A beosztottak telefonbeszélgetéseinek lehallgatása, majd a vezető beosztású személyek, illetve a velük kapcsolatban álló újságírók megfigyelése, s legutóbb az alkalmazottak, illetve hozzátartozóik bankszámláinak illetéktelen kifürkészése után most újabb, közvetve Magyarországot is érintő botrány robbant ki a Deutsche Telekom háza táján.
A Handelsblatt szerdai információi szerint Németország és egyben Európa egyik legnagyobb távközlési cége állítólag a potenciális alkalmazottak magánéletét is megfigyeltette, különös tekintettel a pályázók szexuális életére. A különös „gyakorlat” a hírek szerint – Horvátország, Macedónia és Szlovénia mellett – Magyarországra is kiterjedt. A német üzleti napilap információja néhány órával később egy csapásra „szenzációvá” vált, a Deutsche Telekom ugyanakkor egyelőre nem foglalt állást az ügyben.
A Handelsblatt – a birtokába került hivatalos dokumentumokra hivatkozva – meglehetős részletességgel számolt be az igen csak „intim” ügyről, amelynek középpontjában a Telekom külföldi leányvállalatainál – köztük a magyarnál is – állásért pályázó, úgynevezett „célszemélyek” álltak. A minden szempontból mérvadó újság egy horvátországi jelentkező aktájából például a a következő szöveget idézte: „Maya – név megváltoztatva – ismert arról, hogy az ágyban rendkívül tapasztalt, ötletgazdag szexuális partner.”
A 2004 április 22-i dátummal keltezett, hivatalosan bizalmasnak minősített irat oldalakon keresztül ecseteli a horvát jelentkező hölgy magánéletét, szerelmi kapcsolatait, kiemelve, hogy „előszeretettel lép kapcsolatra idősebb férfiakkal.” Sőt az akta rávilágított arra is, hogy Maya testvére szintén „a szabad szerelem híve”. S azzal a megállapítással zárul:” A pályázót személyes környezetében fokozott szexuális igénnyel rendelkező vadmacskának tartják.” A dokumentumban csak Maya néven emlegetett hölgy a Deutsche Telekom horvát leányvállalatánál pályázott vezető menedzseri beosztásért. Arról nem történt említés, hogy végül is elnyerte-e, szerepelt ugyanakkor az irathoz mellékelve egy „szakértői” vélemény, amely leszögezte: „Egyértelmű, hogy a szóban forgó országok esetében tudnunk kell azt, kivel van dolgunk.” Az idézett szakértő hangoztatta, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, amely kiterjed a pályázók legintimebb magánéletére is, de mindebben nincs „semmi rendkívüli.” A Handelsblatt a birtokába került dokumentumok alapján arról írt, hogy a Deutsche Telekom Horvátországban, Macedóniában, Szlovéniában és Magyarországon végzett ilyen jellegű „biztonsági” tevékenységet, az ismertetett horvátországin kívül azonban más konkrét példát nem említett.
A magyarországi leányvállalattal kapcsolatban ugyanakkor a Handelsblatt arról írt, hogy a Magyar Telekom a korrupció és a megvesztegetés által sújtott balkáni, illetve a kelet-európai térségben különösképp a nemzetközi nyomozó hatóságok célkeresztjébe került. Ennek kapcsán megemlítette, hogy a Pricewaterhouse-Coopers könyvvizsgáló cég 2005-ös éves jelentésében gyanús kifizetéseket állapított meg, s ennek kapcsán utalt a magyarországi leányvállalat montenegrói és macedóniai tanácsadói szerződéseire.
Címke: cikkek
Rideg Lilla, Szabó Sári és Gál-Döbörhegyi Anna
Rideg Lilla, Szabó Sári és Gál-Döbörhegyi Anna ott lesznek minden különleges, izgalmas, vagy éppen botrányos eseményen, sőt, még a sztárok otthonaiba is bepillantást engednek, hogy első kézből tudósítsanak a hazai celebvilág történéseiről.
– Eddig elbújtunk a sorok mögött, de most színre lépünk! Rettegjenek a celebek, mert mi nemcsak ott leszünk, ahol várnak bennünket! A Blikk Mixer azoknak szól, akik a hét legérdekesebb eseményeire kíváncsiak. Mindhárman máshogy látjuk a világot, ezért még színesebbek lesznek a riportjaink. Mindent bedobunk, mellesleg pedig szerintem jó csapatot alkotunk! – nevetett a csapat szöszije, Gál-Döbörhegyi Anna. Rideg Lilla ennél pörgősebb munkát el sem tudna képzelni magának, ezért különösen örült a lehetőségnek… A teljes cikket az eredeti oldalon itt olvashatod el.
