök favorit az, hogy beszéljek velük megalázó módon, miközben ők előttem fetrengenek és a csizmámat nyalják, vagy összehúzzák magukat a sarokban. Egy-egy szeánsz komoly felkészülést igényel a részemről, maximális higiénia, alapos smink (ha kell) az eszközök gondos karbantartása – senkit nem fogok egy rozsdás késsel megvágni, hogy vérmérgezést kapjon. És mindenek előtt megfelelő hangulatot kell teremteni a szeánszhoz. A visszatérő vendégek az üzlet alapja. Volt már olyan kérés, amit visszautasítottam, mert amit az ügyfél kért, az tartós fogyatékossághoz vezetett volna. Például volt már olyan kuncsaftom, aki azt kérte, hogy minden védőeszköz nélkül rúgjam tökön, volt olyan, aki körülmetélést kért. Ez a dolog nem a csonkításról, vagy a szakavatatlan orvosi beavatkozásról szól. Az orvosi eszközök csak a szeánsz részei, de sosem beavatkozásra használjuk, csupán kellékek.
A nők is megalázást akarnak: W.F. szerint annyi igaz a sztereotípiákból, hogy általában olyan férfiak járnak dominához, akik a munkájukban vezető szerepet töltenek be (lelki igényük van az alárendelt szerepre). Ők többnyire döntéshozók (magas rangú rendőrtisztek, nagyvállalkozók, egyetemi tanárok) de még kiegészíteném annyival, hogy a tehetős, munkájukban állandóan parancsolgató férfiak lelki igénye mellett sok családos is jár hozzám, akik olyat keresnek nálam, amit otthon nem kapnak meg – szívesen szöknek hozzám, és izgatja őket a titkos találka. Olykor nők is megfordulnak nálam, de nagyon ritkán, ők is csak megalázást akarnak, de sokan leszbikus szexet is, amit tőlem nem kapnak meg. Az ár mindig megegyezés szerinti, de a minimum, amiért hajlandó vagyok foglalkozni az illetővel tízezer forint, ez általában csak fél óra fenyítést, testre viaszcsöpögtetést, csipeszelést, kötözést vagy lábimádatot jelent.
Egy domina felszabadít: Sonja Hart visszavonult domina, eszerint meséli élményeit: Az a baj, hogy nagyon sokan összemossák ezt a sima szobára járással. Többek közt mi is ezért szakítottuk meg a kapcsolatot ezzel a világgal 2 éve. Abszolút személyes érdeklődésből kezdtem neki az egésznek. Mindig is érdekelt ez a világ, rengeteget olvastam róla, a magánéletben is többször kipróbáltam. Viszont mélyebbre akartam ásni, meg akartam ismerni a határokat, azokat a perverziókat, amiket sokan inkább a szőnyeg alá söpörnek. Nekem ez főleg pszichológiai játék és tanulmányút volt. Az egyszerű lelki kiszolgáltatottságtól a komoly fizikai kínzásokig sokféle szeánszra volt lehetőségem. Mindig tanulok valami újat az emberről, mint érvényesülni, túlélni próbáló lényről, az ösztönökről. Mindig nagyon igyekeztem a dolog lélektanának mélyére ásni, mindenkinél külön. Sonja számára így külön öröm volt egy-egy szeánsz végén, amikor az illető felszabadultan távozott és többször köszönetet mondott neki azért, hogy megvalósította azt a helyzetet, ami eddig csak a fantáziájában
élt.
Egy domina maximum a cipőjét veszi le: A klasszikus domina műfaj alig ismert hazánkban – mondja Sonja. Sokan vállalnak úgynevezett „domina játékokat „, viszont sokak listáján az alárendeltség, mint szerepjáték is szerepel… Ez amolyan vizet prédikálós dolog. Itthon az emberek 90 %-a összekeveri a dominákat a hagyományos prostikkal, holott elviekben ebbe a játékba nem tartozik bele az aktus és a vetkőzés sem. A dominák akikkel én álltam kapcsolatban, maximum a cipőjüktől voltak hajlandóak megszabadulni egy kis lábimádat kedvéért. Az intim testrészeim szintén a magánéletem része, nem bocsátom minden jöttment szolga rendelkezésére.
Már telefonon leadják a rendelést: Naponta maximum 2-3 szeánszot tartottam, melyek átlagosan másfél órásak voltam – emlékszik a már visszavonult domina. Volt, hogy kicsit hosszabbra nyúlt a játék, de soha nem dobtam el időre a pálcát. A látogatás előtt már telefonon felvázolták az elképzelésüket, úgyhogy mindig volt időm átgondolni. Szeánsz előtt ráhangolódásként még egyszer átbeszéltük a dolgokat, személyesen azért könnyebben ébred fel a bizalom a másik iránt. Aztán, amíg az illető lezuhanyozott, körbejártam a stúdióban, és fejben elképzeltem, hogy milyen eszközöket, milyen játékszereket használok majd. A többi általában jött magától. Volt egy-két különlegesebb kérés, azok a szeánszok előtt egy- két nappal már agyalni kezdtem, hogy mi is történjen majd. Minden dominának megvan a saját karaktere, vannak agresszívebb, könyörtelenebb, főleg fizikai gyötrelmekre utazó úrnők, bizonyára van kislányos domina is, amikor a határozott diáklány térdre kényszeríti az igazgató urat. Nálam mindkét fantáziára volt példa, ráhangolódás kérdése az egész, hogy mindkettőt hitelesen tudjam alakítani. Viszont mindkettőt nagyon élveztem.
Sorsszerű fájdalom csipesszel és viasszal: A legáltalánosabb elmélet az, amit mindenhol hallani: egyes vezető pozíciójú emberek az életben nem kapják meg az irányítást, hiszen folyton csak másokat utasítanak, ami szexuális úton üt vissza – válaszolja Sonja Hart arra a kérdésünkre, hogy vajon milyen szexuálpszichológiai háttere lehet a „különleges kéréseknek”? Viszont többször volt olyan, hogy – bár vezető emberről volt szó – nem ezt éreztem a háttérben, a perverzió csak úgy jött magától. Ahogy beszélgettünk róla, mindenképpen azt éreztem, hogy egy korai, valójában ártalmatlan élmény (semmi molesztálás, vagy ilyesmi) hagyott maradandó nyomot, ami aztán beépült a szexuális életébe. Például az első találkozás a lufival: nagyon tetszett neki a latex, és már akkor valamennyire felizgult tőle, pedig még nem is tudta, hogy ez mit jelent. Van ezekben valami sorsszerűség. Az elsőre látogatóknál általában tease & deny játékkal kezdtünk, ami inkább a kiszolgáltatottságról szól. Ott ült lekötözve, bekötött szemmel, és fogalma sem volt, mit fogok vele tenni. Az ő képzelete szerint akár fel is hasíthattam volna, persze ilyenkor mindig csak enyhe, finom fájdalmat okoztam, csipesszel, vagy viasszal. Végigsimítottam a pálcával, pedig akár meg is üthettem volna. Itt a félelem adta a játék izgalmát. Aztán persze ennek a következő fokozata volt a leggyakoribb: lekötözve, kicsipeszelve, keményen elfenekelve, amennyiben nem volt elég alapos a csizmám nyalogatása közben.
Aki az életben nyuszi, az agresszív a szexben: Arról van szó, hogy a férfiak egy kisebb része arra vágyik, hogy a nő uralkodjon rajta, rátegye, a lábát, tapossa, csókolja, lenyomja a fejét – meséli Molnár Tamás klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus. Ez a dolog innen két irányba megy tovább: valaki kielégül ettől, valaki nem. Olyasmi ez, mint valamiféle maszturbáció. Szakértőnk szerint van ennek egy természetes aspektusa is, nevezetesen minden férfi fantáziál egy kis extráról, és ha mindaz megmarad a finom előjáték szintjén, egészséges körülmények között, akkor nincs szükség dominára.
