Sarka Kata az idősebb farkakra bukik

Hajdú Péter neje, Sarka Kata. Hallották párszor Hajdú szájából, hogy megvette kilóra. Végül is nőt is lehet, nem? Egy gyerek anyja. Négy hónapnyi ismeretség után kivétel nélkül mindig Sarka Kata dobta jó néhány évvel idősebb, sikeres pasijait. Egykoron a 38 éves vállalkozónak is ő adta ki az útját. Titkok a múlból: Sarka Kata saját bevallása szerint … Olvass tovább

Saját lányával szexelt

A fajtalan férfi és lánya bíróság elé került, miután bevallották, hogy hónapokon keresztül nemi életet éltek egymással. Stephen Patersonnak és lányának, Kirstynek már korábban is bíróság elé kellett állnia vérfertőzés vádjával. A bíróság óvadék fejében akkor elengedte őket, azzal a feltétellel, hogy többet nem lépnek kapcsolatba egymással. A bizarr szerelmespár azonban ezután is folytatta a … Olvass tovább

Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle

Közös filmben szerepel a francia filmművészet két legérzékibb ajkú színésznője Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle. A Bye Bye Blondie című alkotást az a Virginie Despentes rendezi, aki Dugj meg! című első filmjével tíz évvel ezelőtt keltett botrányt. A Dugj meg! azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy brutális erőszakot keverte valódi szexjelenetekkel közeliben mutatták a … Olvass tovább

Első indonéz celeb pornóbotrány

Az erősen muzulmán Indonézia történetének első celeb-szexvideójaként emlegetik azt a két felvételt, ami egy Ariel nevű helyi énekesről és barátnőiről került elő, és napok óta terjed interneten, közösségi oldalakon, illetve mobiltelefonokról mobiltelefonokra. A hatóságok kihallgatták a szereplőket, mert ha kiderül, hogy bármi közük van a felvétel nyilvánosságra kerüléséhez, pornográfia terjesztése miatt akár börtön is várhat … Olvass tovább

Pamela Anderson bugyiját villantotta egy kislány előtt

Pamela Anderson már nem mai darab, már a MILF kategóriába is nehezen fér bele néha. Elmondása szerint nem használ kozmetikai szereket, ne ettől aztán ocsmány arca van smink nélkül. Furcsa ruhába öltözött a hatodik alkalommal megrendezett Style Awards esten a Baywatch szőke bombázója – Pamela Anderson most is tisztában van remek adottságaival, ezt azonban talán … Olvass tovább

Asszony a fürdőben

38 éves asszony vagyok két gyerekkel, férjjel. 120-as melleim mellet testem karbantartott és jól ápolt volt. Naponta úsztam, és ott tűnt fel 3 fiú, akik vizilabdáztak, 17-18 évesek lehettek. Pécsen a kabinok egy térben voltak, egyszer benyitva, véletlenül Józsit láttam egy fiatal lánnyal meztelenül, a lány éppen szopizott. Reggel kezdtem járni, mert akkor kevesebben vannak, … Olvass tovább

Szépségkirálynő nehézségei, szextörténet

Tikkasztó nyári hőség volt azon a szerdai napon, mikor ez a bizarr eset megtörtént Renátával. Abban a kávézóban ült barátnőivel, ahova már középiskolás korukban is jártak. Érettségi óta két év telt el, a lányok ugyanolyan szépek voltak, mint egykoron. Persze Renáta magasan fölébük emelkedett küllemével. Selymes fekete haja, csillogó kék szeme rendkívüli bájról tanúskodott. A … Olvass tovább

Szexi nővérke ápolta Nagy Ferót

Összeállt a csapat, az RTL Klub szerdán hivatalosan is bejelentette, ki alkotja a zsűrit és ki veszi át Stohl András helyét az ősszel induló X-Faktorban. Sebestyén Balázs (32) – akiről a Blikk korábban már megírta, hogy megkapja a férfi műsorvezető szerepét – tapasztalatával, rátermettségével, humorával méltó társa lesz Ördög Nórának. Neki azonban ezzel kapcsolatban vannak … Olvass tovább

Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt?

Az internetre is felkerült az a film, amit sokan Marilyn Monroe fiatalkori  pornófilmjének tartanak. Egy újonnan nyilvánosságra kerül FBI-dosszié tartalma is ezt erősíti meg. Szexpartikat szervezett a maffia Marilyn Monroe (†36) közreműködésével a Kennedy testvéreknek, hogy aztán legyen mivel megzsarolni őket. Az internetre is felkerült az az 1948 és 49 között készült film, amiben az … Olvass tovább

Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában?

20 és 26 éves leszbikus pár vagyunk, már két éve élünk együtt. Kapcsolatunkban nem csak az a rendhagyó, hogy az azonos neműekhez vonzódunk, hanem, hogy szeretjük a BDSM-játékokat. Én, Kati (26) vagyok a domináns az ágyban, Vera pedig imádja, ha uralkodnak rajta, vagy legalábbis kicsit erőszakosabban viselkednek vele szex közben. Egyébként nincs nagy tapasztalatunk ezen … Olvass tovább

A Fradi vezér Berki Krisztián a legjobb csajokat dugja

A celeb hírességek és könnyűvérű csajok is bizonyára pénzes jó kiállású pasiknak tolják oda szivesen a seggüket, de amelyik férfinak van egy kis esze, ezt ki is használja! Nem magányos már a Fradi-vezér: Berki Krisztián (29) nem sokkal azután, hogy elváltak útjaik Kapócs Zsókával (30), a profi aktmodell Sónyák Szilvivel (25) randizgat. Néhány hete ismerkedtek … Olvass tovább