Hármas szex előbb utóbb

Minden pár életében előbb utóbb elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, valamivel fel kell dobniuk a szexuális életüket. Ez lehet valamilyen kiegészítő, például vibrátor, golyó, felfújható baba, vagy stimuláló szerek. Akadnak azonban olyanok, akik nem érik be ezekkel és egy harmadik fél bevonásában látják a megoldást. Azt már mindenesetre megfigyeltem, hogy egy ellenkező nemű partner … Olvass tovább

Perverz nővérkék

– Azt hiszem, a kilencesben a páciens magához tért – mondta Karen, az ápolónő. – Ellenőriznünk kéne. – Hmm – mondta, Gina, a másik nővérke. – Nem is hallottam még róla. – Nem túl érdekes – mondta Karen. – Tegnap hozták be egy könnyebb autóbaleset után. Megfigyelés javasolt. De úgy tűnik, mos tmár jobban van. … Olvass tovább

Szextáncból él az iskolai igazgatónő

Még le sem csengtek igazán az elmúlt időszak szexbotrányai, máris újabb iskolai dolgozó keveredett gyanúba – egy hölgy, aki nappal az egyik általános iskolában intéz gazdasági ügyeket, esténként állítólag legénybúcsúkon táncol meztelenül. Kettős életet él az általános iskola gazdasági igazgatója a gyanú szerint. A fotókon a hölgy éppen egy buli résztvevőit szórakoztatja szexshow-jával. A csinos meglepetésvendég … Olvass tovább

Dugás az autóban

Ehhez az élvezethez nem szükséges hűtött pohár, de még szívószál sem kell. A lényeg inkább az elhatározáson van, és nagy előnye, hogy kevés előkészületet igényel. Hozzávalók két személyre: A legfontosabb alap összetevő nem más, mint egy megfelelő autó. Ennek kiválasztásakor érdemes gondosan odafigyelni. A piacon fellelhető kisméretű modellek, nem biztos hogy e célra megfelelőnek bizonyulnak. … Olvass tovább

Túl nagy fasz

A pénisz nagysága örök vitatéma. Egyesek szerint nem a méret a lényeg, hanem a játékosság. Bár szerintem csak azok mondják ezt, akiknek kisebbel kell beérniük. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy érjen térdig, de azért nagyítóval se kelljen keresni. Az átlagos hímvessző 11-15 cm. Ettől felfele már nagy méretről beszélünk. Akié már meghaladja … Olvass tovább

Japán erotikus anime és mangaműfajok

A japán erotikus mangák és animék egyedülállóak a maguk nemében, mivel először a japánoknak jutott eszébe, hogy pornográfiát képregénybe és rajzfilmbe vigyenek át. Ennek köszönhetően a rossznyelvű népek természetesen azonnal elkezdték híresztelni a japánok perverzióit, és ferde hajlamaikat, illetve megkezdődött az anime és manga „pornó” megbélyegzése. Emiatt az animerajongók oldalai általában félve kerülik az erotikus … Olvass tovább

Pedofil vagyok?

A törvény, az ösztönök és a valóság találkozása.  Lefeküdtem egy tizenöt éves lánnyal. Ilyenek ezek a mai fiatalok, rá vannak pörögve a szexre, úgy öltöznek, mintha felnőttek lennének. Kirakják mindenüket, kirakják a mellüket, a feneküket, a tetkós hasukat. És a férfi esze megáll. Főleg a nagyvárosban, ahol körbeveszik az ember szemét a szexi testrészek. A … Olvass tovább

Mindent ami luk, röptében a legyet is

A szex az mindenkinek fontos. Jó a közérzete, szép a bőre, magabiztos lehet valaki, ha rendezett a szexuális élete. Persze ehhez egy megfelelő partner is szükségeltetik. A férfiakra szokás mondani, vadásznak, trófeát gyűjtenek, amit aztán otthon a falra akaszthatnak. Jól teszik, csak ne mutogassák, mint a bélyeggyűjteményt. Nem semmi teljesítmény megingatni a női nemet, és … Olvass tovább

Delhusa volt élettársa: Erős Melinda pornófilmjei

Videó linkek Erős Melinda (Martina Mercedes) anyagára: Videa – Bixip – Gruppen  –  Gangbang – Club – Rocco trailerek – Maylin – Eskimotube – Videosz – Rocco –  További videók Delhusa párja eltitkolta, hogy pornófilmekben szerepelt, pedig Gjoni volt párja ontotta a szex és pornófilmeket! Delhusa Gjon (54) volt élettársáról, Erős Melindáról (31), kiderült, az asszony legféltettebb titka: Az énekessel együtt töltött tíz év … Olvass tovább

Dugnám blog botrány – olvasd a törölt blogot

Elképesztő és undorító dolog, hogy néhány bulvárpina önmarketingcélú nyivákolása miatt bezárták az egyik underground blogot, a maga ocsmány módján szupervicces Dugnámot. Vezérkan, a zseniális megmondóember mindig megmondta, melyik tévés macát miért és hogyan dugná meg. Undorító szavakkal persze, de aki képernyőre téved, ne nyüszögjön, hogy egyes nézőknek feláll, vagy ha annyira zavarja, akkor menjen szociális munkásnak. … Olvass tovább

Internetes pedofilokat fogtak el a franciák

Internetes pedofil hálózatot lepleztek le Franciaországban: a rendőrség kedden kilencven személyt vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsít, hogy internetes fórumokon gyerekekről készült pornográf fotókat cseréltek egymás között. A Párizs közeli Beauvais ügyészsége az ország területén több helyen egyszerre indította el az előállításokat. A Nemesis névre keresztelt akcióban háromszáz csendőr vett részt. A kilencven előállított személy közül … Olvass tovább