Dublin a Vatikán ellen a gyerekszex miatt

Egyre feszültebb Európa egyik legkatolikusabb állama, Írország és a Vatikán viszonya. Enda Kenny miniszterelnök múlt héten heves támadást intézett a Szentszékkel szemben, mert – mint mondta – a Vatikánban el akarták tussolni a fiatalkorúak szexuális zaklatásával kapcsolatos eseteket. A Vatikán válaszként visszahívta írországi nagykövetét.
Hazarendelte írországi nagykövetét, Giuseppe Leanzát a Szentszék, amely igencsak nehezményezte az ír miniszterelnök múlt héten a parlamentben elhangzott beszédét. Enda Kenny bűnrészességgel vádolta a Vatikánt a pedofil ügyek kapcsán, mert szerinte a pápai állam igyekezett eltussolni ezeket az eseteket, csak azért, hogy ne essen csorba a Vatikán tekintélyén. „Csak amiatt nem léptek fel a jogtiprás ellen, mert ragaszkodtak az egyház feljebbvalóságához, a hatalmukhoz” – fogalmazott a kormányfő meglehetősen élesen.
Kijelentéseit múlt vasárnap is megerősítette. Mint mondta, rengeteg reakciót kapott, egyházi személyiségektől is, s azt írták, „ideje volt, hogy valaki felemelje a hangját”.
Kenny nagy vihart kavaró beszéde előtt a dublini parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben igen kritikusan ítélik meg a Vatikán szerepét a szexuális visszaéléseknél. A dokumentumban azzal vádolták a Szentszéket, hogy „közrejátszott a gyermekeket védő rendelkezések kijátszásában”.
Hogy a kormányfő valóban kapott támogatást egyházi vonalról, bizonyította Diarmuid Martin dublini érsek kijelentése, aki az ír állami televízióban úgy nyilatkozott: a katolikus egyházban akadtak csoportok, amelyek nem voltak hajlandóak elfogadni azokat az intézkedéseket, amelyek a gyermekek védelmét szolgálták. Vagyis hiába hoz intézkedéseket a Vatikán, egyesek nem veszik komolyan ezeket.
A főpap közölte, felháborító és megdöbbentő, hogy egyesek ki akarják játszani ezeket az előírásokat. „Nagyon csalódott vagyok. Mit tehetünk, ha a Vatikánban vagy Írországban vannak olyan csoportok, amelyek meg akarnak torpedózni mindent, amit elértünk?” – tette fel a költői kérdést.
Az úgynevezett Cloyne-jelentést szerdán tette közzé az ír kormányzat. A dokumentumban feltárják azokat az eseteket, amelyeknél egyházi személyiségek követtek el szexuális visszaélést kiskorúakkal szemben ebben az egyházmegyében. A jelentésben összesen 19 katolikus papról tesznek említést, akik szexuálisan bántalmaztak gyermekeket a kilencvenes években. A jelentés közzétételét követően az ír kormányzat berendelte a vatikáni nagykövetet.
Még az utolsó ír kormány hozta meg azt a döntést, amely szerint ki kell terjeszteni a Murphy bizottság munkáját, s a jelentést ki kell egészíteni a Cloyne és a dublini egyházmegyében történt szexuális bűncselekményekkel.
A 300 oldalas Cloyne-jelentésben azt állítják, hogy 1996-ban a Vatikán arra utasította az ír egyházférfiakat, hallgassanak a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos ügyekről.
Az utóbbi években hat püspök, illetve segédpüspök nyújtotta be lemondását Írországban a Murphy jelentés hatására. Közülük három főpap visszalépését még 2010-ben fogadta el XVI. Benedek pápa. Az említett dokumentum Yvonne Murphy bírónőről kapta a nevét, aki 2009-ben készítette el jelentését. Eszerint Kildare és Leighlin püspökségben 1975-2004 között több mint háromszáz gyermekkel szemben követtek el szexuális visszaéléseket. A dokumentum szerint a felelősök szemet hunynak ezen esetek fölött. Egy másik jelentés arról számolt be, hogy az ír katolikus egyházban a harmincas évek óta volt példa hasonló esetekre.
Enda Kenny miniszterelnök múlt héten elhangzott kijelentéseit ír kommentátorok úgy értelmeztek, hogy fordulópont következett be az állam és az egyház viszonyában. Írország ugyanis hagyományosan igen vallásos ország, ahol eddig elképzelhetetlen lett volna az a retorika, amelyet a kormányfő használt. Az országban a lakosság 95 százalék vallja magát római katolikusnak – írja a Népszava.
További cikkek a témában: Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Homoszexuális orgiák a Vatikánban

