Mazochista csaj szadista férfival találkozik… A rendező: Az amerikai függetlenfilmes rendező, forgatókönyvíró és producer, Steven Shainberg, akiről – őszintén megvallom – soha a büdös életben nem hallottam még korábban. Szereplők: Maggie Gyllenhaal, akit idáig főleg Jake Gyllenhaal tetvéreként pozicionáltam, pedig láthattuk őt a SherryBaby, a World Trade Center, a Paris je t’aime illetve a Felforgatókönyv című filmekben is. Ja és nem mellesleg Bruce Wayne csaját alakítja majd a nyár közepén érkező legújabb Batman moziban. A másik főszereplő James Spader. Őrá főleg a Szex, hazugság, video féle Soderbergh dolgozatból emlékezhetünk, de játszott a Csillagkapuban illetve Cronenberg Karamboljában is. Néhány éve azonban átlovagolt a sorozatok világába, és azóta Kirk kapitánnyal parádézik a Boston Legal-ban.
A sztori: Lee Holloway, a húszas éveiben járó lány hazatér szülővárosába, Floridába, miután eltöltött pár kellemes hónapot a helyi elmegyógyintézetben önkínzásra való beteges hajlama miatt. Visszatérte után hamarosan megtanul gépelni, majd munkába áll egy jólmenő ügyvédi irodában, ahol bizarr kapcsolatba kezd nála idősebb főnökével. A nem éppen hétköznapi módon induló szado-mazo románc szerelembe fordul át, és Lee végül úgy érzi, megtalálta önmagát…
Értékelés: Nos, többször is említettem már a Filmhíreken, hogy imádom a fajsúlyos, sötét drámát mint műfajt, de nem vetem meg az éjfekete komédiákat sem (Halálos temetés, anyone?). Nos, a Secretary pontosan ennek a kettőnek az egyáltalán nem hétköznapi elegyét nyújtja. A hollywoodi mainstreamtől eltérően ugyanis nyíltan foglalkozik olyan témákkal mint szadizmus, önkínzás és különféle változatos szexuális perverziók. Ha jól emlékszem, utoljára talán a Todd Solondz féle Happiness-ben vagy Haneke Zongoratanárnőjében láttam efféle abszurd és bizarr történetet. A főszereplő Lee-t alakító Maggie Gyllenhaal meglepően jól hozza az érzelmileg és lelkileg zavarodott fiatal csajt, aki legyőzhetetlen késztetést érez saját maga kínzására, de hogy miért, azt maga sem tudja megmagyarázni. Jól illusztrálja ezt az alábbi párbeszéd a főnök és Lee között:
– Miért sebzi meg magát?
– Nem tudom.
– Nos, talán azért, mert néha úgy érzi, hogy a belső fájdalomnak felszínre kell törnie, és ha látja a belső fájdalom bizonyítékát, akkor tudja, hogy valóban itt van. És ha látja a sebet gyógyulni, az megvigasztalja.
– Hm, így is lehet mondani.
Jake Gyllenhaal tesóját egyébként már több filmben is volt szerencsém látni (többek között a Donnie Darko-ban, a World Trade Center-ben vagy a Felforgatókönyvben), és azt kell mondjam, hogy messze itt nyújtotta eddigi legjobb formáját (azért a SherryBaby-t csak pótolni kéne). Valószínűleg mások is felfigyelhettek rá, mivel az alakításáért 2003-ban Golden Globe-ra jelölték. A másik, akinek a színészi teljesítményén meglepődtem, az maga James Spader volt. Őt főleg a Boston Legal című sorozatból ismerhetjük, bár játszott Cronenberg egyik agymenésében is (hasonlóan perverz figurát, de ez már más téma). Soha nem tartottam Spader-t kiemelkedő színésznek, de amit itt művelt az önmagát kontrollálni képtelen, szadista, perverz jogász csávó szerepében, az egyszerűen lenyűgöző volt. Ha visszagondolok arra a hideg, elborult, kígyótekintetére, még most is kiráz tőle a hideg… Nem tetszett viszont, hogy a két főszereplőn kívül a többi karakter túlságosan jellegtelen vagy elnagyolt volt. A papa-mama-tesó triumvirátusról gyakorlatilag semmit sem tudunk meg, azonkívül, hogy jól elvannak a maguk kis világában (btw, a fater miért lett alkesz?). Annyit jött le, hogy a mama szeret mindennap elkocsikázni leányáért annak munkahelyére, a nővér meg hozzáment valami csávóhoz, de ezen kívül tényleg semmi. Pedig egy fedél alatt élnének vagy mi.
Azért van még egyvalaki, akit feltélenül meg kell említenem. Ő pedig nem más, mint a zeneszerző Angelo Badalamenti, aki már ősidők óta egyik kedvenc komponistám. Többször is kifejtettem már, hogy ez a pasas egyszerűen egy zseni: szinte akármilyen score-hoz adja a nevét, az rendszerint arannyá válik! Persze nyilván nem a Secretary a karrierjének csúcspontja (az talán a Mulholland Drive vagy a Twin Peaks lenne, erről lehet vitatkozni), de ennek ellenére nagyon kellemes kis OST-t sikerült összeeszkábálnia.