Alapjáraton néhány fogás a normál szexuális fantáziánk része. Viszont az átlagostól eltérő kívánságok, már kórosak lehetnek, ugyanis, ha valaki kimondottan csak ettől elégül ki, az már nem egészséges. Mert ilyenkor felmerül a kérdés, hogy egy ilyen férfi hogyan létesít majd párkapcsolatot? Mert kevés nő akar mindennapos domina lenni – van ilyen nő, de ritka. Kevés nő élvezi a dominaszerepet igazából. A jelenség fordítva is létezik, amikor is a nő kéri, hogy a férfi uralkodjon rajta. Az a mítosz viszont nem átlagos, hogy csak olyan férfi jár dominához, aki a munkahelyén vezető pozícióban van, és sok embernek dirigál, de neki nem dirigál senki. Sőt, általában az illető nyuszi a magánéletben vagy a munkahelyén. A férfi szempontjából mindez egyfajta kompenzáció – azért agresszív a szexben, mert az életben nyuszi.
Kamionos gyilkolja a prostikat
Az útszéli és parkolói kurvák kiváló célpontok az erőszaktevőknek. Egy újabb bekattant férfi sokat utazik, lehet, hogy kamionsofőr az osztrák prostikat rettegésben tartó sorozatgyilkos. A fantom Ausztria több tartományában ölt, vadászterülete az egész ország. Ezer tanút hallgatott ki és négyszáz korábbi gyilkossági eset aktáit nézte át az osztrák rendőrség a prostikra vadászó sorozatgyilkos utáni nyomozásban. A rendőrség több verziót állított fel: a helyszínek közötti távolság miatt nem zárják ki, hogy egy utazó kéjgyilkossal van dolguk. A férfi kamionsofőr, de akár sok tárgyalásra járó üzletember is lehet, a határ közelsége miatt az is elképzelhető, hogy magyar. Másik lehetőség, hogy a megölt lányok a prostitúcióból élő alvilágnak álltak útjában. A nyomozók feltérképezték Ausztria piros lámpás negyedeit, de nem bukkantak sem indítékra, sem elkövetőkre.
Fetish Factory Workshop 2010
Az orosz cári balett titkaiból
Hard bevezető egy szegény táncospicsáról: Egy pöcs orosz hercegi család birtokán született, mint szegény jobbágyok gyermeke. Anyja egyike volt a főfasz belső szolgálatot teljesítő szobalányoknak, apja talán egyike a köcsög úri vendégeknek, kiknek a csinos lányok állandóan rendelkezésükre álltak. Tizenhárom éves koráig a fostalicska kastélyban nevelkedett és fiatal testére lecsapott a korbács, egyrészt büntetésbol a végbélnyílás legcsekélyebb hanyagság miatt is, másrészt pedig a vendégek izgalmának fokozása céljából. Ekkor egy moszkvai varrodába került és eddigi urasága minden jogát a pöcsszaggató varroda nőjére izmozta át. Két évig volt itt, majd úrnője egy faszcibáló javítóintézetbe vitte, hol többszöri megkorbácsolás és megalázás után elvették a szüzességét és egy basztató éven át vándorolt egyik kéjenc kezéből a másikba. Tovább a szoftos tartalomra 1. rész – 2. rész.
Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját
Életével fizetett a szado-mazo szexért egy brit férfi, aki egészen Belgiumig utazott, hogy megkínozza Európa legperverzebb dominája Lucrezia. Lucrezia akit valójában Ira V.D.-nek hívnak egyébként közismert alakja a szélsőséges szexuális szolgáltatásokra gerjedők körében, a csendes falucskában, Sint-Job-in-’t-Goorban lévő otthonában már öt éve berendezett egy börtöncellát a klienseinek, ahol kérésre kikötözte, megalázta és kínozta a „csúnya, rossz fiúkat”.
Az 58 éves vendég a zuhany alatt esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A férfi – ahogy a rendőrség fogalmazott – egy „intenzív aktuson” vett részt Lucrezia úrnő és segítője, Juno belgiumi villájában. A két nőt letartóztatták és halált okozó testi sértéssel vádolták meg őket. A 46 éves Lucrezia – akinek valódi nevét nem hozták nyilvánosságra –Európa legperverzebb dominájaként hirdeti magát honlapján. Az oldalon azt írják, hogy specialitásuk az „extrém fájdalom” okozása, amit fotókkal és műtéti eszközökkel is bizonyítanak. A szerencsétlenül járt férfi dinitrogén-oxidot – más néven kéjgázt – kapott, amit műtéteknél fájdalomcsillapításra használnak. A törvényszéki orvosszakértő szerint elképzelhető, hogy ez okozta a halálát.
„Az aktusok egy órán át, de akár három napon keresztül is tarthatnak. Extrém hosszú és orvosi esetekre specializálódtam. Szadista vagyok, intelligens és perverz” – írta Lucrecia a honlapján. A nő belgiumi szomszédja a The Daily Mail című brit bulvárlapban azt nyilatkozta, hogy a csendes környék teljesen megváltozott, mióta megnyílt a szado-mazo pince.
„Lucrezia érkezése után tele lett az utca drága, külföldi rendszám autókkal, a hiányosan öltözött vendégek pedig hozzám csengettek be, mert sokszor eltévesztették a házszámot. De a pohár akkor telt be, amikor a kertben is folytatták a szadista aktusokat, így a gyerekeimet ki sem tudtam engedni játszani” – mondta a nő, aki érthetően megkönnyebbült, amikor hírét vette a letartóztatásnak.
További bejegyzések a témában: Sex and Submission – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? – A szadó-mazó és csoportszex alapnak számít! – Sztárok és luxusmadámok – Kötözés, kiszolgáltatottság erőszak – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szadómazó a tűkkel átszúrt fityma – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlet és megalázlak – Asian slave, ázsiai csaj megkínozva – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Spanking fenekelős bdsm videók – SM erőszak brutális kínzás megalázás – Normális szex a szadó-mazó – Fisting, öklözés pinába, seggbe, és duplán – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért – A BDSM szexet próbáltad már? – Dominancia az ágyban és a magánéletben – Hogyan lehetsz Domina – Mi mozgatja a szado-mazochistákat?
Történetek: Domina és szolga szerepcsere, Emlékezetes nyár szadóazó vágyakkal, Szadó-mazó vágyakba beavatás 1 – 2 – 3 – 4, BDSM Dominák megalázzák szolgáikat 1 –2, A háziszolga, Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak – Dominák világa 1. rész – 2. rész, Domina férfit fegyelmez, Az új rabnő, Úrnőm tiszteletére.
Szadó-mazó vágyakba beavatás 4
Elhatároztam, hogy már csak a vesszőfutásra kelek majd fel. Mikor eljött az ideje, úgy, ahogy voltam meztelenül, lementem a társalgóba és szóltam a lányoknak, kész vagyok, tőlem indulhatunk. Egyikük felvetette, hogy kössék be a szememet, úgy vigyenek oda a rejthelyre. Felőlem, vetettem oda foghegyről, ha nektek ettől van meg a boldogságotok. Türtem, hogy a szememet egy kendővel bekössék és kivezessenek a szabadba. Mikor a rajthoz értünk, levették a kendőt, és egyikük ott maradt velem.
Neki volt a feladata, hogy számolja a köröket és figyelje, hogy a kezemet a csalánosban a fejem fölött tartsam. A többiek elmentek, hogy elfoglalják helyüket az emelkedőnél, majdani vesszőzésem színhelyén.
Ez nagyon jól alakul, gondoltam, mert tudtam Tercsitől, hogy ő nem vesz rész a vesszőfutásomon, és most ezt a kolléganőmet is itt hagyták. Úgy, hogy csak hatan várnak rám az emelkedőnél, ahol majd négykézláb haladok. Igaz, meghagyták, hogy a bíró is rám húzhat mikor elhaladok előtte, és volt is nála frissen vágott mogyoróvessző, de amikor majd elfutok előtte, örül, ha egyet rám tud verni, és nem négyet-ötöt, mintha az emelkedőnél lenne.
Megvártam a megbeszélt tíz percet, hogy a lányok is elfoglalják helyeiket az emelkedőnél. Azt ugyan nem láttuk, hogy ott vannak-e már, mert az erdő eltakarta előlünk az emelkedőt, de ha nem érnek oda tíz perce, magukra vessenek. Így a bíró jelére, elhelyezkedtem, szabályos guggoló rajtban, és elhangzott az elkészülni… vigyázz… Én előre dőltem, felemeltem a fenekemet, és vártam. Mikor Piroska, a kijelölt bíró kiadta a rajt vezényszót, azzal egy időben, de inkább egy kicsit előbb ráhúzott egyet a felemelt fenekemre. Ettől persze én kiugrottam, és elkezdtem a futást. Alig tettem meg néhány lépést, mikor felharsant Piroska, hangja.
