Orális szex

Bevezetés
Az orális szex, vagyis a nemi szervek szájjal történő izgatása, napjainkban már teljesen természetes szexuális tevékenység. Egyes feltételezések szerint az ember két lábra állása óta ismert, elfogadása azonban csak a tizenkilencedik század végén indult meg és még a mai napig is tart. Sokan még most is úgy gondolják, hogy a szex azon formája, mely nem az utódnemzést szolgálja, bűnös és buja dolog. Ám valószínűleg kevés olyan pár van, aki legalább egyszer ne próbálta volna ki.

Félelmek
A szexológusok több okot is felsorolnak, hogy egyesek miért idegenkednek az orális szextől. Ok lehet például, hogy tartunk attól, partnerünk számára kellemetlen és undorító lehet nemi szervünk íze vagy szaga. Vagy éppen fordítva, vagyis hogy az ő íze vagy szaga hat ránk taszítóan. Ezek a félelmek általában nem megalapozottak, hiszen a mindennapi tisztálkodási szokásokat betartva, a nemi szerveknek egyáltalán nincs rossz szaguk. Sőt a szexuális izgalom során keletkező testnedvek illata gyakran bódító, pszichésen izgató hatású a partnerre, és testünket áthatva megsokszorozzák a gyönyört.

A félelmek másik oka a nevelésből is fakadhat. Gyakran tiltják a gyerekeknek, hogy nemi szervükkel játszanak, mondván hogy az bűnös és tisztátalan dolog. Testük legintimebb részét a nők leginkább akkor szemlélik, amikor valami betegségre utaló jeleket mutat. Nem csoda tehát, hogy zavarban vannak, amikor valaki itt csókolgatja és simogatja őket. Ebben az esetben segíthet, ha a férfi megnyugtatja őket és elmondja mennyire szép és izgató a látvány.

Érdemes még megemlíteni, hogy a nők egy része tart a szájukban bekövetkező magömléstől. Ha partnerünknek ilyen irányú félelmei vannak, semmiképpen se erőltessük a dolgot. Vannak nők, akik az ingerlés e módjának puszta gondolatától is irtóznak. Különben is a nő teljes elfogadását, bizalmát és odaadását már akkor kifejezte, amikor hozzálátott az orális szexhez. Ilyen esetben egyébként több megoldás is létezik. Például a magömlés előtti behatolás a hüvelybe, vagy az összepréselt mellek, illetve a kezek közé fogás. Az utóbbi kettő még segít is megszokni a férfiillatok és nedvek sajátosságait. Sőt köztudottan testünkön elkenve a friss spermát, pompás bőrápoló szerként is használhatjuk, nem is beszélve állítólagos ajzó hatásáról.

Az ondó íze
A sperma fiziológiai folyadék, íze és illata egyénenként változik, de függ az egészségi állapottól, az általános kondíciótól, sőt az elfogyasztott élelemtől is. Vagyis megfelelő diétával befolyásolhatjuk íztulajdonságait. Egyes források szerint, ha azt szeretnénk elérni, hogy édes legyen, néhány napon keresztül igyunk ananászlevet. A kávé és az alkohol kesernyés, míg a túl nagy mennyiségű állati fehérje savanykás ízt és jellemzően dohos szagot ad neki.

Cél
Alapvetően két célt különböztetünk meg. Az első, mikor az orális szex a kellő izgalmi állapot eléréséhez szükséges. Így például nagyszerű kiegészítője lehet az előjátéknak. A nőknél az izgalmi fázis hosszabb ezért, több időre van szükségük az orgazmus eléréséhez. Így az előjáték során alkalmazott orális csiklóingerlés sok nőnél segíthet abban, hogy később a közösülés alatt eljusson az orgazmusig. Sokan a csikló ingerlését a közösülés alatt is igénylik. Ilyenkor célszerű ezt kézzel folytatni. A pénisz szájjal történő ingerlése alkalmas lehet, a férfi merevedésének visszaállításához, fokozásához egy hosszabb szeretkezés során előforduló merevedés vesztésnél.

A második esetben a cél egymás kielégítése. Így nagyszerűen alkalmazható a petting során, hiszen ilyenkor a partnerek a kölcsönös kielégülésre vágynak, a nemi szervek érintkezése nélkül. A különböző merevedési zavarokkal küszködőknél is nagyon hasznos lehet a szex ezen formája, hiszen ők továbbra is, még ha egy kicsit más formában is, de élhetnek szexuális életet. Előfordulhat az is, hogy a partnernő a közösülés során alig, vagy egyáltalán nem képes eljutni az orgazmusig. Ilyenkor segíthet, ha az előjáték alatt a férfi orálisan juttatja el partnerét a csúcsig, és csak ezután történik a behatolás és a férfi orgazmusa.

Védekezés
Kitérnék még a szexuális fertőzés veszélyeire. A köztudatban az orális szex úgy él, mint a közösülés biztonságos alternatívája. A biztonság fogamzásgátlás szempontjából 100%-os. A nemi betegségeket illetően viszont igencsak rémisztő a helyzet. Kevesen tudják ugyanis, hogy attól, hogy az érintkezés csak a szájjal történik, a legtöbb nemi betegség így is átadható. Így például elkapható a clamydia, a szifilisz, a HPV, a hepatitisz B, valamint az AIDS is. A fertőzés veszélye természetesen kisebb orális szexnél, mint a vaginális érintkezésnél, de semmiképpen sem elhanyagolható. Íme néhány körülmény, amikor nagyobb a veszélye annak, hogy megkapjunk valamilyen betegséget:

Fogmosás után, mivel a fogínyvérzés növeli a kockázatot.
Ha valakinek fogínybetegsége van.
A száj nyálkahártyájának apró sérülései esetén.
Ismeretlen partner esetében tehát célszerű gumióvszert használni (a boltokban kaphatók különböző ízű óvszerek).

