A férfiak rémálma egy mutatóujj. Pedig egy prosztatavizsgálat keretében ez az ujj, életet menthet. Az egész tortúra nem tart tovább néhány percnél, a kutakodás pedig néhány másodperc, és nem okoz nagyobb fájdalmat egy átlagos torokvizsgálatnál. Akkor miért nem jár a férfiak döntő többsége szűrővizsgálatra?
Gyakorló férfiként tudom, hogy az igazi alfahím alapvetően sohasem beteg, ha mégis, az csakis egy olyan elvetemült kór lehet, amely bárki mással hamar végezne. Ilyen betegségek többek közt a meghűlés, torokgyulladás és az influenza. Talán éppen ezért a férfiak a nőknél jelentősen kevesebbet járnak orvoshoz. A prosztataszűrés hanyagolásában azonban más tényezők játszanak szerepet.
Azt gondolom, ki kell végre mondanunk valamit, amiről a legtöbb prosztata megbetegedéssel foglalkozó szakember és írás szemérmesen hallgat. Arról az igazi okról, amiért a legtöbb férfi nem megy el erre a valóban szinte fájdalommentes vizsgálatra. Az ok nem a nemtörődömségben, vagy az érdektelenségben keresendő.
Ha van valami, ami a ötvenen túl egészségével kapcsolatban igazán foglalkoztat egy férfit, az nemzőképessége megőrzése, és természetesen a rákos vagy más prosztata megbetegedés elkerülése. Mi sem bizonyítja jobban ezt annál a tendenciánál, hogy még a legfessebb urak is hajlandóak a veszélyeztetett kortól kezdve eleganciájuk rovására változtatni öltözködési szokásaikon. Hajlandóságot mutatnak már nem annyira esztétikus, ám de prosztata és here szempontból tökéletesen szolgáló kinyúlt és elnyűtt bokszeralsók, és az ehhez tartozó köldök felé emelkedő, elöl kissé bővebb nadrágok viselésére.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: A vizsgálat elutasítása, szexuális okokból, és a hozzá társuló önérzeti problémákból fakad. A nők 14-16 éves koruktól kezdődően kénytelenek megszokni, rendszeres időszakonként egy szakorvos „intim érintését”. Ez egy érzelmileg kellemetlen, de egészségügyileg elengedhetetlen kapcsolat orvos és páciense között, akár csak egy prosztataszűrő vizsgálat esetében.
Mert miről is van szó? A prosztatavizsgálat során ugyan nem konkrétan a nemi szerv külső aktív részét (hímvessző) vizsgálják, ám mindenképpen egy intim területre kényszerül a páciens a számára idegen, legtöbbször azonos nemű orvosát „beengedni”. Teszi mindezt olyan testhelyzetben melyre igen sok férfi alárendelt pozícióként gondol. Alkalmanként (ám ez igen ritka a vizsgálat gyorsasága miatt) a vizsgálat során, a prosztata érintését a szervezet szexuális ingerként észleli, és így az egyébként nem „felajzott” páciensnél merevedés is kialakulhat.
Ezen „rémületes viszontagságok” bizony megtörhetik a férfiúi önbecsülést. Itt biztosítok azonban mindenkit, hogy pár óra múlva az is bizonyosan helyreáll.
E sok felsorolt gyalázat után melyet elkövetnek ellenünk, miért javaslom mégis minden ötvenen felüli férfitársamnak a rendszeres szűrővizsgálatot? Természetesen az egészségük érdekében. Ám ha ez nem elég indok, gondoljon mindenki csak arra, mennyivel önérzetrombolóbb, ha otthon vagyunk képtelenek házastársi kötelmeinket megfelelően teljesíteni, megfosztva társunkat és magunkat az élet egyik legteljesebb gyönyörétől. Tisztelt uraim, domináns hímek kérem, gondolkodjanak el ezen!
További cikkek a témában: Több szexre vágynak az idős férfiak – A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata – Intim Center szexshop, erotika bolt a belvárosban – A linglam masszázs, magyarul faszverés popósimogatással – Nemi úton is terjed a húgycsőgyulladás – Felcsatolható pénisszel megdugott baszdmeg – Prosztatamasszázs tudnivalók a nődnek – Az óvszer nélküli análszex a posztatát is fertőzheti – A prosztata betegségeiről, és azok kezeléséről
Címke: végbélnyílás
Gregori Dóra
A Wikipédia is ír a magyar modellről: Gregori Dóra, született Budapest, 1988. április 14-én. Magyar szépségkirálynő és modell. 2010. november 28-án megnyerte a VAM Design Centerben megrendezett Miss Hungary 2010 versenyt. A Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát klasszikus balettművész szakon 2008-ban, majd tanulmányait 2010-ben a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete konduktor szakán folytatta.