– Korai rajt.
Mit volt mit tennem, visszafordultam, és újra felvettem a start helyzetet, de most óvatosabb voltam, mert hiába csattant ismét kicsivel korábban a vessző a pucér popómon, mint, ahogy a rajt elhangzott. Ezúttal csak összerándultam a vesszőcsapástól, de csak egy ütemmel a vezényszó után indultam el. Hiába, mert néhány lépés után Piroska ismét visszarendelt.
Nagyon mérges voltam, mert tudtam, hogy nem ugrottam ki, és mérgemnek hangot is adtam néhány keresetlen szóval. Ezzel, csak azt értem el, hogy a bíró megsértéséért, meg kellett fognom a bokámat, és kaptam Pirostól huszonöt kemény vesszőcsapást meztelen fenekemre. Ekkor jöttem rá, lehet, hogy mégis nehezebb lesz ez a futás, mint gondoltam.
A harmadik rajtom végre sikerült. Igaz, hogy ekkor nem csak a rajt vezényszót vártam meg, hanem ott maradtam előre hajolva, testem legmagasabb pontján a fenekemmel, de még vissza is szóltam Piroskának, aki közben másodszor is erőteljesen rám húzott, hogy ha indulhatok, akkor üssön egyet a majd a hátamra is. Így ott maradtam a fájdalomtól remegő lábakkal, és tűrtem, hogy a bíró az előző kettőn felül újabb harminc erős vesszőcsapást helyez el, a tegnapi hatalmas veréstől, még érzékeny pucér popómon. Végre a harmincadik csapás után, kaptam egyet a hátamra is, és elindulhattam.
Jó negyven méter után elértem a csalános részt. Itt fölemeltem kezeimet a fejem fölé, nehogy ez szemét Piroska még egy kört futtasson velem. A csalán így persze akadálytalanul érte elől combjaimat, hasamat és mellemet. Sőt, akárhogy is vigyáztam menet közben, jó párszor a puncimat is elérte. A csalánon keresztül úgy harminc méteren vezetett az utam, és mikor végre kijutottam belőle, akkor az erdő széléig sima ösvényen futhattam. Az erdei út két oldalán mogyoróbokrok sorakoztak, és még jól látszott rajtuk, hogy a kolléganőim alapos pusztítást végeztek a vékonyabb hajtásaik között. Innen való volt az is, amelyik az előbb Piros kezében csattogott a fenekemen. Kocogás közben át is futott a fejemen a kérdés, minek vágtak le ennyi vesszőt a lányok a mogyoró bokrokról? A választ akkor kaptam meg, mikor az erdő sarkát elérve rákanyarodtam a meredek kaptatóra, ahol a hat kolléganőm várt rám, hogy megvesszőzzön, amikor felkapaszkodok előttük.
Amikor felnéztem nem hittem a szememnek, mert a meredek ösvény két oldalán, egymástól másfél méter távolságra, legalább nyolcvan-kilencven ember várt, férfiak, nők vegyesen, és mindegyikük kezében mogyorópálca. Ettől, megmondom őszintén, úgy megriadtam, hogy ha nem pucér vagyok, csíkosra vert fenékkel, akkor inkább elindulok gyalog haza. Így azonban, nem tehettem mást, összeszedtem a bátorságomat, és nekivágtam az emelkedőnek. Igyekeztem minél gyorsabban túl lenni rajt, aminek persze az lett a vége, hogy kétszer is elestem. Egyszer ráadásul pont a kolléganőim csoportja előtt, és mire tovább tudtam menni legalább tizenöt ütést kaptam.
Egyébként nagyon nehéz leírni a vesszőfutás hangulatát. Nincs jobb szó rá, mint a borzalmas, ahogy kapaszkodtam fölfelé, miközben, mindkét oldalról záporoznak rám a mogyorópálca ütések. Nemcsak megviselt fenekemen csattannak a pálcák, hanem hátamon, combjaimon, de jutott belőlük vádlimra, karomra is, sőt kettőt kaptam a mellemre és valakinek a puncimat is sikerült eltalálnia. Sírva, zokogva érkezem az emelkedő tetejére, úgy, hogy közben legalább százhúsz-százharminc pálcaütést kaptam, legtöbbjét azért a fenekemre. És ezt kell még négyszer megtennem. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy a legtöbb ott lévő megelégedett azzal, hogy egyet rám ver, amikor elhaladok előtte és nem ütött mindenki erőset. A kör további részén ráértem gondolkodni, mit tegyek?
Egyébként az a sok ember, mint később megtudtam, úgy került oda, hogy a vesszőfutásomat meghirdették a közeli faluban, mint látványosságot, amihez kérték a helyiek szíves együttműködését. Elhatároztam, hogy a következő körben nem fogok ennyire síetni, hanem lassan megyek fel a kaptatón és minden ott levőnek felkínálom fenekemet a pálcaütésre, és mikor megkaptam, megköszönöm az ütést. A tervem kitűnően bevált, mert az újabb felmenetelnél, csak kilencvennégy ütést kaptam és mindegyiket a popómra. Kettő vagy három ütést csak a kolléganőimtől kaptam, de őket is rákényszeríttette a tömeghangulat, hogy csak egyet üssenek. Ráadásul a fenekem állapota miatt a legtöbben csak jelképesen vesszőztek meg.
Egyedül csak Piroskánál nem vált be a tervem, mert mikor előtte is megálltam, és felkínáltam a fenekemet verésre, ő odavitt egy vastag kidőlt fához, keresztbe fektetett rajta, és az első odaérkezésemkor negyvenet, a másodiknál ötvenet. A következőknél, hatvanat, hetvenet, és végül nyolcvanat vert a pucér fenekemre. Most megvolt az öröme is, hogy én mindegyik verést végig jajgattam és zokogtam. Ráadásul, mikor a harmadik körnél a csalánosban megbotlottam és elestem, így a kezem lekerült a fejem fölül. Csak abban az esetben volt hajlandó ezt elnézni, ha őt választom majd arra, hogy a még hátra levő száz vesszőcsapást kimérje rám, és a kilépésem után is bejövök öt alkalommal hozzá. Ezeken az alkalmakkor kapok tőle háromszázat a meztelen fenekemre egy nádpálcával.
Mikor a vesszőfutásom befejeződött, megállapodásunk szerint én Piroskát kértem meg a vesszőzésemre. Amit aztán ő a tőle telhető legnagyobb erővel végre is hajtott rajtam, én pedig kilépésem után még öt alkalommal feküdtem hason, és tűrtem el a tőle kapott nádpálcázást. Pedig akkor már a budai társasházban voltam házfelügyelő, és már túl voltam a közös képviselővel folytatott vitámon. Ennek eredménye az lett, hogy életemben először sikerült átesnem egy jókora és többször megismételt korbácsoláson is, amelynek részvevője egy százötven centi hosszú fűzfalevél alakú kemény bőrben végződő, fonott kutyabőr korbács volt. Egyrészről a pucér fenekem volt, másrészről -és el kell ismernem,- hogy végül a popóm maradt alul a nemes küzdelemben.
[Domina történetek]
Szadó-mazó vágyakba beavatás 3
Nagyon egyszerű a szabály. Akit beavatnak, annak egy rövid erotikus takarítás látvány-showt kell előadnia. Persze imitálnia kell a népes közönsége előtt a takarítást, és maszturbálnia is kell a műsorban. Közben le kell vennie ruháit, és a zene végén meztelenül ráhajol az asztalra. Ezután a felső testét letakarják egy pokróccal, és mindenkitől kap ötöt a fenekére a lovaglópálcával úgy, hogy az ötödik ütés után a büntetője bemondja nevét. Ezeknek az ütéseknek a jellegzetességeit kell nekem, megpróbálni megjegyezni.
Ez után kezdődik maga a beavatás, ami abból áll, hogy valaki, most már természetesen a neve bemondása nélkül, ráüt a lovaglóostorral a meztelen fenekemre. Először egyet, majd kettőt, hármat, négyet, ötöt, egészen így harminc csapásig emelve az ütések számát. Közben nekem minden elszenvedett ütés után mondanom kell egy nevet, akire gondolok, hogy ő ütött rám.