Bombaként robbanhat a Vatikánban egy hamarosan megjelenő könyv. A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy egyes homoszexuális papok igen forró összejöveteleket szerveztek a miniállamban.
A VSD magazin értesülései szerint a Szex a Vatikánban című könyv minden eddiginél nagyobb botrányt kavarhat a katolikus egyház köreiben. A szerző, az újságíró Carmelo Abbate hosszú ideje igen mélyen elmerült a Vatikán-béli meleg papok világában, és állítja, az említett privát összejövetelek egészen távolról sem férnek össze a katolikus egyház tanításaival.
A partikat magánklubokba, illetve bizonyos zártkörű szaunákba szervezték, ahová Abbaténak sikerült bejutnia, sőt, rejtett kamerájával felvételeket is készített.
– Állítom, hogy a Vatikánban szolgáló papok 98 százaléka meleg – reagált Abbate arra a felvetésre, miszerint egy kivételes, elenyésző kisebbségről lehet csupán szó.
Az utóbbi időkben hazánkban is gyakoribbak a papokat, püspököket ért nyilvános vádak: gazdasági bűnök, pedofília, értelmetlen és hiú pénzszórás, kivagyiság.
– Hit és erkölcs dolgában. Például, ha valamelyik főpap tagadná az egyház dogmáit, akkor fölléphetnék ellene. Az egyházmegyék anyagi ügyeit én nem ellenőrizhetem. Hogy mit művelt igazából Pécsen és Mohácson az ominózus Fény Kft. pap ügyvezetője, az egyházmegye vagyonkezelője, és mit tudott minderről Mayer Mihály püspök úr, ahhoz nekem érsekként nem volt közöm. A hibáinkat nem titkoljuk, de ha valamit nem tudunk, azt nem hirdet(het)jük – mondja a kalocsai érsek.
– A főpapok fényűzése erkölcsromboló botrány! Krisztus mást hirdetett. Ha – amikor sok ezren éheznek e hazában is – a főpásztor, Pécsen 40 milliós BMW-vel jár; exkluzív lakosztályt tart egy mohácsi hotelben – háborítja a lelkeket. Bántó lehet az is, ha Kiss-Rigó püspök úr saját tulajdonú foci csapatot gründol Szegeden… Én a sportba, egy csapat-építésbe nem tudok beleszólni. Lehet az jó is. Nem volt mindig korrupt a foci. Én el tudom képzelni, hogy püspök testvérem egy olyan, erkölcsileg tiszta közösséget akar menedzselni, ahol a játék a fontos, és nem a pénzt.
További cikkek a témában: Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt

terhes-apaca-buzi-papokAngliában betiltották az Antonio Federici fagylalt reklámját, mivel a plakátokon meleg papok és egy terhes apáca szerepelt. A cég tulajdonosa állítólag csak viccnek szánta a kampányt. Nem éppen a legjobb időpontot választotta Antonio Federici új kampányához, hiszen XVI. Benedek pápa éppen most érkezett látogatóba Londonba. Nem csoda hát, hogy az exkluzív fagylaltokat készítő cég plakátjait betiltották Londonban, s azonnal el is távolították azokat.
Az egyik képen ugyanis egy terhes apáca majszolja a fagylaltot, fölötte a szlogen pedig azt hirdeti: „Hibátlan meggyőződés”. A másik óriásplakáton két pap áll félreérthetetlen közelségben, szövegük: „Hisznek az üdvözülésben”. A provokáló fotók láttán a Vatikán azonnal nemtetszését fejezte ki, s követelték, hogy a kampányt azonnal állítsák le.
– Szatirikus, finom kis humornak szántam csupán, a vallási motívummal pedig azt szerettem volna érzékeltetni, hogy milyen mélyen érzek a termék iránt! Továbbá az volt a célom, hogy az egyház álszentségére felhívjam a figyelmet – mondta Federici a Times magazinnak, aki nem tart a következményektől és folytatja a polgárpukkasztó kampányt.

Pedó pornótól hangos a Vatikán

Kilenc év óta a legkomolyabb változtatásokat hajtotta végre a Vatikán az egyházjogban, például a szexuális visszaélések ügyében.
Kilenc év óta a legkomolyabb változtatásokat hajtotta végre a Vatikán az egyházjogban. Az egyházi bíróságok mostantól kezdve gyorsabban tudnak eljárni a súlyosabb ügyekben, amelyek a latin kánonjogi szöveg megfogalmazása szerint az erkölcs ellen irányulnak. Idevonatkoznak a szexuális visszaélések.
A változások közé tartozik, hogy kétszeresére emelték az elévülés idejét, az eddigi tíz évről húsz évre, továbbá az egyházi bíróságokban helyet kapnak világiak is. A kánonjogban most először szerepel a pedopornográfia bűncselekménye, illetve újdonság, hogy ezentúl püspökökkel és bíborosokkal szemben is eljárhat már az egyházi bíróság. Eljárás esetén a püspökök megfoszthatják a papokat a hivatásuktól.
A világi hatóságokkal való együttműködésről szólva a szentszéki szóvivő, Frederico Lombardi egy közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy ha bűncselekmény történik, akkor az egyházi hatóságok, bíróságok azonnal jelentik az esetet a világi hatóságoknak. Ezt XVI. Benedek pápa már a márciusi, az ír katolikusoknak írt levelében is leszögezte.
A kánonjogi változások nemcsak a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatosak, módosultak az oltáriszentségre vonatkozó előírások, továbbá szigorodott a büntetés azokkal szemben, akik nőt szentelnek pappá.

