Bizsergés a kozmetikában

leszbikus_masszazsBizsergés a kozmetikában történet. A helyszín egyáltalán nem mindegy. Mármint egy jóleső masszázsra. Úgy, ahogy szeretkezni is másképp esik ágyban, ajtófélfánál vagy mosógépen, ugyanez a helyzet a masszázzsal is. Mások az elvárásaim, ha valakinek mondjuk a lakásásra megyek. Otthonosabban érzem magam, szívesebben használom a fürdőszobát és kevésbé feszélyez, ha el kell kezdeni levetkőzni. És valahogy szívesebben is beszélgetek. Ezzel ellentétben azt nem szeretném, ha hozzám jönne valaki, mert egyedül élő nőként nem szívesen engedek be idegen férfiakat a lakásomba, masszázsra meg főleg nem. Ha elmegyek egy wellness hotelba, ott a szolgáltatásokhoz, a kényeztetéshez hozzá tartozik, hogy megmasszírozzák az embert ilyen-olyan módon. Nem kell vesződni a ruházkodással, mert elegendő a szálloda fürdőköpenyében leruccanni a masszázsszobába, ahol azért be kell valljam, számomra kissé futószalagos módon kapják a vendégek az állítólagosan megérdemelt testmasszázst. Itt nem szeretek beszélgetni, leginkább kényszernek érzem a kommunikációt főleg azért, mert az ott eltöltött húsz perc után soha nem találkozom többet az illetővel és akkor meg mi értelme van bármibe is mélyebben belebonyolódni? Az időjárásról pedig nem szeretek beszélgetni..
A múltkor a kozmetikában ért meglepetés. Ez az egyetlen hely, ahol elviselem, hogy nő masszírozzon meg és időnként megengedek magamnak egy kellemes dekoltázsmasszázst is. Ez egy új kozmetikai szalon volt, itt még nem jártam, ezért meglepődtem egy kicsit, hogy nem volt választásom, kérek-e dekoltázst is, azonnal a kezembe nyomták a kis ruhácskát, melyet természetesen vegyek fel és dobjak le magamról felülről mindent. Maga a hely is egészen más volt, mint az eddig megszokottak. A fodrászszalonon belül egy ajtóval teljesen elzárható kis szobácskába vezettek be, ahol lila neonfény és egy kis csobogó halk hangja adta meg az alaphangulatot.
Ezt tetézte még a háttérben megszólaló halk zene. Inkább éreztem magam egy fürdőben, mint kozmetikában, csak a jacuzzi hiányzott. Mindenesetre jól nevelt leányzó módjára szó nélkül átvettem a ruhácskát és kényelmesen elhelyezkedtem a meglepően széles kozmetikai ágyon. Az előkészületek után elkezdődött a masszázs és igazán pozitív élmény volt. A fiatal lány keze körbejárt az arcomon, érintve a vállakat és felkart, nem beszélve a nyakamról és a dekoltázsról. Hol erősebben, hol gyengébben húzta-tolta a kezét, nyomkodta a testem és pergette rajta az ujjait. Teljesen ellazultam közben és eszembe nem jutott felsikítani azért, hogy te jó ég, hiszen egy másik nő nyúlkál a testemen. Hagytam, hogy átjárjon a kellemes ellazulás és élvezettel nyugtáztam, hogy jó sokáig nem hagyta abba. Maga a kozmetika kezelés hagyott némi kívánnivalót maga után, de úgy gondolom, hogy egy ilyen masszázsélményért már megérte oda betérni. Vannak tehát pozitív meglepetések is, amikor elvárok ugyan valamit, de nem azt kapom, viszont ez egyáltalán nem baj. Hogy mégis hol van a legjobb hely egy igazán jó masszázsra, azt gondolom, egyén függő, de talán a legkevesebb csalódás és a legnagyobb öröm akkor ér, ha otthon, a párom adja. Az addig tart, amíg én szeretném és a befejezés is éppen olyan, amilyet elképzelek.