Felláció
Most nézzük át, hogy mire kell figyelni, és mivel tudják fokozni a hölgyek partnerük izgalmát orális szex közben. Fontos, hogy a nő élvezze azt, amit csinál. Tehát ne szívességet tegyen ezzel kedvesének, mert azt ő megérzi, és ezzel mindent elronthat. Figyeljen a fogaira! A férfi test legérzékenyebb pontját izgatja, és fogaival megsértheti a pénisz felületét, ezért fogait fedje el ajkával. Sose izgassa túl erősen (pl.: mindig tartsa nedvesen), mert ezzel ellenkező hatást válthat ki. Mindig kezdje lassan és gyengéden, majd fokozatosan gyorsítson és növelje a nyomást. A férfiak (ellentétben a nőkkel) általában szeretik, ha partnerük egyből a lényegre tér, de ha fokozni szeretné az izgalmat, akár „előjátékként” gyengéden simogathatja partnere érzékeny pontjait (pl.: nyak, köldök alatti rész, comb belső fele). Majd eljátszadozhat a heregolyókkal és legvégül a hímvesszővel. Köztudottan a férfiak vizuálisan jobban ingerelhetők, mint a nők. Ezért orális szex közben is szeretik nézni partnerüket; ez még jobban felizgatja őket. Ha szeretne kedveskedni partnerének, kapcsoljon be gyenge hangulatvilágítást. És egy tanács férfiaknak. Nagyon sok férfi megpróbálja irányítani partnerét (pl.: kezét a nő fejére teszi). Ezt ne tegye! Engedje el magát és hagyja, hogy kedvese döntse el, miként kíván örömet szerezni önnek.

Most felsorolnám azokat a pontokat, amelyek különösen érzékenyek a péniszen és környékén:

heregolyók (fontos, hogy nagyon óvatos legyen)
gáttájék (a heregolyók és a fenéknyílás közti szőrtelen rész)
fenék (végbélnyílás)
a pénisz peremrésze (a pénisz feje és törzse közti rész)
a pénisz szalagocskája (a „v” alakú metszésnél található, amely a peremet kettéosztja)

Orális technikák nőknek:
Egyszerű közösülés
Vegye szájába partnere péniszét és mozgassa fejét fel és le, „mintha közösülnének”.

Gáttájék
Vegye szájába vagy nyalogassa partnere heregolyóját, fél kézzel markolja meg a péniszét, majd szabad kezének hüvelyk vagy mutatóujjával nyomja a gáttájékot.

Dugó
A szájával lassan felfelé haladva partnere péniszén, kissé fordítsa el a fejét jobbra, majd balra, nyelvével a dugóhúzó mozgását utánozza. Amikor eléri a peremet, azt is nyalogassa körbe alaposan, mielőtt egészen a tetejére érne. Majd ismételje ugyanezeket a mozdulatokat, ezúttal a péniszen lefelé haladva.

Fagyi
Fogja meg a pénisz alját, majd nyalogassa, mint a fagylaltot. Hol egyik, hol másik oldalról simítsa végig a nyelvével. Vagy vegye a makkot határozottan az ajkai közé és így nyalogassa.

Pillangó
Kinyújtott és merev nyelvével először a makkot érintse meg itt ott, majd rebbenő mozdulatokkal haladjon végig a pénisz szárán, mint a pillangó.

Oldalharapás
Ujjaival fogja meg a pénisz fejét, és csókolgassa, finoman harapdálja az oldalát.

Belső szorítás
Húzza hátra a fitymát, vegye szájába a péniszt, majd ajkaival szorítsa meg.

Külső szorítás
Húzza előre a fitymát, nyomja ajkát a pénisz végéhez, és úgy csókolja, mintha húzni akarná.

Mangószívás
A péniszt félig vegye a szájába, és erősen szívja.

Mély torok
Vegye egészen tövig a szájába, mintha el akarná nyelni. Ezt a technikát egy 1972-ben készült pornófilm a Deep Throat (Mély torok) tette széles körben ismerté.

Fuvolázás
A heregolyók csókolgatása és a péniszlap egyidejű billentyűzését jelenti.

Cunnilingus
Azok a nők, akik nem idegenkednek az orális szextől, és partnerük is rendelkezik némi technikai ismerettel ezen a téren, általában nagyon kedvelik cunnilingvációt. Az így átélt orgazmus általában sokkal intenzívebb. Nyelvünk nedvessége és puhasága miatt sokkal érzékibb öröm nyújtására alkalmas, mint ujjaink.

