Mary-Kate Olsent feka fasz dugja

Ashley után a másik Olsen-lány is váratlan lovaggal gazdagodott – Mary-Kate KanYe Westtel jött össze. Tegnap este a sztárvilág apraja-nagyja tiszteletét tette a magát fekete Jézusnak képzelő KanYe West születésnapi buliján. A gyakran elmebeteg megnyilvánulásokkal operáló rapper azonban egy embernek örült igazán. Méghozzá Mary-Kate Olsennek, akivel egész este el sem engedték egymást. A szemtanúk szerint … Olvass tovább

Kiszel nem tűri, hogy Fluor megsértse Donatellát

Kiszel Tünde úgy érzi, sokat parodizálták már őt, de ennyire még senki sem bántotta meg, mint Fluor Tomi. Nagyon haragszik Fluor Tomira Kiszel Tünde, aki már korábban is beszélt arról, mennyire megsértette a tinisztár azzal, hogy testszőrzetén viccelődött. A bugyikirálynő most bevallotta: a legfájóbb, hogy kislánya is tudomást szerzett az iskolában az édesanyját becsmérlő videóról. … Olvass tovább

Alekosz nem bír a farkával a nyaraláson

Görögországban Kos Marmarin sem hazudtolta meg önmagát a szexkiborg. Alekosz (32) ugyanis már az első nap a nőket hajtotta a szállodában, pedig úgy tűnt, semmi másra nem vágyik, mint választottjára, akivel érzekésük után azonnal ágyba bújt. A görög csődör azonban a jelek szerint nem elégszik meg azzal, hogy csak Veronikával (19) élvezze Kos szigetének szépségeit, … Olvass tovább

Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is!

A névtelenül nyilatkozó nő azt állítja, két évig volt viszonya a futballistával, amelynek csak az esküvője napján vetett véget Giggs. Közben már arról is pletykálnak, hogy öccse egyik gyerekének Ryan nem a nagybátyja, hanem az apja. Nagynénje szerint Giggs valóságos szexfüggő. Imogen Thomas és a sógornő, Natasha Giggs után előkerült egy harmadik nő is, aki … Olvass tovább

Pornósztárral is kikezdett a politikus

Egyre zaftosabb részletek kerülnek napvilágra Anthony Weiner amerikai politikus szexbotrányáról. A 2013-as választásokon eddig a legesélyesebbnek tartott New York-i főpolgármester-jelölt,több nőnek is küldött magáról pikáns képeket az egyik közösségi oldalon. A demokrata képviselő Ginger Lee pornósztárnak is címzett egy-két levelet, így már négy nő állítja ezt. A legelső egy 21 éves oregoni diáklány volt. Weiner … Olvass tovább

Meleg vagyok, mondta egy szlovák képviselő

Stanislav Fort az első szlovákiai politikus, aki nyíltan vállalta, hogy meleg. Először fordult elő, hogy hivatalban lévő szlovák parlamenti képviselő nyíltan beszélt arról, hogy homoszexuális. A kormánypárti SaS képviselője, Stanislav Fort a Sme című napilapnak adott interjújában beszélt szexuális orientációjáról. Szlovákiában szombaton tartottak másodszor az ország történetében meleg büszkeség menetet. A tavalyi felvonás erőszakba fulladt, … Olvass tovább

Most azzal védekeznek, hogy pénzt kapott a szobalány

Fel fogják menteni a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját – közölte ügyvédje. Benjamin Brafman ezt egy róla készült, vasárnap este adásba kerülő portréműsorban mondta az M6 francia kereskedelmi televíziónak. „Nem kívánok egyelőre az ügy részleteibe belemenni, de bizakodó vagyok és nem hiszem, hogy Strauss-Kahn bűnös lenne a vádpontokban, és … Olvass tovább

Győzike tud élni – adófizetés nélkül

Tulajdonképpen csak az a csoda, hogy az ügyészségnek csak most szúrt szemet, hogy Gáspár Győző papíron gyakorlatilag szegény ember – legalábbis befizetett adóiból erre lehetett következtetni. A roma rapper legkönnyebben az államon tudott spórolni. Mint a Blikk megírta, Győző és felesége, Bea nem vallották be az RTL Klubon futó show-ból származó bevételüket, ezért adócsalás miatt … Olvass tovább

Fürdőruhás magyar lányok – Pinatakaró 60 ezerért

– A hölgyek egyik legkényesebb ruhadarabja a fürdőruha, ezért arra törekedtem, hogy minden darab minőségi és egyedi legyen. Sőt akár személyre szabva is készülhetnek a fürdőruhák – magyarázta Léber Barbara divattervező, aki elárulta: a luxusdarabok ára 60 ezer forint körül van. Képekért kattints a fotóra. További hasonló cikkek: Kondákor Zsófi bugyiban – Szexshop Budapest belvárosában Intim Center – … Olvass tovább

Meztelenül fotózta magát DiCaprio nője Blake Lively

Blake Lively minden olyan kiadványt beperel, amely állítólag hamis fotókat jelentet meg róla. Egy amerikai magazin ugyanis hamis meztelenfotókat jelentetett meg, amelyek ráadásul az amerikai blogger, Perez Hilton művei voltak. Blake Livelyről nemrég kaptak szárnyra a pletykák, miszerint Leonardo DiCaprióval randevúzik, és a hírverést a leghíresebb amerikai celebblogger, Perez Hilton is kihasználta. Hilton ugyanis hamis meztelenfotókat … Olvass tovább

Leonardo DiCaprio most Blake Lively-t dugja

Leonardo DiCaprio és Blake Lively többhetes bujkálásuk után lebuktak, és már minden kétséget kizáróan egy párt alkotnak. Már egy ideje kész tényként kezeli a média, hogy Leonardo DiCaprio hat év után Blake Lively -ra cserélte Bar Refaelit. Azonban hiába készültek róluk közös képek, egyiken sem mutatták jelét annak, hogy egy pár lennének. A hétvégi, Monacóban … Olvass tovább

Fasz van a lába között a 100 legjobb nő egyikének

Egy fiút is beválasztott az idei év 100 legjobb női közé a világ egyik legismertebb férfimagazinja. A 19 éves Andrej Pejic Lady Gagát is megelőzve lett a 98. helyezett az FHM listáján. A fiú nem teljesen véletlenül került fel a legszexibb nők listájára, ugyanis a divatházak női modellként alkalmazzák. Andrej teljesen úgy néz ki, mint … Olvass tovább