Amikor eltalálom, hogy ki húzott rá éppen a fenekemre, akkor felállhatok, befejeződött számomra a beavatás. Még annyi nehezítés volt, hogy háromszor kellett eltalálnom, ki veri a hátsómat, mert az első két alkalommal, csak megmondták, hogy eltaláltam e fenyítőm nevét, de felállni csak a harmadik helyes találat után állhatok fel.
Ha nem sikerült háromszor eltalálnom, akkor a fenekelésem egészen a harmincadik ütésig folytatódott, de hogy akkor is legyen valami izgalom a játékban, ha valaki nem talált háromszor, a végén csak akkor állhatott fel a szenvedő fél, ha kétszer kitalálta, hogy ki fenekeli. Amennyiben, csak egyszer hibázott rá, akkor úgy ahogy volt, meztelenül kikötötték az asztalra, és két órát pellengéren kellett töltenie.
Ha pedig egyszer sem talált, akkor a pellengéren töltött idő három órára nőt, és előtte még minden részvevőtől, negyven ostorcsapást kapott mezítelen fenekére.
Elkezdődött az avatás, sorban kaptam fenekemre az ütéseket és én mindegyik után, bemondtam találomra valamelyik kolléganőm nevét, de mindegyik után csak felszabadult kacagás volt a válasz, hogy megint elvétettem. Már a tizenkettedik körben jártunk és még mindig semmi. Az ütések pedig csak jöttek, egyre csattogtak a pucér popómon. A lányok is bele jöttek a verésembe és mind erősebben verték fenekem.
Persze lehet, hogy akik az elején fenekeltek, azok egy kicsit kisebbeket ütöttek rám, mert sajnáltak, de ahogy teltek a percek és egyre szaporodtak a hurkák popómon, és én még mindig jajszó nélkül, némán álltam a verést – hála a rengeteg fenekeléstől megedződött popómnak- most már senki nem bánta volna, ha egy kicsit látszott volna valami nyoma rajtam, és nem csak a fenekemet behálózó mély, bíbor hurkák sokasága látszana.
Eljutottunk az utolsó, harmincadik menetig, mikor az utolsó harminc pálcaütést kaptam, és még mindig nem volt egy találatom sem. A pellengér már biztos volt, de, hogy még előtte kapok-e a lányoktól egy jó alapos verést, az már az utolsó fenyítéstől függött.
Ha nem találom el, akkor jön a fejenkénti újabb negyven csapás, a már amúgy eléggé megviselt fenekemre. Aki ekkor verte a fenekemet, az olyan erővel, és határozott magabiztossággal kezelte a lovaglóostort, hogy nem lehetett kétségem, Tercsi kezében van a fenyítő eszköz.
Mikor az utolsót csattant a hátsómon az ostor, egy keveset gondolkoztam, és bemondtam az egyik kolléganőm nevét. Olyan felszabadultan robbant ki a lányokból az ováció, hogy nem talált, hogy szinte megbántam, hogy adtam nekik még egy lehetőséget fenekelésemre. Persze ez őket egyáltalán nem érdekelte, csak a kikötözésemmel voltak elfoglalva, de a zsivajban még hallottam, amint azt mondják egymásnak, hogy majd most fog jajgatni. Miután végeztek a kikötözésemmel, rövid tanácskozás után elkezdték az újabb verésemet.
Ez most más volt, mint az első megveretésem, mert akkor csak a lovaglópálca süvítése és a csattanás, ahogy újra, meg újra lecsapott a pucér popómra, ez volt az összes zaj, senki nem akart beszélgetéssel a segítségemre lenni a találgatásban. Most viszont valóságos népünnepély hangulata volt a dolognak, és egymást érték a bekiabálások, bíztatások, az éppen pálcázásommal foglalkozónak. A fenyítőim meg is tettek minden tőlük telhetőt, mert mindegyikük magának szerette volna a dicsőséget, hogy nála török meg és kezdek majd jajgatni.
Egyedül Tercsi, aki ugyan most is jó alaposan kiporolta a fenekemet, de láttam rajta, hogy nem akarja mindenáron elérni a sírásomat. Pedig neki lett volna az összes lány közül a legtöbb esélye, de ő már tudta, hogy az eddig kapott rengeteg veréstől, már olyan érzéketlen a popóm, hogy csak akkor jajdulok fel, ha akarok. Mire befejezték a fenekem pálcázását, már nyolc óra is elmúlt rég. Úgy, hogy a pellengéren töltendő három órám még nem járt le.
Kolléganőim még egy ideig csúfoltak, piszkáltak, de aztán egyre többen felmentek lefeküdni a szobájukba. Éjjel már csak Marcsi ült ott a pellengéremül szolgáló asztalnál. Lassan felállt és odasétált mögém.
– El akarsz még verni?- kérdeztem halkan tőle.
– Dehogy felelte, csak elgondolkoztam rajta, milyen kár, hogy elmész.
– Ugyan, azok a reggeli elfenekelések úgyis csak paskolások voltak és péntekenként, ha akarod, ezentúl is felmehetek hozzád. Tercsi szomorúan, de mosolyogva felelt.
– Persze, hogy akarom, csak majd te fogod elfelejteni, de hagyjuk.
A zsebéből elővett egy tégelyt, amiben a véraláfutásra nagyon jó krém volt, és lágyan elkezdte vele a popómat bekenni. Utána a kezével a puncimat és csiklómat simogatva, könnyűszerrel megtalálta „G” pontomat, és hatalmas élvezethez segített hozzá.
Éjszaka lelopakodtam a ház körüli erdőbe, és néhány suhogós vesszővel felszerelkezve, meztelenül bekopogtam Tercsi szobájába. Felajánlottam neki, hogy azt tesz, amit csak akar, ám ő csak a puncimmal foglalkozott azon az éjjelen, és a csípős vesszőkkel csak olyankor paskolta popómat, amikor éveztem. Ezáltal még nagyobb kéjt okozva nekem.
Másnap reggel, mikor felkeltem kiderült, hogy nincsen vége a hétvégére kirótt szenvedéseimnek, mert kolléganőim kitalálták, hogy a búcsúztatóm tiszteletére, rendeznek a számomra, egy vesszőfutást, természetesen az én aktív részvételemmel.
Na gondoltam, még éppen ez hiányzik a tegnap este meggyötört fenekemnek, de azért rábólintottam.
Ekkor már javában folytak az előkészületek és már ki is jelölték számomra a pályát. Nem volt hosszú, de az egyik részén ember magasságú csalánon vezetett keresztül. Még egy nehéz szakasza volt, ahol egy majdnem negyvenöt fokos szakaszon kellett felkapaszkodnom. Itt csak lassan és négykézláb tudok majd felmenni.
Természetesen ezt a részt jelöltéki a lányok a vesszőzésemre, mert itt biztos nem fogok rohanni. Összesen öt kört kell majd megtennem, magától értetődő módon teljesen meztelenül. A csalánon úgy kell keresztül mennem, hogy kezeimet végig a fejem fölött tartom, mert, ha nem látják a kezem, akkor az a kör nem számít bele a távba. Az időt tíz perben jelölték meg, ha ezt bármennyivel túllépem, akkor a jutalmam száz vesszőcsapás és két óra kikötés. A futást délelőttre tűzték ki. Ennek csak azért örültem, mert október vége lévén reggel elég hideg volt, és ilyenkor sokkal jobban csíp a vessző. Tíz perc alatt biztos nem tudom lefutni a távot, tehát a száz vesszőcsapás és a kikötés az már biztos, gondoltam.
Az emelkedő hiába volt vagy harminc méter hosszú, bárhogy helyezkednek is a lányok, legfeljebb négyet-ötöt üthetnek rám fejeként. Ez maximum negyven körönként, azaz a teljes öt kör alatt sem kaphatok kétszáz vesszőcsapásnál többet. Így kalkuláltam esélyeimet. Nem lesz kellemes, de elviselhető.
Ezért aztán meglátogattam Tercsit a szobájában, és megkértem, hogy ápolja le egy kicsit a popómat, mert ma még rossz sora lesz szegénynek. Ő azonnal megtette. Ezért, én meztelenül hasra feküdtem, és kéjesen tűrtem, ahogyan Tercsi a fenekemet kényeztette.