Lássuk, mire kell figyelnünk, ha partnerünknek a legnagyobb örömet szeretnénk szerezni orális szex közben. A nők orális izgatásánál nagyon fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy maximálisan megbízzanak partnerükben. Csak így tudnak feloldódni, és teljesen átadni magukat az élvezetnek. Az állandó kommunikáció is fontos. A hölgyeknek jelezniük kell a partner felé, hogy hol jó nekik. Ezt akár szóban vagy apró nyögésekkel is megtehetik. A férfiak pedig érzéseiknek adhatnak hangot, ettől a nők könnyebben ellazulnak. Érdemes megemlíteni a lábak helyzetét, mivel sok nő csak nyújtott lábbal képes elélvezni. Ezért a testhelyzetre mindenképpen figyelmet kell fordítani. Lényeges az is, hogy orális szex közben nem szabad kapkodni. Lassan és gyengéden kell csinálni. A nők szeretik, ha az izgatás folyamatos, és egyenletes. Az izgatást sosem a csiklón kezdjük, mivel az ilyenkor még nagyon érzékeny. A nemi szerv közvetlen izgatását egyfajta „előjáték” előzze meg. Kezével először lágyan simogassa a nő erogén zónáit (pl.: hát, nyak, mell, comb belső fele). Ha már eléggé ellazult partnere, ereszkedjen le a nemi szervéhez. Gyönyörködjön benne. A férfiakat a látvány is lázba hozza, így még nagyobb odaadással tudja partnerét izgatni.

Itt szólnék a különböző szeméremszőrzetekről. Vannak, akik szeretik a dús fanszőrzetet és vannak, akik egyáltalán nem kedvelik azt. Tény, hogy manapság a divat egyre inkább a csupasz szeméremszőrzetet követeli meg a hölgyektől. Ha partnerünk mégis meghagyja szőrzetét és félünk a szánkba kerülő kóbor szőrszálaktól, akkor az „előjáték” során ujjainkkal fésüljük végig partnerünk szőrzetét, így őt ezzel izgalomba hozzuk és a szőrszálakat is eltávolítjuk.

Tehát miután partnere ellazult, kezével kezdje el simogatni a szeméremrés környékét, először körkörös, majd hosszanti irányban. Miután beindult a nedvesedés, elkezdhetjük használni ajkunkat és nyelvünket. A nemi szerv környékén is célszerű a fokozatosság elvét követni és a csiklót a legvégére hagyni. Sok nő szereti, ha végbélnyílását nyalogatják. Akár innen is el lehet indulni, aztán fokozatosan az ajkakon keresztül a csiklóig. A szeméremajkak izgatásánál ügyeljen arra, hogy ne húzza szét őket túl erősen, mert ezzel fájdalmat okozhat. Inkább nyelvével izgassa, és idővel magától szétnyílik. Sok nőt nagy izgalomba hoz, mikor a férfi nyelvével behatol a hüvelybe, és ott a pénisz mozgásához hasonló mozdulatokat végez. Izgatásnál nyelve mellett használja a kezét is. Simogassa partnere erogén zónáit. Ujját használhatja pénisze helyettesítésére, és óvatosan csúsztassa be a hüvelybe (mindenképpen legyen nedves az ujja). Ujjait a nyelvével együtt használva sokkal összetettebb élvezetet nyújthat partnerének. Ha partnere már kellően felizgult, elkezdheti a csikló izgatását. A csiklónak nincsenek saját nedvei ezért fontos, hogy mindig nedves legyen. Az orgazmus alatt se hagyja magára a csiklót, viszont legyen még finomabb, hiszen ilyenkor minden fokozottan érzékeny. Az izgatást gyengéden folytatva újabb orgazmust érhet el. Szeretkezés után hagyjon egy kis időt partnerének, mivel a nők orgazmus után még egy ideig izgalomban vannak. Ilyenkor megölelheti, simogathatja.

Orális technikák férfiaknak:
Csikló izgatása
A csiklót mindig tartsa nedvesen. Nyelvét fel-le, jobbra-balra, illetve körkörös irányban mozgassa. Nyelvének alsó, puhább felével még gyengédebben izgathatja partnere csiklóját.

Perineum izgatása
A perineum vagy gát a hüvely és a végbélnyílás közötti terület. Idegvégződésekben igen gazdag, ezért különösen alkalmas az izgalom fokozására. Simogassa ezt a területet nyelvével vagy kezével.

Behatolás a hüvelybe
Sok nő különösen izgatónak tartja, ha nyelvével be-behatol a hüvelybe. Ha nyelvével a csiklót izgatja, benedvesített úját is bedughatja a hüvelybe.

A csikló szopogatása
Vegye ajkai közé partnere csiklóját és az azt fedő bőrredőket, és óvatos szopogassa, szívja azokat. Ezzel eléri, hogy a csikló a saját „fitymájában” mozog. Ajkaival húzó mozdulatokat, csak az izgalom legfelső szakaszában végezzen. Miután partnernője jelzett, hogy már közeledik az orgazmushoz, már ne „kalandozzon” el nyelvével, csak az adott területre koncentráljon, a csikló ingerlése pedig legyen monotonabb és határozottabb.

Szalagocska izgatása
A szalagocska egy a csikló felett található bőrkapcsolódási pont. Hajlítsa fel nyelvét felső ajkához és végezzen jobbra-balra mozgásokat az alsó, puhább részével.

Rezegtetés
Társánál nagy izgalmat válthat ki, ha a csiklóra teszi nyelvét és óvatosan elkezdi rezegtetni.

