Kiskorú prostikat dugtak a focisták

Kiskorú prostituáltat baszott több futballista is, bár állítólag nem tudták, hogy nincs még 18 éves. Ribéry, aki korábban elismerte az aktust, nem jelent meg a bíróságon. Hét hónapos szünet után hétfőn folytatódott Franck Ribérynek és Karim Benzemának, a francia labdarúgó-válogatott két játékosának a bírósági pere, amely 2010-ben nyilvánosságra került szexbotrányuk miatt indult.

zahisa_dehar_kurva_focistaval

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, illetve a Real Madrid légiósa ezúttal sem jelent meg a párizsi ítélőszék előtt, mint ahogy a prostituált Zahia Dehar sem.
A szexbotrány 2010 elején robbant ki, amikor Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2009-ben – amikor még csak 17 éves volt – a nemzeti csapat több labdarúgója is fizetett neki szexuális szolgáltatásért egy müncheni hotelben. A lány később jelezte, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával. Az ügyben a rendőrség akkor kihallgatta és ideiglenesen őrizetbe vette Ribéryt és Benzemát; előbbi elismerte az aktust, ugyanakkor közölte, nem tudott a lány koráról, Benzema pedig az együttlétet is tagadta.
Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön és 45 ezer eurós bírság is járhat, de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a tettes tudott partnere életkoráról.
Cikkek a témában: Zahia Dehar faszszopó kurvából ruhatervező lett – Focisták, barátnők, feleségek, kurvák és szexbotrányok itt – Ribéry faszán csinált karriert a kurva Zahia Dehar focistakurva – Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar tinikurva.

Palácsik Lilla, Palácsik Tímea és Andy Vajna

A két testvér Palácsik Lilla és Palácsik Tímea a hétköznapokon is elválaszthatatlan, Paklácsik Lilla gyakori vendég Andy Vajna kacsalábon forgó budai villájában.
– Nagyon szoros a kapcsolatuk, Vajna Timi igyekszik mindent megadni a testvérének, így gyakran a nyaralásokra is elkíséri őt és Andyt, aki ez ellen sohasem tiltakozik, hiszen ő is kedveli bájos sógornőjét – tudtuk meg a házaspár egyik közeli ismerősétől, aki azt is elmondta, hogy a lányok között a rivalizálás szóba sem jöhet, sőt.

Takács Zsuzsi szilkonmelleket csináltatott

zambo_krsizitian-takacs_zsuzsiÚj mellekkel gazdagodott Zámbó Krisztián szerelme, Takács Zsuzsa. A beavatkozást nem az énekes erőltette, sőt! Zámbó Jimmy fia kérlelte Takács Zsuzsanna kedvesét, hogy ne feküdjön szike alá, de a lány mindenáron vállalni akarta az operációt.
A műtétre sor is került, Takács Zsuzsi viszont eleinte nagy fájdalmakkal küzdött. Krisztián mégsem sajnálta.
– Nem hát, én ugyanis mondtam neki, hogy ne műttesse meg. Örültem is, hogy szenved, én nála is sokkal nehezebb dolgokon mentem keresztül. Egy plasztikai sebész amúgy korábban is felajánlotta, hogy elvégzi a beavatkozást, de akkor még le tudtam beszélni Zsuzsit. Most viszont tehetetlen voltam, ezért az operáció előtti utolsó este elköszöntem az igazi ciciktől, de úgy rendesen. Megsimogattam őket, és mondtam nekik, hogy „sziasztok”. Mégiscsak két évig voltak a kezeim alatt – magyarázta az énekes.
– Zsuzsi eredeti mellei az élsportolómúlt miatt kicsit izmosabbak voltak, ám én kedveltem azokat is. Amúgy az édesanyja is meg szerette volna műttetni magát, de hát ő sajnos elhunyt. Azt tervezték, hogy egyszerre vállalják a beavatkozást. Végül rábólintottam Zsuzsi vágyaira, de bevallom, féltettem. Hallottam ugyanis, hogy P. Diddy édesanyja nem kelt fel a mellműtéte után az altatásból. Rettegtem, hogy nála is lesz valami komplikáció, de szerencsére minden rendben zajlott – tette hozzá Zámbó Krisztián.
Az énekes azóta már haza is vitte a kórházból kedvesét, azóta azonban picit megváltozott az élete.
– Rabszolga lett belőlem, főzök, mosok, szinte mindent én csinálok. Szívesen segítek neki, de van, amikor már kicsit nehezemre esik a házimunka. Most hívtam egy takarítónőt is, de Zsuzsinak gyorsan fel kell épülnie, mert nincs annyi pénzem, hogy állandóra alkalmazzam. S hogy milyenek az új cicik? Már láttam őket! Négyszáz köbcentis implantátumok vannak betéve, elég nagyok, fura is volt először megvizsgálni. Még meg kell ismerkednem az új barátaimmal – nevetett Krisztián…. A teljes cikk a Blikk oldalán itt.