[Domina történetek]
Szadó-mazó vágyakba beavatás 2
Dacára a nem rég kapott irgalmatlan vesszőzéstől még lángoló hátsónak, már azt találgattam magamban, milyen lesz vajon a verés az új lovaglópálcával? Nos el kell mondanom, hogy az előzményekhez képest, nagyon kellemesre sikerült a Tercsiéktól kapott verés. Bár a vesszőzés után a fenekemen alig éreztem a lovaglópálcával kapott ütéseket. Marcsi, és barátnője pedig kitett magáért. Mindkettőjüktől kaptam kétszázat, sőt fenyítésem végén a jelen lévő, öt idegen nőtől is kaptam fejenként ötvenet mezítelen fenekemre a lovaglóostorral. Csak azt sajnáltam, hogy a puncim vonalzózása ezúttal elmaradt, a vele járó élvezéssel együtt. Persze, mikor hazaértem ezt én pótoltam. Még másfél évig tartott ez, az idillikus állapot. Ekkor azonban lehetőségem kínálkozott elcserélni a lakásomat egy budaira, ráadásul társasházba. Igaz, hogy házfelügyelői lakás volt, de a társasház értékesíteni akarta a benne lakó házmesternek. Sajnos így, amíg a megvásárlás nem történik meg, nekem kellett elvállalnom mellékfoglalkozásban a házfelügyelői teendőket. Ez túl sok idő lett volna, ezért -bár fájó szívvel,- de beadtam a felmondásomat. Felmondási időmet természetesen ledolgoztam. Amikor ezt kolléganőim megtudták, elhatározták, hogy a búcsúztatómat az éppen esedékes cégkirándulással kötik egybe. A tervek szerint a Börzsönybe, egy faházba készültünk. Ennek az volt az előnye, hogy sokkal olcsóbb volt, mintha, szállodába vagy turistaszállóba mentünk volna. Hátránya pedig az, hogy nincs személyzet és mindent az igénybe vevőknek kellett megcsinálniuk.
Általában az eddigi közös megmozdulásokon nem vettem részt, de most, mivel az én búcsúztatóm is volt, nem bújhattam ki alóla. Különösen, mikor Tercsi elárulta nekem, hogy itt fogják majd tartani az egyébként belépésem óta esedékes felavatásomat is. Ez abból áll, hogy a kolléganőim jól kiverik a fenekemet. Azt, hogy ez mi módon történik, nem volt hajlandó elárulni. Csak annyit tett meg, mivel a többiek őt bízták meg a fenyítésemre szolgáló eszköz beszerzésével, hogy átengedte nekem a vásárlás jogát. Ez is több mint a semmi, gondoltam, és az egyik nap munka után elindultam a városba. Több helyen jártam, míg végül egy lovas felszerelési boltban kötöttem ki. Még élénken élt emlékezetemben a lovaglópálcával kapott fenekelés kellemes emléke. Ezért úgy határoztam, hogy ilyet veszek a kirándulásra. Eddigi keresésem során az volt a baj, hogy nem találtam semmit, itt meg a választék volt zavarba ejtő. Már hosszú ideje válogattam, nézegettem a legkülönbözőbb lovaglópálcákat, mikor az üzlet eladója odajött, és megkérdezte, tud-e segíteni?
Egy-két évvel lehetett csak idősebb nálam, tökéletesen sminkelve, öltözve és kérdésében is volt kis lenéző, arisztokratikus gőg.
Ettől egy kicsit megzavarodtam és azt válaszoltam neki, olyan nagy a választék a lovaglóostorok között, hogy nem tudok dönteni. Zavarodottságomban még azt is megkérdeztem, hogy nem próbálhatom-e ki?
Az eladónő kissé affektáló, de most már határozottan lenéző hangon azt felelte:
– sok mindent tartunk az üzletben, de élő lovakat még nem.
Válaszától olyan méregbe gurultam, hogy elhatároztam, most én fogom őt zavarba hozni, és flegmára véve a figurát, csodálkozó hangon azt mondtam.
– Jaj nem is lovakon akartam kipróbálni, hanem a fenekemen, ugyanis arra kellene az ostor. Gúnyos mosollyal arcomon vártam a kikent kis úrilány meglepődését. Ám, ha valaki meglepődött az én voltam, ugyanis az eladó ezt felelte:
– Akkor teljesen más helyzet, ezt természetesen megoldjuk.
Azzal odament a bejárati ajtóhoz bezárta, kitette rá a „ műszaki szünet” táblát és hozzám fordulva megkért, kövessem a raktárba.
Mit volt mit tennem, utána mentem. Mikor utolértem, már az egyik állvány középső polcáról pakolta le az árút. Mikor végzett, udvariasan megkért, dőljek rá arccal előre az üres polcra és fogjam meg az állvány középső két csövét.
Mikor teljesítetten kérését, ő folyamatosan csevegve mondta, az lesz a legjobb, ha két kezemet rögzíti, mert akkor nem mozgok annyira a próba alatt. Azzal a két csuklómat az állvány két vascsövéhez szíjazta a bőrszíjjal. A derekamat a polchoz, két bokámat az állvány lábaihoz szíjjazta még határozott mozdulattal.
Ami azt illeti jól tette, mert ahogy ott álltam, enyhe terpeszben a testem derékszögben előre hajolva a polcra, valóban nem nagyon tudtam mozogni a „próba” alatt. Mögöttem az eladónő szorgalmasan összerámolt, hogy kellő mozgástere legyen majd. Mikor végzett, odajött hozzám és közölte, hogy sokat rontana a lovaglópálca hatékonyságán, ha a nadrágom rajtam maradna, azzal kigombolta a rajtam feszülő farmer gombját és hosszas küzdelem után sikerült letolnia bokámig. Mivel a munkahelyemről egyenesen indultam vásárolni, így természetesen, most sem volt rajtam bugyi. Ezt a tényt az eladónő örömmel konstatálta, és megjegyezte, hogy nagyon helyes, hogy már eleve a próbához öltöztem. Máris csacsogott tovább.
Szerinte ahhoz, hogy megismerjek egy ostort, legalább huszonötöt kell kapnom, és ő igazán nem ajánlana kevesebbet.
Bólintottam beleegyezésem jeléül, és kértem, kezdjük már végre.
Ő térült fordult és kezében a teljes választékkal, összesen tizenegy lovaglópálcával tért vissza. Megkérdezte, hogy melyikre gondoltam?
Az igazsághoz híven azt feleltem, nem tudom.
Nem baj. Ráérünk, majd kipróbáljuk mindegyiket.
Ezzel neki látott, és sorban rávert az összes ostorral egyenként huszonötöt pucér fenekemre. Közben csak dicsérte az ostorokat, egyiknek a hangját, másiknak a kidolgozását, harmadiknál, hogy milyen szép és mély nyomokat hagy a meztelen popómon. Sőt három lovaglópálcával, amelyeket, ő a legjobbaknak talált, újra elfenekelt, ezúttal már ötven-ötven csapást számolt ki csupasz hátsómra. Így összesen négyszázhuszonöt pálcanyomot számolhattam volna fenekemen. Végül kiválasztottam egy lovaglópálcát és mondtam, hogy szeretnék fizetni, legyen szíves, oldozzon el.
Ekkor ő a fejéhez kapott, és azt mondta várjak, mert most jutott eszébe, hogy van még három új ostor. Ezek nem lovaglóostorok, hanem olyanok, amivel a parádés kocsisok hajtják a lovakat, és valamivel drágábbak is. Addig nem mehetek el, amíg ezeket is ki nem próbáltam, és erőtlen tiltakozásomat meg sem halva máris hozta a három új ostort. Elnézést kért, mert ezeknek a használatához egy kicsit több hely kell, de mindjárt megoldja. Úgy is történt.
Pár perc alatt kialakított egy több méteres helyet mögöttem, és neki látott az ostorok kipróbálásának. Ezekkel is ötvenet vert darabonként elgyötört hátsómra. Közben dicsérte az éppen használatban lévő ostort, milyen hajlékony a nyele, milyen erős és vékony a szíja, milye míves a kidolgozása, ezek örök darabok. Azt mondta, kár, hogy nem látom, de szinte mindegyik ostorcsapás után kiserkent a vér mezítelen fenekemből, és higgyem el, ezeknek az ostoroknak hónapokig, ha nem örökké fogom hordani nyomait. Ezt én készséggel elhittem neki, különös tekintettel arra, hogy az én fenekem volt az ostor másik végén. Végül aztán kiszabadított, és én megvettem az egyik lovaglópálcát, és bevallom, egy hajtó ostort is. Az eladónő becsomagolta és miután fizettem, az ajtóig kísért. Kissé szomorúan mondta, kár, hogy nincs több időm, mert szívesen kipróbálta volna az ostorokat a hátamon is. Ezen, az átélt korbácsolás dacára, nem tudtam elfojtani egy mosolyt. Mikor kiléptem az ajtón még utánam szólt, hogy ha nem is vásárolok, akkor is szívesen kipróbálhatom nála a készletének bármelyik darabját, bármikor. Azt válaszoltam, majd megfontolom, erre utánam jött és a kezembe nyomta a névjegykártyáját, hogy telefonáljak előtte, amikor jövök. Eltettem a kártyát és haza mentem.