Szigorított a szexuális visszaélések miatt a Vatikán

pedofil-pap-ejnye-bejnyeSzigorított a szexuális visszaélésekre vonatkozó egyházjogi szabályozáson a Szentszék csütörtökön. Az utóbbi évek számos, a katolikus egyházat a világ számos országában érintő botránya után William Levada bíboros, a Szentszék Hittani Kongregációjának vezetője aláírta azt a dokumentumot, amely tízről húsz évre növelte a pedofil bűncselekmények elévülési idejét. A rendelkezés szerint az áldozat 18. életévének betöltésétől számolják ezt az elévülési időt, így a sértettek 38 éves korukig indíthatnak pert az ilyen bűncselekmények miatt. Ez azért fontos, mert a zaklatások fiatal áldozatai legtöbbször csak felnőtt fejjel veszik a bátorságot, hogy bíróság elé vigyék ügyüket.
Döntés született arról is, hogy a nagykorú szellemi fogyatékosokkal elkövetett szexuális visszaélésekre ugyanaz a kánonjogi szabály vonatkozik, mint a kiskorúak elleni bűncselekményekre. A súlyos vétségek közé számít immár a kánonjogban a 14 évnél fiatalabb gyermekeket ábrázoló pornográf anyagok birtoklása és terjesztése is, vagyis a pedopornográfia, a „14 éven aluli kiskorúak pornográf képének bármilyen módon és eszközzel történő megszerzése, birtoklása vagy terjesztése egy pap által”.
A módosítás kimondja, hogy a püspökök egyházjogi eljárás nélkül, egyszerű rendelettel megfoszthatják a papokat hivatásuktól, ha egyértelműen bizonyítható, hogy bűnösek szexuális visszaélés vádjában. Federico Lombardi vatikáni szóvivő elmondta, hogy továbbra is érvényben marad az a vatikáni útmutatás, amely szerint a bűncselekményeket a világi hatóságoknak is jelenteni kell. Az újdonságok közül Lombardi kiemelte azt is: az eljárások meggyorsítása érdekében lehetséges, hogy különösen súlyos esetekben közvetlenül a katolikus egyházfőhöz forduljanak a bűntettet elkövető „laicizálása” érdekében. Ezen kívül az egyházi bíróságok tagjai közé világiakat is beválaszthatnak, s nem szükséges ehhez kánonjogi diploma, elég, ha bizonyított szaktudásuk, illetékességük. A módosítások kiközösítéssel és elbocsátással fenyegetik azokat, akik nőt szentelnek pappá. A katolikus egyház szerint nő nem lehet pap, mivel Krisztus tanítványai, az apostolok kizárólag férfiak voltak.
Kilenc év óta ezek az első komolyabb változtatások a katolikus egyházjogban. A jelenlegi dokumentum – a Hittani Kongregáció a „Legsúlyosabb bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok” módosítását tette közzé – az előző katolikus egyházfő, II. János Pál által 2001-ben kiadott „Sacramentorum sanctitatis tutela” kezdetű motu proprioja (apostoli levele) által meghatározott kánonjogi szabályozást fejleszti tovább. A változtatásokat a Hittani Kongregáció készítette elő, amelyet pápává választása előtt mintegy 25 évig vezetett még Joseph Ratzinger bíborosként XVI. Benedek pápa.
A pedofil papok áldozatainak egyik amerikai szervezete (SNAP) elégtelennek intézkedéseknek nevezte csütörtökön a Szentszék által életbe léptetett változtatásokat. Az egyesület egyik vezetője, Barbara Doris szerint az új rendeletek semmit sem érnek. Doris úgy vélte: a legfőbb baj az, hogy az egyházi vezetők mindenhol a vádlottaknak hisznek és nem az áldozatoknak, és nem akarnak tudomást venni a problémákról. Az amerikai jogvédő szerint ezt a hozzáállást kellene megváltoztatni, nem pedig a belső szabályozást.
További cikkek a témában: Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké