A tanár úrral dugtam – szextörténet

Tetszett a tanárom, megírtam neki: Kívánlak, és tudom, hogy te is engem. Magamban akarom érezni a farkad, veled egyszerre akarok kiáltani a gyönyörtől. Ha tévedtem, ne válaszolj, és nem zaklatlak többet. Lolita

tanar-ur-csabitva

Aztán végre írt. Remegtem minden ízemben, ahogy megláttam, nem tudtam, mit akarjak olvasni: Lolita, te édes, drága kislány… Vártam a jeledre. Megőrjítesz minden egyes órán, ahogy a többi hallgató közt ülsz vágytól izzó szemekkel, szétnyílt ajkaiddal és szopogatod a tollad végét. Ilyenkor a farkamat képzelem a helyébe, ahogy rózsaszín, hamvas nyelved nedvesen csúszkál rajta… Az erotikus történet folytatása, a teljes szex sztori itt olvasható el.

Nem minden lány álmodik tanár bácsiról

Amint beléptünk az ajtón, belülről kulcsra zárta. Én körülnéztem, hogy a cipőmet hol kell vajon letennem, mikor Ildikó közelebb lépett, és átkarolt.
Annyiszor elképzeltem ezt a pillanatot, de sokkal jobb volt mindennél! Éreztem az illatát, jó volt a közelében lenni. Egészen közel hozzá! A szívem hevesen vert, a lábaim meg elgyengültek, úgy éreztem, elesnék, ha nem fogna! Sokáig csak álltunk ott az előszobában összegabalyodva. Isteni pillanatok voltak ezek. Annyit álmodoztam erről a gyengéd ölelésről, erről a kedves szempárról! Alig hittem el, hogy ez megtörténik velem! Hallottam a szuszogását, éreztem a szívverését, néha nagyokat nyelt, nyilván az ő szája is kiszáradt az izgalomtól… A teljes történetet itt olvashatod el.

Karatézni tanította a tízéves lányokat, és szexelni

Egy kilenc- és egy tízéves kislányt rontott meg és erőszakolt meg egy Temesváron küzdősportot oktató tanár. A Temesvári Mezőgazdasági Egyetem egyik sporttermében karatét tanító férfi lakását is átkutatták, és a két lányról készült pornográf fotókat találtak.
– A férfit őrizetbe vettük – nyilatkozta a Temes megyei rendőrség szóvivője. Az elkövető lakása után átkutatták a sporttermet is, de ott nem találtak semmit.  Az 59 éves edző a helyhatósági választásokon tanácsosként indult a Nagy Románia Párt színeiben, de nem kapott kellő szavazatot, így nem került be a megyei önkormányzatba. A karate-oktatót az egyik kislány édesapja jelentette fel egy héttel ezelőtt szexuális visszaélés miatt, közben pedig kiderült, hogy egy másik lánnyal is hasonlóan viselkedett – írja a manna.ro.

Kamerát rejtett a női vécékbe a gimnáziumi tanár

Rendőrségi eljárás indult, és azonnali hatállyal elbocsátották állásából azt a gimnáziumi tanárt, aki iskolájának női vécéiben kamerákat rejtett el, hogy meglesse a dolgukat végző lányokat. A 37 éves volt tanár több kamerát helyezett el az iskola női vécéinek álfala mögé, majd az iskolai laptopon nézte vissza a felvételeket, melyeken a lányok az illemhelyet használják… A teljes cikket itt olvashatod el.

Iskolai szex

Tanár néni, dugás, iskola szex. Tanár és iskoláslány szerelem és szex, az örök téma és vágy a fiatalok fantáziájában:

Iskolai, gimnáziumi, főiskolai és egyetemi szex: Azt vesszük fel a főiskolára, akire feláll a faszunk – Szex a tanteremben – Tanárnők akik a diákjaikkal szexeltek – A tanár úr nem csak vizsgáztatott – Tanár-diák viszony elfogadott a tinédzsereknél

Orgiára biztatta diákjait a kiskunhalasi tanár

A gyanú szerint Szodoma és Gomora kapuját nyitotta meg diákjai előtt az a tanár, akit most kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak. A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumának magyar szakos oktatója körül akkor robbant ki a botrány, amikor fegyelmi eljárás indult ellene, amiért a kilencedikes osztályba járó egyik fiú nemi szervét megharapta társa. O. Adriánt a rendőrség harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte… A teljes cikk itt olvasható

