Sokszorosan ráfizet Wayne Rooney arra, hogy tavaly megcsalta a feleségét, Coleent. Egyik szponzora kihátrál mögüle, míg klubja, a Manchester United töpreng ötéves szerződés hosszabbításáról.
Rooney magánélete, futballkarrierje romokban hever. A Manchester United válogatott labdarúgója 2009-ben két lotyóval, Jennifer Thompsonnal és Helen Wood-dal többször megcsalta várandós feleségét, Coleent. Noha a legfrissebb hírek szerint a dühös asszony esetleg beleegyezik abba, hogy afféle második mézesheteken közösen tisztázzák férje félrelépéseit, ám ez erősen kérdéses. Az viszont tény, hogy a profi prosti, Miss Thompson testőröket fogadott. Amióta 80 ezer fontért, azaz 25,4 millió forintért eladta a botrányos szexügy részleteit az angol sajtónak, kétszer kényszerült mobitelefon-száma megváltoztatására, ugyanis a régi hívószámaira halálos fenyegetések érkeztek. A hölgy napi 900 fontért, vagyis 286 ezer forintért bérel gorillákat, mert retteg.
Tegnap a Coca-Cola cég atlantai központjában bejelentették, hogy nem újítják meg a Rooney-nek évi 600 ezer font (190,8 millió Ft) bevételt hozó reklámszerződést. Na már most a csalfa játékos az italgyártó mellett szponzori pénzt kap a Nike-tól, a HarperCollinstól és az EA Sports-tól – e négy cég jóvoltából évente 2,5 millió dollárt, azaz több mint ötszáz millió forintot markol fel –, márpedig az angol lapok szerint a Coca-Cola döntése nyomán a további három támogató is elzárja a pénzcsapot.
S itt az újabb csapás: bár a dél-afrikai vb-döntő előtt a MU jelezte, újabb öt idényre szerződést hosszabbít a tömzsi támadóval, ám a tárgyalásokat meghatározatlan időre elnapolták. Pedig kész tényként kezelték, a játékos heti 100 ezer font (31,8 millió Ft) fizetését 150 ezerre (47,7 millió Ft) emelik. Tegnap pedig Fabio Capello, az angol válogatott olasz szövetségi kapitánya kijelentette, csak akkor hívja be a keretébe a csatárt, ha arra a MU edzője, Alex Ferguson engedélyt ad.
– Egyedül Fergusontól függ, hogy Rooney-vel számolok-e az október 12-i, Montenegro elleni Eb-selejtezőn – jelentette ki Capello.
További focista botrányok: Becham tagadja Irma Nicit perre készül – Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje – Beckhmam után Ronaldo – Dögösek az orosz futballisták cicái – A brazil világhírű focista kecskét dugott először – Platini ribanc feleségét csapattársa dugta – Fogarasy Mariann a focistákat szereti – A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt – Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell – Fogarasy Mariann kiválasztottja – Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje – Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű – A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra – Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát – A legnagyobb focista szexbotrányok – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért
Címke: foci
Lothar Matthäus neje félrekúrt
Lothar Matthäust megcsalja a neje. A Bild című német bulvárlap olyan fotókat közölt, amelyeken felesége, a 22 éves Liliana egy úriemberrel ölelkezik és csókolózik. A férfi nem Matthäus. A Bild által leközölt fotókon az egykori magyar szövetségi kapitánynál 27 évvel fiatalabb felesége fürdőruhában csókolózik egy férfival, akit állítólag Matteónak hívnak. A Bild úgy tudja, hogy a férfi egy dúsgazdag olasz üzletember. A Szardínián történt eseményeket felgöngyölítette a bulvárlap, és megtudta, hogy Liliana azt mondta a férjének, egy jól fizető modellmunkát kapott a szigeten. Amikor Matthäus érte ment Nizzába, és számon kérte rajta a fotókat, a lány még mindig tagadott, azt állította, egy ártalmatlan csókról volt szó. Ám amikor az újságírók kezdték el faggatni az egykori világválogatott labdarúgót, teljesen összeomlott.
– Ha valaki hibázik, akkor vállalnia kell a következményeket, nem pedig hazugságokkal megpróbálni menteni a helyzetet – akadt ki felesége viselkedésén a német sztár. – Iszonyúan csalódott vagyok, hogy a nő, akinek én mindent megadtam, akinek minden ajtót megnyitottam, így elbánik velem, nyilvánosan tesz nevetségessé. A legrosszabb, hogy megcsalt és becsapott, egyszerűen elfelejtette, hogy én vagyok a férje. Egy biztos: most külön fogunk költözni.