Gregori Dóri pinája és segglyuka fellelhető az interneten, teljesen meztelen amatőr és profi képeken is. Állítólag bosszúból terjesztik a képeket, erről cikk a Celcet oldalon itt olvasható. Gergori Dóra Miss Hungary szépségkirálynő vaginája és végbélnyílása itt látható amatőr képeken. A képeket a volt barátja tette közzé, excsajok szex fotóként, Gregori Dóra szépségkirálynő vaginája és végbélnyílása címmel.
Gregori Dóra szex, erotika, bulvárhírek: Miss Hungary, Gregori Dóra meztelen képeket villantott, képek és videó itt – Magyar ribancbázis modellek, celebek, szépségkirálynők és jelöltek egy helyen – Gregori Dóra szépségkirálynő cikk – Gregori Dóri meztelenül terpeszt a Miss Hungary és nyuszilány – Politikusok voltak a széplányokat áruló szexmaffia vevői – Szexbotrány! Letartóztatták Lajost mert lányokat futtatott, cikk és videók – Gregori Dóra szépségkirálynő megint pinát mutat, most a Playboyban – Gregori Dóra a pinájával híresült el, vetkőző videó – Szépségkirálynő jelöltek és szépségkirálynők és udvarhölgyek érdekből és pénzért szexeltek – Gregori Dóra segglyukas képek után szoftos CKM képek – Gregori Dóra végbélnyílása pucsít kecsesen – Megszólal a szép lányokat futtató szexkirály testőre.
Puskásova Estera pénzért baszik a Szexplázában
Gonzó pornófilm forgatáson készült bemutató és kedvcsináló képek, Puskás Eszter (Puskásová Estera) Estella pornózó fiatal plázacica lánnyal Szexpláza. A további képeket itt nézheted meg.
[Szexpláza szexképek] Ha tetszenek a Szexpláza Gonzó szex című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése – Belépés.
Pina a pokol kapuja – Több ezer vaginafotó
Pina (akt, borotvált, csajok, csikló, csupasz, hüvely, kopasz, nude, nuna, nuni, női nemiszerv, pina, popó, popsi, puna, punci, puni, pussy, segglyuk, suna, szemére, szeméremajak, szeméremtest, szőrös, tinipina, vagina, végbélnyílás, vulva) a pokol kapuja, a pina hatalom A pinaizmus szellemében több ezer vaginafotó, tovább a Szexpláza oldalon található több ezer pinás és segglyukas képekre.
Megan Fox nem bírja türtőztetni magát, és nem telik el úgy nap, hogy valami „értelmeset” ne mondana, amit aztán szárnyra kap a bulvársajtó és világhír lesz belőle. A bomba nő szerint a nők azért tudnak uralkodni a férfiakon, mert nekik van vaginájuk, a férfiak pedig folyton csak a szexre gondolnak. Ez nagyjából olyan ősi bölcsesség, mint az, hogy a lónak négy lába van, mégis megbotlik: mindenki tudja, és egyébként is közszájon forog.
Ha már a közszájról van szó, a leszbikus kalandokat is bevállaló, nemrég a világ legdögösebb nőjének megválasztott Megan állítása szerint ő valójában egy kezén meg tudja azokat a férfiakat számolni, akik látták már őt meztelenül. A pletykák szerint ekkor számológép van abban az egy kezében.
– Csak játszom a pasikkal, fogalmuk sincs arról, hogy kikezdek-e, vagy csak a bolondját járatom velük – nevetgélt a barna szépség. – A vége pedig az, hogy a magukat erősnek hívő férfiak siránkozva nyalogatják sebeiket.
További pinás cikkek: Jóni masszázs, a pina kényeztetése – Ferik Edit széthúzza a pináját – Fekete Tünde vagy Kálmán Tünde pinája – Petrovics Judit és Stefán Krisztina dildóval dugják a pinájukat – Kozma Nikolett dildós csendélete a pinájával – Playmate lányok és más pinamutogatók itt.
Szexuális segédeszközök Intim Center szexshop
Az Intim Center szexshop üzlet és webshop legújabb termékeit itt mutatjuk be. A szexuális segédeszközöket a webáruházban megrendelheted, vagy a Budapest, Károly krt. 14. sz. alatti szexüzletben megvásárolhatod. Az üzlet nyitvatart minden nap, H-P 9-20 óráig, Szo-V 9-18 óráig.