69
A Káma Szútra „hollóegyesülés”-nek nevezi, amit legtöbben „hatvankilenc”-nek vagy „franciázás”-nak hívunk. Vagyis amikor a partnerek fordítva fej-láb irányba helyezkednek el. Ez a póz lehetőséget ad arra, hogy egyszerre adják és kapják az ingereket. Van, aki szerint ez nagyon izgató, mások inkább szeretnek egyszerre csak egy dologra koncentrálni (adni vagy kapni).

Tipp: fokozhatja az izgalmakat, ha mindketten egy jégkockát vesznek a szájukba és lehűlt ajkaikkal és nyelvükkel izgatják egymást.

Mélytorok szopás technikai tanácsok

melytorok-szopasA következőkben világos, egyszerű instrukciókat szeretnék közölni arról, hogy miképp tudod a párod péniszét teljes hosszában a szádba, torkodba venni. Ezt a technikát angol nyelvterületen a „deepthroat” (mély torok) névvel illetik, és az egyszerűség kedvéért én is így fogok rá hivatkozni. A pozíció fontos szerepet játszik. Úgy tanácsos elhelyezkedned, hogy a nyakadat kinyújthasd, fejedet kissé hátrabillentve. Ilymódon a szád egyvonalba kerül a torkoddal, lehetővé téve a hímtag becsúszását. Kezdők számára a legjobb pozíció a következő: feküdj a hátadra, partnered pedig feküdjön melléd, hason. Támaszkodj a könyöködre. A pénisz legyen alaposan nedvesített! Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni! A merev szerszám sokkal könnyebben csúszik a torkodba a nyelved mentén, ha nedves. Amikor elhelyezkedtél, billentsd hátra a fejedet és nyelved hegyét nyújtsd ki annyira, hogy az alsó ajkadon épphogy egy kicsit túlérjen. Lapítsd le a nyelved hátsó részét, mint amikor az orvos kanállal nyomja le a nyelvedet, hogy a torkodat megvizsgálhassa. A nyelv kinyújtása elősegíti a nyelv hátsó részének a lelapítását. Nyissad tágra a torkodat, mintha ásítanál. Ez némi erőltetést igényel, és cáfolja azt a hiedelmet, miszerint a deepthroat elvégzéséhez el kell lazítani a torokizmokat. A nyelv hátsó részének a leszorítása és a torok kinyitása elnyomja az öklendezési ingert és nagyobb nyílást teremt a behatolás számára. Végy egy mély lélegzetet és lassan csúsztasd be a hímvesszőt a szádba és tovább a nyelved mentén. Amikor úgy érzed, öklendezni fogsz, állj meg és tartsd ott, amíg csak tudod, és csak utána húzd vissza. Ismételd meg ezt a műveletet annyiszor, ahányszor bírod. Így egyre mélyebbre tudod majd bevenni, és a végén már teljes hosszában be fogod tudni csúsztatni a szádba és a nyelved mentén a torkodba. Egy fontos mozzanat, amire oda kell figyelni, hogy amikor a makk ténylegesen a torkodba ér, esetleg enyhe ellenállást érezhetsz, és ilyenkor egy kicsit erősebb nyomásra van szükség a teljes behatoláshoz. A nyelveddel is segíthetsz a hímvesszőt mélyebbre behúzni: amikor eléred azt a pontot, ahol öklendezni kezdenél, tarts egy pillanatnyi szünetet, majd a hímvessző kivétele nélkül nyújtsd ki még jobban a nyelvedet és utána húzd vissza a szádba a hímvesszővel együtt. A kontaktlencse viselői minden bizonnyal emlékeznek az ösztönös pislogási kényszerre, amit az első néhány alkalommal éreztek a lencse feltevésekor, de a türelmes gyakorlás során a művelet roppant egyszerűvé vált. Ugyanez érvényes a deepthroat-ra is! Légy türelmes és gyakorold a technikáját minél gyakrabban! Miután megtanultad a pénisz teljes hosszát bevenni, elkezdhetsz a haladó technikákkal foglalkozni, amik még több gyönyört fognak okozni. Ezek közül néhány azt fogja lehetővé tenni, hogy a partnered úgy élvezzen el, hogy közben a szerszáma teljes egészében a szádban, a torkodban van. Ha nem szereted a sperma ízét, akkor ez nagyszerű technika a számodra, hiszen a kilövelléskor a makk már bőven túljutott a nyelved hátsó részén levő ízlelőbimbókon. A torokmasszázzsal való ingerlés is lehetséges, ha a pénisz a torkodban van. Ez a technika partnered vad szenvedélyeit korbácsolja fel, amint a torokizmaid a hímvesszőt masszírozzák. Ezt egyszerűen úgy teheted meg, hogy nyelő mozdulatot végzel, miközben a hímvessző teljes egészében a torkodban van. Arra is képes leszel majd, hogy a herezacskóját megnyald ebben a pozícióban. Összefoglalva: nedvesítés, kinyújtott nyelv, a nyelv hátsó részének
lelapítása, torokizmok megfeszítése a torok nyitásához, lassú mozgás és sok türelem. Előnyös, ha a deepthroat tanulása közben a hímvesszőt befogadó személynél van az irányítás, tehát ö határozza meg a behatolás mértékét és ütemét. Miután már nem jelent gondot számodra a szerszám mély bevétele a torokba, passzívabb szerepet is elfogadhatsz, amikor már a partnered határozza meg a mélységet. Erre egy kiváló pozíció az, ha a hátadra fekszel, fejed az ágy szélén kicsit lelóg. A partnered ekkor tetszése szerinti mértékben tud a torkodba hatolni. Ez a pozíció a nyak és a torok remek látványát is lehetővé teszi partnered számára. A deepthroat egyik legizgalmasabb vizuális aspektusa, hogy partnered figyelheti táguló, kidudorodó nyakadat, torkodat, amint merev szerszámát mélyen becsúsztatja. Amíg tanulod a deepthroat technikáját, az a legjobb, ha teljesen ellazulsz előtte. Végy egy hosszú, forró fürdőt! Hallgass lágy zenét! Igyál egy pohár bort! Partnered hosszan, érzékien masszírozza végig egész testedet! A lényeg, hogy tedd azt, ami a legjobban ellazít. Minél relaxáltabb vagy a kezdésnél, annál könnyebb lesz megtanulni a deepthroat technikáját. Bizonyára sokakat érdekelne, hogy milyen érzés a deepthroat a férfi számára. A legtöbb férfi egy kellemesen szoros gyűrűről számol be, a makk alatti rész kerülete mentén, és a legtöbb gyönyör a hímvessző alsó részén koncentrálódik, a makk és a rúd találkozásánál. Mint korábban is említettem, a nedvesítés roppant fontos. A nyál is megteszi, de vannak olyan síkosítószerek, amik simábbak, egyenletesebbek és tovább tartanak. A legjobb, amit találtam, az Albolene, ami egy make-up leszedő! Teljesen szagtalan és íztelen, és természetesen nem mérgező. A pornófilm-iparban ezt már évek óta használják nedvesítésre. Egy másik trükk, amit a deepthroat-ot művelő sztárok használnak, az, hogy helyi érzéstelenítőt spréznek a nyelvük hátsó részére és a torkukba. A Lidocaine spray a legelterjedtebb, de ezt csak receptre lehet kapni. Lidocaine-t használnak az orvosok is, ha a nyelvet és a torkot el akarják tompítani a gyomor endoszkópos vizsgálatánál. Madonna mélytorok technikája itt

