17 éves lánnyal kavart Berlusconi

berlusconi-alban-tinilanyokat-akarProstitúció miatt nyomoznak Silvio Berlusconi barátai után az olasz rendőrök. Lapértesülések szerint a TG4 napilap főszerkesztője, Emilio Fede, valamint egy ismert olasz sztármenedzser, Lele Mora is segédkezett abban, hogy lányokat toborozzanak a miniszterelnök szexpartijaira.
Ismét szexbotrányba keveredett Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfőtől már megszokhattuk a „hódításaival” kapcsolatos híreket, a mostani ügy azonban már a rendőrség figyelmét is felkeltette. Berlusconi barátai ellen ugyanis – akiknek az volt a feladatuk, hogy pénzért lányokat vigyenek a politikus házába – nyomozást indított az olasz rendőrség.
A gyanú szerint néhányszor egy Ruby nevű 17 éves marokkói lányt is magukkal vittek a partira, akivel Berlusconi is kavart. A fiatalkorú Ruby – aki táncosnői karrierről álmodozott – egyébként állítólag idősebbnek hazudta magát, ezért mehetett a bulikra, bár korát igazából egyik kerítő sem ellenőrizte.
A kihallgatásokon azonban a lány azt állította, hogy csak ajándékokat kapott a politikustól és nem volt közöttük testi kapcsolat. Utóbbit egyébként élből cáfolta maga Berlusconi is, mint ahogy minden eddigi kapcsolatát, még azokat is, amelyekről később kiderült, mégiscsak volt valóságalapja. A rendőrség egyelőre csak szűkszavúan nyilatkozott a nyomozásról, de azt kiemelték, hogy magát a kormányfőt nem vizsgálják.
További Berlusconi botrányok: Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai

Szexmunkások faszon tréningeztek

Szexmunkások szervezete több mint 50 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó.

Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok

Az arcra élvezés, és szájba élvezés minek kell?

– Az arcraélvezés (az oral cumshot-tal karöltve) mára a pornográfia leggyakrabban alkalmazott jelenetzáró eleme lett, szinte kötelezően alkalmazza minden pornográf anyagot komponáló rendező. Könnyen belátható, hogy ennek okait színpadiasságában kell keresni, hiszen a férfiúi orgazmus filmvásznon is igen látványos megnyilvánulása ez, ráadásul erőteljesen fejezi ki a hím felsőbbrendűséget a nemi aktus során, ami általános jelenség és törekvés, mivel a pornófogyasztók és pornókészítők túlnyomó többsége férfi. E férfi dominancia hatása miatt elmondható, hogy a 2000-es évekre a pornó jelenetek nagy hányadát a férfi részére a nő által adott orális szex indítja, majd facial vagy facial-jellegű esemény zárja, egyfajta keretbe foglalva így az aktust.
További kritika érheti az arcraélvezést a tekintetben, hogy még az oral cumshot-nál is jobban megalázó helyzet a női színész számára. Míg az oral cumshot esetében a befogadó partnertől a rendező elvárja, hogy élvezze a cselekményt (és ezt arcmimikájával is mutassa), addig a szigorú értelemben vett arcraélvezés esetében a szenvtelen, beletörődő, elszenvedő, testét minden értelemben alárendelő és átadó színészi játék a jellemző. Mindazonáltal, valószínűleg ez a megalázó attribútum adja meg az arcraélvezés igazi létjogosultságát a pornóban, egyszersmind világít rá az aktus lélektanára.
– Elég érdekes a „nagy szerelem” amikor „az életemet is feláldoznám érte, annyira szeretem”. Ha viszont arra a néhány másodpercre kerül a sor hogy esetleg a férfi a nő arcára élvezzen, az már nem megy mert gusztustalan. Ezzel ellentétben ha a gyereke végig hányja a hátát akkor egy kicsit nagyobbat büfizett, és teljesen természetes…
– Tudod a nők nagy része azt hiszi mindent tudnak a sexről pedig sok még szopni sem tud rendesen.Persze nem véletlenül megy tönkre a kapcsolatuk hamar.Aztán az olyan lányokat akik hajlandóak kielégíteni a férfi vágyait egyből lehurrogják,hogy biztos ribanc. Eközben az utcákon sminkbe burkolózott habiszti sexisek vagyunk csajokat látni mindenhol.Ha oda kerül a sor akkor meg jaj ezt nem meg azt nem.Inkább legyen ronda a lány csak szeressen és adjon meg mindent az ágyban.Persze az odaadás kölcsönös legyen.Szerencsére szép is a párom és mindent meg is ad.Lehet,hogy egy szerencsés vagyok csupán a sok közül,de remélem akad még ilyen normális lány.
– Én azt tapasztaltam, hogy a nők négyszemközt sokkal többet megtesznek, mint amit másoknak elmondanak. Félnek, hogy ha kiderül, hogy engedik arcra, akkor k.urvának nézik őket a barátnőik. Közben a párjukkal csinálják. A nők sokkal képmutatóbbak, mint a férfiak a szexben. Anált tapasztalatom szerint nagyon kevés nő enged, azt meg a párjuk előtt szégyellik, és nem akarják, hogy tárgyként tekintsen rájuk a férfi, nem akarják, hogy kurvaként bánjanak velük. Közben persze kurvásan öltözködnek… furcsa a gondolkodásuk az biztos.
– Te szeretnéd, hogy a seggedbe nyomjanak egy farkat? Vagy valaki az arcodra élvezzen? Mert engem mondjuk, nőkét ez izgat? Tudod mit? nem is kell pasi ehhez, hogy ne mond, hogy nem vagy meleg, mondjuk, Én, mint a csajod egy jó felcsatolhatóval, aztán telehugyozom az arcod és leköpdöslek. Ám szerintem ez beállítottság kérdése. Van aki szereti és van aki nem, mitől rosszabb az aki nem szereti, mint az aki igen? Nem is értem. Van olyan ismerősöm aki szeret fogászatra járni, ettől aki nem az szarabb ember? Miért kéne, olyat bevállalnom, ami nem okoz élvezetet? Neked, ha szeretsz egy nőt, miért okoz élvezetet, hogy olyat csinálsz amit Ő nem élvez? Hol van itt a szerelem? A számítógépen a pornóid mellett…
– Sajnos egyre több az olyan elbaszott gondolkodású pasi, mint amilyen kérdés. És ez nem kortól függ. És az is csak őt minősíti, hogy ilyen értelmes nő barátai vannak, hogy pénzért mindent bevállalnak. Én azt gondolom, akkor jó a szex, ha mindkét fél élvezi amit csinál. Ha valamelyik már valamit csak kényszerből tesz az régen rossz. Ha meg szeretjük a párunkat, elfogadjuk,hogy ő is ember, és nem egy pornófilmből kilépett kurva és neki is van, ami nem esik jól. Tolerancia és megértés is kell egy kapcsolatban nem csak arcraélvezés meg anális szex…