Kovinak nyoma veszett

A neves pornóproducer Kovi lehet a kormány újabb megszorító intézkedéseinek első áldozata. A hamburger- és a pornóadó együttes hatása állhat a háttérben.
„Felnéztem a tripla deepthroat közben, és csak egy nagy lyuk tátongott utána a kanapén. Azonnal tudtam, hogy baj van.” – nyilatkozta lapunknak Vivienne Diamond veterán GMILF pornós, miközben lestandolta a szilikont a jobb melléből. „Belémfagyott a cumshot, csak a legrosszabbra tudtam gondolni” – osztotta meg velünk érzéseit kollégája, Adrian Long okleveles szextörpe. Az egész stábot sokként érte a rendező eltűnése.
„Egy teljesen átlagos napnak indul. Felkelt, bedobott két cream pie-t reggelire, squirtelt egyet, és elindult dolgozni. Nem is gondoltam, hogy akkor látom utoljára.” Kovi felesége szerint férje eltűnéséért egyértelműen a kormány megszorító intézkedései tehetők felelőssé. „A hamburgeradó óta már csak árnyéka volt önmagának, Norbi sem tudott nála ekkora fogyást elérni, mint az adó. Amikor megláttam az újságban a híreket a pornóadóról, azonnal hívtam, de már késő volt.”
A rendőrség közlése szerint Kovács István, Kovi nyom nélkül felszívódott a forgatásról, a hatóság nagy erőkkel keresi, de hollétéről továbbra sincsenek információk. A pornóstúdiót, ahonnan eltűnt, egy helyszínelő egység is átnézte, de nem túl sok sikerrel: a helyszínt látva egyikük szívinfarktust kapott, ketten azonnal felmondtak, az egység maradék része végül DNS-mintát gyűjtött be, jellemzően különböző testnedveket. Ezeket jelenleg is elemzi az MTA egyik szuperszámítógépe. Eddig egy személyt tudtak azonosítani, éppen a rendőrség egyik nyomozóját, akiről kiderült, hogy szabadidejében részt vett néhány forgatáson. „Fiatal voltam, és kellett a pénz. Nem bántam meg” – nyilatkozta az azóta felfüggesztett K-9-es őrmester, Félix – írja a Hírcsárda.
A legfrissebb hírek szerint, Alekosszal tárgyalt egy újabb pornó casting ügyében. Mivel nem sikerült megegyezni, Nagy Alekosz bosszújáröl lehet szó. Mivel Alekoszt már lehúzta a wc-n a média, sehol nem lehet elérni.

Emma Watson nagyfaszú fake transzvesztita

Emma Watson meztelenül nagy fasszal, fake pornókép. Emma Watson, a tini milliárdos: Ha most befejezné filmes karrierjét, akkor se lenne anyagi gondja Emma Watsonnak (19), aki az évtized legjobban kereső színésznője. A még most is csak tinédzser sztárt a Harry Potter-filmekben ismerte és szerette meg a közönség, Hermione szerepe meghozta neki a világhírnevet és a jólétet.


Még a címszereplőt alakító Daniel Radcliffe-et is lekörözte 753 millió dolláros, vagyis 14 milliárd forintos bevételével a Forbes magazin listája szerint. A színésznő ezzel a legjobban kereső női sztár lett Hollywoodban. A hatalmas vagyon 2001 óta gyűlt össze, ebben nemcsak a filmes díjak, hanem a szponzori és reklámbevételek is benne vannak.
További faszos lányok: Fasza van a Givenchy szép női modelljének – A transzszexualizmus már a születés előtt kialakul – Farka van baszdmeg a csajnak – Operabál a’la ellentranszvesztita: Szegénység kint csillogás bent – Transzveszita, shemale és egyéb fogalmak – Ki a transzvesztita és a transzszexuális – Transzvesztita szex shemale

