Hada Renáta tévésztár exmacája, újabb médiakurva a placcon

– Meglepett, hogy nem akart kikezdeni velem, pedig ő már akkoriban is egy nagy kereskedelmi csatorna vezető arca volt, akinek saját show-ja kiemelkedő nézettséggel futott. Persze, amikor egyeztettem vele az anyagot, akkor már elhívott randira. Így kezdődött minden – emlékszik Hada Renáta, akinek a férfi humora, intelligenciája és kivételes retorikája tetszett a legjobban. – Az … Olvass tovább

Kutyával is szexelnie kellett a lánynak

Nyolc évig tartott rabszolgasorsban egy boszniai pár egy német lányt. A 19 éves Karla szörnyű kínok között élt, dolgoztatták, szexre kényszerítették, sőt még állatokkal is közösülnie kellett. A fiatal áldozatot végül egy szomszéd, Sead Makalics mentette meg, aki korábban már többször próbálta felhívni a figyelmet a kínzó házaspár, Milenko és Szlavojka Marinkovics szörnyű tetteire, ám a … Olvass tovább

Nagy bulival ünnepelték a playmate Varga Alexandrát

– Esélyesnek tartottam magam a győzelemre, de legalábbis abban reménykedtem, hogy az első három helyezett között ott leszek. Amikor kimondták a nevem, csak arra tudtam figyelni, hogy hová kell sétálnom, mi a pontos koreográfia. Csak ma reggel tudatosult bennem, hogy én vagyok az év playmate-je – mondta büszkén Varga Alexandra a Blikknek. Képek, videók, cikkek … Olvass tovább

Dundika a csöcsös minicsaj, Hornyák Hajnalka visszatér

Hornyák Hajnalka úgy érzi, hogy elég erős és tettre kész ahhoz, hogy újra munkába álljon. Dundika eddig a kisfiával, Majoros Péter, Majka fiával Mariánnal volt otthon, de szerinte a hét hónapos kisördög most már képes lesz naponta pár órára nélkülözni a mamát. Mit szeretne Dundika? Hát nem mutogatni a melleit és pináját, hanem énekelni. A … Olvass tovább

Focisták, barátnők, feleségek, kurvák és szexbotrányok

A brit focisták barátnői és feleségei külön kategóriát képeznek a hírességek között. Az igen előnyös testi adottságokkal, szereplési vággyal és vásárlási kényszerrel rendelkező legszebb hölgyek listáját az AskMen.com alapján állítottuk össze. A legdögösebb focistafeleség Cheryl Cole. A brit Megasztár rivális műsorában feltűnt énekesnő a Girls Aloud lánycsapat tagjaként lett híres. A Coca-Cola modellje Ashley Cole … Olvass tovább

Radics Gigi szüzességét Burgess Benji akarja

Radics Gigi és Burgess Benji együtt járnak! Szerelmüket azért titkolták, hogy Gigi csak az énekléssel foglalkozhasson. Gigi nemileg még ártatlan de már csókolózott. Igaz a hír amit elsőként a Blikk írt meg Radics Gigi és Benji szerelmesek egymásba és együtt járnak. Szerelmüket azért titkolták, hogy Gigi csak az énekléssel foglalkozhasson. Benji elmondta, hogy titkos jelnyelvet is kidolgoztak, … Olvass tovább

Keresztes Ildikóval és Kováts Verával is kufircol a Baricz gyerek

A Kováts Vera szülők és a fiatal énekeslány nővére korrekt fiúnak ismerte meg Baricz Gergőt, ám ez most egy pillanat alatt megváltozott annak köszönhetően, hogy a fiatalok friss szakítása után azonnal kézen fogva jelent meg a fiatal énekes több helyen egykori mentorával, Keresztes Ildikóval… A teljes cikk itt olvasható

Végh Judit szexjeleneteit férje rendezi

A színészi szakma színfalai mögé tekintünk be. A Jóban Rosszban berkein belül ezekben a napokban folyamatosan izzik a levegő a dr. Steiner Dórát alakító Végh Judit és a Konrád doktor szerepét játszó Mihályfi Balázs között. A karakterek szinte egyfolytában egymás karjaiban időznek, így a színészek is az erotikus jelenetek forgatásával töltik mindennapjaikat. Ebben semmi különös … Olvass tovább

Nyéki Noémi

Nyéki Noémi verseket ír, és egy könyvet is szeretne majd megjelentetni, azt pedig már most kijelentette: ha befut, cicis lemezlovas biztosan nem lesz! Nyéki Noémi a leggátlásosabb és az elmúlt évek egyik legműveltebb nyuszi jelöltje. Képzeljék romantikus regényt ír egy táncoslányról és ígéri szem nem marad szárazon a történet végén. – Most egy online tanfolyamot … Olvass tovább

Plamate nyusziválogatás – Helmeczi Gabriella nem análozik

Hajdú Péter Jáksó Lászlóval közösen bámult mellbimbót a Playboy idei első budapesti nyuszi kasztingján. Fent említett urak munkájuk során szemtengelymetszésbe keveredtek Murányi Marcell Blikk főszerkesztővel, mert ő is zsűritag. Kiderült: az egyik bimbóvillantó lány nem análozik, mert pasija ezt nem kéri tőle, de egyébként a gátlástalan szex híve. Izgi mi? Nézzék meg! Zsűritagok: Hajdú Péter, … Olvass tovább