Late Chocolate – szex, divat, design felsőfokon

A spanyol Late Chocolate cég a divat, a design és a szex ikonjakélnt aposztrofálja magát. Nagyon kevés szexshopban lehet termékeiket megtalálni.A koncepció a legmagasabb minőségű és kidolgozottságú termékekről, kiegészítőkről szól, mindenről, amire egy kifinomult és tehetős nőnek szüksége van az élet élvezetéhez. A viszonylag szűk termékpalettán stimuláló illatokat, krémeket éppúgy megtalálunk, mint konkrétabb rendeltetésű tárgyakat, melyek hajtás után…
A szépen kidolgozott tárgyak, fehérneműk és egyéb kiegészítők bármely divatház kínálatában megállnák a helyüket. A társaságnak valójában ez a célja: a prémium szexuális kiegészítők terén A Brand szeretnének lenni. A termékek többségét tulajdonosa nyugodtan az éjjeli szekrényen vagy a piperéi között felejtheti, diszkrét külseje nem sokat árul el céljáról. A szolid és ízléses körítés, kiváló anyagokból készült dizájnolt erotikus kelléket parfüm és stimuláló eszközöket takar. A többi egyértelmű… Late Chocolate

Szexrabszolga – szadómazó történet

A félhomályban hatalmas vasajtó döngve zárult be Veronika mögött. A pincében félelmetes volt a jelenlét, csak sejteni lehetett a tárgyak helyét. Veronika elborzadva nézett körül, miután megszokta a szeme a félhomályt. A sarokban egy pad állt, melyre oda lehetett valakit kötözni. A terem közepén hatalmas franciaágy. Egy asztalon pedig mindenféle eszközök, vibrátorok, és egyéb kellékek. A pince végében pedig egy ablaktalan kamra állt. Hirtelen felvillant a fény, mely teljesen elvakította Veronikát. Ott állt védtelenül. Csinos, szív alakú arcocskáját sötétbarna Kleopátra frizura keretezte. Karcsú alakján fekete lasztex ruha feszült, lábán pedig hosszúszárú csizma. Kissé fázott, de tudta, hogy nem a hűvöstől, hanem a rá váró élményektől.
– Állj jobban a lámpa alá, hadd lássunk jobban – hallatszott egy eltorzított férfihang az ajtó fölé felszerelt hangszóróból. Veronika egy lépést tett előre.

dildo-szex-seggbe

– Most guggolj le – a lány megtette.
– Támaszkodj meg magad mögött! – Veronika ezt is megtette.
– Húzd félre a bugyidat, és mutasd a puncid! – Veronika félrehúzta az apró kis tangát, és az égnek tolta a lapos kis hasát, ezzel az ajtó felé tárta nemiszervét. A hangszóróból elismerő moraj hallatszott.
– Most menj be oda, a kamrába – szólt ismét bele a férfi a mikrofonba. Veronika bement, és kereste a villanykapcsolót.
– Nincs bent lámpa, menj már be! – Veronika megtette, de nem örült neki. Nem szerette a piciny, zárt és sötét helyeket. Bent csak egy szék volt, oda ült le, aztán magára zárta az ajtót. Hamarosan nyílt a kinti ajtó, és valaki bement a pincébe. A lány hallotta, ahogy az asztalon matat, majd halk zúgást sejlett át az ajtón. Végül a léptek felé közeledtek, és a kamra ajtaja feltárult. Veronikát elvakította az erős fény. Egy meztelen férfi állt előtte, termetes lőccsel, és álarcban. Megragadta a kezét, és maga után vonta a padhoz.
– Feküdj rá, hanyatt! – parancsolta, majd nyomatékként rálökte a lányt. Veronika remegve dőlt hanyatt a bársonnyal bevont padon. A férfi erős keze megragadta vékony kis csuklóját, és odabilincselte az erre fenntartott helyre a pad fejtámlájára, majd a másik keze következett. Aztán a vasmarok a jobb bokáját fogta meg, és kényszerítette, hogy térdben hajtsa be a lábát.
– Ne ellenkezz, mert kapsz egyet – sziszegte a férfi, és lekevert egy pofont a lánynak. Veronika behajlította a térdét, mire a bokáját a pad felénél található bilincsbe fogta a férfi, aztán a másikat is.
