Ösztönösen és a kezdeti szembesüléstől fogva elutasítottam egy bizonyos szájpecek nevű eszközt. Érthető, hiszen a kedvenc szervemet teszi használhatatlanná, zárja ki minden történésből. Épp ezért gondolom ormótlannak, taszítónak az amúgy állítólag nagyon puha golyócskát. A véleményem nem változott, de felbukkant előttem két szituáció, amiben esetleg izgalmas játékszer lehet. Hangsúlyozottan esetleg!

Egy pornófilmjelentben láttam, amint a magatehetetlen nő -szerintem a száj eltorlászolása már önmagában is teljesen lefegyverez- kipeckelt szájjal térdelt a férfi előtt, aki lehajolt hozzá, és megcsókolta. Már amennyire az lehetséges ilyen körülmények között. De izgalmassá vált a helyzet, azáltal, hogy a nő -legalábbis, ha én lettem volna- éppen korlátai miatt még jobban kívánta a csókot, és még dühítőbb lehetett számára, hogy mégsem tudott részt venni benne. Az ajkak ingerlése még sokkal- sokkal intenzívebb érzetet keltett benne, még jobban kínálni akarta magát: minden önmegtartóztatást elveszítve vágyta a bizarr csók viszonzását.

A másik jelenet tulajdonképpen egy állókép, de épp ezért fogott meg, mert nem történik semmi, és mégis mennyi minden zajlik le. A kipeckelt száj ugyanis megakadályozza, hogy az ember (lánya) lenyelhesse a nyálát. Ez önmagában is kiszolgáltatottsághoz vezet: a férfi előtt, amikor a legkívánatosabb fényben és pompában akarunk lenni, el kell viselnünk, hogy csorog a nyálunk, mintha valami magatehetetlen testté válnánk. Viszont ha türelemmel várunk, a nyál cseppek végigcsorognak az állon, a nyakon, és tovább a két mell közötti lankán. Teszik mindezt lassan, őrjítően lassan. Csiklandoznak, ahogy keresik saját medrüket, hogy végül elérjék a maguk torkolatát, és már egy másik ajakról csöppenjenek a földre, gondosan benedvesítve azt. Még szerencse, hogy addigra már biztosan elegyedhet az áradó helyi nedvességgel…

Végülis szinte minden dolognak