Pornózott a középiskolai tanár

Nem taníthat, mert eltiltották a harmincegy éves Benedict Garrettet, miután diákjai megtalálták honlapját, amelyen vetkőzőműsorát hirdette. Később kiderült, komoly pornósmúltja is van.
Johnny Anglais néven hirdette magát több internetes szexportálon egy essexi középiskolai tanár, aki gazdaságtanra, egészségtanra és társadalmi ismeretekre oktatta a tanulókat. A harmincegy éves Benedict Garrett körül hatalmas botrány alakult ki, mivel saját diákjai találtak rá a kompromittáló oldalakra, amelyeken chippendale, azaz erotikus vetkőző szolgáltatásokat ajánlott. Ezután kiderült, hogy Garrettnek komoly pornós múltja is van, ráadásul diákjai szerint többekkel átlépte a normális tanár– diák kapcsolat határait.

Szexért adott kettest az egyetemi professzor – kirúgták

Kizárták a Babes-Bolyai Tudományegyetemről (BBTE) azt a matematikaprofesszort, aki többször szexuális ajánlatot tett tanítványainak, egy végzős hallgatónak pedig azt mondta, csak akkor kaphatja meg a kettest, ha hajlandó vele lefeküdni.
A 61 éves oktatót egy harmadéves egyetemista buktatta le. Az államvizsga előtt álló hallgató június második hetében kért segítséget a matematika- és statisztikaprofesszortól, aki egyértelművé tette: csak akkor engedi át a pótvizsgán, ha vele tölt egy éjszakát. A lány első alkalommal nemet mondott, második alkalommal azonban egy apró kamerával érkezett az oktató irodájába, írja a kronika.ro.
A felvételeken jól látszik, ahogy a professzor alsónadrágra vetkőzik, és megpróbálja rábeszélni a végzős diákot, hogy feküdjön le vele. Az egyetemista azonnal átadta a videót a rektornak, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Karán belső vizsgálatot indítottak, az eredmény szerint Illie Parpucea már többször tett szexuális ajánlatot azoknak a hallgatóknak, akik utóvizsgára jelentkeztek nála.
Parpuceát azonnal eltiltották a vizsgáztatásról, a Kolozs megyei rendőrség pedig hivatalból vizsgálatot indított a tanár ellen szexuális zaklatás gyanúja miatt.

Botrány a Bolyai Egyetemen: szexért adott volna 2-est a prof

Óriási botrány tört ki a romániai Babes-Bolyai Tudományegyetemen, miután az egyik megzsarolt diáklány egy rejtett kamerával felszerelkezve jelent meg a közgázprofesszornál utóvizsgázni.
Nem először tett ajánlatot az egyik csinos diáklánynak a tanára, ezért amikor a saját irodájába invitálta az ötször megbukott tanítványt, amaz felkészülten érkezett a vizsgára. Ezt azonban nem úgy kell érteni, hogy ezúttal betűről betűre bemagolta a tananyagot, hanem táskájába egy rejtett kamerát tett, mert bizonyítékot akart gyűjteni a 61 éves matematika-statisztika professzorral szemben.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Karán tanító, doktori fokozatú professzor az időközben megindult belső vizsgálat szerint már többször tett szexuális ajánlatot azoknak az ifjú hölgyeknek, akiknek nem sikerült abszolválniuk a vizsgát és kérelemmel fordultak a tanárhoz.
Ezúttal azonban egy harmadéves hallgató úgy döntött, véget vet a zsarolásnak: mivel számított rá, hogy a saját irodájában a professzor a korábbi alkalmaknál is rámenősebb lesz, videót készített az „alkudozásról”.
Az államvizsga előtt álló diáklány eredetileg június második hetében kereste fel a tanárt, hogy a segítségét kérje, de Ilie Parpucea meglepő válasszal szolgált: akkor adja meg a kettest, ha a lány hajlandó lefeküdni vele.
A felháborodott tanuló faképnél hagyta a tanárt, aki viszont nem viselte jól a visszautasítást, ezért egy héttel később magához hívatta a huszonéves hölgyet. Ő látszólag elfogadta a korábbi ajánlatot, hogy a tanár ne fogjon gyanút, ám az irodába már az apró kamerával együtt érkezett, ami a belépésétől kezdve be volt kapcsolva.
A felvételen jól látható, hogy a táskát feltűnés nélkül körbeforgatja, bizonyítandó, hogy valóban a professzor irodájában ülnek, majd úgy tette le, hogy látható legyen rajta a tanár. Nem kellett sokáig várnia: Parpucea gyorsan a lényegre tért, már felhúzott pólóval sietett ki a helyiségből és másodpercekkel később alsónadrágban tért vissza, hátha úgy jobban meg tudja győzni a bukás ellen könyörgő diákot.
Ő azonban ezek után inkább az egyetem vezetőségéhez sietett, ahol a felvételekkel alátámasztva feljelentette az erkölcstelen professzort. Parpucea-t azonnal eltiltották a további vizsgáztatásoktól, sem a doktori, sem pedig az államvizsgákon nem vehet részt, arról pedig a vizsgaidőszak lezárulta után dönt az egyetem, hogy milyen további szankciókat vet be a tanár ellen. A rendőrség egyelőre nem kezdett vizsgálatba.

