Halálra szexelte férje a 13 éves lányt

Pár nappal azután, hogy férjhez kényszerítették, belehalt hüvelyvérzésébe egy 13 éves kamaszlány Jemenben – jelentette egy emberi jogi szervezet csütörtökön. Az El Sakaek nevű civil szervezet tájékoztatása alapján a kislány április 2-án hunyt el. Orvos szakértői vizsgálat szerint hüvelysérülése miatt vérzett el, nemi szervét is sérülések borították. A lányt március 29-én úgynevezett csereházasságba kényszerítették egy … Olvass tovább

Megcsalt már a barátnőd egy uborkával?

Persze, hogy megint szex a téma, de ezért nem feltétlenül az én szegényes fantáziám a felelős. Egy örömszerző terméknek mindig könnyebb egy vicces reklámot készíteni, talán nem csoda, hogy szemben a gépolajkencével ebben a témában több izgalmas hirdetés születik. Ezúttal a Fowin gyönyörgyűrűkhöz készült egy jópofa sorozat, amelyekben a különféle otthoni, nagy szükség esetén akár … Olvass tovább

Keleti Györgyi modell és Lányi Lala falkavezér

Mint írtuk Keleti Györgyi, és Lala összebútoroztak. A volt honvédelmi miniszter lánya kivonta magát a bulvárból. Jelenlegi pasijával, a Kozmix frontemberével, Lányi Lalával már kapcsolatuk kezdetén megbeszélték, sem a hálószobatitkaikat, sem szerelmük kevésbé intim részleteit nem teregetik ki a médiában. Keleti Györgyi egyébként elfogadta Lányi kisfiát, ahogy a négyéves gyermek is őt, többek között ez … Olvass tovább

Freire Szilvia: derekára varratta párja nevét, de szakítottak

Ez aztán a fájdalmas szakítás! Nemcsak képletesen, hanem szó szerint is, hiszen a Miss World Hungary 2008-as győztese, Freire Szilvia (25) és kedvese, Sebestyén véget vetett kapcsolatuknak, ám a szépségkirálynő bőrén továbbra is ott díszeleg egykori párja neve, amelyet rátetováltatott – a jelek szerint némileg elhamarkodottan. Tovább a teljes cikkre

Magyar modelleket futtatott a szépségverseny rendező

Sajtóperek tömkelege indulna el, ha napvilágra kerülnének azok a nevek, melyeket egy Dubaiban működő egykori lányközvetítő hálózat vezetője sorolt fel. Nyilatkozott egy olyan férfi, aki ügynökhálózatot működtetett: lányokat közvetített ki látszólag legális, ámde erkölcsileg a legkevésbé sem tiszta munkákra. Az arab sejkek voltak a legbőkezűbbek, akik a háremeiket havonta frissítették. Ha ide bekerült valaki, naponta … Olvass tovább

Bencsik Tamara nagyon ronda volt

Sokkoló kép került napvilágra az egykori megasztáros Bencsik Tamaráról. Az énekesnőre szinte alig lehet ráismerni, annyira megváltozott az elmúlt tíz év alatt. Bencsik Tamaráról nemrég erotikus aktsorozat készült a nyuszis magazinba, ahol a barna szépség a pináját is megmutatta. A művészi képeken Tamara kétségtelenül gyönyörű, szinte tökéletes, ám nem volt ez mindig így. Itt egy múltbéli fotó, … Olvass tovább

Pápai Gyöngyi már bánja az aktfotókat

Több tucatnyi aktfotó és pár videó került elő Pápai Gyöngyi glamour modellről, akire már az amerikai Playboy is felfigyelt. A modell 18 éves korában vállalta a meztelen képeket, de azóta megbánta, főleg hogy aktfotói több internetes oldalon is fellelhetők. Hiába szeretné jogi útra terelni az ügyet, nincs rá lehetősége, a képek készültekor ugyanis lemondott jogairól. … Olvass tovább

Vad Kati (Michelle Wild) pultosként is dolgozik

Michelle Wild, alias Vad Kati a napi sorozat és felnőtt filmek világában már bizonyított. Mostanában nem készül róla nem hogy pornó, de még erotikus fotó sem. Egy kis videós összeállítás pornós munkáiból. Az egykori pornósztár kislánya, Málna születéskor felhagyott erotikus munkájával, és új életet kezdett. Mielőtt felhagyott a pornózással, az interjúkra smink nélkül, egyszerű ruhákban jelent meg, volt … Olvass tovább

Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi

Sugarbird arcai: Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi korábban meztelenül pinájukat villantva, vagy bugyiban pózoltak. Nézzük a Sugarbird arcainak pucér képeit: Dukai Regina videó itt, Zimány Linda videó itt, Horváth Éva videó itt és Bódi Sylvi videó itt. Kedvet kapott a ruhatervezéshez Kiszel Tünde videó itt, aki ezúttal teljes jogú meghívottként vett részt a Sugarbird divatbemutatón. A márka egyik arca, … Olvass tovább

Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa

Daróczi két évig tevékenykedett a Gyurcsány-kormány szóvivőjeként, ebből a pozíciójából 2009. április 24-én, a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón távozott. Ekkor eltűnt a médiaérdeklődés középpontjából, ahova az év végén tért vissza. 2008 tavaszán már hírbe hozták Vámosi Viki (34) topmodellel, de tavaly december közepén robbant bombaként a szerelmes hír, hogy hónapok óta együtt van a vetkőző playmate … Olvass tovább

Kilép a pornós csaj a Magyar Gárdából

Kilép a Magyar Gárdából Müller Nikolett pornós, aki azzal vált híressé, hogy a köztudottan melegellenes mozgalom tagjaként több mint 150 pornófilmben szerepelt, többek között leszbikus jelenetekben. Müller neve ismerősen cseng mindazoknak, akik figyelemmel követték a tavalyi Erzsébet téri be nem jelentett demonstráción rendőröknek ellenszegülő gárdistalány ügyét. A lány saját pornóoldallal rendelkezik, a honlap szerint a … Olvass tovább