Egyszer már megcsalta őt Liliána: Lothar és Liliana viharos kapcsolatában az első szakítás 2008- ban következett be – alig négy hónapos együtt járást követően. Esküvőjük után is rendszeresen veszekedtek, az elmúlt szilvesztert is külön ünnepelték, Matthäus Moszkvában, neje Kitzbühelben – ahol a szemtanúk szerint hevesen flörtölt egy német milliomos fiával.
További cikkek foci és fotbalista témában: Varga és Merczel nőnek öltözött – A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét – Cselédlány kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t – A brazil focista kecskét dugott először – A legnagyobb focista szexbotrányok
Debreczeni Zita a káromkodásokat értette csak
Ferihegyi Repülőtéren beszélgettünk Debreczeni Zitával a barcelonai eseményekről, mármint a Barca-Inter meccsről, amelyre ő Kedves Ferenccel utazott ki. A hölgy elmondta: bár nem beszél olaszul, de a putta és a vaffanculo szakkifejezéseket megértette. Megtudtuk még azt is, hogy zseniális volt a hangulat, a rengeteg ember himnuszéneklésétől libabőrös lett a modell, aki bár nem akar egyetlen Inter-szurkolót sem megbántani, de neki furcsa volt a játékuk. Tovább a videós riportra
Debreceni Zita FHM 2006 képek
Ronaldo titka a szép Irina
Vannak ezek a focistaimádó celebek. A focista híres, nem kövér, van pénze. Mi kell még egy celebkurvának? Mi a különbség Paris Hilton (29), Kim Kardashian (29) és Irina Sajak (24) között? Nos, míg előbbi két hölgy képtelen volt rávenni Cristiano Ronaldót (25) a gólszerzésre, addig a szépséges orosz modell meghozta a portugál futballsztárnak a szerencsét, a támadó a Koreai NDK ellen (7-0) eredményes volt.
Real Madrid szépfiúja 2009-ben hiába járt Hilton kisasszonnyal, a világhírű szállodalánc örökösével, vagy az amerikai modell-színésznővel, egyik sem motiválta annyira, hogy gólt lőjön a válogatottban. A világ legdrágább futballistája – a spanyol klub 26,2 milliárd forintnak megfelelő eurót fizetett érte a Manchester Unitednak – a hétfői találatot megelőzően 2009. február 11-én szerzett gólt a nemzeti csapatban.
– A gól olyan, mint a műanyag flakonos ketchup. Erőltetni kell, és megindul – mondta még a vébé előtt Ronaldo, akit sokan féltettek attól, hogy új barátnője rossz hatással lesz rá. A pár három hete Korzika partjainál töltött öt napot egy luxusjachton. Az Armani-modell, úgy tűnik, jó hatással van Ronaldóra, aki 495 nap után szerzett újra gólt a válogatottban.
– Világbajnokságon egy meccsen hét gólt szerezni nem könnyű, de a csapatunk fantasztikus volt – mosolygott a KNDK elleni siker után Ronaldo, akivel Sajak állítólag máris össze akar házasodni.
További cikkek a témában: Dobó Katát megdugta Ronaldó – Fogarasy Mariann szexképek – Becham után Ronaldo – Örömlányok jártak Ronaldóéknál Budapesten – Meztelen a magyar modell, aki Beckham után Ronaldóra hajt – Meghalt Ronaldo transzvesztita partnere
Román pornó foci botrány
Két román futballista is hepatitisz C vírussal fertőződött meg, miután egy 19 éves pornószínésznővel szeretkeztek.
19 éves Maria Crăcană pornószínésznővel szexelt a Dinamo középpályása, Ousmane N’Doyét és a volt válogatott Nicolae Mitea, akik mivel nem védekeztek, hepatitisz C vírussal fertőzödtek meg.
A pornószínésznő édesanyja az Antena 1 televízióban mondta el, hogy lánya jelenleg is a román labdarúgás örök reménységével, Nicolae Miteával jár. Az Atac la persoane műsorvezetője, Dan Căpătos élőben mutatta be Crăcană pozitív tesztjét.