– Most, megnézem, hogyan tágulsz, mert vannak itt olyan urak is, akiknek extra szerszámuk van – mondta a férfi, és közelebb tolta a kisasztalt a szexkellékekkel. Először egy vibrátort vett fel, és bekapcsolta alapfokozatra, és a lány csiklóját kezdte el ingerelni vele. Veronika hamarosan benedvesedett. A férfi pedig ügyesen forgatta a kis szerszámot, néha be – bedugva a nagyajkak közé a vibrátort. Aztán hirtelen tövig merítette a már ziháló lányba, és teljes teljesítményre tekerte. Veronika hatalmasat élvezett.
– Jó kis árú – kiáltott fel a férfi, a hangszóróból ismét elismerő moraj hallatszott.
A férfi elővett egy nagyobb vibrátort, és az előzőt kihúzva, a lányba nyomta. Ráhajolt a lány csiklójára és bekapcsolta az újabb szerszámot. Majd nyalni kezdett. Veronika hamarosan ismét elélvezett. Ekkor a férfi egy nyelvleszorító gömböt vett el az asztalról, és Veronika szájába erőltette.
– Na, most megnézzük, hogyan bírod az extrát – mondta, és egy hatalmas műpéniszt vett elő. Legalább negyven centi hosszú volt, és iszonytató vastag. Akár egy lóé. Veronika szabadulni akart, de a bilincsek nem engedték. A férfi gúnyosan nevetni kezdett. Fogta a műtagot, és vastagon beolajozta, aztán a lány hüvelyéhez tette, és elkezdte bevezetni. Veronika nyüszített, de mindhiába, a lőcs, szép lassan belément. Aztán a férfi mozgatni kezdte benne. Lassan elmaradt a nyöszörgés. Bár nem élvezte, de végül elviselte már a lány. Ekkor a férfi benne hagyta a műtagot, az asztalhoz lépett, és egy kisebb anál izgatót vett elő. Ezt is beolajozta, és letépve a bugyit Veronikáról, a fenekét kezdte el tágítani vele.
– Most itt jössz, az urak örömére – mondta, és tövig vágta benne a kemény szerszámot, majd körkörösen tágítani kezdte a lyukacskát. Veronika ismét nyöszörögni kezdett.
– Csönd! – ripakodott rá a férfi, és a hatalmas dákót is mozgatni kezdte ismét. A lány ráharapott a golyóra, és tűrt. A férfi kisidő múlva kirántotta a fenekéből a műtagot, és megcsóválta a fejét.
– Szépen tágulsz, csak kakis vagy. Beöntést kell adjak neked. – Azzal egy szerkezetet húzott a pad mellé. Leakasztotta a rajta lévő csövet, és feldugta Veronika fenekébe.
– Emeld fel a feneked! – szólt a lányra, és miután engedelmeskedett, hatalmas nejlont terített alá. Aztán megengedte a csapot. Miközben a szerkezet adagolta a langyos szappanos vizet a lány fenekébe, a férfi a hatalmas lőccsel játszott a puncijában. Mikor Veronika már azt hitte, hogy szétrobban, a gép önműködően kikapcsolt, a férfi pedig kihúzta a beöntő csövet. Veronika nem bírta visszatartani a székletét, és a nejlonra ürített. A férfi megvizsgálta, majd kivette alóla a koszos nejlont, és tisztát tett alá.
– Sajnálom, még egy kell – azzal visszavezette a nyüszítő lányba a beöntő csövet, és ismét elindította a gépet, miután állított rajta valamit. Veronika nyöszörögve könyörgött, hogy állítsa már le a férfi, de ő inkább a teljesen szétfeszülő puncival volt elfoglalva. Aztán végre kikapcsolt a gép, a férfi ismét kihúzta a beöntő csövet, Veronikából pedig kifolyt ismét a víz.
A férfi ismét leszedte a nejlont, aztán mind a kettőt kivitte. Kihúzta a lőcsöt is a lányból, aztán belecsókolt a punciba. Elővett egy tégelyt, és a benne lévő kenőccsel bekente a lány fenekét, és nemiszervét.
– Készen állsz, Drágaságom – mondta, és kisietett. Veronika pedig ott feküdt, szájában a pecekkel, és nem tudta, hogy mi is vár még rá.