Három hét elteltével, mikor a másnapi cégkirándulásra készülődtem izgatottan, mert azt tudtam, hogy beavatnak majd, de hogy miként, arról sejtelmem sem volt. Az út eseménytelenül telt el, csak a Börzsöny lábánál fekvő kis községnél álltunk meg a ház kulcsait elkérni a gondnoktól. Egy óra múlva, egy erdei út végén, megállt a kilencünket szállító két autó, és mi bementünk az üres házba.
A lányok rutinosan rendet raktak és egy óra múlva már békésen pattogott a tűz a kályhában. Mindannyian kipakoltunk, elhelyezkedtünk szobáinkban. Este hat órakor gyűltünk újra össze a ház társalgójában vacsorázni, persze bőven került ital is az asztalra. Hét órára megvacsoráztunk, és az italokból is jócskán fogyott már, amikor a csoportvezetőnk, Gizi emelkedett szólásra.
– Mint tudjuk, egy kolleganőnk kilép a munkahelyéről, és ez a kirándulás egyben az ő búcsúztatója is. Belépésekor sokan ellenérzéssel fogadtuk, mert protekcióval került közénk, ezért mi nem is fogadtuk be, mert tartottunk tőle. Az eltelt időben sokszor bizonyította, hogy bár történtek vele olyan dolgok, amiért jogosan mehetett volna panaszra, ő mégsem tette. Ne szépítsük a dolgokat, a munkája bizony bőven hagyott maga után kívánni valót. Most már elárulhatom, hogy ezért meg is kapta a büntetését Tercsitől és tőlem is. Bizony alapos feneklést kapott érte a csupasz hátsójára.
Ezért úgy gondolom, hogy így most utólag, fogadjuk be magunk közé és avassuk fel. Ő tudta már, hogy erre ma itt sor kerül, és bizony egy kicsit fájdalmas is lesz, de ezzel együtt ma saját akaratából van itt. Szerintem lássunk hozzá a beavatáshoz! Ekkor tudtam meg, hogy miből is áll ez tulajdonképpen…
[Domina történetek]
Szadó-mazó vágyakba beavatás 1
Takarítónőként dolgoztam. Több mint egy éve, hogy az egyik kolléganőm Tercsi az egy munkahelyi buli után alaposan kiverte a meztelen fenekemet egy mogyoróvesszővel. Ettől kezdve minden nap kiporolta pucér hátsómat, egy hajkefével munkahelyemen, kivéve a pénteki napokat, amikor a lakásán kaptam hátsómra tőle és barátnőjétől kiadós verést, meztelenül és nádpálcával. Éppen most is Tercsi térdein feküdtem keresztben. A köpenyem a hátam közepéig felhajtva, és mivel bugyit tilos volt hordanom a munkahelyemen, a csupasz popómon csattogott a hajkefe.
Miután azon a napon több hibát is vétettem, kettőszáz ütés volt az aznapi fejadagom. Már túl voltam a százhatvanadik ütésen is, mezítelen fenekem már élénk vörös színben lángolt. Ahogy ott hasaltam Tercsi ölében, csak bal kezemen támaszkodtam a földön, így jobb kezemmel hátra nyúltam a puncimhoz és csiklóm izgatásával voltam elfoglalva.
Tercsi ezt nyilván észre vette, de őt annyira lekötötte, hogy minél jobban kiporolja a fenekem, hogy nem törődött vele. Így egyikünk sem hallotta meg, hogy feljött a lift az emeletre, ahol az én munkaterületem volt. Csak arra eszméltünk fel, hogy betoppant a szobába Gizi az egy éve kinevezett új csoportvezetőnk. Mikor meglátott minket, először zavarba jött, de aztán túltette magát rajta és Tercsire ripakodott, hogy mit csinál.
Erre ő elmondta, hogy én ma is elkéstem, és ráadásul a takarítást is nagyon hanyagul végeztem el, ezért úgy gondolta, hogy megbüntet érte. Gizi tudta, hogy a főnökük pártfogoltja vagyok, így megkérdezte tőle, nem fél-e, hogy beárulom a főnöknek?
Tercsi, csak legyintett és azt válaszolta, nem, mert nem első eset, hogy így elfenekel. Nyilván tudom, hogy megérdemlem a verést, mert még soha nem panaszkodtam érte senkinek. Gizit ez láthatólag megnyugtatta, de azért megjegyezte, hogy nem vagyok már kislány, hogy a térdére fektessen, és úgy fenekeljen el. Azt kértem tőle, amit most látott, az maradjon köztünk, mivel nem szeretném, ha az összes kolléganőm ezen pletykálkodna. Gizi beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy majd ő másnap megmutatja, hogyan kell megfenyíteni egy korombeli lányt.
A következő nap épp péntek volt, ezért a munkahelyemen nem járt nekem verés Tercsitól, csak majd munka után otthon várt rám a nádpálca. Így egy kicsit izgultam, vajon mit talált ki számomra Gizi?
A munkanapom kezdetén feljött hozzám, és rám ripakodott, hozzak be egy vödör vizet. Mikor odavittem neki, a nála lévő nylon zsákból kivett három vesszőnyalábot. Egy zacskó sót beleöntött a vízbe, majd a virgácsokat beleállította. Persze nem valami Mikulás-virgácsra kell ám gondolni, mert ezeknek a fenyítő eszközök mindegyike hét-nyolc szál hetven, hetvenöt centi hosszú fűzfavesszőből állt a vastagabb végüknél összekötve. A vékonyabb végüknél nem voltak vastagabbak másfél milliméternél. Én már kaptam annyi verést a fenekemre, hogy lássam, ezekkel a vesszőkkel, ha keményen használják azokat, komoly tortúra vár rám. Ezt csak fokozta a sós vízben való beáztatásuk.
Gizi azt mondta, ha végeztem a munkámmal, keressem majd meg. Mikor ez történt, már Marcsi is ott várt rám. Ezután mindannyian átmentünk és bezárkóztunk az egyik osztályvezető üres irodájába. Itt Gizi rám szólt, vegyem le a köpenyemet. Mikor ezt megtettem, ott álltam előttük egy szál melltartóban és papucsban, mert bugyit ezúttal sem viseltem. Gizi ezen egy kicsit csodálkozott, és szóvá is tette, miközben megkért, hogy feküdjek hason a nagy tárgyalóasztal tetején. Miközben elhelyezkedtem, elmondta csodálkozásának okát.
Úgy akart megfenyíteni, hogy először megbeszéljük a munkám és magatartásom hibáit, meghallgatom észrevételeit, és eközben, hogy mondandójának nagyobb nyomatékot adjon, valamint azt hangsúlyosabbá tegye, megvesszőzi fenekemet. Azt, hogy a beszélgetés alatt hányat kapok, nem döntötte el előre, de várhatóan ötven és száz vesszőcsapás között lesz majd.
Ezen ütéseket elképzelése szerint bugyiban kaptam volna, de miután nem volt rajtam, így természetesen az ütések mezítelen fenekemen csattannak majd el. Nyilván jobban fájnak, de nem olyan vészes a különbség. Büntetésem második része az, amit a beszélgetés után kapok majd, a tényleges fenyítés. Ezt viszont előre eldöntötte, hogy annak mértéke százötven vesszőcsapás lesz, és ezen nem is fog változtatni. A tervezett verésemnél úgy gondolta, ha akarom, visszavehetem köpenyemet. Ekkor viszont az eredeti büntetés dupláját, vagyis háromszázat kapok. Erről majd ráérek dönteni, ha a beszélgetésen túl vagyok.