Rengeteg európai nőt kényszerítenek szexmunkára

Az Európai Uniónak (EU) nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kényszermunka megoldására – hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amelynek becslése szerint csaknem 900 ezren dolgoznak kényszermunkásként az unió tagállamaiban.
Az ILO – az ENSZ szakosított szervezete – adatai szerint az EU-ban 880 ezren kényszermunkások – többségük uniós állampolgár -, 30 százalékuk szexuális kizsákmányolás áldozata.
A kényszermunka áldozatainak 58 százaléka nő – derül ki a közleményből. Az ILO kiemeli: a szexuális munkákra kényszerítettek többsége az Európai Unió tagállamainak valamelyikéből, illetve Közép- és Délkelet-Európából származik, de vannak latin-amerikai és ázsiai kényszermunkások is.
Beate Andrees – aki az ILO kényszermunka elleni küzdelemre létrehozott speciális akcióprogramjának vezetője – a közleményben kifejti: az Európai Unióban főként a mezőgazdaság, a háztartási munka, valamint az ipar és gyártás területén alkalmaznak kényszermunkásokat, akiket nem létező álláshelyekre kiírt, vonzó pályázatokkal csapnak be.
Az ILO emlékeztet arra, hogy bár az utóbbi években számos országgal – így például Portugáliával, Németországgal vagy Lengyelországgal – működött együtt a kényszermunka és a szexuális kizsákmányolás elleni harcban, további intézkedésekre van szükség. A nemzetközi szervezet szerint külön hangsúlyt kell fektetni a felismerésre, az elkövetők perbefogására, valamint arra, hogy a gazdasági válság miatt ne növekedjen az áldozatok száma – írja a HVG.hu

Amszterdam: Cigány stricik, meggyötört kurvák

A Molensteeget különben egyszerűen Nyíregyháza utcaként hívják a bordélytulajdonosok és a szociális munkások, hiszen itt kizárólag erről a településről érkezett lányok dolgoznak. Nehéz szóba elegyedni velük, ha egy férfi megáll az ablakuknál, csak azt hajtogatják: „Fifti ájró.+ Ahogy megszólalok magyarul, és beszélgetni szeretnék, válogatott szidalmakkal küldenek el melegebb éghajlatra: abba se mennek bele, hogy kifizetem a tarifát, és a rendelkezésemre álló húsz percet szex helyett beszélgetéssel töltjük.

Minden hivatalosan működő ablakban ott egy telefonszám: a bordély tulajdonosának elérhetősége. Felhívom az egyiket, és meglepetésemre kész egy találkozásra. Két kirakat között nyílik az ajtó, mindkét oldalon műszak van, a lányok incselkedve hívnak magukhoz, és csalódottan veszik tudomásul, hogy velem egyikük sem csinál ma üzletet. Szűk csigalépcsőn megyek fel a ház tetejébe, ahol hatalmas monitor előtt ül a tulaj…. A folytatás itt olvasható.

