Magamutogató csajok

Elérkezett a Blikk szépe verseny hó végi megmérettetésének ideje! Ismét választanak az olvasók, hogy melyik, novemberben bemutatott szépség jusson be a decemberi fináléba. A mostani négy lány közül csupán egy kap lehetőséget arra, hogy megnyerje a Blikk szépe verseny egymillió forintos fődíját, valamint a nyuszis magazin fotózását. A „novemberi Blikk-lányoknak” a dunaújvárosi Nagyváradi Nikolettnek (20), … Olvass tovább

Debreczeni Zita fotózást tanul

Debreczeni Zitán már látszik, hogy 29 éves. Most visszaült az iskolapadba. A csinos modell ugyanis a fotózás iránti szenvedélye mellett szeretné papírral is bizonyítani rátermettségét, így szeptembertől az egyik budapesti főiskola hallgatójaként sajátítja el a fotózás csínját-bínját. Úgy érzem, soha nem késő tanulni és folyamatosan képezni magamat. Kereskedelmi és marketinges szakmám mellé most fotográfiát tanulok, mivel … Olvass tovább

Levágta a lány ajkát és kivasalta a hátát

Alig élt az a 23 éves lány, akit egy szaúd-arábiai kórházban kezeltek, miután munkaadói brutálisan megkínozták. Nem ez az első eset. Az indonéz, Sumiati névre hallgató lány esete sokkolta a világot. A Szaúd Arábiában dolgozó, 23 éves lánynak ugyanis levágták az ajkát, vasalóval sütögették a hátát, eltörték az ujjait. Mindezt munkaadója művelte vele. Hogy miért? … Olvass tovább

A 18 éves sztárfocista, Jack Wilshere botránya

Hemzseg az angol futball a szexbotrányoktól. Most a 18 éves Jack Wilshere került bajba, miután kiderült, szerelmét egy 18 éves táncossal csalta meg. Jack Wilshere, az Arsenal tehetsége, aki nemrég írta alá heti 15 millió forintos szerződését, három éve jár együtt a 21 esztendős Lauren Neallel. Jack és Jessica augusztusban találkozott egy londoni bárban, és … Olvass tovább

Ganxsta pofán baszta Kiszel Tündét

Ganxsta Zolee­ 44 éves nagydumás rappernek eljárt a keze a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásán ugyanis akkora pofont adott csapattársának, Kiszel Tündének, hogy az egész stáb ereiben megfagyott a vér. Úgy tűnik, hogy a végső összecsapás mindegyikük idegeit megtépázta kicsit, igaz, kemény szócsatákból az első héten sem volt hiány. A mai adásban elcsattanó pofonra … Olvass tovább

Szex közben szúrta le feleségét

– Valaki mással találtam a feleségemet az ágyban, és meg akartam büntetni őket – ezzel indokolta tettét egy Iaşi megyei férfi, aki megkéselte feleségét és annak unokafivérét. A 40 éves férfi elmondása szerint elborult az agya, amikor meglátta feleségét, amint csalja egy másik férfival. A két szeretőt a iaşi-i sürgősségi kórházban ápolják. Mindkettőjüket többször, több … Olvass tovább

Önkéntes szexből nemi erőszak

Önkéntes szexből nemi erőszak lehet, ha hamisan zsidónak adjuk ki magunkat: Jeruzsálemben 18 hónap börtönre ítéltek egy palesztinai férfit, aki zsidónak adta ki magát és szexuális kapcsolatot létesített egy izraeli nővel. Amikor a nő megtudta, hogy arab a szexpartner, feljelentette. Visszamenőleg is lehet önkéntes szexuális kapcsolatot nemi erőszaknak minősíteni az izraeli igazságszolgáltatás szerint, ha a … Olvass tovább

Voksán Virág fél Benkő faszverésétől

Elsőként celebek – Benkő Dániel, Tóth Gabi, Gáspár Bea és férje, Győzike, Voksán Virág és a jó Laci betyár – veszik birtokba a villát, többen azonban gyakorlatilag rettegnek a lantművész közelségétől. Voksán Virág már figyelmeztette is Benkőt: nem szeretné meztelenül látni! Pedig igen nagy az esély arra, hogy Benkő a pár napos összezártság alatt megmutatja magát … Olvass tovább

Őrizetbe vették Damu Rolandot

Erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség csütörtök este Damu Roland sorozatszínészt – közölték a gyanúsított ügyvédei, Papp Gábor és Szigethy György. Az ügyvédek elmondták: Damu Roland panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Damu Roland részletes vallomásában „egyértelművé tette”, hogy ártatlan, továbbá poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát – mondták. … Olvass tovább

Damu megverte és megerőszakolta a csajt

Nemi erőszak miatt feljelentette barátnője Damu Rolandot, akit ma hajnalban, XIII. kerületi lakásából vittek el a zsaruk. A színész lakásán egész nap helyszíneltek a rendőrök. Barátnője azzal vádolja a színészt, hogy megerőszakolta és bántalmazta őt. A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt nyomoz. A hatóság tájékoztatása szerint a 36 éves férfi … Olvass tovább

Dundika és Majka a tévéforgatáson jött össze

Majka és Dundika kapcsolata az Ezek megőrültek forgatásán kezdődött. Az érintettek mindent tagadnak, ám a műsort nézve bárki meggyőződhet a bimbózó románc jeleiről. Néhány héttel ezelőtt Dundika és Majka a Ferihegyi repülőtér tranzitjában csókolózott,miközben arra vártak, hogy feljussanak a Róma felé tartó repülőgépre – írta korábban a Bors. Bár munkatársunk megkeresésére az érintettek tagadták, hogy … Olvass tovább

Tinilány holttestére bukkantak Dunaújvárosban

Tizenéves kamasz lány holttestét találták meg a napokban Dunaújvárosban, ahol azt beszélik, hogy a tinit meggyilkolták. Bár a rendőrség még nem azonosította a tetemet, a helyiek tudni vélik, hogy a júniusban eltűnt Alexandra holttestére találtak rá. A lány után kiadott körözés szerint az iskolás június 14-én negyed nyolckor lakásukból indult az iskolába, de oda már … Olvass tovább