Két csajjal a szex de kurva jó

Két lány, Fanni és Viki az, akik gyakran együtt jönnek fel hozzám, és ilyenkor hármasban nyomjuk, imádok velük kefélni, mert ők teljes egészében kielégítik a vágyaimat. Az első ilyen közös randink is szuper volt, a lányok egyáltalán nem voltak szégyenlősek, úgy estek nekem, mint az éhes kiscicák. Miután ittunk pár pohárka bort, a lányok mellém telepedtek a kanapéra, és csókolgatni kezdtek. Miközben vetkőztek, engem is megfosztottak a ruháimtól, én pedig azt sem tudtam hírtelen, hogy melyikhez nyúljak, melyiket kényeztessem. Végül ők vették át az irányítást, és én hagytam magam kényeztetni. Fanni a lábaim elé térdelt, és rögtön kezébe vette a már duzzadó farkamat. Finom hideg keze átfogta dárdámat, és elkezdte le-fel húzogatni rajta a bőrt, miközben nyelvével a makkomat nyalogatta körbe-körbe. Pillanatok alatt vörösen duzzadt a kezei között a répám, és ekkor már teljesen a szájába engedte a farkamat.
Viki időközben feltérdelt a fejemhez, és arcom elé guggolva felkínálta a már nedvesedő punciját. Nyelvem abban a pillanatban rátapadt csiklójára, és körkörösen ingereltem édes kelyhét, néha pedig erős szívásokkal tüzeltem még jobban az édes kis lányt. Ujjaimat puncijába mélyesztettem, és szinte egy ritmusba jártattam benne, épp úgy, mint a farkamat nyalogató Fanni. Kis idő múlva a lányok gyorsan helyet cseréltek, de míg Fanni ráguggolt az arcomra, addig Viki már belevezette farkamat a puncijába, és lassan lovagolni kezdett rajtam. Imádtam, amit velem tettek, alig tudtam betelni velük. Nyaltam és szívtam Fanni csiklóját, ujjaim tövig eltűntek puncijába. Pár pillanat múlva elélvezett rajtam, egyenesen rá a nyelvemre és az ujjaimra. Halk sikítása engem is majdnem a csúcsra juttattak, de még tartottam magam, tovább akartam élvezni a két lány kényeztetését. Fanni miután leszállt rólam, odament a még mindig rajtam lovagló Vikihez, és csókolta. Csókolta száját, csókolta a melleit, a látványtól alig bírtam magammal.
Majd helyet cseréltek ismét, és most Fanni ült bele az égnek meredező farkamba, és Viki volt az, aki Fannit csókolta, ahol csak érte. A két lány jól elvolt egymással, miközben engem is kényeztettek. Viki kihúzta farkamat Ági puncijából, és óvatosan a barátnője fenekébe vezette dárdámat. Fanni lassan ült bele a répámba, de Viki szorosan tartott, és irányította őt egyre beljebb. Majd Fanni elé lépett, és hol a Fanni csiklóját nyalogatta a nyelvével, hol az én golyóimat szívogatta és masszírozta a kezeivel. Éreztem, hogy egyre közelebb érek a csúcshoz, most már nem volt megállás. Most már átvettem az irányítás, és őrült tempóban csapódtam bele Fanni fenekébe. Abban a pillanatban, mikor elélveztem, Viki kikapta farkamat Fanniból, és a két lány elém térdelve melleikre spriccelte az egész nedűmet. A következő pillanatban mosolyogva nyalogatták le egymásról az egészet, miközben egy percig sem hagyták pihenni farkamat, ami pár perc alatt újra készen állt a két punci heves vágyainak.