Sokat költ a magyar a kurváknál

A magyarok a legősibb szolgáltatásra 2008-ban mintegy 165 milliárd forintot költöttek.
2010 novemberében , amikor az Eurostat Magyarországra látogató szakemberei a KSH GNI Inventory c. kiadványát kézbe vették, elégedetten nyugtázták, hogy statisztikusaink mennyire alaposan tanulmányozták a feketegazdaságot. Figyelmük kiterjedt a szexiparból, és azon belül a prostitúcióból származó jövedelmekre is. Ehhez hasonló alapos elemzés kevés EU tagállamban látott napvilágot. Az adat visszhangot keltett a nagyvilágban, a Wall Street Journal is foglalkozott vele. De mennyire megalapozott ez az adat? Tényleg igaz, hogy honfitársaink a teljes magyar bruttó hazai termék, a GDP (ez 2008-ban majd 27 ezer milliárd forint volt) 0,6 százalékát fordították „fizetős szerelemre”?
A prostitúció és a „szexipar” a hazai feketegazdaság viszonylag kis részét alkotja. Egyes vélekedések szerint a feketegazdaságból származó jövedelmek a GDP harminc százalékát is elérik. Mások túlzónak, nagyságrenddel kisebbnek tartják ezt az adatot. A rejtett gazdaság nagyságát 2005-ben 3,2 ezer milliárd forintra becsülte a KSH, ami akkor a magyar GDP 14,9 százalékát tette ki. A statisztikusok ezt a területet „nem megfigyelt gazdaságnak” hívják.
Hogyan lehet megfigyelni a nem megfigyeltet, azt a szférát, mely mindent megtesz azért, hogy ne lehessen megfigyelni? Ha a jövedelemszerzés oldaláról közelítünk a hazai prostitúcióhoz, nem kapunk értékelhető adatokat. Mivel a prostitúcióhoz kapcsolódó számos tevékenység illegális (a prostituáltak és a vevők kerítése, a lányok futtatása, szobák kiadása ilyen célra, védelmi pénzek szedése), az örömlányok és örömfiúk nagy többsége nem vallja be jövedelmét, és adót sem fizet utána. Legfeljebb ezer magyar szexmunkás gyakorolja egyéni vállalkozási engedéllyel a mesterségét.
Kevés eredményt hoz az is, ha a felhasználói oldalról közelítjük a témát. Egyrészt mert a hazai fogyasztók nem teszik közhírré, hogy igénybe vették ezt a szolgáltatást, és hogy mekkora összeget fordítottak egy adott időszakban szex vásárlására. A fogyasztókat azért is nehéz elérni, mert a prostituáltak érdekvédelmét ellátó civil szervezetek szerint kétharmaduk külföldi, részben turista, részben pedig Magyarországon áthaladó kamionos.
Marad a kínálati oldal, azaz annak viszonylag pontos felmérése, hány szexmunkás van ma Magyarországon. Ez sem könnyű, hiszen a civil szervezetek által vélelmezett prostituáltak létszáma lényegesen több annál, mint amekkora létszámot figyelembe vesz a statisztika. Ráadásul nehéz felbecsülni azoknak a nőknek a számát, akik csak ritkán vállalnak szexuális szolgáltatást – például csak olyan időszakban, amikor nagyobb anyagi gonddal küzd a családjuk. Erről lehet olvasni a KSH GNI Inventory című kiadványának módszertani megjegyzéseiben.
E nehézségek ellenére azért készült statisztika a magyarországi „húspiacról” Szőkéné Boros Zsuzsa, a KSH szektorszámlák osztályának vezetője állította össze a GNI Inventory adatait, a „kínálati” és a „felhasználói” oldalra vonatkozó becslések összevetésével, ismerve a szolgáltatások árait, melyek az interneten hozzáférhetőek. (A statisztikusok 2002-ben az országúti szexet alkalmanként 4 ezer, a lakásokban nyújtottat 5 ezer, a bárokban kínáltat 6 ezer, a szállodai szexet pedig 17 ezer forintos árral számolták.) Nem egészen 10 éve, 2002-ben még csak 111 milliárd forintot fordítottak szexuális szolgáltatások megvásárlására.
E szolgáltatásokat az országút mentén abban az évben 132 ezer hazai és 66 ezer külföldi vette igénybe. Lakáson mintegy 90 ezren vásároltak szerelmet (ebből 60 ezer hazai, 30 ezer külföldi). Amennyiben a mintegy 110 ezer szállodában, illetve panzióban nyújtott szolgáltatást is számba vesszük (ebből 48 ezer hazai, 62 ezer külföldi), 2002-ben több, mint 400 ezer fogyasztóval számolhatunk, akiket mintegy 15-20 ezer hivatásos szolgáltató, és legalább ugyanennyi „alkalmi munkavállaló” szolgált ki. Arról, hogy hány magyar nő dolgozik Nyugat-Európában, illetve a nagyvilágban, és él abból, hogy testét árulja, még csak hozzávetőleges becslés sem áll rendelkezésre.
A legősíbb foglalkozás él és virul, még a gazdasági válság sem tudta az innen származó bevételek növekedését lefékezni: 2010-ben az előzetes becslések szerint a magyarok több mint 170 milliárd forintot költöttek szexuális szolgáltatásokra. Forrás HVG
További cikkek a témában: Kelemen Annával egy kúrás negyvenezer – Kurvákhoz járnak a magyar férfiak – Az exkurva feladta, kijött a villából – VV Gina szerint a kurvából lesz a jó feleség – Szexbotrányok, ribancok és hűtlen focisták – Luxusprostituáltak százezrekért – A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb – A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi – A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta – A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás

Focisták, barátnők, feleségek, kurvák és szexbotrányok

A brit focisták barátnői és feleségei külön kategóriát képeznek a hírességek között. Az igen előnyös testi adottságokkal, szereplési vággyal és vásárlási kényszerrel rendelkező legszebb hölgyek listáját az AskMen.com alapján állítottuk össze.
A legdögösebb focistafeleség Cheryl Cole. A brit Megasztár rivális műsorában feltűnt énekesnő a Girls Aloud lánycsapat tagjaként lett híres. A Coca-Cola modellje Ashley Cole felesége, de a rossz nyelvek szerint kezdi megelégelni azt, hogy férje elég gyakran mutatkozik más hölgyek társaságában. A Chelsea játékosa egyébként évente 3 millió fontot (1 milliárd forintot) keres.
A második helyet Wayne Rooney igen nagy lábon élő neje, Colleen McLoughin szerezte meg. A focistafeleség, aki korábban pénztárosként dolgozott egy szupermarketben, ügyesen kihasználta partnere ismertségét, szerepet kapott egy szappanoperában és számos esemény háziasszonya.
Kiderült, hogy az újságíráshoz is ért, ugyanis saját rovata van az egyik bulvárlapban. Colleen ezenkívül 22 évesen megírta első önéletrajzi könyvét, és egy fitnesz DVD-t is kiadott. Kedvenc sportja azonban nem ez, hanem a vásárlás, amelyhez a keretet saját jövedelmén felül férje, a Manchester United játékosának 35 millió fontos (11,8 milliárd forintos) vagyona adja. 