Pornográf felvételeket készített, fajtalankodott a kiskorúval

Szeméren elleni erőszakkal, tiltott pornográf felvételekkel való visszaéléssel, és kiskorú veszélyeztetésének vádjával állítottak bíróság elé egy komlói, középkorú férfit. Az eljárás a Pécsi Városi Bíróságon zajlik.
A férfi a vád szerint évekkel ezelőtt megismerkedett egy akkor még gyermekkorú fiúval, akinek a szülei autóbalesetben meghaltak, és ezért nagymamája nevelte. A vádlott egyre közelebbi kapcsolatba került a gyerekkel, olyannyira, hogy később nyaralni is elvitte, többek között Tunéziába. Kisebb-nagyobb ajándékokat is vásárolt számára, azonban „szeretete” nem merült ki ennyiben: fajtalankodott is vele. Később gyakorlatilag ugyanaz történt egy másik kiskorú fiúval is. A férfi videót is készített az együttléteik egy részéről, ezeket – a nyilvánosság kizárása mellett – levetítették a bíróságon. A pornográf felvételeken az is látszik, hogy nádpálcával, és szíjjal is veri őket.
A vádlott a keddi tárgyaláson végig egy papírlappal igyekezett eltakarni az arcát a kamerák elől, ügyvédje pedig szerette volna elérni, hogy ne lehessenek újságírók jelen a tárgyalóteremben – sikertelenül.
Így a nyilvánosság is értesülhetett arról, hogy a vádlott részben beismerte bűnösségét. Elismerte, fajtalankodott a fiúkkal, és hogy pornográf felvételeket készített róluk, azt ellenben tagadta, hogy mindezt erőszakkal tette volna. Kiderült az is, hogy a férfi élettársi kapcsolatot létesített az egyik gyermek anyjával, akitől gyermeke is született: a kicsit viszont még sohasem láthatta, mert előzetes letartóztatásba helyezését követően jött világra.
– Ügyfelem nem elvetemült, nem kéjenc – érvelt védőbeszédében a vádlott ügyvédje – kérdés, olyan nagy bűnt követett-e el, ami súlyos büntetést érdemel – tette fel a kérdést.
További bűncselekmények amik nemiséggel kapcsolatosak: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben – Szopatás és prostigyilkosság a tizenéves kurvával – Az oltáron dugta a 12 éves kislányt a pap.

Használt prosti hitelből

Új szolgáltatással bővül a válság szaggatta magyar gazdaság, októbertől hivatalosan is lehet prostituáltat részletre venni, vagy akár lízingelni.
„Annyit hallottam, hogy az a kurva hitel! Gondoltam megcsinálom.” – mondja Tibor munkaerő-közvetítő. Flottakurvát is lehet lízingelni, viszont ott fontos a használati utasítások pontos betartása. Többé-kevésbé rendeltetésszerű használat, napi 3 etetés és a szezonális szervizelések évszakonként. Szájcentírozás, téli cici-nyári cici csere, alvázmosás, méhviaszos puncipolír és a negyedéves kipufogó hengerelés.
A hirdetési piac is felkészült az új ágazatra. „Újkori állapotú, alig használt, megyeszékhelyen élő körzeti doktornő-kurva részletre eladó. Kizárólag hétköznap használták – unatkozó önkormányzati dolgozók, pénzes pékek, és ukrán vállalkozók – a templom és az állatorvosi rendelő között. Háromszor járt a Hunagroringen, és egyszer a budapesti FIFA kongresszuson.”
A HírCsárda kérdésére, hogy ebben az esetben pontosan milyen pénzügyi konstrukcióról is van szó, a lízingszakértő válaszolt: „Akárhonnan is nézem, ez biztosan egy nyílt végű lízing.” (Hírcsárda)

Hargitai Bea és Mike Tyson összejöttek

New York ahol minden lehetséges. Valóra vált a 20 éves exmodell Hargitai Bea gyerekkori álma. Személyesen találkozott ugyanis egyik nagy kedvencével, a bokszoló Mike Tysonnal. Tyson megmutatta milyen az, amikor bevernek valakinek.