Mely plázacica amatőr pornós, Szexpláza

Horn Melinda, Mely plázacica amatőr pornós, Szexpláza BemutatóFórum Videó

   Kép Kép Kép Kép

Horn Melinda orálszex videóbemutató:

Horn Mely plázacica amatőr pornós, Szexpláza. Horn Melinda amatőr szex titkárnős szexben. Horn Melinda szex amatőr tinilányként pornó castingon, análszex munkában is bizonyított. A vagináját, száját és végbélnyílását szexmunkára fogta, nagy dildót dugott a hüvelyébe, és nyelte a spermát. Horn Meli így néz ki ondós mellekkel, és nagy műpénisszel casting szexmunka közben. Ilyen munka után sex plázacica lett, tinis vadító nézéssel. Bemutató Horn Melinda szexképek és pornó videó itt látható. A teljes pornós anyagot, képeket és videót, SMS-ben fizethető díj ellenében tagok nézhetik meg itt.

Voksán Virág házi szexvideója

Voksán Virág házi szexvideója elkelt. Néhány napja kering a médiában egy hír, miszerint illetéktelen kezekbe került Voksán Virág házi szexvideója. A zsaroló egymillió forintot kér a kompromittáló felvételért. Amennyiben ezt az összeget nem kapja meg, nyilvánosságra hozza Virág intim jeleneteit. Virág úgy döntött nem fizet. Viszont helyette fizet más: az Erotika Parádé szervezője, a Tom Média örömmel kifizeti a kért egymilliót és bemutatja a filmet az Erotika Parádé nyitó napján. A videót törölték sajnos. Helyette:

25 DVD – 100 jelenet magyar szereplőkkel – letölthető nézhető

Szexpláza pornófilm forgatás 25 DVD letölthető jelenetenként, vagy megnézhető a videómegosztóban itt. Ha a videófotóra vagy ide kattintva tetszenek a Szexpláza pornófilm forgatásain készült videóképek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét. Forgatási képsorozatok: 01 02 03 04 05 06 07 08. További bemutatóJelszó kéréseBelépés tagoknak

Szexpláza pornóforgatási cikkek, képek, videók: Pornófilm forgatás rendezői képek – Pohárból isszák az ejakulátumot a Szexpláza forgatáson a csajok – Plázacicák nyelik a gecit cumshot videó mix 01 02 – Casting amatőr és profi csajokkal pornófilm válogatáson 01 02 – Plázacica dugás szopatás pornózáson, backstage képek – Paris Hill backstage képek pornózpornózáson – Mya Diamond spermát eszik a pornózáson – Nyelni kell a gecit a Szexpláza pornófilm forgatásán – Csajok arcon és szájba gecizve a Szexpláza filmezésen – Plázacicák megszopatva pornófilm forgatáson Szexpláza backstage – Plázacica megbaszva pornófilm forgatáson – Pornóforgatáson készült rendezői képek Szexpláza – Szexpláza pornófilm forgatáson folyik az ondó a plázacica szájába – Estella plázacica seggbebaszás után pisál egyet – Plázacica faszban lovagol – Baszás plázacicával – Plázacica amatőr szopatása a háztetőn – Bögyös plázacica backstage képek pornófilmezésen – Pornóképek filmforgatáson gecizős képsor – Leszbiző plázacicák pornófilm forgatáson – Öreg picsa baszás után pofán gecizve – Milf plázamama megkapja a spermát – Hugyozik egyet a Szexpláza pornós picsája – Pornófilm forgatáson készült gruppenszex képek – Folyik a geci és tejszín a plázacicák fejére és szájába – Szexpláza pornózáson backstage képek – Szexpláza backstage szexképek, Paris Hill plázacica – Arcára kapja az ondót, a Szexpláza pornófilm forgatáson – Arcra élvezés a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica seggbe és pinán baszva, szopatva ahogy kell – Victoria Swinger a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica gruppenszex Pornófilm forgatáson – Niki Miller megbaszva a Szexpláza pornófilmezésen – Szexpláza pornófilmben Niki Miller – Érett asszony szájba spermázva filmforgatáson – Folyik a spermium a Szexpláza pornófilm rendezői felvételein – Öregasszony is szereti a faszt, Szexpláza backstage képek – Szexpláza backstage képek pornófilm forgatásról – MILF picsa gecizve a Szepláza pornófilm forgatásán – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – MILF plázamamák pornófilm forgatáson Szexpláza – Nyelni kell a gecit kislány mese nincs – MILF picsa, érett asszony imádata, forgatási képek – Análszex képek pornófilm forgatásról – Pornófilm forgatáson folyik az ondó, rendezői képek – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson Szexpláza – Pornóforgatáson plázacica pinán és szájba baszva – Vivien plázacica szereti a répát – Heni plázacica bemutatkozó fotók – Plázacicák 2012 Szexpláza.hu pornó forgatási képek és videók – További forgatási állatságok itt – Plázacicák 2012 Melinda, Veronika, Edit, Viktória, Gerorgina, Bernadett, Mónika, Szandra, Petra, és Petra is pornóztak:

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Mazurek Melinda, Alács Veronika, Balla Edit, De Viktória, Feka Georgina, Hankó Bernadett, Kozma Mónika, Stefánka Szandra, Márkus Petra, Nagy Petra, Veress Szilvia, Velits Eszter fotóiról nagy képek itt.