Maria Crăcană nagyon szegény családból származik, három évvel ezelőtt már prostitúció miatt a rendőrség letartóztatta a lányt.
[Bulvár]
Romárió az utaskisérőt a wc-ben megkúrta, a VB-t meg elkúrta
Romário, a brazilok volt futballklasszisa bevallotta, hogy egyszer a Maracaná Stadionban szexelt. „Akkor még a Vasco da Gama csapatában játszottam, és a Corinthians elleni meccs után doppingvizsgálatra hívtak, amikor megláttam egy gyönyörű lányt – mesélte vasárnap az O Globo című napilapnak a gólzsák. – Csak egy hivatalos személy álldogált az ajtóban mellett, de nem figyelt oda, én pedig kihasználtam az alkalmat, behívtam őt, és megtörtént, aminek meg kellett történnie.”

Romario azt is elmondta, hogy a róla szóló legendák ellenére csupán egyszer szökött ki a válogatott edzőtáborából egy kis mulatságra: „Még 1997-ben a bolíviai Copa Americán esett meg a dolog. Az első meccs után kilógtam, és egy álomszép lánnyal töltöttem az éjszakát.”
A 44 éves Romário de Souza Faría 1994-ben világbajnokságot nyert a brazil válogatottal, majd még abban az esztendőben az év játékosa lett a FIFA-nál. Csillapíthatatlan szexuális étvágya miatt maradt „csak” egyszeres világbajnok Romário (44), a brazilok legendás labdarúgója. Az 1994-es egyesült államokbeli tornán aranyérmet ünneplő, a világ legjobb játékosának választott csatár állítólag egy 2001-es repülőúton intett végleg búcsút az egy évvel későbbi, a dél-amerikai válogatott sikerével zárult vébének. Az Uruguayból hazafelé tartó Selecao gépén a támadó annyira levette a lábáról az egyik légiutas-kísérőt, hogy a mellékhelyiségben egymáséi lettek. A csapattársak nem foglalkoztak a sztár újabb hódításával, de Luíz Felipe Scolari (61) szövetségi kapitány nem hunyt szemet az eset felett. A szakember annyira felidegesítette magát, hogy ott, több ezer méter magasan eldöntötte, nem viszi magával a futballistát a Japán és a Koreai Köztársaság által közösen rendezett vb-re. Hiába tüntettek a focista mellett a szurkolók, s emelt szót érte Fernando Henrique Cardoso (78) köztársasági elnök, a kapitány hajthatatlan maradt.
– Ha az ikon, Pelé kimutathatja az érzelmeit, akkor én miért ne tehetném? Életemben nem voltam még ennyire csalódott – mondta a könnyeivel küszködve Romário, amikor Scolari bejelentette, kihagyja őt a világbajnoki keretből. A pályafutása során 1002 gólt szerző csatár egyébként sohasem titkolta, a testi szerelem központi téma az életében.
– Nincs fontosabb számomra a labdarúgásnál… Talán csak a szex – nyilatkozta Romário, majd néhány pikáns történetet is elárult. – Nem tagadom, szeretkeztem már a Maracana stadion öltözőjében is. Éppen a doppingellenőrzésről érkeztem vissza, amikor megpillantottam egy gyönyörű lányt. Mivel senki nem foglalkozott velünk, kihasználtam az alkalmat. Sőt azt is felesleges titkolnom, hogy többször vettem részt orgiákon, s az 1997-es Copa América alatt még a válogatott szálláshelyéről is megszöktem, hogy egy álomszép hölggyel tölthessem az éjszakát. Rá tényleg illik a mondás: a gyengébbik nem lett a veszte!
[Hírküldő]
Johan Cruyff a VB meccs előtt kurvákkal üzekedett
A prostikkal mulató focista az elveszített ’74-es finálé előtti éjszaka a nejének magyarázkodott. Egy féltékeny futballistafeleség rombolta porrá a holland labdarúgó-válogatott világbajnoki aranyálmait. Minden idők legjobb németalföldi játékosa, Johan Cruyff (63) 1974-ben az NSZK-ban vébécímért hajtott, ám buja kalandozása miatt lemaradt róla. A középdöntő utolsó meccsén a brazilokat legyőző és a fi náléba bejutó sztárgárda éljátékosáról a német Bild című lap másnap megírta, hogy több társával együtt örömlányokkal pezsgőzve és mulatva egy medencében vezették le feszültségüket. Auke Kok (53) holland újságíró szerint a történet igaz.