A videón a Blikk Tv új műsorának, a Blikk Mixernek három csinos műsorvezetője is van: Gál-Döbörhegyi Anna, Szabó Sári és Rideg Lilla. A fotózásuk jó hangulatban telt.
VV Sehi, Nagy Vivien nagyobb melleket kapott
A PIP szivárgás- és szakadásveszélyes szilikonbetéteket, amelyeket világszerte legalább 400 ezer nőbe ültettek be, az idén tiltották be. Nagy Vivien, Seherezádé a képen látható melleit nagyobbra cserélte. Sok más sorstársához hasonlóan amint lehetett, kés alá feküdt, az orvosi vizsgálatok után ugyanis kiderült, az egyik implantátum fala vészesen elvékonyodott, az ipari szilikontól pedig már pár nyirokcsomója is megnagyobbodott, sőt egy kisebb csomót is találtak a lány mellében… A teljes cikk és videó itt nézhető meg
VV Seherezádé cikkek: Szex és trend a vízparton Seherezádéval – VV Seherezádé pornó – Újabb szex a villában videó – VV Seherezádéról is előkerültek képek és kinyalás videóval – Seherezádé és gecis arcú képeivel elhíresül VV Vera vetkőzött – VV Seherezádé limuzinkurva volt – Undorodik a szextől VV Seherezádé, kamu az egész – Nagy Vivien, Seherezádé pénzért mutogatta a testét – Villalányok ribanckodnak faszt állító pózok és pucsítások
Szilikon implantátum cikkek: Lévai Adrienn nem kap nagyobb melleket – Aletta Ocean, Varga Dóra implantátum cseréje a Nyírő Gyula kórházban – Hímvessző implantátum videó és cikk – Miért választották a plasztikát a celebek – A mellnagyobbítás sokszor csak mánia cikk és megdöbbentő videó – Serényi Krisztina, testépítőből lett pornós maca – Van akiből kifolyt a PIP implantátumból szivárgó szilikon – Van akiből darabokban szedték ki a műmelleit – Zimány Linda új mellei – Szilikoncici ad magabiztosságot Czine Szilviának – Szilkonmellekkel: Szűcs Judith, Bencsik Tamara, Dundika – Fülöp Magdolna PIP szilikonos csöcseivel nagy gáz van – Zsófi szilikon melle – Zalatnay Cini ráunt hatalmas mellére, megszabadul a szilikontól – Életveszélyes műmellek
A cikk keresőszavai: aletta ocean, implantátum, implantátum csere, lolo ferrari, mérgező, mellműtét, monique covet, műmell, műtét, nagy vivien, nyirokcsomó, pip, pip implantátum, plasztika, plasztikai sebész, pornós, pornósztár, rák, rákkeltő, sashegyi mihály, sebész, seherezádé, sehi, serényi krisztina, szilikon, szilikonmell, varga dóra, varga dőri, vv seherezádé, vv5.
Szex, erotika, pornó és celebhírek a Szexpláza.hu Tagi oldalon
Már szinte mindenkit elért a prostibotrány
Ahogy lassan felgöngyölítik a dubajozás szálait, egyre meglepőbb dolgokra kerül fény. Az európai – és minden bizonnyal a közel-keleti – piac egyik jeles lerakata az AdultstarGirls.com, ami természetesen Magyarországról hivatalosan nem érhető el, de egy kis ügyeskedéssel meglepő dolgokat láthat az ember: Kelemen Annácska, Angela Winter vagy éppen Cathy Heaven jelenléte nem is olyan furcsa, de …
Szextippek szüzeknek nászéjszakára
Ha még szűz vagy a nászéjszakád előtt, akkor biztosan aggódsz kicsit, hogy mi vár rád az éjjel. Adunk néhány tippet és tanácsot, hogy a dolgok simábban menjenek! Hogyan beszéljünk a nászéjszakáról és félelmeinkről? Találjunk egy megfelelő pillanatot arra, hogy megbeszéljük párunkkal, mi az, amitől tartunk. Ettől megkönnyebbülünk, sőt kedvesünknek is segítünk, ha nem azon az …
Damu Roland: Nem megyek börtönbe!