A tanár úr nem csak vizsgáztatott

Kinyílt az ajtó, egyik társam jött ki, hüvelykujját magasra tartva vigyorgott rám, de a felügyelőtanár rögtön másik irányba terelte, hogy véletlenül se beszélgessünk. Az idő telt-múlt, az ölemben lévő jegyzet már aligha segített nekem, de egyszerűen képtelen voltam eltenni. Ez volt a félév legfontosabb vizsgája.
Ismét kinyílt az ajtó, én következtem, az utolsó. „Csak magabiztosan, és nyugodtan!” – mondtam magamban. Felszegett fejjel indultam be a terembe. Az első padra voltak téve a tételek, a mellette lévőre lap és íróeszköz. A professzor nem volt sehol, csak a tanársegéd. Értetlenkedve álltam a pad előtt, mire a tanár úr észrevett:
– Na, mire vár, húzzon tételt! – förmedt rám.
– De… professzor úr hol van?- kérdeztem.
– Azzal maga ne törődjön- mondta, azzal egy papírlapot adott a kezembe. Kihúztam a
tételt, megnéztem és elborzadtam. A legrosszabb téma volt, ami nincs is rendesen benne a könyvben. Kóválygó fejjel ültem le, és írtam a vázlatot. Közben néha odapislantottam az előttem felelőre és azt kívántam bárcsak én kaptam volna azt a témát.
A tanár úr nem adta jelét, hogy figyelne a felelőre, rendezgette a papírjait, néha felpillantott rám, hogy dolgozom-e. Ekkor gyorsan lehajtottam a fejemet és írást mímeltem. Közben azt vettem észre, hogy a tanár úr tulajdonképpen nem is azt nézi,hogy írok-e, hanem az ingem. Lenéztem, hátha van rajta valami folt, vagy esetleg kigombolódott egy gomb. De inden rendben volt vele. Kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy tanár úr a mellem fixírozta. Meglepődtem. „No jó – gondoltam- miért ne menjünk bele a játékba.”
Pont végeztek előttem, így helyet tudtam foglalni a tanári asztal előtt. Már csak ketten maradtunk. Még egy kicsit fészkelődtem, rendezgettem a vázlatomat, majd egy ártatlan mosolyt küldtem a tanár úr felé. Nem mosolygott vissza, szinte szoborszerű arccal nyújtotta a kezét a tételért. Belekezdtem a mondanivalómba. Közben kicsit köhögtem, éreztem, hogy kiszáradt a szám, de rendületlenül és egy kicsit magasabb hangon folytattam. Közben a tanársegéd engem nézett, ami egy kicsit zavart. Ismét köhintettem.
– Vizet?- kérdezte kicsit tartózkodóan.
– Öh, igen, kérnék- majd sóvárogva a tanári asztal mellett lévő kancsóra siklott a
tekintetem. A tanár úr felállt, töltött nekem egy kis vizet, majd a kezembe adta. A hűs folyadék jól esett, egy kis önbizalmat adott. Amint kortyolgattam, a tanár megint a mellem vonalát tanulmányozta. Kicsit kidomborítottam, de nem vette az adást. A poharat letettem és folytattam a beszámolóm, mely lassan a végéhez közeledett.
Az utolsó mondatokat kicsit lassabban, kevésbé összeszedetten mondtam el. Hallgattam. A tanár úr szemvillantással jelezte, hogy még többet várna. Az ajkamba haraptam és igyekeztem a leggyámoltalanabb arcom elővenni.
– Ennyi? – kérdezte mély hangon.
– Igen, végeztem – rebegtem.
– Nos, ugye tudja, hogy ez nem elég a ketteshez? – nézett rám kérdőn. Nyeltem ez nagyot, és pánikszerűen néztem magam elé.
– Tudja, ha ezen a vizsgán megbukik, nem számíthat semmi jóra a következő félévben. Sokkal több tanulást igényelnek az ezt követő tantárgyak. És gondolom, haza sem akar menni, mint bukott diák. De ha nem buktatom meg, mi a garancia arra, hogy következő szemeszterben jobban tanul?
– Én…én erre is nagyon sokat tanultam… csak hát pont ez a téma nincs benne normálisan a könyvben – mondtam lesütött szemmel.
– Mindig ezt mondják – mondta, és keményen a szemembe nézett, majd előrehajolt. – Meddig megy el a kettesért?
Hirtelen nem is tudtam mit mondani. Jeges rémület szorította össze a szívem. Nem akartam szégyenszemre hazamenni,de nem akartam ilyen módon hozzájutni a ketteshez. Másrészről, viszont a tanár úrban is volt valami izgató. Végülis…maximum 35 éves lehetett,zöldszemű, magas, jó állt neki az öltöny és kissé kreol bőrű volt. Teljesen össze voltam zavarodva, de végül elrebegtem egy kislányos igent.