– Ahelyett, hogy leendő ellenfelük, az NSZK játékát figyelték volna, a szállodában kirúgtak a hámból – mondta a jól értesült újságíró.
– A mieink anynyira lenézték riválisukat, hogy egyetlen megfigyelőt küldtek a nyugatnémetek lengyelek elleni meccsére, de ő is annyira berúgott, hogy ki kellett vezetni a stadionból. Az újságcikkben leírtakról természetesen az otthoniak is értesültek, így nem nyughatott Cruyff megcsalt felesége, Danny Coster (61) sem, aki azonnal felelősségre vonta az urát. Sőt az asszony odáig merészkedett, hogy a döntő előtt egész éjszaka hívogatta telefonon a pihenésre vágyó Cruyffot. A sztár szobatársa, Johan Neeskens (58) szörnyű élményekről beszélt.
– Képzeljék csak el, a döntő előtti éjszaka hajnali hatig csitítgatta a feleségét, így én sem tudtam aludni – mesélte az egykori kiváló futballista.
– Idegességemben elszívtam fél doboz cigarettát, de már akkor éreztem, hogy ennek a történetnek nem lesz jó vége. Neeskensnek végül igaza lett, a vébén addigi hat meccsükből ötöt megnyerő és egyszer döntetlenre végző hollandok a fináléban 2-1-re kikaptak az NSZK legjobbjaitól, Cruyff pedig élete talán leggyengébb játékát nyújtotta a válogatottban. A támadó mindössze annak örülhetett, hogy neje kitartott mellette, és a mai napig együtt élnek, igaz, világbajnoki aranyérem nélkül.
[Hírküldő]
A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét
Az elmúlt három napban a The Sun leleplezte, hogy a Chelsea angol focistája egy volt csapattársa, Wayne Bridge (29) korábbi barátnőjével, Vanessa Perroncellel (28) csalta meg a nejét. A felkúrta zsargon szó annyit tesz, hogy megdugta és teherbe ejtette. Vagyis terhes is lett a francia fehérneműmodellt, akinek 20 ezer fontot (6,2 millió Ft) fizetett, hogy a nő elvetesse magzatát. A rossz nyelvek szerint lehet, hogy a modell csak dugott egyet, és jól átverte a terhességgel, ha már kiderült a légyott, legyen egy kis pénze is az élvezet mellé.
Terry neje összeomlott a történtek után, úgy döntött, elhagyja hűtlen párját. Összepakolta a holmiját, és hároméves ikergyermekeikkel, Georgie Johnnal és Summer Rose-zal elutazott Dubaiba, ahol 2007-ben a nászútjukat töltötték. Azt is közölte, hogy válni akar. Már ügyvédet is fogadott, mert az évi 8 millió fontot (2,5 milliárd Ft) kereső Terry által összegyűjtött családi vagyon felét akarja.
– Amikor Toni örök hűséget fogadott Johnnak, azt valóban komolyan gondolta, így érthető, hogy most összeomlott. Az bántja a legjobban, hogy a férje olyan nővel csalta meg, akit a barátjának tartott – árulta el a család egyik közeli ismerőse. – Képtelen volt itthon maradni, ezért elment Dubaiba, hogy nyugodt körülmények között dönthessen. Időre van szüksége, át kell gondolnia, mihez kezdjen az életével. Válni akar, mert hatalmasat csalódott a férjében, és többé nem tudna megbízni benne.
Miközben a megcsalt feleség a Távol-Keleten próbál vigasztalódni, addig a hűtlen Terry nehéz perceket él át, Angliában mindenki céltáblájává vált. Fabio Capello (63) szövetségi kapitány haragszik rá, és lehet, hogy kiteszi a válogatott keretéből. A felszarvazott egykori barát, Wayne Bridge jelenlegi csapata, a Manchester City pedig szimpátiatüntetést rendezett a pályán. A Portsmouth ellen 2-0-ra megnyert bajnokin több hazai játékos „Team Bridge” – Bridge-csapat – feliratú pólót húzott a meze alá.
– A fiúk nagyon szeretik Wayne Bridge-t, ezért kiállnak mellette a nehéz pillanatokban is. Én is támogattam az ötletüket – jelentette ki Roberto Mancini (45), a Manchester City menedzsere.