Power Jelly Dong felcsatolható, strapon: élethű pénisz leszbikus nőknek és merész pároknak – Hancúr párbaj társasjáték erotikus időtöltésre – Squid kettős vibrátor a nők kedvence – Lady Finger kicsi multi vibrátor – Loveclone 2 valós érzésű vibrátor vékonyított – Arany és ezüst csábítás a klasszikus formákat kedvelőknek – Soft tampon, hogy menstruáció alatt is higiénikus legyen a szex – Twist vibrátor – H2O vibrátor H2O vibrátor – H2O patriot vibrátor – Fel-le vagy előre-háta mozgó vibrátor – Élethű pénisz formájú vibrátor – Zselés anyagú vibrátor 22 cm – Loveclone 2 cybervibrátor klasszikus – Lady Finger vibrátor 13 cm – Cyberskin pénisznövelő készlet – Delux kellék ami maszturbációhoz és pénisznöveléshez kiváló péniszpumpa – Heavy metal gésagolyó – Mighty 23 centis izmos élethű pénisz a nagy farkat kedvelőinek – Cally bőrszínű vibrátor vibrátor – Vízálló G-pont vibrátor az Intim Center szexsopból – Klitoriszizgatós nyuszis vibrátor – Őrült nyúlvibrátor – Eclipse ultra, 7 funkciós vibrátor – Loveclone 2 valós érzésű vibrátor, azoknak akik szeretik ha vastag – Power Jelly Dong felcsatolható élethű pénisz – Hancúr párbaj társasjáték – Squid kettős végű vibrátor – Anális csábítás kicsi blue – Realisztikus vibrátor olyan mint az igazi – Lock and Load felcsatolható élethű pénisz fekete bőrhámmal – Szexi vadító fehérnemű az egészalakos aprószemes cicaruha – Itch Cream izgató sikosító gél – Férfiaknak egyedüli élvezetekhez jó a Tenga orgazmus tojás – Vagina és végbél tisztításhoz és öblítéshez intim zuhany – Ha meg akarod kötözni a legjobb a szexi bilincs – Erekció növelésre és javításra jó a pénisz XXL krém – Gésagolyó, vagy szerelemgolyó a silky duo labdák – Double dong hosszú kétvégű dildó – Zselés kényeztető vibrátorok – Rubinvörös csábítás vibrátor – Vagina pumpa a puncivákum – Pumpás oro szimulátor, szopás utánzó férfiaknak – Super Rutscher anal síkosító – Nexus Excel, a hullám prosztata masszőr – Lust Date szex társasjáték – Alecia szexbaba, a fekete szépség – 4 Play vibrátor szett – Szilikonos egyszerű péniszgyűrű – Hármas vibrátoros gyűrű mindkét fél örömére – Nők kedvence a Jolly dildó nevű műpénisz – Kiváló feljlesztés a teleszkópos péniszpumpa, vagy más néven vákuum pumpa – Kicsi méretű rúzs vibrátor – Európai szerető ngay méretű valósághű vibrátor – Vagina vákumos pumpa – Stella stewardess szexbaba – Anál specialista Jelly anál valósághű vibrátor – Felcsatolható dildók 2 db szet – Anális pálca füzér – Opálkék csábítás vibrátor – Klitorisz szivattyú női szexpumpa – Lava Up csikló és ánusz izgató péniszgyűrű – Állatszex vágyak szex boci kéjnyílással – Nexus redős és vibrációs prosztata masszírozó masszőr – Maszturbáláshoz vagy szexhez kiváló az Aqua Glide Erdbeer síkosító – Páros játszma társasjáték – Érzékek birodalma szex társasjáték társasjáték – Sex Hunting társasjáték első rész, ezt veszik, mert a második nem olyan jó – SexTivity társasjáték – Egyszerű fémkapcsos péniszpumpa – Erectors mellbimbó csipesz – Electra vadító szexi ruha, fekete vagy fehér – Mesés gésalabdák – Toy Joy 7 vibrációs análjáték – Pénisznövelő és orális szexet szimuláló Stallion pumpa – Double dong közepes dildó – Cyberskin szexgyűjtemény 7 db-os szex készlet – Strapon felcsatolható dildó szett – Loveclone felcsatolható bőrszerű pillangó – A BDSM és kis fájdalommmal járó szerepjátékok kedvelőinek, Tweeser mellbimbó csipesz – Eropharm Clitorix aktív erekció és gondoskodó gél – Feromon P6 parfüm stift – Aqua glide 200 ml síkosító – XXL-es vibráló duo labdák – Popószex kedvelőknek Kék anál, zselés stimuláló – Air Control erekciópumpa vagy más néven péniszpumpa – Élethű, realisztikus műpunci vagy vagina – Samson’s lengő élvezet vibrátor – Cyber hatású vagina és ánusz, végbélnyílás maszírozó vibrátorral – Oro simulator, szopó száj vibrátorral férfiaknak. Kék anál, zselés stimuláló – Szexkellékekbe rendelhető elemek – Utazó vagina maszturbátor – Gyöngyös análrúd vagy más néven análfüzér – Bondage szett a kikötözés szerelmeseinek – További ajánlók 5 4 3 2 1.