Damu Roland egy nappal a rá kiszabott büntetés után ügyvédjével az oldalán érkezett a TV2-be, hogy a Frizbiben elmesélje a saját verzióját a történtekről. Elsőfokon hat év börtönt kapott. A színész eszébe sem jut, hogy börtönbe kerüljön. Másodfokon folytatják a harcot ügyvédjével, új bizonyítékokkal is élnek majd a tárgyaláson, amelyeket Damu Hajdú Péterhez is elhozott.
Kiteregeti a szennyest a magyar pornócsászár
Kovács Kovi István úgy döntött, megnyitja előttünk a magyar szexipar eddig zárt világát és mesél. Beszámol a kezdetekről, a rendszerváltásidejéről, a félig illegális forgatásokról. a külföldi pornósokról, akik elözönlötték Magyarországot, a szereplőválogatásokról, az önként jelentkező hírességekről, a pornósról, aki ma már politikus, az ismert táncdalénekesnőről, aki az utolsó pillanatban állt el a forgatásról. Beavat a …
Segít egyéjszakás partnert keresni a mobil
Segít egyéjszakás partnert keresni a mobil. Aki alkalmi szexhez keres társat, használja az egyéjszakás telefonalkalmazást! A telefonos applikációk segítségével semmi perc alatt megtaláljuk a legközelebbi óvszer-automatát, megtudjuk az ovulációnk pontos idejét, és most már egyéjszakás kapcsolatot is keres nekünk. A GPS-alapú app, a Local Sin (magyarul: helyi bűn) segítségével két gombnyomással meg lehet találni azt
Oláh Noémi megél a fitnesszből
Oláh Noémi megél a fitnesszből. Oláh Noémit, egy kedves, céltudatos lány. Tudatosan épített magának sportkarriert, hiszen profi fitnessz versenyző lett. Legközelebb október 15-én és 16-án lehet vele találkozni a Hegyvidéki Fitparádén…
Hivatalos jelentések politkus pletykákból
A fehéroroszországi magyar diplomaták szexbotrányának előzményeiről is írtak az amerikaiak, a Wikileaks oldalon kiszivárgott táviratokban. A múlt héten nyilvánosságra került magyar vonatkozású iratok egyikében pedig azt írják, hogy Orbán Viktor azt mondta, ne figyeljenek arra, amit a kampányban mond. Gyurcsány Ferencről pedig azt írják, hogy reménytelen a felkészületlensége. Görög Ibolya, protokollszakértő szerint nagyon ártalmasak az …
Bódi Sylvi nézetében szimpatikus családapa Répás Lajos
– Érdemes a lányoknak külföldön is szerencsét próbálni… – ezt nyilatkozta korábban a nemrég őrizetbe vett Lajos. A Miss Hungary résztvevőit alaposan megosztotta a hír, vannak, akik súlyos vádakat zúdítanak rá, s vannak, akik teljes mértékben kiállnak mellette, így Bódi Sylvi is. A Miss Hungary verseny egyik szervezőjét, Répás Lajost kerítéssel vádolják… A videós cikk a Tagi oldalon itt található
A képen Szamos Vanda, a Miss Bikini verseny győztese. További cikkek a témában: Hat faszcibáló kurva dobta fel Répás Lajost, mert a ribancokban nincs betyárbecsület. cikk és videó – Répás Lajost cserbenhagyták a farkán felkapaszkodott celebribik – Megszólal a szép lányokat futtató szexkirály testőre
Bizarr szex és pornó
Bizarr szex és pornó: Extrtrém dolgok a párkapcsolatban és a pornóban. Cikkek, hírek, videók, kattints a képre.
Bizarr szex és pornó bejegyzések: Az emberek mindent feldugnak a fenekükbe – Anális perverziók, ökölbaszások – Bizarr szex, extra vagy már perverz? – Kamera és ondó a Szexpláza pornófim forgatáson – Állatszex a kutyával szextörténet és videók – Pohárból isszák a spermát a lányok a Szexpláza forgatásán – Privát casting amatőr pornós csajokkal Adrienn – Sex and Submission Submission – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? – A szadó-mazó és csoportszex alapnak számít! – Sztárok és luxusmadámok – Kötözés, kiszolgáltatottság erőszak – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szadómazó a tűkkel átszúrt fityma – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlet és megalázlak – Asian slave, ázsiai csaj megkínozva – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Spanking fenekelős bdsm videók – SM erőszak brutális kínzás megalázás – Normális szex a szadó-mazó – Fisting, öklözés pinába, seggbe, és duplán – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért – A BDSM szexet próbáltad már? – Dominancia az ágyban és a magánéletben – Hogyan lehetsz Domina – Mi mozgatja a szado-mazochistákat?