Hamarosan három férfi jött be, szintén álarcban. A padhoz léptek, és az egyik a punciát kezdte le ingerelni. Ügyes keze volt, egyből megtalálta a duzzadt kis csiklót. A másik az ujját a fenekébe dugta, a harmadik pedig csókolgatni kezdte. Először úgy, hogy a pecek a szájában volt még, aztán kivette, és erőszakosan a szájába nyomult a nyelvével. A lány szeretett volna arra a férfira figyelni, aki a csiklóját izgatta, de túl sok volt az inger. Aztán, az, amelyik a fejénél volt, beledugta a kemény farkát a szájába. Majd meg fulladt a hatalmas szerszámtól, de szopta nyelte, teljesen kiszolgálva a másikat. Közben érezte, hogy azok ott lent, felemelik kissé a lábait, és az egyikük behatol a fenekébe. A másik ráhajolt üres punciára, és nyalni kezdett. Egyre jobban élvezte a szexet. Aztán rájött, hogy ez a kenőcsnek is köszönhető. Valószínű fokozta a nemi vágyat. Mikor már teljesen el tudta engedni magát, kiszálltak belőle, és eloldozták. Az, akit addig szopott, felemelte, és a farkára ültette, majd a franciaágyhoz vitte. Hanyatt feküdt vele, mire a másik a seggébe hatolt. A harmadik a fejihez ült, és szopnia kellett. Lassan kezdtek el benne mozogni, kiélvezve minden pillanatot. Veronika pedig kéjesen nyögdécselt. Aki a hátán feküdt, a melleit markolászta. Élvezte, hogy betöltik mindenhol. Hallotta, hogy nyílik az ajtó, és bejönnek még. Egy félig álló péniszt nyomtak a kezébe, és ő engedelmesen kezdte el húzogatni a bőrt rajta. Közben valaki a lábait csókolgatta. Aztán lehúzták mind a két csizmát róla. Igen, jól érezte mind két lábával más foglakozott. Az ujjait szopták, combját simogatták. Aztán az, aki a fenekében volt, zihálva kiáltozni kezdett:
– Gyere Baby! Gyere! – és ő jött. A sok inger megtette a magáét, és lihegve, sikítozva elélvezett. A férfi pedig telepumpálta a fenekét, majd fogott egy széket, és az ágy mellé ült, fél merev farkát húzogatva. Nem maradt sokáig üresen a feneke. Akit szopott, a háta mögé térdelt, és belévezette kőkemény szerszámát. Aztán a hátára feküdt, és nem mozdult, így teljesen kitöltötte. Aki alul volt, az vette fel a ritmust. Erősen döngette, ki kicsúszva, de minden egyes visszahelyezés újabb, és újabb gyönyört okozott a lánynak. A férfi, aki előbb kielégülve ült le, a kezébe adta ismét éledező szerszámát, és mohó szemmel nézte mit művelnek a lánnyal. Közben az alul lévő férfi abba hagyta a baszást, és odaszólt a fölül fekvőnek.
– Gyere te is a punciába!
Veronika előre beleremegett. A férfi pedig megtette. Kihúzta a fenekéből a dákóját, és a másik mellé erőltette a sajátját. Veronika azt hitte, szétrobban. Aztán mozogni kezdtek benne. Majd meg bolondult az élménytől.
– Hozd ide az anál izgatót – lihegte, aki alul volt. Az amelyik a fejénél volt, elment az eszközért.
– Ne – tiltakozott a lány.
– Fogd be a száját! – mondta az alul lévő fickó, erre a férfi ledugta a szerszámát a lány torkán, a felüllévő férfi pedig a lány fenekébe dugta a lőcsöt. Veronika remegve sikítozott. Közben a két fiú, akik a lábánál voltak, teljesen szétfeszítették azt. Aztán, aki alul volt megremegett, és beleélvezett. Aztán félig mereven benne maradt, míg a másik baszta. Aztán az is felnyögött, kihúzta belőle a dákóját, és a hátára verte.
A férfi mellé feküdt, és lihegve itta magába a lány látványát. Kihúzták belőle a lőcsöt, majd leemelték a másik kielégült pasasról. Feltérdeltették, és az egyik, aki a lábát csókolgatta, három ujját a fenekébe dugta, majd másik kezét a punciába. Az egész ökle befért már. Veronika szélesebbre terpesztett, és élvezte, ahogy a férfi a fenekét izgatja.