Vizsgáztatóm erre ugyanolyan szobormerev, szinte eltökélt arccal odament az ajtóhoz, ráfordította a kulcsot és elém lépett. Felnéztem rá, ő pedig kezébe vette az arcom.
– Maga elég csinos. Lássuk, hogy csókolni is olyan jól tud-e, ahogy kifogást találni – ezzel lehajolt és megcsókolt. Először lassan, csak az ajkaimat, aztán nyelvével befurakodott a számba arra késztetve nyelvemet, hogy az válaszoljon. Éreztem, hogy elönt a forróság. Még életemben nem csókoltak meg így, bár lehet hogy csak ez az abszurd helyzet hozta így. Szívta, harapta a szám, és közben igen gyengéden közbeiktatott néhány puszit. Kicsit felemelte a fejét.
– Hmm… nem rossz… – simogatta égő arcomat, majd felállított, és elkezdte kigombolni az ingemet. Úgy remegett a térdem, hogy alig bírtam felállni, kissé megtántorogtam, és a tanáromnak estek. Az halkan felnevetett.
– Nem volt elég, kisasszony? Ne féljen, még fog tőlem egyebet is kapni- majd kibújtatott
az ingemből és a mellemet vette kezelésbe. Először csak kezébe vette és melltartón keresztül kezdte ingerelni mellbimbóim. Annyira jól esett, hogy egy kis nyögés hagyta el a szám. Hátranyúlt, kikapcsolta a melltartóm és aztán szájába vette a mellem és hosszan beszívta, nyelvével kis köröket írva a mellbimbóm körül. Amíg a mellem kényeztette, lenyúltam és kezemet ágyékára szorítottam. Erre ő végigcsókolta a nyakam, majd a számra tért ismét, hogy nyelvünk újra egymásra találjon. Egyre jobban simogattam nadrágon keresztül, míg éreztem, hogy mennyire kemény a férfiassága.
Hirtelen leültetett, kigombolta nadrágját és egy szó nélkül fejemet farkára irányította. Számat kinyitottam és elkezdetem bólogatni rúdján. Az élvezettől fölnyögött, majd egyre mélyebbre küldte a számba, alig bírtam levegőt venni. Végül elengedte a fejem és hagyta,hogy én írányítsak. Nyelvemet néhányszor körbetáncoltattam a makkján, majd a heréket vettem kezelésbe. Pénisze finom illatú volt, sós ízével alig tudtam betellni , majd ismét merevedésére koncentráltam.
Egyszer csak kirántotta magát számból és felráncigált, majd az asztalhoz vitt és felsőtestemet az asztalhoz nyomta. Szoknyám felráncigálta, harisnyámat ijedtemben széttépte, és bugyimat félrehúzta. Puncim látványától elégedett morgás hagyta el a száját, majd teljesen beletemetkezett. Már így is nedves voltam, de a nyelvmunkájától éreztem, combomra folyik a nedvesség. Lábaimat nem éreztem magaménak, amint nyelvével lennt szorgoskodott. Zihálni kezdtem, zúgott a fejem és alig bírtam az asztalon maradni. Egyszer csak azt éreztem, hogy egy, majd két ujj hatol belém, és már eéég hangosn adtam át magam vizsgáztatóm kényeztetésének. Tanár úr kihúzta belőlem az ujját, majd hagyta, hogy én lenyaljam a saját nedveimet. Ezután farkát puncimba nyomta, úgy hogy felsikoltottam. Ekkor hátrahúzta a hajam, és kezével megragadta a torkom, úgyhogy már csak hörögni tudtam. Ütemesen csapódott fenekem az ágyékához, miközben halkan nyögdécseltem. Ő addig a mellem markolta az egyik kezével, másik kezével még mindig a hajam fogta. Éreztem, hogy közeleg a csúcs, mintha tanár úr is megérezte volna, és megfordított anélkül, hogy péniszét kivette volna belőlem. Kissé feltámaszkodtam, körmömet fenekébe vájtam, gyorsabb tempóra ösztönözve őt. Fejem már zúgott, nyakam hátraengedtem, míg ő tartott engem, majd száját számra szorította, úgy gyorsított, míg végül elélvezett. Hosszan élvezett, számmal próbálta tompítani a fel-feltörő nyögéseket.
Majd kihúzta belőlem farkát, és adott egy zsebkendőt, amivel rendbe tehettem úgy-ahogy magam, és felhúzta a nadrágját. Amíg készülődtem, éreztem, hogy arcom egyre vörösebbé válik, égve a szégyentől. Vizsgáztatóm felémfordult és rámmosolygott, egy kicsit gúnyos, lenéző mosollyal.
– Tudja, a következő félévben is én fogom vizsgáztatni.

