Súlyos anorexiával küzdött Bánovics Marcsi

Az egyik férfimagazin aktmodell-versenyén feltűnt lány kíméletlen őszinteséggel vall arról a korszakáról, amikor elkezdett modellkedni és egyre jobban fogyókúrázott. Hiába mondták neki, hogy vékony, ő kövérnek látta magát. A végén már olyan súlyos volt az állapota, hogy folyton elájult…

Bordás Edina Alexandra vetkőzik

Bordás Edina Alexandra az első lány, akinek a fotósorozata a tengerentúlon kötött ki, és megmérettetik a Pet Of The Year versenyen. Így a csinos fővárosi hölgynek még komoly esélye van arra is, hogy az amerikai Penthouse címlapjáról mosolyogjon a világra. Addig azonban itt a magazin októberi magyar száma, no meg Alexa, akit nem véletlenül hasonlítgatnak … Olvass tovább

Gigi megegyezett a nyuszis magazinnal, hogy megmutatja pináját

Az egyezséget fotózás, majd lapnyomás követte, s elérkezett a mai nap, amikor boltokba kerül az a Playboy, amelyben a villában megismert Rácz testvérpár női tagja Rácz Ildikó domborít. A volt villalakó kérésünkre részletesen is beszámolt a balatoni fotózás nehézségeiről, többek között arról, hogy menekültek a stábbal a kíváncsi vitorlázók és szörfösök szeme elől. Persze bennünket nem … Olvass tovább

Visszamentek a 80-as évekbe a Szépségkirálynő-jelöltek

Két napon keresztül fotózták a zsűrit és a döntőbe jutott 24 szépségkirálynő jelöltet. Bemutatkozó kisfilmjében mindenkinek saját magáról kellett beszélnie. A lányok még egy tejes medencébe is belecsobbantak, és a visszarepültek a 70-es, 80-as évekbe. Andy Vajna pedig elárulta, ő a kisugárzást figyeli a Szépségeken…

A Királynő – Top 24 lányok

                        A Királynő jelöltek TOP 24: Bertók Marianna, Firts Patrícia, Gróf Evelin, Hodi Anikó, Katona Renáta, Konkoly Ágnes, Kovács Döníz, Lipcsei Betta, Lukács Mercédes, Mészáros Vivien, Mihályi Marianna, Németh Nikolett, Potari Laura, Regős Lili, Ruzsás Bettina, Siha Edina, Szabó Dóra, Száraz Szandra, Szunai Linda, Tóth Ildikó, Török Korinna, Vigmán Bernadett, Weisz Fanni, Zsigó Fanni

VV Gigit 2 magyar és egy spanyol pasi kúrná

Rácz Ildikó alias VV Gigi két napig az xnews.hu vendége a Volt fesztiválon. Tegnap a Blikk egy spanyol kan és az ex-villalakó szerelmi életével volt elfoglalva. Mi pedig most azzal, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, mármint amibe Gigi szerelmi élete folyik. Szóval, van a spanyol, aki igazi kapcsolat volt, de vége, és már a … Olvass tovább

Gigi mindenkit átbaszott a villában

Gigi mindenki előtt titkolta a ValóVilágban, hogy kint egy szerelem várja, el is tudná őt képzelni gyerekei apjaként. A Blikk megtudta: bár a villában teljesen belehabarodott Jerzybe (22), , Gigit (21) már egy éve komoly érzelmi szálak fűzik egy spanyol férfihoz! A villa jó kislánya tavaly nyáron, Mallorcán ismerkedett meg egy modellként dolgozó spanyol férfival, … Olvass tovább

Lévai Adrienn a németekre hajt

A közönségdíjas Playmate meghódítja a németeket! Legalábbis ezt vette a fejébe Lévai Adrienn, aki a magyar férfiak szavazataira is számít a Playboy német castingján. Barsi Adrienn korábban már hasonló módon került be a Playboy német számába. Őt szintén az online casting alapján választották ki, s a tavalyi futball-világbajnokság nyuszilányokból álló válogatottjának tagja lett. Most valami … Olvass tovább

Diplomások a testüket mutogatják

A Szexplázánál is van jogi diplomás pornózó csaj, a plázamamák között. Emese úgy nyeli a spermát, mintha abból diplomázott volna. Gépészmérnöknek tanul a Blikk szépe verseny címlaplánya, Takács Éva ugyanis egy picit sem az a törékeny cicababa, mint azt sokan gondolnák. A szépség éppen ezért egy percig sem álmodozik fényes modellkarrierről, és csupán kíváncsiságból jelentkezett … Olvass tovább