Gizi ekkor szól Tecsinek, hogy fogja a két kezemet, és megkezdődött „beszélgetésünk”. Hosszasan ecsetelte rosszaságaimat és a nagyobb nyomaték kedvéért, gyakran húzott jó erősen a vesszővel előtte heverő meztelen popómra. Rettenetesen csíptek ezek az ütések a beáztatott vesszővel és kiverte az egész testemet a hideg veríték, mire végeztünk. Pedig, nem kaptam többet hatvan-hetven csapásnál.
Mikor idáig jutottunk megkérdezte, hogy mit választok a hátra levő büntetésnél? Maradok-e így, vagy felveszem a köpenyem?
Nem tudom, miért, Gizi gúnyos mosolya, vagy az eddig elszenvedett verés égő fájdalma, vagy a tudat, hogy a vesszőzés után még Tercsinél is vár rám egy alapos pálcázás, esetleg az jutott-e eszembe, ha felveszem a köpenyem, akkor annak erős vászon anyaga nagyon lecsökkenthetii a vékony vessző okozta fájdalmat?
Szóval azt választottam, hogy visszaveszem a köpenyemet. Mikor visszahasaltam a tárgyalóasztalra, még az alsó két gombot sem gomboltam be, hogy az egyébként feszes köpeny lazábban takarja a popómat, ezáltal is csökkentve a vesszőzés hatékonyságát.
Ekkor Gizi megkérdezte, hogy akkor a háromszáz vesszőcsapást és a köpenyt választom-e?
Igent mondtam. Ekkor szólt Tercsinek, aki elővette a zsebéből a már általam ismert négy kötéldarabot és kezeimet-lábaimat a tőle megszokott akkurátus módon odakötözte a tárgyalóasztal négy lábához. Mindegyik kötelet úgy meghúzta, hogy a két és fél méter hosszú asztalon a testem teljesen kinyúlva feszült és odasimult az asztallaphoz.
Ezzel még nem volt vége a kikötözésemnek, mert, Gizi a zsákból, amelyikben a vesszőket hozta, elővett egy hatvan centi széles és huszonöt centi átmérőjű lószőrrel keményre tömött párnát. Olyat, amilyent a régi időkben az ágyvégbe tettek. Intett Tercsinek, aki megragadta derekamat és fölfelé emelt, hogy Gizi a lószőrhengert ölem alá tudja tenni. Egyáltalán nem akartam ellenkezni, de annyira ki voltam feszítve, hogy még Tercsi hathatós segítségével is alig tudta a párnát alám préselni. Ettől azután a fenekem lett a legmagasabb az asztalon.
Közben sajnos, az amúgy is rövid köpeny, amit olyan „okosan” nem gomboltam be alul, felcsúszott rajtam annyira, hogy a fenekem és a combjaim találkozásánál, jó öt centis sávot nem takart el. Az jutott eszembe, hogy mikor a vesszőcsapásokat kapom, amelyek kicsit lejjebb találnak el, azok úgy fájnak majd, mint azok, amit eddig kaptam a pucér hátsómra.
Épp gondolkoztam magamban, szólni kéne Tercsinek, húzza lejjebb a köpenyt rajtam, de azután elvetettem az ötletet. Nem akartam, hogy azt higgye, annyi fenekelés után, amennyit tőle kaptam, még mindig ilyen mimóza vagyok. Tercsinek úgy látszik, már az is sok volt, hogy a köpenyen keresztüli vesszőzést választottam, mert odalépett mellém, és a köpenyemet felhajtotta jócskán derekam fölé, és erős kezeivel lefogta azt. Mégpedig úgy, hogy az újból lemeztelenített fenekemet mozdítani sem tudtam. Mikor én hangosan tiltakozni kezdtem az eljárása miatt, csak annyit mondott, mit akarok?
A köpenyem rajtam, van, és ne féljek mind a háromszázat megkapom majd. Be kellett látnom, ugyan becsaptak, de amit tesznek az jogos, hiszen azt egy szóval sem mondta senki, hogy a köpenyemet nem hajtják majd fel.
Megkezdődött hát vesszőzésem. Gizi lassan, de határozottan ütötte pucér popómat. Minden egyes csapás után hátra lépett és az újabb vesszőcsapásnál egy gyors előrelépéssel, fokozta a lesújtó vesszőnyaláb lendületét, erejét. A meztelen fenekemen csattanó vesszők vékony végei belemartak felemelkedő, megfeszülő popómba, és égő fájdalommal töltötték el. Minden egyes ütésnél, hiába voltak beáztatva, letört valamelyik szálnak a végéből egy-egy kis darab. Ilyenkor fölsértve a rengeteg fenekeléstől edzett hátsómat. A verés során megvallom sírtam, jajgattam, ahogy a torkomon kifért. Giziéket egy csöppet sem hatotta meg, nem törődtek a zajjal, mert az osztályvezető bezárt irodájának párnázott ajtaja mögül úgysem szűrődött ki a nesz. Az épület még üres volt.
A megveretésem nagyjából harminc-harmincöt percig tartott, és meg kell mondanom, hogy ez a jó félóra nem tartozott életem legkönnyebb időszaka közé. A vesszőket Gizi százütésenként cserélte, mert azok addigra, már vagy tíz-tizenöt centit rövidültek mezítelen fenekemmel vívott harcban.
A fenyítés végén testem az elszenvedett veréstől verítékben úszott, megkínzott popómat sötét bíbor-, és lila színű vékony csíkok borították szinte összefüggően, és sok helyen szivárgott belőle a vér. Ott ziháltam az asztalon, amíg Marcsi eloldozott.
Csak fátyolosan hallottam, ahogy Gizi kijelenti: „na, valahogy így kell megfenyíteni az ilyen magaviseletű lányokat”.
Azt már tisztán hallottam, mikor fúlemhez hajolva súgta: igyekezzek, szedjem rendbe magam, mert aztán indulunk hozzájuk a szokásos pénteki fenekelésre. Nem akartam hinni a fülemnek, egy ilyen alapos vesszőzés után alig egy óra múlva, újra verni akarja pucér fenekemet. Persze ellenszegülni nem mertem, így negyedóra múlva már úton voltunk feléjük.
A villamoson könyörgőre fogtam a dolgot. Kértem, halasszuk el a verést szombatra, vagy vasárnapra. Tercsi viszont kijelentette, hogy arról szó se lehet, mert barátnője mára hívott vendégeket. Barátnőit, akiknek elmesélte, hogyan szoktak engem megleckéztetni. Ha most nem megyünk, barátnője marad hazugságban. Különben is a mai alkalom kedvéért vett egy lovaglópálcát is. Beláttam, nincs kifogás, mindenképpen kiverik pucér fenekemet ismét. Sőt az a tudat, hogy most több, számomra idegen nézője is lesz elfenekelésemnek, határozottan izgató volt.
[Domina történetek]
Domina és szolga szerepcsere
Elindult a vonat. Épp nyúlnék a telefonomért, hogy értesítsem Őt, a terv szerinti vonaton vagyok, mikor meghallom az üzenetjelző hangot, és olvasom a szemrehányást: ma még semmilyen életjelet nem kapott tőlem. A válaszomat követően hamarosan csörög a telcsi: még a munkahelyén van, és érdeklődik, milyen címen is tudja elérni a topicot? Olyan régen nem olvasta már, hogy nem is emlékszik rá. Megmondom neki hogy elég sokat változtam, de azt nem.hogy ennek következménye is lehet.
Az elmúlt hét eléggé megviselt lelkileg, és emiatt nagyon keveset aludtam. Nem hoztam magammal olvasnivalót, gondoltam, szunyókálással töltöm az utat. Ehelyett a fantáziám élte külön életét. Természetesen a ’másik oldali’ fantáziám. Elképzeltem, hogy miket szeretnék csinálni, ha sor kerül szerepcserére. Sosem láttam még Őt zuhanyozni. Ezért ki fogom parancsolni a fürdőszobába. Sem őt, sem mást nem láttam még, hogyan mossa meg a péniszét. Meg akarok nézni egy alapos tisztálkodást! Több mint egy éve tart a kapcsolatunk. A számtalan, orális kényeztetéssel töltött perc ellenére soha nem akarta vagy engedte, hogy így jusson orgazmushoz. Ennek véget kell vetnem!