Victoria Beckham sorozatos átváltozásai ellenére is csak a harmadik helyre került. 1999-ben kötött házasságot David Beckhammel, élete azóta a kamerák és a fényképezőgépek kereszttüzében zajlik.
Az általa tervezett kollekcióknak és az Egyesült Államokba költözésükről szóló valóságshow-nak köszönhetően bankszámlája egyre gyarapodik, miközben kilóinak száma egyre csökken. A Beckham-házaspár tavalyi jövedelmét a Forbes magazin 58 millió dollárra (13,3 milliárd forintra) becsülte, ebből 50 millió dollárt a férj keresett meg.
A lista negyedik helyezettje, akinek a neve nemcsak egyetlen focisztárhoz köthető, így Teddy Sheringham, Jermain Defoe, Marcus Bent, Armand Traore és Gerard Pique is szerepel a hódításai között. A 2006-os Miss Great Britain a Playboyban is megmutatkozott, megélhetését pedig médiaszerepléseivel és fitnesz DVD-jével biztosítja. Egy kvízműsorban kiderült, hogy fogalma sincs arról, ki is volt Winston Churchill. Abigail Clancy a brit Genie Queen nevű lánycsapatnak és a 2006-os brit, leendő topmodelleket kereső műsornak köszönhetően került be a médiasztárok világába. Peter Crouch, a Portsmouth évi 2,5 millió fontot (830 millió forintot) kereső játékosának barátnőjeként számos izgalmas témát szolgáltatott a bulvársajtónak.
A lista hatodik helyezettje, Joanna Taylor, Danny Murphy felesége színésznőként kezdte karrierjét, és a brit szappanoperák mellett egy D kategóriás amerikai filmben is szerepet kapott. Később a Timesban focistafeleségként szerzett tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal. 2006-ban lánya született a Fulham játékosától.
Amanda Harringtont csak a „brit Pamela Andersonként” emlegetik. A 16 éves kora óta modellként dolgozó szépség új arcnak számít a focisták barátnői és feleségei között, jelenleg a Newcastle csapatában játszó, évi 3 millió fontot kereső Joey Bartonnal randevúzik.
Steven Gerrard, a Liverpool középpályásának felesége, Alex Curran teljes mértékben eleget tesz „kolléganői” által kialakított imázsnak: imád vásárolni, rovatot vezet egy bulvárlapban, összeverekedett egyik riválisával egy liverpooli bárban, saját illatkreációt dobott piacra.
Melanie Slade a legfiatalabb a listán. Theo Walcott, az Arsenal fiatal sztárjának barátnője mindössze 19 éves, de kapcsolatának köszönhetően már túl van egy férfimagazinban való szereplésen.
Talán túlzásba vitt edzései miatt került Carly Zucker, Joe Cole felesége a lista tizedik helyére. Úgy tűnik, egyre inkább Victoria Beckhamre szeretne hasonlítani, ha a testalkatról van szó. A személyi edzőként dolgozó focistafeleség párja 4 millió fontot (1,3 milliárd forintot) keres évente a Chelsea-nél.
Focistabotrányok: Chloe Evans kipakolt Balotelli szexualitásáról – Pornós lányok dugnak a dunakeszi focipályán videó – Balotelli megkúrta Rooney kurváját – A focisták szeretik a pénzéhes ribancokat – A Chelsea sztárja szerint a futball jobb, mint a szex – Zimány és Dzsudzsák járat Budapest és Hollandia között – Kipakol Rooney ribanca, ketten kényeztették a farkát – Kyle Lafferty focista ex barátnő fotók – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti? – Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt – A faszát fotózta az ETO focistája – Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot – Simek Péter a szexbotrány miatt elmenekült a riporter elől – Szeretőjét is megcsalta Tévez – Verik a nejüket a magyar focisták – Focista szexbotrány – Szexbotrányok, ribancok és hűtlen focisták – A 18 éves sztárfocista, Jack Wilshere botránya – Macskának öltözött kurvákkal orgiáztak és kokóztak a focisták – Gianluigi Buffon is belépett a szexbotrányosok közé – Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Becham tagadja Irma Nicit perre készül – Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje – Beckhmam után Ronaldo – Dögösek az orosz futballisták cicái – A brazil világhírű focista kecskét dugott először – Platini ribanc feleségét csapattársa dugta – Fogarasy Mariann a focistákat szereti – A meztelen magyar modell Becham után Ronaldóra hajt – Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell – Fogarasy Mariann kiválasztottja – Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje – Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű – A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra – Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát – A legnagyobb focista szexbotrányok – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Lotyók miatt romokban Rooney karrierje – Lothar Matthäus neje félrekúrt – Varga és Merczel nőnek öltözött – A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét – Cselédlány kúrt a focista – Zimánynak oda a pénzeszsák, már nem dugja Dzsudzsák – Szabó Zsófit dugja Berki Krisztián – Szépségverseny a focista ribik között a lelátón – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – A focisták felesége általában pénzéhes celeb – Giggs több mint háromszázmilliót költött puncikra – A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista – Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Ribéry azt mondja megkúrta a csajt, de nem fizetett – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Kiskorút lány dugott pénzért a futballsztár – Ribéry kislányos botránya ellenére is népszerű – Szexbotrány után megbocsát Ribery neje – A kétgyermekes Ribéry kéjvágyból látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda Zahia Dehart – A kis lehúzós kurva Zahia Dehar, bajba keveri Ribéryt – Ezt a csajt kúrta Ribéry – A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – Talmácsi után focista alá feküdt Sásdi Vivien – Kiskorúnak mutogatta a faszát a focista sztár – Zimány Linda vaginája a gazdag farkakat szereti – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt – Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot – Focista feleségek – Marió Balotelli négy kurvával szexelt – Pornós lányok dugnak a dunakeszi focipályán videó

A kurvák a spermával milliárdokat nyelnek le

A napokban közzétett előzetes jelentés szerint tavaly több, mint 168 milliárd forintot költöttek el Magyarországon a legősibb szolgáltatásra a prostitúcióra, tehát a GDP 0,5 százaléka ment a kurvákra és a szexhez kapcsolódó termékekre.

Az iparágban, ha fogalmazhatunk így, a szexre költött pénzek növekedési üteme 2008. végén mindenesetre megtorpant, s azóta gyakorlatilag stagnál. A válság e téren is megtette a hatását. Ha az inflációval is korrigáljuk a költéseket, kiderül, hogy 2005. óta reálértéken azért emelkedett a szexipar bevétele, egészen a 2008-as válság kitöréséig. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

A szexipar igazi arca – Olja

A „fegyencíró” szenzációs harmadik könyvében a nemzetközi leánykereskedelem és a szexipar legjobban őrzött titkait tárja fel. Nem kétséges, hogy Yugovich a regény minden szereplőjét személyesen ismeri. Az sem, hogy a hollandiai szerb maffia vezéralakjaként minden pokoli szituációt átélt, közülük nem egyet maga idézett elő. A Moldovából eladott gyereklány története arról szól, hogy a luxusprostituált, az amszterdami kirakatban magát kellető örömlány és a sarki kurva között nincs különbség, mert „beosztásuk” és életük felett is az alvilág rendelkezik. A szerző valódi nevét nem ismerjük. Védett tanúként egy magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben várja, hogy kilenc év után visszatérhessen családjához, melynek vonzereje az ő életében végül is erősebbnek bizonyult a könnyű pénzszerzés csábításánál. Olja én vagyok – mondhatná Robert Yugovich Flaubert után szabadon, s egy dologban a volt rabszolgatartó és a rabszolga sorsa közt valóban nincs különbség. Abban, hogy a múlt nem törölhető… A teljes cikket itt olvashatod

Dubajban pervez vágyakat teljesítenek a magyar lányok

Jóképű, harmincas férfi volt drága öltönyben és több milliós sportkocsival. Társaságot keresett egy egész éjszakára. Háromezer euróban állapodtunk meg. Kellemesnek ígérkezett az este, hiszen a férfi izgató volt, nem perverz, ráadásul értette is a dolgát, már ami a szexuális teljesítményt illeti. Nyalt is nekem, és közben nem hüvelyemben ujjazott, hanem a fenekemet ujjazta. Análszexnél sikosítót használt, és nem dugott erőszakosan.