John Terryt 2008-ban az év apukájának választották, ám a Chelsea sztárja tavaly januártól csalta a feleségét a csapattársa szerelmével. A fehérneműmodellként ismert Perroncel teherbe esett Terrytől, a focista fizette az abortuszt!
[Bulvár] További focista cikkek és szexbotrányok: Kétszer pinázhatnak a mexikói focisták a vb alatt – Cselédlányt kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t – A foci VB nyitókoncertjén az énekesnő a pináját fogdosta – A brazil focista kecskét dugott először – Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű – A VB-n prosti lesz tízezerszámra
Kétszer pinázhatnak a mexikói focisták a vb alatt
Mindössze kétszer élhetnek szexuális életet a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság ideje alatt Mexikó legjobbjai – számolt be a Reforma című napilap, amely a csapat németországi edzőtáborából tudósított.
A nemzeti válogatott vezetése azzal indokolta a megvonást, hogy a megmérettetés ideje alatt a pályán kívül tanácsos kerülni a fáradságot, az „extrém nyomást”, valamint az adrenalinlöketeket.
Javier Aguirre szövetségi kapitány a hírek szerint beleegyezett abba, hogy a játékosok csak a Dél-Afrika elleni június 11-i nyitómeccs előtt és a nyolcaddöntőt követően találkozzanak párjukkal. Persze a légyottra hamarabb is sor kerülhet, a latin-amerikaiak nem jutnak be a legjobb tizenhatba.
Brazília ellenben másként viszonyul a szex és foci kérdéskörhöz: a selecao játékosai teljes szabadságot kaptak, és maguk dönthetnek arról, hogy remeteként vagy netán mégis egy-egy csinos hölgy oldalán, netán nem is szexszel múlatják az időt. „Nem mindenki van oda a szexért” – idézték a lapok Carlos Dunga szövetségi kapitányt.
Édes az élet az argentin válogatott tagjai számára is, a focistáknak Diego Maradona edző engedélyezte a szexet, de megtiltotta az alkoholt.
[Bulvár]
Platini ribanc feleségét csapattársa dugta
Komoly csapatuk volt a franciáknak az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, mégsem tudták megnyerni a tornát. A sztárokkal teletűzdelt futballválogatott emlékezetes csatában bukott el büntetőkkel az elődöntőben Németország ellen a hosszabbításban már 3-1-re vezettek, ám először a németek kapusa, Harald Schumacher (56) letarolta a pályán Patrick Battistont (53), majd egyenlített a csapata), de bennfentesek szerint Franciaország együttese már korábban megrogyott.
Mégpedig egy házon belüli botrány miatt: a csapatkapitány Michel Platini (54) felesége, Chris közeli kapcsolatba került férje klub- és válogatottbeli társával, Jean-Francois Lariosszal (53). Platini volt az együttes vezére, így aztán számítani lehetett rá, hogy a kényes ügy következményei a legendás 10-es mez viselőjének az akarata szerint alakulnak…
A vétkest így aztán hazaküldték a vébéről, s bár Platini azon a nyáron a Juventushoz igazolt, nem sokkal később a SaintÉtienne is jobbnak látta, ha megválik a csábítótól. A világbajnokság során több vicc témáját adta a szerelmi háromszög, az egyik szerint például sajnálta Platini, hogy hazaküldték Lariost a vébéről, mert addig, amíg együtt voltak a pályán, tudhatta: a csábító csapattárs nincs a feleségével…
Az már sosem derül ki, hogy a házon belüli balhé nélkül megnyerhette volna-e a világbajnokságot Franciaország, mindenesetre két év múlva – igaz, hazai pályán – megszerezte a csapat az Európa-bajnoki címet. A futballsztár és neje kapcsolata átvészelte a válságot. Platini később francia szövetségi kapitány, majd az 1998-as franciaországi világbajnokság szervezőbizottságának vezetője lett. 2007 óta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, és mint évtizedek óta, úgy most is maga mögött tudhatja Christele támogatását.
[Hírküldő]
A 19. labdarúgó vb-n prosti is lesz tízezerszámra
A 19. labdarúgó vb-n várhatóan európai vagy dél-amerikai válogatott szerez aranyérmet. Vajon az eddigi 9-9 végső diadaluk után melyik földrészre kerül a tizedik babér? Egy csúcs már biztos, a Dél-Afrikába érkező 300 ezer külföldi turista férfijait 40 ezer (orosz és nigériai „légióssal” erősített) örömlány várja szolgálataival. Persze minden idők első afrikai tornáján összpontosítsunk inkább a futballra – nyolcvan év érdekességei közül szemezgettünk!