Amikor a panzióban belépünk a tetőtéri szobába, fél pillanat elég ahhoz, hogy felmérjem a helyszínt. Balra nyílik a fürdőszoba. A bejárati ajtóval szemben egy tetőtéri bukóablak, mellette, szinte a térbe állítva egy szekrény illeszkedik a ferde mennyezet alá, az ajtótól jobbra egy fésülködőasztal, előtte és mellette szék. A másik oldalán egy fakeretes franciaágy. Az ággyal szemben dohányzóasztal és fotel, a fotel fölött, egy polcon ócska kis tévé. A nem túl apró szoba közepén pedig egy fával burkolt oszlop. Tudom, hogy új élményeket köszönhetek majd neki. Amíg ő a tévét próbálja beüzemelni, én elmegyek zuhanyozni. Magamra csukom az ajtót, így nem hallom, mit csinál. Szokásomtól eltérően hosszan áztatom magam a tus alatt, és frissen borotválom lábamat, hónomat. Közben felötlik bennem: vajon kijön utánam? Épp kezdeném leöblíteni magamról a tusfürdőt, de kivágódik a fürdőszoba ajtaja.
Dühös a szeme, mikor kérdezi, hogy úgy gondolom, zuhanyozgatni jöttünk ide?
Ekkor veszem észre, hogy csaknem meztelen, és egyik kezében a korbácsot tartja, a másikban a bilincseket. Ez utóbbiakat a radiátorra dobja, és rám parancsol, hogy egy percen belül legyek készen. Kimegy, de az ajtót nem húzza be. Nagyon megijesztett a tekintete, a hangja, hát kapkodva törülközöm, tekerem magam köré a törülközőmet, mosom a fogamat. A fésülködésre már nem merek időt vesztegetni, és a bilincseket is kifelé mentemben próbálom felrakni a csuklóimra. Közben átvillan az agyamon: vajon az oszlophoz bilincselve kell megvárnom, amíg ő is lezuhanyozik?
Az oszlop előtt állva vár. Nem merek ránézni, lehajtom a fejem. A szeméremrésemet kell megmutatnom: elég nedves-e? Ekkor újra hibázok: leveszem magamról a törülközőt. Nem, engem még nem akar látni. Újra betekerem magam, közben terpeszben állok. Elégedetlen velem, de ha nem lenne, akkor is az oszlopot kellene ölelnem helyette: a túloldalon összekapcsolja a bilincseket. Az oszlop éle a mellkasom közepének nyomódik, nem tudom elhúzni sem magam tőle. És persze terpeszben, terpeszbe, még nagyobb terpeszben. Lerántja rólam a törülközőt, és már csattan is a lábam között a korbács. Összerándulok, szeretném összezárni a combjaimat, de terpeszállásban ez lehetetlen. Gyors és erős ütések záporoznak számolatlanul.
Harminc? Ötven?… Vagy még több? Nem tudom. Hol nyögök, hol feljajdulok, a combjaim remegnek, erősen ölelem az oszlopot. Bár dőlne ki! De nem, csak az ütések maradnak abba. Szinte durván nyúl belém. Könnyen siklik be az ujja, de ez kevés szerinte: a padlóra kellene csöpögnie a nedvemnek. Fokozatosan, nem túl gyorsan tolja be a teljes fordulaton zümmögő vibrátort, és nekem ég a fülem, az arcom, lüktet a halántékom az ijedt izgalomtól: tudom, hogy most nem leszek képes benntartani. Ráadásul képtelen vagyok nem figyelni arra, amit csinál: bal mellem köré kötelet csavar, kicsit meghúzza felfelé, majd a magasban az oszlop köré fonva rögzíti, másik végét pedig a jobb mellem köré köti, ezzel azt is kissé megemelve. Elmarad a bíztató, rövid és gyors, de mohó csók, amit annyira szeretek, elmaradnak a harapások a nyakamról és vállamról, nem markol a mellembe sem. Haladéktalanul és tétovázás nélkül csippenti rá a csipeszt a mellbimbómra. Majd a másikra is.
Hátra rándulnék, de a kötél nem enged. Enged viszont közben a hüvelyizmom, amit úgy látszik, hiába edzegettem. Teljes erőből, riadtan szorítok, de minden hiába. Szinte pánikban, félig sírva, alig hallhatóan mondom, hogy ne haragudjon, de ki fog csúszni. És már koppan is a padlón a vibrátor. Igen, tudom: engedetlen voltam. Igen, tudom az okát: nedves vagyok. Nem sokáig kell várnom arra, hogy mi lesz a büntetésem. A bal mellemről egyetlen korbácscsapástól lerepül a csipesz, az ütést pedig megduplázzák az oszlopról visszacsapódó vékony szíjak. A másik csipeszt a szárak összeszorítása nélkül rántja le rólam. Ezúttal szája sem enyhíti az érzést. Szívesen csúsznék le az oszlop tövébe, de a kötelek a mellemnél fogva megtartanak. Csukott, összeszorított szememből lassan csordogál a könny. Amikor zárt szemhéjamon keresztül érzékelem a közelítő éles fényt, amely a máskor annyira kedvelt viaszt jelzi, újra elkap a rettegés, de ezúttal fölöslegesen: még sajgó mellem szinte nem is érzi meg a cseppeket.
Újra a lábam között csattog a korbács. Egyre jobban sajog, egyre jobban ég. Nem bírok parancsolni magamnak: nem törődve a tartó kötelekkel, megroskadok, és nagy nehezen végre összezárom a combjaimat. Nem érdekel, mi lesz a következménye, csak az, hogy abbamaradtak a csapások. A korbács nyelét a combom közé dugja, csak hogy tudjam, nem maradhatok így.
Megkérdezi, hány ütést kérek az ágyékomra büntetésképp? Alig érti a választ, a minimumot, aminél kevesebbet nem merek mondani, többet meg nem bírok: hármat. Már csattan is. Ez iszonyat! És már több mint három. Hát persze, hogy nem számoltam! Hiszen nem utasított rá.
Igen, számolok már. Egy, kettő, három. Vége. Végre. Eloldoz. Nem hiszek a fülemnek! Megengedi, hogy megnézzem, hogyan zuhanyozik.
De mit fogok én most látni? Hiszen könnyel teli szemmel, égő ágyékkal botorkálok utána a fürdőszobába.
Megállok az ajtó mellett, a zuhany felé fordulva, és nem is merek felnézni rá. Rémesen érzem magam, szeretném, ha láthatatlan lennék. Szinte görnyedten állok, a lábát nézem. Ezzel újra feldühítem: nézzek rá! Tétovázok, hogy meg merjem-e engedni magamnak, hogy nem emelem fel a fejem. Nem akarom, hogy lássa: könnyes a szemem. Kínomban eszembe jut a vonaton megfogalmazódott vágyam. Így amikor újra felcsattan a hangja, hogy
“Megengedtem, hogy nézd, ahogy zuhanyozom?”
Ijedtemben felkapom a fejemet, és egy köszönömöt suttogok. De tudok én ma jól csinálni valamit?
Hát nem. Egy bizonyos részét nézzem! Nem esik nehezemre odaszegezni a tekintetemet. Csodálkozva látom, hogy a mérete is és a formája is kicsit más, mint amit megszoktam. Kicsit hosszabb, kicsit vastagabb, különösen a tövénél. Szinte sajnálom, hogy olyan kevés és gyors mozdulattal mossa meg.
Zuhanyozás után visszamegyünk a szobába. Az oszlop mellett letérdeltet és elém áll. Megengedi, hogy a számba vegyem. Közben lassan hátrál. Próbálom követni. Térdelve ez cseppet sem könnyű. Int, hogy nehogy hagyjam kicsúszni a számból! Sikerrel kanyarodunk az ágy mellé. De ekkor lép egy határozottat hátra.
Remény vesztetten roskadok a sarkamra, hajtom le fejem. De most, kivételesen, nincs semmi baj. Felállít és az ágyra tenyereltet, így tesz magáévá. Majd újra térdelve folytathatom. Hamarosan a szokásos hevességével élvez el. Utána nevetve dől az ágyra. Pár pillanat múlva erőt veszek zsibbadt lábaimon, és mellé kúszom. Én is nevetni kezdek. Elmondom, miket eszeltem ki a vonaton. Az összes ötletemet szépen sorban ellopta. És még engem nevez boszorkánynak!
Aztán egyszer csak hirtelen felül és csodálkozva néz rám: ” Mit csináltál vele?”
Azonnal értem, mire gondol. „Kiköptem” – felelem. De újra elnevetem magam. Ugyan mikor és hová köptem volna?
[Domina történetek]