A számba élvezett, és mint legtöbbbször le kellett nyelnem a spermáját. Van amelyik férinak nagyon rossz ízű, szinte büdös a spermája – ezt onnan tudom, hogy sokszor a tenyeremből kell felnyalogatni -, de ennek kellemesen édeskés volt. Az állaga se mindegy, utálom a sűrű, kocsonyás ondót. Az araboknál volt, hogy három fiatal fiú testvérrel voltam együtt, és szopás befejezéseként mindannyian egy pohárba verték ki a farkukat, és ezt akarták megitatni velem. Tudni kell, hogy egy férfinek, ha ki van élvezve, és sokáig szexel, elég sok spermája lehet, nem még háromnak. Gondoltam egy kis Baileys-el felhigítom, hogy jobb íze legyen, de ettől meg besűrűsödött. Magamra öntöttem, és szétkentem az egészet, próbálkoztam hogy nyalják le, de undor és megvetés ült ki az arcukra. Persze másnap meg kellett ismételni, három kortyra lement az egész. Tovább a teljes cikkre
Dubajozás cikkek: Milliókért hívták Dubaiba Szögeczki VV Ágicát – Az arabok Dubajban senkit nem dugnak meg, Kondákor Zsófit se – Bertók Marianna Maját megviselte, hogy dubajozással vádolták – Bertók Mariann dubajozó luxuskurva volt? – 17 éves szépségversenyes kurvákat is árult Répás Lajos – Bertók Maya, Mariann szexképek – Bertók Marianna, Maya pinája – A Szépségkirálynő, magyarország szépei képgalériák – A Királynő,  a szépségkirálynő választás kupleráj – Szépségkirálynő választáson résztvevő pinák – A szexmaffia és Mecseki Anett a Black Diamond néven pornós, Tommyboy neje – Dubaj nem lehet meg magyar lányok nélkül cikk és videók – Répás Lajos lánya elmondta, apja neki is szerzett hostess munkát Dubajban – 17 éves lányok is dugnak és kurválkodnak a szépségversenyeken – Maximovics Anett képek és videók – Szunai Lindát megkefélte SP is cikk és videó – Borkai Petra cikk és videó – Szépségkirálynő jelöltek és modelligazolvány képek – Magyar ribancbázis: modellek, celebek, szépségkirálynők és jelöltek – Szunai Linda szépségkirálynő többször félrekúrt a volt bikája szerint – Bertók Marianna szépségkirálynő, Maya pinája – Serdült Orsolya mocskos szája eljár és közben a kamerába fingik – Magyar modellek igazolványainak képei – Araboknak is árulták a celeb és szépségkirálynő választások csajait – Kaló Jennifer kiábrándult a szépségiparból – Bálint Antónia kivénhedt szupermodell – Pucsítsatok modellpinák, legyetek dögösek – Budai Zsuzsával mit csinálhatott a seggbebaszó király – A Szépségkirálynő, magyarország szépei képgalériák – Útszéli kurvából csinált királynőt Fásy Ádám – Átlátszó ruhában mutogatta magát Boldogh Boglárka – Maffiózó akarta kúrni a magyar szépségkirálynő jelöltet – A szépségkirálynőknek is szexelni kell – Gregori Dóra szépségkirálynő megint pinát mutat, most a Playboyban – Kocsis Orsolya ex szépségkirálynő pinája videó – Zemplényi Márti a kínaiakat izgatta – Horváth Éva fekete fasszal nyomul Kolumbiában – Pécs szépe: most botrányos szexképek Molnár Alexandráról – Szunai Linda nagykövet lett vagy mi a fasz – Szado-mazo szexet ígér a pécsi szépségkirálynő Kósi Eszter – Maximovits Anett szépségkirálynő külföldön vetkőzött – Gregori Dóra Miss Hungary: lopás, végbélnyílás balhék – Vallott a török: nem volt szex csak alvás a megerőszakolt szépségkirálynővel – Megerőszakolták a szépségkirálynőt – Lipcsei Betta nem szereti bábunak érezni magát – Megbukott a királynő kurva lett a legszebb magyar anyuka – Szunai Linda lett Magyarország legszebb lánya – A szépségkirálynő választás – Budai Zsuzsa az análpápánál járt castingon – Volt apjához ment feleségül Rába Tímea – Sásdi Vivien külföldön vetkőzött – Barta Zsanett az új királynő megmutatta bájait – Szexoldalakon hirdeti magát Kúti Mónika és Kósi Eszter videó – Szado-mazo szexoldalon kurválkodik a pécsi szépségkirálynő – Mocskos részletek a szépségversenyekről – Modelliskolát nyit Babinyecz Tímea szépségkirálynő – Gregori Dóra szépségkirálynő vaginája és végbélnyílása – Miss Hungary, Gregori Dóra meztelen képeket villantott – Bálint Antónia 1 milliót kér negyven percért – Kocsis Orsi ex királynő ésplaymate pinája és végbélnyílása – Maximovits Anett 2010-es szépségkirálynő külföldön vetkőzött – Freire Szilvia még mindig nem mutat pinát – Dobó Ágnes magyar szépségkirálynő 2010 – Bálint Antónia meztelen, pinás képek
Címkék a témában: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Kéjgyilkos járja az országot, öli a kurvákat

