Bál után

Ott álltam előtte, hosszú idő óta először kettesben. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiesett a helyéről, az arcomból kiszállt a vér, és legszívesebben kirohantam volna a világból, ha ő nem néz rám olyan sóvárgó tekintettel. Ha nem tudtam volna, hogy mennyire szüksége van rám, hogy mennyire magányos… Nem vigasztalásból tettem, amit tettem, hanem mert … Olvass tovább

Milliókért hívták Dubaiba VV Ágicát

Pár percnyi hírnév jutott nekik, majd szembesültek az igazi élet show-tlan valóságával: mesés karrier és gazdagság helyett csalódás várt rájuk. Sorozatunk harmadik része a valóvilla szexis, szőke Ágicájáról szól. Imádott anyukájának akart bizonyítani, hiszen a Való Világba szülője nevezte be három unokatestvérével együtt. Szögeczki Ági, vagy ahogyan megismerte az ország, Ágica azt mondja: nem remélt … Olvass tovább

Naplórészlet, iszonyat nagy dugás

Ez volt a második együttlétünk a történtek óta, és ez is iszonyat nagy dugás volt. Amióta nem vagyunk egy pár, azóta talán még inkább élvezem vele a szexet. Azt az őrült szerelmet, amit egymás iránt éreztünk, felváltotta egyfajta cinkos barátság. Eleinte nem akartuk beismerni, hogy a testi vonzalom még mindig él, de az fokozatosan, egyre … Olvass tovább

Legszebb nyaralásom története

Ez a történet 1 éve kezdődött. Véget ért a kapcsolatom, ami már 7 éve tartott. Nagyon rosszul érezetm magam. A barátaim (akik írtó aranyosak és imádom őket) mindenáron jobb kedvre szerettek volna deríteni, ezért elhívtak magukkal kirándulni. A kirándulást az egyik Tisza parti városba terveztük. Eleinte nem is volt kedvem elmenni, végül mégis beadtam a … Olvass tovább

Csiklóingerlés (kunnilingváció) mesterfokon

A nők számára talán a legintenzívebb szexuális élményt a nemi szerv nyelvvel történő ingerlése, azaz a kunnilingváció, profánabb köznapi nevén a „nyalás” jelenti. Hogyan kényeztessük partnerünket? Kis útmutató férfiaknak. A kunnilingvációt nem tanácsos egyből a csikló ingerlésével kezdeni. A férfiak nagyrésze nem bánja, ha a nő egyből a lényegre tapint, de a gyengébbik nem képviselői … Olvass tovább

Pesti L’ amour – leszbikus történetem

Egy átlagos napnak indult, mint az összes többi eddigi a 19 évem során… Szokásos reggeli tortúra, fel a villamosra, le a villamosról, le az aluljáróba, fel a metróra és belépni az iskola kapuján…, ahol – mint mindig – pacsi a haverokkal, megdumálni az előző esti partit, hallgatni: ki kivel kavart megint és így tovább………. Nem … Olvass tovább

A strand

Apu nem tiltakozott, mikor Péter reggel kölcsönkérte a kocsit, én is azt hittem, átmegyünk a gyenesi strandra. Nem kérdeztem semmit, aztán, miután felvettünk egy csajt a gesztenyesor után, magától is elmondta, hogy tud egy jó strandot a közelben, oda megyünk éppen. A lány pár évvel volt csak idősebb nálam, a barátnőjéhez készült, aki éppen most … Olvass tovább

Punci és segg nagyon natúran

Élvezettel olvastam Eve Ensler könyvében, a Vagina-monológokban azt, hogy ki milyen illatúként jellemzi a saját pináját. Nem az ápoltsággal van nekem bajom, hiszen az természetes. De miért kell mindent túlhigiénizálni és szégyenérzetet kelteni azokban, akik ezt elutasítják? Miért ne nézhetné végig a pasim, ahogy pisilek, ha egyszer az beindít engem, miért ne nézhetném végig a … Olvass tovább

Vagina

Sokszor szavunk sincs rá, és néha annyira belengi a tabu, hogy azt se tudjuk, mi mindenre jó, vagy hogy a külsejét tekintve hányféle formával, mérettel állunk is szemben. Hogy hogyan, hányféleképp határozták meg, és milyen státuszt szántak neki az egyes kultúrák és korok, azt alább kifejtjük. Hasznos olvasmány, de döbbenetes is. A női test évezredek … Olvass tovább

Szoptatás – mint egy orgazmus

A másodperc töredéke alatt jössz izgalomba, ahogy a melled a szájába veszi és apró szájával szívni kezdi. Nem, ez nem az az izgalom, mint amit akkor éreztél, amikor régen életed párja játszadozott vele. Mindenesetre hasonló ahhoz az érzéshez, mint mikor elindulsz az orgazmushoz vezető emelkedőn és várod a robbanást. Orgazmus helyett ilyenkor a mellbimbód bizsereg … Olvass tovább

Szex időre

A szex olyan akár a futás: könnyen és gyorsan lenyomhatsz egy sprintet, de ha maratonra vágysz, az is megadja az eufóriát. Bár a valóságban nem stopperrel mérjük a szexet, olykor mégis szorít az idő, kérdés tehát, mennyi idő áll a rendelkezésedre, s abból hogyan hozhatod ki a legtöbbet az ágyban. Öt perc Öt perc szex: … Olvass tovább

Szexuális problémák

A fantáziálások hozzátartoznak a szexualitáshoz. Táplálják az erotikus képzeletet és fokozzák a szexuális izgalmat. Ha valaki folyton egy titkos kertbe van bezárva, természetes, hogy annak örömeit szeretné megosztani párjával… „Évek óta fájdalmat érzek behatoláskor…” „Amikor 20 évesen találkoztam a barátommal, még szűz voltam. Az első szexuális érintkezések nehezen mentek, a behatolás szinte lehetetlen volt. Az … Olvass tovább