Történetek: Domina és szolga szerepcsere, Emlékezetes nyár szadóazó vágyakkal, Szadó-mazó vágyakba beavatás 1 – 2 – 3 – 4, BDSM Dominák megalázzák szolgáikat 1 –2, A háziszolga, Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak – Dominák világa 1. rész – 2. rész, Domina férfit fegyelmez, Az új rabnő, Úrnőm tiszteletére.
X News – szexhírek, pornó, erotika, celebek
X News hozzászólások a Szexpláza oldalon:
– Bevallottan pornózott Dóri az R-Go gida. Dorka 16 éves korától volt gida (jó nagy kujon ez a Szikora), hogy aztán 17 évesen – szülői engedélyel – szerepeljen a Playboy-ban, újra visszahozva a csikidam életérzést a köztudatba. Legalábbis Szikora PR-ja szerint. R-Go Dóri gida pornófilmje
– Előállították a 19 éves oklahomai Kevin Ferriert, miután egy gyorsétterem ablaka előtt elővette a péniszét és maszturbálni kezdett egy alkalmazott szeme láttára. A tuslai rendőrség beszámolója szerint a fiatalember tudta, hogy térfigyelő kamerák rögzítik az akcióját, de nem zavartatta magát. A farkát verte a gyorséttermi alkalmazott előtt
– Bár a Glee című, zenés tinisorozat a felnőttek egy része által elképzelt kamaszvilágot nem idealizálja, a legtöbb vélemény szerint Terry Richardson megint túl messzire ment a szereplőkről készült fotóival, ezúttal a GQ magazin hasábjain. Pornográf fotók a tinisorozat sztárjairól, Terry Richardson módra
– Gyengéden nyalogatta körbe, keze lecsúszott és a derekamnál kicsit lejjebb vett fogást, amitől még bizsergetőbbé vált az érzés. Másik keze szünet nélkül simogatta, súlyozgatta a jobb mellem. Majd váltás következett: az a keze is lecsúszott a derekamra és most a másik mellemet vette a szájával kezelésbe. Nyalogatta, csókolgatta, szívogatta, körülkényeztette. Én nem tudtam eltitkolni előle a rámtörő izgalmat és az azt lassan felváltó vágyat. A testemen hullámok futottak át, keze ide-oda csúszkált a csípőmön emiatt. Önkéntelenül megfogtam a haját, valahová csak kellett kapaszkodnom? És beletúrtam a dús sötétszőke fürtökbe. Egyre szaporábban vettem a levegőt, miközben megfeszülő karjaimmal közelebb és közelebb húztam magamhoz őt. Falusi szextörténet
– Mihalik Enikőt csábította el Vincent Cassel
– Valóságshow-ba menekül a szexi táncoslány a per elől
– A szépségkirálynő választáson is szopni kell
– Szex a nácikkal, avagy szabados orgiák a megszállás alatt
– Görög Zita megbánta összes vetkőzését
– Gátlástalan lányok nyilvános szexet vállalnak
– Kurvákról, drogokról és Claudiáról Radnai Péterrel
Oláh Ibolya ha leszbikus, pinát nyal?
Régebben levetkőzött Oláh Ibolya, most meg leszbi a lány? Bár a képek nagyon erotikusak és sejtelmesek, Ibolya nem vetkőzött anyaszült meztelenre. A Megasztár felfedezettje úgy véli, nem a teljes pőreség, inkább a titokzatosság a szexi. Ibolya képei tehát ilyenek lettek, ahogy ő fogalmaz: egy pici takarja, egy pici kilátszik.
Egyre több a leszbikus lány. Egy ideig divatból szerették egymást a lányok, de ma már jelenség, valódi vágyakkal. Ez a hír, hogy valódi, vagy csak a médiának csinálták kamuból, mert Ibolyaának viszket, és szereplési vágya van…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Giggs több mint háromszázmilliót költött puncikra
Eddig nagyjából egymillió fontba (302 millió forint) került Ryan Giggsnek, hogy megcsalta feleségét Imogen Thomasszal és öccse exével.