Börtönőrök verhették meg a szexuális játékokkal kapcsolatba hozott tanárt

A katonai ügyészség szerint a börtönőrök bántalmazhatták azt a dunakeszi tanárt, aki kiskorú többrendbeli veszélyeztetése miatt került előzetes letartóztatásba, mitán a gyanú szerint szexuális játékokat játszatott diákjaival egy osztálykiránduláson – írja a Blikk.
A katonai üszészgés gyanúja szerint megverték, és eltörték a bal karját a börtönőrök annak a dunakeszi tanárnak, aki kiskorú többrendbeli veszélyeztetése miatt került előzetes letartóztatásba – írja csütörtöki számában a Blikk. A férfi előzetes letartóztatását a váci börtönben kezdte meg, a gyanú szerint itt támadtak rá őrei. A Blikk úgy tudja, hogy séta ürügyén megbilincselték, ezután lelökték a lépcsőn, megrugdosták, megverték, majd cellájába visszakísérve tovább bántalmazták. Az incidens közben T. Gábor bal karja eltört, ám ellátást csak másnap kapott. A lap információi szerint támadói aláírattak vele egy papírt, hogy sérüléseit azért szerezte, mert még nem szokott hozzá a bilincs viseléséhez.
A tanárt az incidens után kórházban látták el, majd átszállították egy másik büntetés-végrehajtási intézetbe. A történteket a Blikknek a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága is megerősítette, hozzátéve: a váci börtönparancsnok két börtönőrt jelentett fel a katonai ügyészségen.
„A budapesti katonai ügyészség múlt pénteken hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének a gyanúja miatt rendelt el nyomozást” – ezt mondta Balogh Zoltán, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője. Kamarás Péter ügyvéd a Blikknek azt mondta: a nyomozás elrendelése azt jelenti, hogy van olyan adat és bizonyíték, mely alapján felmerül az, hogy bűncselekményt követtek el.
A gyanú szerint T. Gábor, a dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola igazgatóhelyettese egy tavaly októberi osztálykiránduláson szexuális játékokra buzdított 10-11 éves gyerekeket. A Blikk úgy tudja, a tanár a zaklatást tagadva védekezett a nyomozók előtt. T. Gábor verziója ez: az osztálykiránduláson négy gyerek a szexualitásról kérdezgette a velük egy szobában lévő pedagógust, aki különképesítése révén az iskolai klubban felvilágosító foglalkozásokat is tartott. Állítása szerint, miután magukra hagyta a gyerekeket, azok tovább „játszottak”, szerinte amikor a történtekről egy kislány otthon beszámolt, megijedve szülei haragjától inkább a tanárra fogta a dolgot, a szülők pedig ezután keresték meg a másik három gyermek családját, s tettek feljelentést. Forrás: HVG.hu, Blikk.hu, Olimpiq.com