Cimkék: análszex, aqua glide, állat sex, állatszex, ánusz, élethű, élethű pénisz, élethű vibrátor, bdsm, cicaruha, csipesz, cyberskin, dildók, erotikus társasjáték, felcsatolható, gél, havi vérzés, havibaj, intim center, intim zuhany, intimcenter, készletek, klasszikus vibrátor, maszturbáláshoz, maszturbátor, mellbimbó, menstruáció, menstruációs szivacs, menstruál, műpénisz, műpunci, nagy pénisz, pénisz alakú, pénisz formájú, péniszgyűrű, pénisznövelő, péniszpumpa, popószex, prosztata, prosztata izgató, prosztata masszíro, realisztikus, rendelés, sex, sex társas, sex-shop, sikosítás, sikosító, sikosítók, sm, strapon, szex, szex shop, szex társas, szexajánló, szexüzlet, szexbaba, szexi ruha, szexkellékek, szexshop, szextársas, szexualitás, szexuális segédeszközök, szopó száj, tampon, társasjáték, toy joy, vagina, vagina pumpa, vákumpumpa, vásárlás, végbélnyílás, vibrátor, vibrátorok.
Szexüzlet ajánló
Az Intim Center szexüzlet ajánlata, a vásárlók véleménye alapján válogatva. A termékeket a webáruházban megrendelheted, vagy a Budapest, Károly krt. 14. sz alatti üzletben megvásárolhatod. Az üzlet minden nap nyitva tart, H-P 9-20 óráig, Szo-V 9-18 óráig.
A BDSM és kis fájdalommmal járó szerepjátékok kedvelőinek, Tweeser mellbimbó csipesz – Eropharm Clitorix aktív erekció és gondoskodó gél – Feromon P6 parfüm stift – Aqua glide 200 ml síkosító – XXL-es vibráló duo labdák – Popószex kedvelőknek Kék anál, zselés stimuláló – Air Control erekciópumpa vagy más néven péniszpumpa – Élethű, realisztikus műpunci vagy vagina – Samson’s lengő élvezet vibrátor – Cyber hatású vagina és ánusz, végbélnyílás maszírozó vibrátorral – Oro simulator, szopó száj vibrátorral férfiaknak. Kék anál, zselés stimuláló – Szexkellékekbe rendelhető elemek – Előző termékajánlók 02 01.
Perlényi Anita pornó a Szexplázában
Perlényi Anita hardcore a Szexpláza pornója, ahol minden testnyílását használatba adja, így Plázacica lett. Pornós nevén Slutty Nikki orális, anális vaginális örömüökben részesíti a partnerét. Szoft bemutató képek itt.
Perlényi Anita videók és pornóképek a 130 fotóból álló galériában itt, pornózó barátnőit is megnézheted, a lányokkal pornó: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 – További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető.
Mukics Csilla Emese casting
Mukics Csilla Emese casting. Mukics Csilla, Emese magyar lány pornós szexmunkája a Szexplázában ahol így Plázacica lett. Amatőr pornója itt, a mostani forgatáson szopnia kell, és rendesen megkapja a faszt a szájába, seggébe és a pinájába. Baszás szájba élvezés, és gecinyelés, seggbe baszás perverziók. Mukics Csilla Emese pornós nevén Tamara Rey további szoft bemutató képek itt, videók és pornóképek a 120 fotóból álló galériában itt.
Pap Gabi
Béresné, Pap Gabi művésznevén Alexandra Gold pornós szexmunka a Szexplázában ahol így Plázacica lett. A teljes szoft galéria fotói itt.
Molnár Zsuzsanna
Molnár Zsuzsanna pornós nevén Dorina Gold magyar lány pornós szexmunka a Szexplázában ahol így Plázacica lett. A forgatáson szopnia kell, és rendesen megkapja a faszt a szájába, seggébe és a pinájába. Szájba élvezés, és gecinyelés, seggbe baszás perverziók. Molnár Zsuzsi további szoft bemutató képek itt, videók és pornóképek a 155 fotóból álló galériában itt.
Molnár Zsuzsa pornózó barátnőit itt nézheted meg és magyar lányokkal pornó: 1 2 3 4 5 6 7 8 9. További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – Szexpláza havi pornósok – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető. Molnár Zsuzsi bemutató szoft fotók:
A legutóbbi lányok akik pornózásra adták a fejüket, linkek a lányokra: Abonyi Anita, Bóta Szilvia, Csorba Gabriella, Csőke Beatrix, Herpai Tamara, Kardos Katalin, Kálmán Szilvia, Kelemen Nóra, Kollár Bettina, Lebanov Katalin, Magyar Andrea, Mókus Lívia, Molnár Zsuzsanna, Patuzzi Anett, Sebák Edina, Stefán Orsolya, Szabados Melinda. Előző pornós csajok itt. Tablóképes bejegyzések: Pornós lányok itt, Szexpláza pornós lányok 2012 nyár – Szexpláza pornósok 2012 új plázacicák és plázamamák – Szexpláza pornós lányok új plázacicák és plázamamák – Magyar lányok pornóznak a Szexplázában – Szexpláza plázacicák május – Szexpláza pornósok plázacica havi album – Pornós lányok a Szexplázában itt – Magyar lányok pornóznak privát castingon Szexpláza plázacicák.
Pápai Gyöngyi végbélnyílása
Pápai Gyöngyi végbélnyílása az egyik célpont a fotós fényképezőgépében. Persze ott van körülötte a magyar modell is, nézd meg a teljes sorozatot.
A magát egyszerűen csak glamourmodellként definiáló Gyöngyi büszke amerikai playboyos szerepléseire, valamint arra a több tízezres eladott magyar CKM lapszámra, amit az ő arcával, illetve testével adtak el.
A lány egyébként nemcsak a playboyos és a CKM-es szerepléseire büszke, hanem arra is, hogy a Paloma fürdőruhamárka és a Chocholate Poker őt válaszotta hazai arcának – még több ismertséget szerezve ezzel Gyöngyinek. A lány azonban nem szívesen beszél playmate-karrierjéről, hiszen – mint mondja – még el sem kezdődött.
Baszdmeg, baszdmeg, baszdmeg…
Spekulumot nyomtam a pinájába meg a seggébe, nőgyógyászost játszottunk. Langyos vízzel felmelegítettem a spekulumot, kentem rá egy kis vazelint és a és finoman betoltam a vaginájába – Útszéli prosti elsősegélynek. Fél kettő múlt. Persze a hazaúton állt a farkam mint a cövek, jobbkezem pedig Dóri puncinedvétől illatozott. Egész úton hazafelé ingadoztam hogy otthon kiverjem vagy még mielőtt hazamegyek keressek egy prostit az úton – A bárból a kurvát basztam. Rettentő vadkan módjára basztam Szandrát. Végül a hasára vertem, de oly erővel lövellt a sperma, hogy jutott a melleire és az arcára is. Ennek kevésbé örült, jelezte is jobb lett volnah a geci a helyén, a kotonban marad. De engem mindez már hidegen hagyott. Flegma arccal kipengettem a fájót 25ezret ezért az órácskáért, plusz az 5 ezret a szobáért – Seggbedugott magyar lányok. Baszdmeg, ezek a kiéhezett, perverz magyar lányok imádják, ha jól ánuszba küldik őket! Igazi kemény akciókban indultak a pályán! Baszd keményen őket – Alázd a picsákat! Élvezz a mellemre! Ez kibújó ha nem akarják nyelni, amivel megajándékozod a ribiket. Élvezz mélyen a szájukba, és nyelesd le velük – Baszatás a vonóhoroggal. Beleültetem a csajt a vonóhorogba, s közben parancsolgatok neki, hogy maszturbáljon.
Baszdmeg ez aztán nagyon durva életút 1. rész, 2. rész – De Sade Juliette, avagy a bűn virágzása. Baszdmeg, de komoly! Részletek De Sade egyik szadista és perverz, Juliette avagy a bűn virágzása című könyvből és a Szodóma százhúsz napja – Sztár leszel ha seggbe baszhatlak! Vidéki srácok bemagyarázzák a csajnak, hogy címlaplány lesz belőle, ha megkúrhatják – Kurvajó volt baszni az ordenálé kurvákat. Előtte szopattam egy kicsit, hogy kemény legyen a faszom, azt’ kúrtam egy kicsit, de tövig nyomtam a faszt – A nőké a hatalom mert pinájuk van – Megdöbbentő brutál anális perverz picsa – Őrült végbélnyílás pornó

