Dagad Capello bukszája: Bárhogy végez Anglia, olasz szövetségi kapitánya nyugodt lehet, ugyanis a 32 szakvezető közül Fabio Capellóé a legmagasabb éves fizetés (8,8 millió euró, vagyis 2,4 milliárd forint). Nagyot szakít az aranymérkőzés győztese, csak a döntős sikerért 30 millió dollár, azaz 6,6 milliárd forint lesz a jutalma. A múltban – egyedüliként! – Brazília valamennyi vb-re kijutott, a rendező válogatottja pedig túlélte a csoportkört. Dél-Afrika lehet az első kivétel…
Unikum az Öreg Farkas: Szobrot az Öreg Farkas becenevű Mario Zagallónak! A 78 éves brazil szakember 1958- ban és 1962-ben játékosként, 1970-ben szövetségi kapitányként szerzett babért, 2002-ben pedig pályaedzőként izzadt az ötödik brazil aranyéremért. Nem szégyenkezhet a német Franz Beckenbauer sem, aki 1966-ban labdarúgóként, majd 1990-ben szakvezetőként jutott csúcsra.
Poll rossz matekos: 1970 óta tartják a rendet kártyákkal a játékvezetők, a 2006-os rendezvény 345 sárga lapjával, 25 kiállításával rekord. Igaz, hadilábon állt a matekkal Graham Poll angol bíró, aki a horvát Stepan Simunicnak három sárgát mutatott fel. Az 1962-es chilei torna igazán véres emlék, az első csoportkör után 50 sérült játékost lajstromoztak, négyen lábtöréssel kerültek kórházba. 1930-ban az Egyesült Államok–Argentína elődöntőben az amerikaiak orvosa dühében a gyepre rohant, közben összetört egy üveg kloroformot, amitől elájult.
Ezt a tornát látni kell: Nem vitás, a foci-világbajnokság népszerűbb a nyári olimpiánál, ezt igazolja a 2006-os olasz–francia finálé 715 millió (!) tévénézője is. Az idei rendezvény 25 meccsét háromdimenziós kamerával rögzítik, s e videók későbbi árusítása szédületes bevétellel kecsegtet a nemzetközi szövetség számára.
Ronaldo a trónon: A gól a játék sava-borsa, ezért emlékeztetünk rá: a három tornán szerzett 15 találatával egyelőre a brazil Ronaldo minden idők örökös gólkirálya. Aranymérkőzésen mesterhármasra csak az angol Geoff Hurst volt képes (1966), a leggyorsabb találat a török Hakan Süküré, aki 2002-ben 11 másodperc elteltével durrantott a dél-koreai kapuba. Kalapot le 1930 uruguayi világbajnoka, Hector Castro előtt, hiszen tizenhárom éves korában egy elektromos fűrész könyök alatt levágta a jobb kezét. Ennek ellenére az argentinok elleni 4-2-es győztes fináléban egyszer betalált. Más kérdés, 55 évesen a túlzott alkoholfogyasztás vitte sírba, s a nőket sem vetette meg.
[Bulvár] Nyílpuskával lelőtte, majd megkínozta a prostit – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – Utvalány csinált belőlem – A prostitúció egy mély gödör – A testéből élt Molnár Anikó videóval – Nemzetközi elfogatóparancs Keleti Györgyi ellen – Ribéry a híres focista 16 éves kurvát dugott – A pasik miért kurváznak
Sebastian Ryall 13 éves csajt dugott meg
A mindössze 19 esztendős védő jelenleg a Sidney FC-ben futballozik, és a szakemberek a jövő ausztrál nemzeti együttesének egyik fontos tagját látják benne.
Könnyen lehet azonban, hogy jó ideig nem játszhat, ugyanis a rács mögé kerülhet: Ryall-t azzal vádolják, hogy 2008 januárjában, 18 évesen szexuális kapcsolatot létesített egy nála 5 évvel fiatalabb, azaz 13 esztendős lánnyal.
A labdarúgó szeptember 3-ig el lett tiltva, és ameddig nem tisztázódik a helyzete, addig a válogatottban sem léphet pályára.