Hárman akarnak megbaszni

csoportszexEgyszer a fiatal fiú hátulról megfogta a mellemet majd egy percig mozdulni sem tudtam a meglepetéstől ezt ő biztatásnak vette egyik kezével benyúlt a combjaim közzé és éreztem hogy keményedő farkát a fenekemhez dörzsöli magamhoz térve a meglepetésből megfordultam és pofon ütöttem Pedig ha előre tudom hogy ebből mi következik inkább hagytam volna hogy egy kicsit megmarkolásszon Amikor a végre elkészültek a munkával, az inas bejött értem a szobába és kérte, hogy menjek a munkát megnézni és átvenni.
A fürdőszobában rend volt és tisztaság, a munkát hibátlannak találtam. Mondtam a mesternek, hogy rendben van a dolog, és kértem a számlát. Ám ami ezután következett arra álmaimban sem gondoltam volna. A mester közölte velem, hogy a számlát majd később kapom meg, előbb a borravalót kéri, méghozzá természetben. Azt hittem nem jól hallok, és nem is fogtam fel mindjárt az értelmét, ezért megkérdeztem, mire gondol… A teljes történetet itt olvashatod el.

Egy pincérmő hibája, S/M történet

pultoslanyA térdére fektette a lányt. Felhajtotta a szoknyáját és letolta a bugyiját. Lehúzta az elázott, bőrtalpú cipőjét és azzal alaposan kiporolta a lány fenekét. Mire úgy érezte, hogy már eleget kapott a lány, Diana lábaival már vadul rugdalózott a fájdalomtól, miközben eszeveszetten visított. Ezek az emlékek egy pillanat alatt felidéződtek, amikor meghallotta Norbi szavait:
– Hajolj az asztalra! – Diana összeszedte az erejét és engedelmeskedett. Mivel ez a pozíció sem volt ismeretlen a számára –így kapott rendszeresen az apja szíjjával–, ezért tudta mit kell tennie. Ahogy előrehajolt megmarkolta az asztal szembeni szélét. Érezte, ahogy Norbi közelebb jön és végig simítja a kezével a szoknyáját felülről lefelé. Amikor elérte annak alját, egy mozdulattal felhajtotta azt. Diana megpróbált felállni és tiltakozni, de az erős férfikéz visszatartotta és ezzel együtt megtörte az ellenállást is. Ebben a pillanatban a lány megadta magát és tudta, hogy nem kerülheti el a sorsát, ha meg akarja tartani az állását… A teljes történetet itt olvashatod el.
További erotikus történetek: Fiatal, jó alakú nyitott titkárnő, a főnökkel kúrni kell az  állásért – Két ribancot basztam keményen – Reggel szex de  – Szexpláza szextörténetek itt.

Kutyasétáltatás aztán sex

A farka már annyira ágaskodott és úgy kívánta már a pinámat, hogy mondta, dőljek előre meg kell hogy basszon, mert nem bír magával. Készségesen odapucsítottam a seggem és végre berakta a szerszámot a tűzforró puncimba. Azt a kurva de nagyon jó volt. Elkapta a hév és elkezdett tolni jó erősen, fogta is a csípőmet el ne távolodjak. Eltelt pár perc mikor a megkérdeztem, hogy mit szólnának, ha a seggemet is telebasznák, mert ő arra akarok most élvezni, mondták semmi probléma, és már rakta is egyel a feljebb lévő lyukba. Látom ez nagyon tetszik neked mondom, mire ő igen, de mondom a haverod fasza még hiányzik a pinámból. Na ok akkor pozíció csere, egyikük lefeküdt alám , én meg rá ülte, hogy a fasza a seggembe legyen tövig, a haverja meg felülről a pinámat kezdte el baszni… A teljes történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Többször megerőszakolt durván és perverz módon