– Engedj miket is oda – hallotta, mire a fiú belétolta a farkát a fenekébe, és hanyatt dőlt vele. Veronika szélesre tárta a lábait, és magába fogadott egy újabb hímtagot. Aki felül volt hevesen mozogni kezdett benne. Veronika egész alfele bizsergett. Közben ismét a torkán is volt egy farok. Szeme könnybe lábadt, de élvezte a játékot. Közben, aki felül volt, megmarkolta a torkát. Már fulladozott, amikor ismét érezte, hogy elönti a geci alul. Lazult a szorítás a nyakán. Aztán aki a szájánál volt, az hatolt ismét a punciába. Lassan, hosszan mozgott benne. Ettöl a fenekében lévő hapsi zihálni kezdett, és elélvezett. Ismét nyilt az ajtó, és a férfi jött be, aki először foglalkozott vele.
– Ha végeztél te is, tegyétek vissza a padra – mondta, és megint kiment. Veronika nem örült a hírnek, de inkább a benne lévőre koncentrált, aki hamarosan kihúzta a dákóját, és a melle közé dugta, majd elélvezett.
Amint gondolta, négyen felkapták, és visszabilincselték a padra, majd mindegyiküktől kapott egy csókot, és kimentek.
Csend borult a pincére. Veronika saját szívverését hallotta csak, aztán megint nyílt az ajtó. Nagydarab néger lépett be rajta. Veronika meglátta a szerszámát, és elakadt a lélegzete. Ekkorát még sosem látott.
– Engem vártál egész nap – nevetett a férfi, és belecsókolt a szétnyíló lábak közé. A mozdulat határozott volt, de mégis gyöngéd. A néger az asztalhoz lépett, és beolajozta a farkát, aztán Veronika lábai közé térdelt, és el kezdte bevezetni. Veronika legnagyobb meglepetésére, egész könnyen ment. Mikor már teljesen elnyelte, a férfi mozogni kezdett benne. Jobban kitöltötte, mint mikor ketten voltak benne. A lány kéjesen nyögdécselni kezdett.
– Hát, finom a bácsi? – kérdezte a férfi, és emelt a tempón.
– Igen, igen – lihegte Veronika.
– Akarod a seggecskédet is?
– Így, még így – lihegte Veronika. A férfi pedig vadul baszni kezdte. Veronika nagyot élvezett. A férfi kihúzta a forró, lüktető puniból a dákóját, és a lány fenekébe kezdte el eröltetni. Veronika sikított a fájdalomtól.
– Mindjárt jó lesz, Kicsim. Tűrj egy kicsit.
Végül belényomult teljesen. Kikapcsolta a bilincseket, felemelte Veronikát, és átvitte az ágyra.
– Térdelj fel – mondta, a lány pedig megtette. A férfi mozogni kezdett benne. Az első pár lökés még fájt, de aztán ismét élvezni kezdett.

– Ugye jó, ugye finom? – kérdezgette a férfi, majd előre nyúlt és hosszú ujjait bedugta a csöpögő punciba. Veronika ismét elélvezett.
– Jöhetsz – mondta a férfi, és ismét nyílt az ajtó. Egy másik néger jött be. Lőcse nem kisebb mint azé aki benne volt. Hanyatt dőlt melléjük, az első felemelte Veronikát, úgy, hogy a fenekében maradt, majd a másikra fektette, aki azonnal a punciába csusszant. Veronika majd szétrobbant. A két hatalmas szerszám járni kezdett benne. Nem kímélték. Hatalmas ütemben baszták, aztán mind a hárman egyszerre mentek el. Egy pár percig pihegtek egymáson, aztán a két férfi kiment.
Egy negyed óra telhetett el, mikor bejött az első férfi.
– Szépen kitágultál, mi? – kérdezte. Veronika látta az arcán a mohóságot. A férfi megfogta, és a padra kényszerítette megint.
– Nem árt, egy kis alvázmosás, mielőtt én is hozzád nyúlok.
Azzal ismét nejlont terített alá, és elővette a beöntő gépet. A fenekébe, és a punciába is tolt egy csövet, és megindította a gépet. A víz a punciból azonnal visszafolyt, majd mikor leállt a fenekéből is. A férfi összetakarított, aztán egy furcsa szerkezetet vett le az asztalról. Egy műanyag lapon két hatalmas dildó volt. Beolajozta, és Veronikába dugta, az egyik dildót a punciba, a másikat a fenékbe. Csókolgatni, nyalni kezdete a lány pöcijét, aztán mikor felizgult, kemény péniszét a műpénisz mellé erőltette.