Utolér – Pedofil tanár elrabol egy gyereket

Mindenkinek van múltja. És mindenki magával cipeli. Az Utolér című film egy az utóbbi években sokszor hallott, megrázó történet segítségével akarta megértetni, hogy mit jelent a bosszú. Ez egy filmben egyszerű, hiszen egy filmben mindent lehet, ölni és bosszút állni is. Dyga Zsombor és Lovas Balázs forgatókönyvíró olyan bosszúban gondolkodott, amit nemcsak komolyan kell vennünk a filmben, de akár mi magunk is elkövetnénk. Mert egy ponton túl a bosszú maga a feloldás és a megoldás.

Az Utolér a játékidő feléig egy jól felépített, a különböző idősíkok keverésével elbeszélt thriller, amiben nagyon figyel a rendező arra, hogy megfelelően nyomassza a nézőt. Gyorsan eláruljuk, hogy a film második felével, az életszerűtlen helyzetekkel van baj, de ezt nem fogjuk kifejteni alaposan, mert nehéz úgy beszélni a filmről, hogy ne lőjünk le poénokat.
A pedofil tanár elrabol egy gyereket, akinek a szüleit a bosszú mozgatja, és van egy anya, akinek a fia sok mindent tud. A történetet különböző idősíkokban követjük. Dyga meglepően ügyesen keveri a szálakat és helyezi el az apró részleteket ahhoz, hogy elkezdjen összeállni nemcsak a történet, hanem a megfejtés is. Ezért lesz zavaró, hogy mindig igyekeznek rendre újabb csavarokat elhelyezni a cselekményben.
Az utolsó 20 perc körülményes, életszerűtlen és logikátlan még úgy is, hogy ismerjük az elrabolt és fogságban tartott Natascha Kampusch felfoghatatlan történetét. Ahelyett, hogy a film logikáját követve valami viszonylag egyszerű megfejtéssel éltek volna az alkotók, mindent nagyon meg akartak oldani és magyarázni. Sok a túlzás: az anya miért küldi a gyerekét őrködni, miért kell egy érthetetlen intim viszonyba kerülnie a korcsolyázónőnek fia gyilkosának apjával, aki egyébként inkább fotózik, mint a fiának segít a túlélésben, vagy hogyan kezd el sprintelni az addig haldokló ember, mi lesz a mentős szúrt sebével. Sok-sok zavaró elem, amik szétszedik a bátor kísérletnek induló mozit.
Az angol nyelven forgatott, de magyar szinkronnal vetített filmben hiába jók a színészek, ha a karakterek ismertetőjegyei néha érthetetlenek (macis táska Ónodin?). Ónodi Eszter egy ideig aggódó anya majd sajnos túl bátor és öntörvényű lesz, aki fiával is alig törődik. A kislányát egyedül nevelő Bartsch Kata nagyon jó, de olyan értelmezhetetlen viszonyba kell kerülnie egy öreg papával, amivel ő sem tud kezdeni semmit, nem csak én. Seress Zoltánt talán most láttam a legjobbnak, meg is kapja a magáét ezért, de belőle is egy élő zombit faragnak a film végére. A film legjobbja Andrew Hefler mentős alakítása. Utolár a Port.hu oldalon.
Dyga Zsombor valószínűleg valóra váltotta egyik álmát: végre annyiból és úgy forgathatott, ahogy mindig is akart. Ezért sajnálom az Utolért. A film feléig örültem és szurkoltam, hogy hiba nélkül csinálják végig, mert láthatóan odatették magukat az alkotók, hogy a legjobbat hozzák létre. A nagy igyekezetben szinte észrevétlenül hordtak össze az ötletekből egy bizonytalan, roskatag felépítményt, ami rájuk is omlott. Ki kell alóla kászálódni, ez a feladat most. Forrás: Index.hu, Indavideó.hu