– Kislánykorom óta szerelmes voltam belé, az egész családom bokszőrült volt. A húgommal már kislányként sem Barbie babáztunk, hanem bokszon, verekedésen nőttünk fel. Egy hónapja Amerikában nyaralunk a párommal, David Stogellel, aki tudja, hogy mennyire imádom a sportolót. Ő lepett meg a jeggyel Mike Tyson show-jára, ráadásul olyat sikerült vennie, ahol volt lehetőség közös fotó elkészítésére is – mondta a modell. Azt hogy ágyban is megismerték-e egymást, nem tudni. A teljes cikk itt olvasható.
További Hargitai Bea bejegyzések: Hargita Bea és Bódi Sylvi meztelenül pucsítanak – Magyar ribancbázis: modellek, celebek, szépségkirálynők és jelöltek – Hargitai Bea meztelenül pinát mutat.

Gombos Edina szájjal csinálja

Gombos Edina törtet a celebség felé, minden apróság hír lesz. Most gondolta kipróbálja, hogyan alkot egy fogyatékossággal élő festőművész, ezért a szájába vette az ecsetet. Kiderült: nem is olyan könnyű dologra vállalkozott. Gombos Edina a Magyar Nemzeti Galériában tartott sajtótájékoztatón próbálta ki, milyen érzés lehet annak alkotni, aki csak szájjal tudja megfogni az ecsetet. A műsorvezetőt Krániczné Tóth Dóra festő segítette, akinek művei szintén helyet kaptak az Újrafestett valóság című kiállításon… A teljes cikket itt olvashatod el.
Gombos Edina ertotika és bulvárhírek: Gombos Edina is erőlködik kubai farok férjével a celebségre – Gombos Edina: Tele lett a sajtó velem.

Tatár Csilla hadat üzent, míg szájba nem vágja valaki

Hadat üzent a tilosban parkolóknak a Mokka műsorvezetője Tatár Csilla! A 29 éves celebet felháborítják azok az autósok, akik másokat akadályozva parkolnak szabálytalanul, a róluk készült fotóit pedig rendszeresen tölti fel a Facebook közösségi portálra. A teljes cikk szexi fotóval itt látható.

Baukó Évát fejbebaszta valaki egy üveggel

A részegségeiről elhíresült Baukó Éva, a villajáték nevén VV Éva a ValóVilág negyedik szériájából megismert szőke lány balhéba keveredett a diszkóban, és pórul járt, hátulról fejbekúrták egy üveggel.
– Már két hete nem voltam sehol szórakozni, úgyhogy megbeszéltem a párommal, hogy külön-külön bulizunk egyet. Érdekes, már amikor elindultunk, mondta, hogy úgy érzi, baj lesz. Megsejtett valamit – kezdte Éva. – Nagyon jól éreztem magamat, inni viszont összesen egy vodkanarancsot ittam, egyáltalán nem voltam részeg. Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy fekete hajú csaj valamiért dühös lesz rám, és meglök. Egyik pillanatról a másikra történt minden, azt éreztem, hogy valami hátulról a fejemnek ütődik, a haverom is megütötte magát, de ő kevésbé – tette hozzá a bongyor szőkeség. Az eredeti cikk itt olvasható.

Dukai Regina helyett politikus lesz a reklámban

A Hírcsárda érdeklődési körébe erotikus modellek is kerültek, mind a focistabarátnő Dukai Regina is: A dunaharaszti palackozó ünnepélyes avatója után újabb területen fűzi szorosabbra az együttműködést a magyar kormány és a Coca Cola.
„A magyar emberek nyugdíjának megmentésével bizonyította be Selmeczi Gabriella, hogy egy nagyobb feladatra is készen áll” – nyilatkozta Szijjártó Péter. „Annyi változás lesz, hogy jelen esetben ő inkább Aranyasszony lesz, életkora miatt csak nem hívhatjuk Ezüstlánynak” – tette hozzá a politikus kisfiúsan mosolyogva.
A reklámfilm rendezésével megbízott Káel Csaba már el is árult néhány részletet a készülő produkcióból. „Gabriella, az Aranyasszony, egy amolyan nemzeti cougar lesz, aki a reklámfilmben minden hazafi fejét elcsavarja és kólával itatja őket, ami végigcsorog a bekecsükön. Mindez a Neo és Ákos zenéjével megtámogatva.”
A reklámot és a hozzá tartozó óriásplakátokat ősszel mutatják be. A hírhez kapcsolódik még, hogy a népszerű üdítőital szlogenjét egy évig egy magyar cég is felhasználhatja. Így valószínűleg a jövőben találkozhatunk majd „Közgép Zrt. – Nyiss a boldogságra!” hirdetésekkel. Forrás: Hircsarda.blog.hu