A Manchester United ikonja előbb fivére, Rhodri hallgatását vette meg 250 ezer fontért (nagyjából 75 millió forint), mivel a testvér állítólag a napvilágot látott két ügyön kívül többről is tud. Az újságokkal vívott bírósági harcok 500 ezer fontba (151,2 millió forint) kerültek, és mivel ezek célja az volt, hogy titokban tartsa az ügye(ke)t, ez ablakon kidobott pénznek bizonyult.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere szintén megbüntette Giggset, pedagógiai jelleggel megvonta kétheti fizetését, azaz nagyjából 160 ezer fontot (48 millió forint), nehogy a fiatalabb csapattársak kövessék a példáját.
Komoly tétel volt a 110 ezer fontos (33 millió forint) békítő nyaralás Mallorcán feleségével, ez azonban legalább úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyul, hiszen sikerült kiengesztelnie Stacey-t. „Remekül érzik magukat a tengerparton. Sokat beszélgetnek a történtekről – nyilatkozta a pár egyik közeli ismerőse. – Ryan őszintén bevallotta, megbánta, amit tett, Stacey pedig hajlandó megbocsátani neki a hűtlenségét. Egymásra koncentrálnak, és megpróbálják újra felépíteni a kapcsolatukat.”
Fájó következménye lehet ugyanakkor a botránynak, ha Giggs egyéni szponzora, a Reebok szerződést bont vele, mivel 34 millió fontos (10,3 milliárd forintos) vagyonából 20 milliót (hatmilliárdot) a sportszergyártó cégnek köszönhet.
Hírek a témában: A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista
Oláh Ibolya ha leszbikus, akkor nyalja a pinát?
Régebben levetkőzött Oláh Ibolya, most meg leszbi a lány? Bár a képek nagyon erotikusak és sejtelmesek, Ibolya nem vetkőzött anyaszült meztelenre. A Megasztár felfedezettje úgy véli, nem a teljes pőreség, inkább a titokzatosság a szexi. Ibolya képei tehát ilyenek lettek, ahogy ő fogalmaz: „egy pici takarja, egy pici kilátszik.”
Egyre több a leszbikus lány. Egy ideig divatból szerették egymást a lányok, de ma már jelenség, valódi vágyakkal. Ez a hír, hogy valódi, vagy csak a médiának csinálták kamuból, mert Ibolyaának viszket, és szereplési vágya van…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Giggs több mint háromszázmilliót költött pinákra
Eddig nagyjából egymillió fontba (302 millió forint) került Ryan Giggsnek, hogy megcsalta feleségét Imogen Thomasszal és öccse exével.
A Manchester United ikonja előbb fivére, Rhodri hallgatását vette meg 250 ezer fontért (nagyjából 75 millió forint), mivel a testvér állítólag a napvilágot látott két ügyön kívül többről is tud. Az újságokkal vívott bírósági harcok 500 ezer fontba (151,2 millió forint) kerültek, és mivel ezek célja az volt, hogy titokban tartsa az ügye(ke)t, ez ablakon kidobott pénznek bizonyult.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere szintén megbüntette Giggset, pedagógiai jelleggel megvonta kétheti fizetését, azaz nagyjából 160 ezer fontot (48 millió forint), nehogy a fiatalabb csapattársak kövessék a példáját.
Komoly tétel volt a 110 ezer fontos (33 millió forint) békítő nyaralás Mallorcán feleségével, ez azonban legalább úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyul, hiszen sikerült kiengesztelnie Stacey-t. „Remekül érzik magukat a tengerparton. Sokat beszélgetnek a történtekről – nyilatkozta a pár egyik közeli ismerőse. – Ryan őszintén bevallotta, megbánta, amit tett, Stacey pedig hajlandó megbocsátani neki a hűtlenségét. Egymásra koncentrálnak, és megpróbálják újra felépíteni a kapcsolatukat.”
Fájó következménye lehet ugyanakkor a botránynak, ha Giggs egyéni szponzora, a Reebok szerződést bont vele, mivel 34 millió fontos (10,3 milliárd forintos) vagyonából 20 milliót (hatmilliárdot) a sportszergyártó cégnek köszönhet.
Hírek a témában: A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista
Szex, erotika, pornó a Tagi oldalon