Nos összességében, Shainberg munkája egészen kellemes meglepetés lett számomra, főleg ahhoz képest, hogy rosszabbra számítottam. Ha kedveled a bizarr illetve súlyos történeteket, akkor mindenképpen érdemes belepillantani ebbe a merész témájú darabba.
[Videók] Tikárnő, személyi asszisztens sztori Budapesten a valós életben. További erotikus művészfilmek: Ken park, Az érzékek birodalma, Kilenc dal, További moziszex
Abe Szada (Eiko Matsuda) Szada számára a gésák világa csalódást jelentett. Nem volt elegendő az előképzettsége és nem volt elegendő szorgalma a további tanuláshoz, hogy a legkiválóbbak közé emelkedjen, ezért jószerivel csak szexuális szolgáltatást tudott nyújtani. 5 évig végezte ezt a munkát, mígnem nemi betegséget kapott. Ez azt jelentette, hogy állandó orvosi ellenőrzéseken kellett részt vennie, mint a hivatásos prostituáltaknak. Szada elhatározta, hogy inkább áttér erre a jobban fizető hivatásra. Oszakában, a híres Tobita bordélyban kezdte a munkát hivatásos prostituáltként. Hamar rossz híre támadt, mivel meglopta az ügyfeleit, és többször megkísérelt szakítani a prostituált életmóddal, amely szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit. Rövid ideig pincérnőként dolgozott, majd újra prostituált lett – immár engedély nélkül – előbb Oszakában, majd Tokióban. Egy ízben a rendőrség letartóztatta, ám egy jómódú férfi, az engedély nélküli bordély tulajdonosának barátja, Kinnosuke Kasahara maga mellé vette. Arra viszont nem volt hajlandó, hogy feleségül vegye. Szada szexuális étvágya eleinte izgatóan hatott a férfire, akit később már kimerített a gyakori szexuális élet. Szakításuk után Szada egy étteremben vállalt munkát Nagoyában. Itt ismerkedett meg Goro Omiya professzorral, akivel viszonyt kezdeményezett. Munkáltatói nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, s mivel Szada is megunta Nagoyát, a lány visszatért Tokióba. Omiya ott is találkozott vele, hajlandó lett volna támogatni is, ám Szada élete nem várt fordulatot vett.
Az érzékek birodalma – mint arról fentebb szó volt – a szexualitást merőben másképp értelmezi, mint az európai kultúra. A nyugati felfogás a szexualitást általában csak lelki kapcsolattal együtt, a szerelem testi megnyilvánulásaként fogadja el. Az önmagáért való szexualitás bűnnek minősül, még a liberálisnak tartott nyugati társadalmakban is elsősorban a pornográfia hivatott kielégíteni ezt a „sötét, állati ösztön”-t. Az európai kultúrkörben utoljára talán csak az ókori görögöknél és rómaiaknál volt jelen a szexualitás a maga természetességével, a bűn fogalma nélkül. A Távol-Keleten, a kereszténység hatókörén kívül a szexualitásnak egyértelműen pozitív az értelmezése, nemcsak utódnemzési, hanem örömszerzési szempontból is. Oshima filmjében a szexualitás nem bűn, ám hogy mégsem igazán vonzó és izgató, az annak köszönhető, hogy a nézőnek a nemiség és a halál kapcsolatával kell szembenéznie. A keresztény kultúrkörben a szexualitás még ma is gyakran csak utódnemzési funkcióval igazán elfogadott, vagyis egyértelműen az élet fogalmához kapcsolódik, az örömszerző szexualitásban viszont a halál motívuma is megjelenik. Szada és Kichizo kapcsolatát végigkíséri a halál motívuma. Kichizo akkor pillantja meg Szadát először, amikor a lány egy késsel támad a férfi feleségére. A kés visszatérő motívum lesz a történetben: Szada késsel fenyegeti meg a szeretőjét, hogy kasztrálni fogja, amennyiben mással is szeretkezik, és erre a kasztrációra végül sor is kerül. Fontos azonban megemlíteni, hogy a kés nem a gyilkosság eszköze, hiszen Kichizo önként vállalt (és kölcsönös) fojtogatás áldozata lesz. A főszereplők egyre féktelenebbé váló, minden tabut ledöntő kapcsolatában a halál az utolsó tabu, a szexuális egyesülés igazi tetőpontja, a legnagyobb orgazmus. Az örökké szeretkezni akaró Szada és az állandó erekcióban lévő Kichizo kapcsolata szükségszerűen végződik halállal, hiszen örökös vágy emészti őket az egyesülés élményéért, számukra nem létezik kielégülés. A szeretkezés nem csillapítja, hanem fokozza vágyaikat, melyeket egymástól távol sem képesek kordában tartani. Kichizo olyankor bármilyen nőneműt képes meghágni, aki a közelébe kerül, Szada pedig arra kéri idős kitartóját, hogy csípje, marja, üsse a testét, mert számára a szexualitás akkor már elválaszthatatlan a fizikai fájdalom érzésétől.