megeroszakolt_perverz_modonEszméletre tértem. Kinyitottam a szemem és ott magaslott fölöttem. Hajnal lehetett, még sötét. Csak tornyosult ott, mozdulatlanul. Megkérdeztem, mit akar még? Már arra sem emlékszem, mit válaszolt.
Az érzés maradt meg bennem, amint a következő pillanatban megragadja a torkom és fojtogat. Minden erejével szorít, hogy érzem: ez az ember bármire képes, ha ellenállok, nem biztos, hogy túlélem. Másfél éve történt. A férfi addig nagyon jó barátja volt. Az interneten ismerkedtek meg, akkor még úgy gondolta a lány, bármi is lehet belőle. Aztán többször találkoztak. Sokszor. A férfi kedves volt, rendkívül figyelmes, bár az asszony már tudta és mondta is: nem akar mást, csak barátságot. Aztán jött az az este.
– Elment aludni, rövidesen én is, külön-külön szobába. Aztán egyszer csak ott állt. Aztán egyre közönségesebben üvöltött. A legtrágárabb dolgokat. Megragadta a karom, majd a nyakam. Kiabáltam, persze senki sem hallhatta, erre csak jobban szorított. Kiabálta, hogy vegyem le a nadrágom, hogy tegyem szét a lábam. Már ellenkezni is veszélyes lett volna. Belém hatolt. Aztán csinált más dolgoat is, és nekem is kellett csinálni… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Egy család életéből 2

A zakó hajtókáján észrevettem egy kis gyűrődést, amit végigsimítottam. Egy kicsit közelebb lépett hozzám, de én hátrább léptem, mert a nadrág szárán láttam, hogy egy kicsit meg van rogyva. Leguggoltam elé és a vasalás élét megpróbáltam kihúzni. Pár centivel hosszabb volt a nadrág, vagy csak nem volt rendesen felhúzva, ezért még mindig guggolva megpróbáltam feljebb húzni, miközben az oldalt lévő tükörben figyeltem a végeredményt. Ő is oldalra fordította a fejét, hogy ne csak a fejem búbját lássa. Sikerült kicsit feljebb tornázni a nadrágot, és úgy nézett ki, most már tökéletes. Minden hátsó szándék nélkül végigsimítottam a nadrág elejét, miközben a farkának a dudorodásához értem. Meglepetésemre a dudor az érintéstől láthatóan nőni kezdett.
Megfogta a vállamat, és a karomat kezdte el emelni. Azt hittem fel akar segíteni, de mikor megfogta a kezemet, egyszerűen a farkára tette. Meglepetésemben – meg akaratlanul is, ha egy farok van a kezemben – gyengéden megszorítottam. Éreztem, ahogy a kezembe egyre keményedett. Na ebből elég – gondoltam, nem erre készültem ma. Megpróbáltam felállni, de a vállamra tette a kezét és gyengéden visszanyomott, így folytattam a farka masszírozását, miközben Ő a tükörből nézett. A szoknyám felcsúszott a combjaimon, és így látszott a csipkés bugyiba bujtatott puncim… A történetet itt olvashatod el.

Spekulum a pinájába, beöntés a seggbe

Egy nagyobb vaginális, és egy kicsi anális spekulumot melegítettem fel. Újra felfeküdt az ágyra, immáron magától téve fel a lábait a kengyelekre. Már kezemben volt a kacsa, mikor kérte, hogy újra kötözzem le, de ezúttal a lábait is. Megtettem, majd felhelyeztem a hüvelyébe a nagy kacsát. Láthatóan fájt neki kicsit, azonban ezzel nem törődtem, és a másik spekulumot a fenekébe dugtam, majd teljesen szétnyitottam. Erre aztán már tényleg felsikoltott. Kezembe vettem a két fém dildót, ami immáron a dobozhoz volt kötve, és elmondtam neki, hogy mi következik, míg a lyukai tágultak.
Kis idő múlva kivettem a kacsákat, és a két dildót dugtam a helyükre, majd bekapcsoltam az áramot. A csiklóját az előbbi masszírozóval kényeztettem. Egy perc se telt el, és hatalmasat élvezett. Úgy gondoltam, hogy még egy orgazmus belefér. A csípőjénél is az ágyhoz szíjaztam, hogy ne tudja szabadon mozgatni. Újra kényeztetni kezdtem… A teljes történetet itt olvashatod el.