kejgyilkos-kurvakra-vadaszikRém járja az országot és gyilkolja az út mellett strichelő lányokat. Eddig három prostituáltat ölt meg, de azt sem zárják ki a hatóságok, hogy az osztrák határ túloldalát öt éve rettegésben tartó sorozatgyilkos felelős a súlyos bűnökért.
Ha be bizonyosodik, hogy ugyanarról a személyről van szó, akkor nem kevesebb mint nyolc nő élete szárad az ismeretlen lelkén. Mind Ausztriában, mind itthon fontos főutak mentén találták meg az áldozatokat, akik egytől egyig szegény sorsú éjszakai pillangók voltak. Idehaza elsőként júniusban csapott le a gyilkos: a 4-es főút Debrecen-Pallagi leágazásánál szedett fel egy 24 éves lányt, aki a közeli bokrokban űzte az ipart. Itt is lelte halálát.
„Ismertük őt. Budapesten dolgozott, aztán hazament a családjához” – mesélte az áldozatról Földi Ágnes, a szexmunkások szószólója. A gyilkos két hónapig bírta vér nélkül, aztán újra támadt, ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A Karcag felé vezető út mellett egy tócsában feküdt a közeli parkolóban dolgozó Eszter. Szegény lány Bucsáról járt át pénzt keresni a testével.
A rendőrség komolyan veszi a fantom üldözését. „Jelenleg az áldozat ismeretségi körének feltérképezése zajlik. Hatvan embert már kihallgattunk, és szakértők is segítik a nyomozást. Az ügy felderítésére külön nyomozócsoport alakult” – mondta Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőrség szóvivője.
Legutóbb október elején hallatott magáról a rém, akkor a Lakitelek melletti erdőben ölt meg egy 18 éves csongrádi prostit. Egy héttel később találták meg a félig elásott holttestet.
„Vizsgáljuk, hogy van-e összefüggés a jászsági, a hajdúsági, a Bács-Kiskun megyei gyilkosságok között” – erősítették meg Debrecenben. Mivel kiemelt ügyről van szó, az országos szervek is nyomoznak az ügyben.
Az osztrák hatóságok szerint akár a határ mentén történt, máig felderítetlen gyilkosságsorozathoz is köze lehet a friss prostiöléseknek. A helyszínek – kis kitérőkkel – egy Románia felől Ausztriába tartó sofőr útvonalába illenek.
„Lehet persze kamionsofőr, utazó ügynök vagy bármi más. Feltűnően nagyok a távolságok, a sorozatgyilkosok általában a saját környékükön portyáznak. Gondoljunk csak a balástyai rémre, ő sem ment messzire – emlékeztetett Kovács Lajos egykori legendás nyomozó.
– Az ilyen ember vagy azért öl, mert nem akarja kifizetni a szexet, vagy azért, mert aberrált. Láttunk már olyan sorozatgyilkost, aki a beteg elméjével elhatározta, hogy megtisztítja a világot a mocsoktól. Előfordulhat, hogy szexuális örömet okoz neki az öldöklés” – mondta a nyugalmazott ezredes.
Az Alsó-Ausztriában vadászó gyilkos különösen brutális: cseh áldozatának például mindkét karját levágta. Azt a magyar hatóságok nem árulták el, hogy az alföldi lányokat milyen módon ölték meg. „Viszonylag könnyű kiszúrni, ha ugyanaz a kéz felelős a gyilkosságokért. Ilyenkor a nyomozók azt figyelik, hogy ugyanabban a napszakban, ugyanolyan eszközzel végeztek-e a prostituálttal. Ha egyazon személyről van szó, akkor valószínűleg hasonló áldozatokat néz ki magának” – mondta Kovács Lajos.
Földi Ágnes szerint a félreeső helyen dolgozó lányok kiszolgáltatottabbak, mint akik szobán fogadják a klienseket.
„Mi mindig azt javasoljuk nekik, hogy ne menjenek el azzal, akivel kapcsolatban rossz előérzetük van” – magyarázta az érdekvédő. A lányok félnek, hiszen senkinek sincs a homlokára írva, hogy sorozatgyilkos. Sőt a tapasztalatok azt mutatják, hogy azokról derülnek ki szörnyű titkok, akikről a legkevésbé gondolnánk. Cikk és kép forrása: Blikk
További escort, örömlány, kupleráj cikkek: A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi – A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta – A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok

Az escort és a pornó egybemosódása

A mostani válság hatására a pornóipar még az elmúlt években már megfigyelhető csökkenő tendenciához képest is zuhanóágba került. Ebben legnagyobb mértékben az játszott szerepet, hogy a rengeteg elérhető ingyenes tartalom – leginkább szexoldalak fizetős anyagainak kalóz terjesztése – miatt azok bevételei drasztikusan megcsappantak, így új produkciók gyártására egyszerűen nem jutott pénz, vagy csak töredéke a korábbiaknak. Ennek logikus következményeként a modelleknek értelemszerűen adódott az alternatíva, hogy a háttérben virágzó escort, azaz amolyan luxusprostitúció segítségével kamatoztassák korábban megszerzett hírnevüket. A recept természetesen már évek óta működött, sokan eleve azért szerepeltek pár pornófilmben, hogy aztán magasabb árfolyamon értékesíthessék bájaikat, immáron pornósztárként hirdetve magukat. Alkalmasint a módszer hasonló a férfimagazinok címlapján való szerepléssel.
Kelemen Anna botránya tipikus példa, amikor is felkerült az internetre, ahogy valaki telefonon “megrendelte” őt 1000 euronak megfelelő összegért. Nem olcsó tarifa, de megvan az a réteg, akik ezt sportnak tekintik, hogy melyik celebet tudják megdugni, és nem gond kifizetniük ezt a “gázsit” sem.
Kevés azon pornószínésznők száma, akik nyíltan fel is vállalják, hogy ők bizony űzik ezt az ipart is, vagy befejezve aktív pornós karrierjüket, e felé váltottak. Ilyen példának okáért Angela Winter, aki a Machomedia fórumán a neki szentelt topikban nyíltan beszél erről, nem titkolja. Nevére és az escort szó párosítására keresve rengeteg linket kidobnak a keresők, szóval hajrá, ha valaki egy olyan csajra vágyik, aki brutál módon szereti a seggbebaszást. Hozzá hasonlóan őszintén mesélt erről Sonya Starr is (igaz, ennek már vagy 4 éve), aki nem feltétlen anális tágulékonyságával, inkább intellektusával késztetett elismerésre bennünket. Hazai pályán leginkább Janet Joy beszélt kamera előtt róla, hogy alkalmasint praktizál idehaza, rendelésre házhoz megy táncolni, illetve szopni. Ez mondjuk nem a külföldre járó luxusprosti kaliber, de mégiscsak valami…
Az év elején komoly visszhangja volt Ricardo Soli letartóztatásának és Franciaországba szállításának, mivel hasonló munkák szervezésével, pontosabban emberkereskedelemmel vádolták. Vele együtt letartóztatták Répás Lajost is, aki a hazai szépségipar egyik jeles személyisége – és állítólag sok befolyásos ember számára működik “hostess-beszállítóként” is. Ő mindenesetre rövid időn belül tisztázta magát, és bátran nyilatkozott. Ahogy tette ezt Pierre Woodman is, aki sokat dolgozott együtt Ricardo Soli-val, és igen jól érzett rá, hogy az akkor még titokban tartott másik letartóztatott személy milyen körbe tartozhat, ki is lehet. Ricardo Soli-ról azóta sincs konkrét hírünk, valószínűleg még mindig küzd az emberkereskedelem vádjával a francia hatóságok ellenében. Valamelyest ismerve munkásságát és magánéleti kapcsolatait a modellekkel, már-már morbid esetre lettünk figyelmesek nemrégiben. Letartóztatásának időpontjában cégének topmodellje Juliette Shyn volt, aki egyrészt éppen akkor kezdte ívelő karrierjét, másrészt privát életben is Ricardo Soli partnere volt.  A Juliette Shyn-et megelőző két kiemelt modell, Angelina Crow és Boroka Balls – akik mellesleg mindketten ugyanígy magánéleti szerepet is betöltöttek – Ricardo Soli ügynökségénél eleddig nem tűnt fel ilyen tevékenységet hirdető oldalakon, és ezt főként Angelina Crow esetében finoman szólva sem tartjuk valószínűnek a jövőben. Talán épp az ismeretség kapcsán érdekelne bennünket, hogy mi állhat a háttérben? Forrás: 3xnight
További pornó anyag a cikk szereplőiről:  Angela Winter – Janet Joy – Escort és pornóhírek: Címlaplányok pénzért basznak – Ribéry faszán csinált karriert a kurva Zahia Dehar – Szexiparban dolgoznak a magyar pornósztárok