Alekosz nem bír a farkával a nyaraláson

Görögországban Kos Marmarin sem hazudtolta meg önmagát a szexkiborg. Alekosz (32) ugyanis már az első nap a nőket hajtotta a szállodában, pedig úgy tűnt, semmi másra nem vágyik, mint választottjára, akivel érzekésük után azonnal ágyba bújt. A görög csődör azonban a jelek szerint nem elégszik meg azzal, hogy csak Veronikával (19) élvezze Kos szigetének szépségeit, … Olvass tovább

Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is!

A névtelenül nyilatkozó nő azt állítja, két évig volt viszonya a futballistával, amelynek csak az esküvője napján vetett véget Giggs. Közben már arról is pletykálnak, hogy öccse egyik gyerekének Ryan nem a nagybátyja, hanem az apja. Nagynénje szerint Giggs valóságos szexfüggő. Imogen Thomas és a sógornő, Natasha Giggs után előkerült egy harmadik nő is, aki … Olvass tovább

Ókori történet a szűz rabszolgalánnyal

Marcus hozzálépett, és egyik keze a nő formás fenekére, a másik az egyik picike mellére siklott, miközben ajkaival finoman játszott a nő arcán. Admete tehetetlenül kapaszkodott a karokba először, de utána ujjai felkúsztak a férfi vállára. Marcus kicsit megemelte a lányt, és a medence falához vitte, ahol kirakta a körülbelül mellig érő medence szélére. A … Olvass tovább

Meredező hímtagjáról tett fel képet a netre a képviselő

Az egész USA-t felháborította az az amerikai képviselő, aki egy, az alsónadrágjáról készült fotót töltött fel az internetre. Anthony Weiner republikánus képviselő alsónadrágos fotója karakteresen kidomborítja a politikus hímtagját. A kép hamar bejárta az internet minden szegletét, míg végül a New-York Post címlapján kötött ki, botrányos szemérmetlenséget emlegető szalagcím kíséretében. A képviselő azonnal bejelentette, hogy … Olvass tovább

Ismét levetkőzött Ecclestone lánya!

A Forma-1 versenysorozatot irányító cégcsoport vezetőjének, Bernie Ecclestone-nak nagyobbik lánya, Tamara (26) nem bírt magával, és ismét alsóneműre vetkőzött. Lassan itt a nyár, sűrűsödnek az F1-es nagydíjak. A száguldó cirkusz mindenható urának, Bernie Ecclestone-nak tele a naptárja, de nem ő az egyetlen az Ecclestone családból, akinek bokros teendői akadtak. Horvát feleségétől született lánya, Tamara úgy … Olvass tovább

Magyar kurvák segélykiáltása Svájcból

Több ezer magyar nő árulja magát Svájcban. Megdöbbentő, de szinte csak ők dolgoznak az utcákon. A Fókusz riporterével néhányan azok közül is szóba álltak, akik már megtapasztalták a legfélelmetesebb éjszakát is. Megverték őket, kirabolták őket. Minden este úgy állnak ki az utcára, hogy tudják, bármi megtörténhet velük. De az árnyoldal mellett megmutatjuk Svájc napos oldalát … Olvass tovább

Pornósztárral is kikezdett a politikus

Egyre zaftosabb részletek kerülnek napvilágra Anthony Weiner amerikai politikus szexbotrányáról. A 2013-as választásokon eddig a legesélyesebbnek tartott New York-i főpolgármester-jelölt,több nőnek is küldött magáról pikáns képeket az egyik közösségi oldalon. A demokrata képviselő Ginger Lee pornósztárnak is címzett egy-két levelet, így már négy nő állítja ezt. A legelső egy 21 éves oregoni diáklány volt. Weiner … Olvass tovább

Bonie Singer, Kajtár Bernadett első pornófilmje

Bonie Singer, született Kajtár Bernadett leforgatta első felnőtt filmjét. Egy fekete kukac szántja a moziban, de mi nem ezt mutatjuk, hanem a forgatás elejét. Bernadettnek énekelnie kell, majd megsértődnie. Ez sajnos megugorhatatlan feladat volt számára. Beismerte tehetségtelen színész. Még azzal is megpróbálkoztunk, hogy forgatás előtt lebeszéljük a pornózásról, de nem sikerült. A lány így végleg … Olvass tovább

Chyna Doll pankrátornő pornója: Backdoor in Chyna

Chyna Doll pornózni akart, el is készült a filmje a Vivid Entertainment jóvoltából. A címe: Backdoor in Chyna. Bár a pankrátornő évekkel ezelőtt nyilvánosságra került szexvideójából kiindulva a pornókritikusok semmi jóra nem számítottak, a pornófilmből összevágott 12 perc után mégis odavannak Chynáért. Ami nem csoda, gyakorlatilag a tutira ment a Vivid feje, Steve Hirsch: Chyna … Olvass tovább

Erekció-gate – szexbotrány a kongresszusban

Pornográf fotót küldött magáról az interneten a Clinton-család közeli barátja, egy tekintélyes amerikai képviselő. Így akart megismerkedni egy diáklánnyal, de tévedésből az összes ismerősének elküldte. Miután kiderült, megpróbálta letagadni, össze-vissza hazudozott, de végül elismerte. Lemondani viszont nem akar. Az amerikai televíziók erekciógate-nek nevezik a botrányt.

Cameron Diaz a szexről

Cameron Diaz, a Rossz tanár sztárja elárulta, hogy a mennyire fontos neki a testi szerelem. A színésznő odáig merészkedett a nyilatkozatában, hogy bármikor van hozzá hangulata, sőt a szeretkezést tartja a kedvenc sportjának is. – Az angol nyelv legszexisebb szava a szex. Már egyszerűen a szó nagyon tetszik nekem. Van benne valami, nem? A szex … Olvass tovább