Egy franciaágy éjszakája, leszbikus sztori

Ahogy ilyen közelről figyeltem a testét, vonzalmat éreztem. Csinos fiatal nő, finom illata van, mindig mosolyog, és sugárzik belőle valami, amitől az ember jobban érzi magát a közelében, mint nélküle. Hosszan a szemembe nézett, amitől egy kicsit zavarba jöttem. Láttam, hogy ő se úgy néz rám, mint a barátnőjére, aki csak a cipzárt segít neki felhúzni. Gyerekkorom óta ismertem őt, mindig jó barátnők voltunk, igaz, hogy az évek során egyre jobban eltávolodtunk egymástól, és nagyon ritkán találkoztunk, mégis szinte mindent megbeszéltünk egymással.
Most mégis olyan ismeretlennek tűnt. Átkaroltam a derekát, és bújtam hozzá. Az arcom hozzáért az arcához, a szám majdnem a nyakához, amitől ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megcsókoljam a nyakát. Az első puszitól felszisszent, és még közelebb bújt hozzám. Végigcsókoltam a vállától az arcáig, már szinte az ajkánál tartottam. Bizsergett az egész testem, és rajta is éreztem, hogy szinte remeg. Egy kicsit eltávolodott tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. Nem mondott semmit, csak hosszan nézett a szemembe, majd lassan közeledett, és megcsókolt.
Ahogy a puha ajka hozzáért az enyémhez, kiszáradt a szám, a lábam szinte a földbe gyökerezett, csak álltam ott, és hagytam, hogy csókoljon, öleljen. Érzéki volt, és gyengéd. De nem hagytak sokáig minket belefeledkezni az érzésbe, valaki sürgősen ruhát akart próbálni… A teljes történetet itt olvashatod el.

Hármasban szexeltünk a férjem barátjával

Míg ő a boltban vásárolt, mi a barátjával igen jól összemelegedtünk. Ő bókolgatott nekem én pedig teljesen elolvadtam a szavaitól.  Igazából már csak akkor eszméltem fel, amikor szinte faltuk egymás ajkait. A nyelveink vad játszadozásba kezdtek és egyre jobban elmélyültünk az élvezetben. Mikor a férjem Laci hazaérkezett már teljesen meztelen voltam. Mikor megláttam a lélegzetem is elállt. Azt hittem itt a világ vége és a mai nappal vége a házasságomnak. De minden teljesen másként történt. Nem hogy mérges nem volt, még be is szállt a játszadozásba. Felbontotta a pezsgőt amit hozott és a testemre locsolta. Lefeküdtünk az ágyra és a két fiú nyalogatni kezdett… A teljes szextörténetet itt olvashatod el.