2011Szexplaza.hu ajánló: 25 DVD film új plázacicákkal és magyar szereplőkkel letölthető! 100 db 20 perces jelenetben hardcore jelenetek bemutató vetítés – Legyél Tag és töltsd le eredeti vágatlan filmeket kiváló minőségben!  – Szexpláza plázacicák szóló maszturbálós videóbemutató itt – Benéztél már a Szexpláza mozijába? Forgatási képsorozatok: 0102030405 06 07 08 – További sorozatok:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

A teljes tagi tartalom mellett, a Szexpláza pornófilmjeit magyar lányokkal töltsd le itt jelenetenként, vagy néz meg a pornográfia minden műfaját bemutató videómegosztóba feltöltött vágatlan pornót itt. Videóképek itt. A profi és amatőr pornós csajokkal – a Szexplázában plázacicákkal – fotózott és filmezett jeleneteket úgy is nézheted, hogy nem töltöd le a gépedre, bemutató videók:

Ha tetszik vagy vonzóak a szereplő plázacicák, vagy amiket a szexben csinálnak, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés itt.
[Szexpláza.hu]

Magyar lányok pornóznak – a Szexplázában plázacicák

A Szexpláza erotika és pornóoldal plázacicái privát baszáson: Nagy BrigittaKolcsár TündeBaranya BeatrixNagy FatimeMagosi AndreaBarna DorottyaMedgyesi BernadettNagy BrigittaMiszlai BarbaraHorváth NikiSolymosi EditHornyák ViktóriaPuskás EszterBíró Katalin Kindlinger JúliaSándor TitanillaFekete LillaMiszlai BarbaraHorn MelindaMálnási RékaBadics AdriennFarsang KingaGémesi MónikaDanka AgelikaCsóka EvilaOrsulitcz RitaVeress MariannBadics AdriennTóth KrisztinaDanka AngiNémeth ZsuzsannaFarsang KingaSimay AnnamáriaKenesei RitaSimon ÁgnesPálinkás AnettPikert IvettBaumgartner ÁnesSzabó IldikóSolymosi EditCseke OrsolyaNémeth KatalinMüller MónikaKálfári KarinaKozma NikolettUlakics KrisztinaHruby Edina.

Kép Kép Kép Kép

Szexpláza backstage pornóképek: Ha tetszenek plázacicák privát castingján készült bemutató képek, akkor ha tagságot váltasz a teljes tagi tartalom mellett láthatod a lányokról készült több ezer fotót, seggbedugást és mélytorkos szopást, szájbaélvezős videóval. A videókból bemutató itt. Töltsd le a plázacicákkal készült a 25 DVD film összes jelenetét, ahol szerepelnek mindenféle pornó jelenetben!