Csaj a megállóból 4. rész

– Kiragaszthatnánk egy piros karikát a kocsi oldalára! – ült mellém, formás popsiját elhelyezve, fekete nadrágostól.
– Mint „szexjárat”?
– Aha. Mind a két oldalra, sőt előre-hátulra is, a tetejére is, a repülők is vigyázzanak! Jó nagy, pirosat, mint a hulahopp karika…
– Hulla vagyok már, mire odaérünk, minden nap! – Péntek reggelen hangzottak el ezek a már ismert mondatok.
– Előttem mindig egyedül utaztál?
– Oda-vissza igen, csak akkor nem, ha napközben mentem valahová.
– És egyedül mit szoktál csinálni? – Úgy tűnt, sosem fogy ki a kérdésekből.
– Előveszem a farkamat és játszadozok…
– Tényleg? – hüledezett.
– Nem, de jól hangzik – nevettem el magam. – Igazából sok zenét hallgatok.
– Már majdnem elhittem, és arra gondoltam, hogy most már ez is az én dolgom lesz, mint a csoki vásárlás, de ha csak vicc volt…!?
– Ez is jól hangzik. Nem ijednék meg… Azt szoktam játszani, hogy előveszek egy cd-t onnan, és beteszem úgy, hogy nem pillantok rá. Ki kell találnom, mi szólal meg. Kinyitotta a kesztyűtartót – Ez igen, micsoda választék! – és visszacsukta.
– Akkor hogy is van? Előveszem… – huncutul várta a hatást, a szeme sarkából figyelve.
– Te most miről beszélsz? Nem a cd-kről, ugye?
– Még az előzőeknél leragadtam… Szívesen csinálom neked, de nem állhatunk meg, nem akarok elkésni, miattam az idő rabjai vagyunk.
Meredező fák suhantak el mellettünk. Visszafelé azon utazunk! – mutatna rájuk Pistike. Nem voltam ám nagyon zavarban…
– Menet közben?
– Akár… Te nézel előre és vezetsz, a többi az én dolgom… Az első rész itt 2. rész itt, 3. rész itt, a 4. rész teljes történetet itt olvashatod el – az 5. rész itt.

Két ribancot basztam

gruppenszex_ket_lannyalJó volt nézni, ahogy Elizabeth pucsítva vonaglik, miközben Sue szabályosan a nyelvével döfködi őt, néhol a pináját, néhol pedig már a segge lukát is. Pár perc masszív faszverés után már nem bírtam magammal, odamentem az ágyhoz és a következőket mondtam Sue-nak.
– Nyald csak a seggét, nyaljad! Ez az! -és kezemmel már tuszkoltam is bele az arcát Liz nyáltól tocsogó végbelébe, amitől pedig egyszerre remegni kezdett a lába. Üvöltött és zihált, az arca pedig egyre inkább vöröses lett, úgy ahogyan a formás csöcsei felett levő mellkasa is.
– Ez az, nyaljad a seggét! -mondtam neki, majd a hajánál fogva elrántottam Susan-t és lesmároltam. Összecsókoltam, és egészen kinyújtott nyelvvel nyalogattam azt a szájat, amely pillanatokkal ezelőtt még egy segget nyalt ki hevesen, de ez egy cseppet sem zavart engem. Sőt! Pontosan ezért mentem el aznap, mert azt akartam, hogy ez történjen. Miután egyet Liz seggébe, egyet a pinájába és egyet pedig Sue szájába nyaltam, mondtam a lányoknak, hogy most cseréljenek, ugyanis mindegyikőjüket meg akartam kóstolni még ma. Így is lett… A történetet teljes egészében itt olvashatod el.

Szex a vonaton – erotikus történet

vonaton_szexEddig tétovázó kezem is a derekára simult, de csak ezért, hogy aztán mindketten egyszerre markolják meg ruhán keresztül a feszülő ciciket, majd újabb manőverrel közvetlenül érinthessék.
Nagyon cseles ám az ilyen apró, csupa-szakadás nadrág! Nem takar semmit, de se alányúlni nem enged, se lehúzni nem lehet segítség nélkül. A gazdája segített, ki is lépett belőle és letette a szemközti ülésre. A régész is végzett a feltárással, és kézben – két kézben – tartotta az eredményt. Minden szem lefelé szegeződött, és néztük, ahogy ujjaink a másikat kényeztetik.
Mohó ujjaink játékát erotikus csúszka váltotta fel, összeérintve a legérzékenyebb pontokat.
Egy felirat futott el az ablak alatt – Törökszentmiklós – amikor megfordult, két karjával az asztalkának támaszkodott, én pedig végre azt is láthattam, amit aznap Debrecen város lakóinak még szerencsésebb része sem. Csupaszon is éppolyan hamvas és kislányos, mint néhány cérnaszállal eltakarva…
Forró kés és a vaj kínálkozó párhuzama jutott eszembe, ha egyáltalán gondoltam akkor valamire. A vaj nagyon gyorsan olvadt… A teljes történetet itt olvashatod el.