Jelszó kérése és Belépés

Pornófilm forgatási képek baszás, szopás, gecinyalás, gecinyelés, orális és anális szex az alap: Plázacicák nyelik a gecit cumshot videó mix 01 02 – Casting amatőr és profi csajokkal pornófilm válogatáson 01 02 – Plázacica dugás szopatás pornózáson, backstage képek – Paris Hill backstage képek pornózpornózáson – Mya Diamond spermát eszik a pornózáson – Nyelni kell a gecit a Szexpláza pornófilm forgatásán – Csajok arcon és szájba gecizve a Szexpláza filmezésen – Plázacicák megszopatva pornófilm forgatáson Szexpláza backstage – Plázacica megbaszva pornófilm forgatáson – Pornóforgatáson készült rendezői képek Szexpláza – Szexpláza pornófilm forgatáson folyik az ondó a plázacica szájába – Estella plázacica seggbebaszás után pisál egyet – Plázacica faszban lovagol – Baszás plázacicával – Plázacica amatőr szopatása a háztetőn – Bögyös plázacica backstage képek pornófilmezésen – Pornóképek filmforgatáson gecizős képsor – Leszbiző plázacicák pornófilm forgatáson – Öreg picsa baszás után pofán gecizve – Milf plázamama megkapja a spermát – Hugyozik egyet a Szexpláza pornós picsája – Pornófilm forgatáson készült gruppenszex képek – Folyik a geci és tejszín a plázacicák fejére és szájába – Szexpláza pornózáson backstage képek – Szexpláza backstage szexképek, Paris Hill plázacica – Arcára kapja az ondót, a Szexpláza pornófilm forgatáson – Arcra élvezés a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica seggbe és pinán baszva, szopatva ahogy kell – Victoria Swinger a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica gruppenszex Pornófilm forgatáson – Niki Miller megbaszva a Szexpláza pornófilmezésen – Szexpláza pornófilmben Niki Miller – Érett asszony szájba spermázva filmforgatáson – Folyik a spermium a Szexpláza pornófilm rendezői felvételein – Öregasszony is szereti a faszt, Szexpláza backstage képek – Szexpláza backstage képek pornófilm forgatásról – MILF picsa gecizve a Szepláza pornófilm forgatásán – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – MILF plázamamák pornófilm forgatáson Szexpláza – Nyelni kell a gecit kislány mese nincs – MILF picsa, érett asszony imádata, forgatási képek – Análszex képek pornófilm forgatásról – Pornófilm forgatáson folyik az ondó, rendezői képek – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson Szexpláza – Pornóforgatáson plázacica pinán és szájba baszva – Vivien plázacica szereti a répát – Heni plázacica bemutatkozó fotók – Niki Miller plázacica pornóforgatás előtt fotózva – Baszás rendezői képek a pornófilm forgatáson – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson – Plázacica pinán és szájba baszva – Vivien szereti a répát – Paris Hilton pornó casting képek – Szexpláza pornófilm forgatáson készült rendezői képek – Pornófilm forgatáson perverz plázapicsák disznólkodnak – Hanna plázacica amatőr baszás, szopatás képek és videó – Folyik a sperma a plázacicák arcára szájába, pornó forgatáson – Folyik az ondó a plázacicák arcára szájába, pornófilm forgatáson – Plázacicák nyelik a gecit – Csoportszex pornófilm jelenet, rendezői képek – Rendezői képek a Szexpláza pornó forgatásáról – Plázacicák filmezésen, arcon és szájba ondózva – Stella plázacica megdugva szopatva – Ondó perverzkedések plázacicákkal filmforgatáson – Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás – Sperma és bor a Szexpláza plázacicák arcába szájába – Szexpláza pornó forgatás közben készült képek – Pornófilm forgatáson hardcore fotósorozat – Plázacica arcába kapja az ondót pornófilm forgatáson – Arcra, szájba spermázás pornófilm forgatáson – Pornófilm forgatáson készült rendezői képek – Szexpláza pornófilm forgatás közben készült képekMüller Niki, Niki Miller ex grádistalány szájába kivernéd a faszod? Főleg ha így imádja az ondót, na… – Zuzi nem csak gecit kért a szájába, hanem pisit is, szájba lett hugyozva! – Tinka tinicica szereti a spermát – Estella plázacica pinája megbaszva, aztán a szájában habzik az ondó – Leszopja a faszt a Plázacica, aztán játszik a gecivel és a vibrátorral. A gecit nyelni kell, mese nincs! – Mya Diamond egzotikus pornós is imádja a spermát az igazi és műfaszt is. – Szexpláza pornófilm forgatás rendezői képek, a lányok szájból szájba engedik az ejakulátumot, mielőtt lenyelik. Ez a cum swapping, ez a film címe is. – Engedd a spermádat a lány bugyijára és szájába, nyalja és nyelje a ribanc. – Spermás perverziók a Panties filmforgatáson. – Amatőr csaj megkapja az arcába a spermát. Lenyalni kötelező! – Plázacicák nyelik az ondót, van aki kanálból szereti, van aki előtte nagy műfaszt akar a seggébe! – Az öreg MILF picsák se maradhatnak ki az arcra, szájba spermázásból. Imádják a gecit, na! – Geciz, perverzkedj, kell nekik a fehérje! – Nilla plázacica épp hogy 18 múlt, de már tövig nyelte a faszt a castingon, és úgy nyeli az ondót, mintha az élete múlna rajta. – A sporthoz kell az energia, főleg ha faszból kell kiszopni! – Pisiszex előtt is jól jön az ondófolyadék amit arcról szájba kell fogyasztani! – Vivyen szájából folynak a hímivarsejtek! – Perverz picsa belecsorgatja a szájából a leszbi kurva szájába a spermiumot – Müller Niki megbaszva és szájon gecizve – Tini plázacicákról spermázós képek válogatás – A csaj arcán jól mutat a ondó – Bor és ondó a pornóforgatáson – Sperma és tejszínhab: így milyen íze lehet a gecinek? – Kend az arcodra és nyeld le! – Szép lány csúnya állagú ondóval az arcán – Tejszínhabos ejakulátum, nyald és nyeld! – Fiatal Niki plázacica torkára spriccelve kiderül, hogy utálja ezt! – Dugás, szopatás élvezés ki hova szereti, főleg arcba vagy szájba vagy üveglapra hogy nyalogathassa a tinipina – Ne köpd ki baszdmeg! – De állat gecis fejjel a pina! – Szeretni, vagy nem szereti, mindegy. Pénzért szopni, nyelni kell, és úgy kell csináni mintha nagyon finom lenne! – Paris Hill plázacica is fejbe lett lőveAnnamari először maszkban űzi a pénzes baszást, hátha nem ismerik fel, de felismerték aztán nem számított, egy kis privát is belefért. – Erika orrba, szájba, seggbe hagy szóljon a pornó – A szőke Niki fehér gecivel , és Hanna lenyelés előtti állapota jól mutat, feláll rá a farkad? – Caludia kiveri a szájába a faszt – Emma plázamama doktornő, MILF picsa gecivel és fasszal – Titanilla ért a fasz masszírozáshoz, és tolja a deeptrpoatot! – Ery cica segglyukán keresztül izgatható a fasz! Kesztyű kell, nehogy szar menjen a körmöd alá! – Juliet tapasztalatlan 18 éves, de nyeli a gecit mint kacsa a nokedlit. – Stella plázacica divatmodell akart lenni, de a fasz mellett kötött ki. – Geci, geci, geci de a lányok győzik – Gyerünk tovább geci, gecizés, ondó, spermium, ejakulátum, hím ivarsejtek, gecizés, szopatás, faszverés, facial, orálszex, backstage, nyeletés, faszmester, faszszopó, gecinyelő faszszopó perverz picsák.