– Előbb, láttam élvezted, most élvezd az enyémet is.
Veronika pedig engedelmeskedett. Ismét mindenhol kitöltötték. Aztán a férfi kihúzta a farkát a puncijából, és a fenekéhez erőltette.
– Most itt is két farok lesz benned – mondta, és el kezdte beletolni a farkát, de Veronikát a két néger már kitágította. A férfi lihegve élvezte a szűk helyet, aztán kinyúlt az asztalra, és elvette a gyorsfokozatos vibrátort, és a lányba erőltette, majd feltekerte. Hatalmasat élveztek, de a férfi még nem kegyelmezett a lánynak. Kijött a fenekéből, és oda is tolt még egy vibrátort, aztán felerőltette a beöntő csövet is, és maximumra állította a gépet. Veronika sikítozott a gyönyörteli fájdalomtól, aztán a férfi kirántotta a fenekéből az összes holmit, és mohón itta a kilövellő vizet.
Aztán eloldozta Veronikát. Hosszan megcsókolta.
– Köszönöm, hogy mindenkit ilyen szépen kielégítettél – azzal az asztalhoz lépett, és átadott róla egy borítékot. A lány elvette, és belenézett.
– Igen, egy kis extra juttatás is van benne. Remélem, hamarosan találkozunk megint. A fürdőszoba a lépcső mellett balra van. A ruháidat is oda tettem. Ha elmész, csapd be az ajtót.
– Lenne egy kérésem – szólalt meg Veronika.
– Mondjad, Kicsim.
– Had vigyem el a dupla dildót.
– A tied, meg amit még akarsz – markolt még egyet a még mindig nedves punciba a férfi, és elment.
– Egyél széped, kislányom – mondta Veronika a négyéves kislánynak. Épp vacsoráztak. A férje, magas jóképű harmincas férfi, büszkén nézett a családjára. A kislány a poharát nyújtotta az anyja felé.
– Szörpikét!
– Kérek szépen szörpikét – mondta neki az asszony. A kislány elmondta a mondatot, mire megkapta amit kért.
– Nem adtak kölcsön a bankban – mondta a férfi bánatosan. – Nem tudjuk megvenni az új kocsit.
Veronika felállt az asztaltól, és a konyhaszekrényhez lépett, majd elővette a hiányszó százezer forintot.
– Ez honnan van? – csodálkozott a férfi. – Már megint anyádtól kértél kölcsön?
– Nem – pirult el Veronika. – Ma bementem vásárolni, és játszottam a lottón. Pont ennyit nyertem.
– Halálos vagy! – nevetett a férfi. A kislány befejezte az evést, és kiszaladt az udvarra játszani. – Ezért, ma extra szexet kapsz – ölelte át a férfi.
– Jaj, ma ne! – mondta az asszony.
– Menstruálsz? – csodálkozott a férj.
– Nem, nem. Csak nagyon kifárasztott ma a Kistücsök. Mi lenne, ha elhalasztanánk hétvégére, úgy sem lesz itthon szombaton a lány.
– Ja, persze. Anyuék viszik Visegrádra. De, akkor szétszedlek – harapta meg az asszony vállát pajkosan. Veronika pedig reménykedett, hogy pár nap múlva már nem lehet majd látni az őrült délután nyomait rajta, amivel megkereste a kocsira valót. Csillogó szemekkel emlékezett vissza a kéjre és szolgaságra. Nem is gondolta, hogy pár hét múlva a fenekét fogják megöklözni…

A Gésa-golyó használata (igazi japán művészet)

geishaA gésa testesítette meg mindazt, ami a női ideállal szemben elvárás volt. A társaság dísze és lelke, szép és okos, mozdulatai és társalkodása elegáns, jártas a tudományokban. Ugyanakkor a gésa a tehetős emberek luxusa is volt: „feleség egy éjszakára.” Jól ismerték a csábítás eszközeit – fanszőrzetüket borotválták, csengővel ellátott kis golyókat helyeztek el hüvelyükben, így szórakoztatták a férfiakat, és ismerték a fogamzásgátlás különböző módszereit is. A gésákról elnevezett, apró súlyokkal ellátott két golyót nem csak a férfiak felajzása és szórakoztatása miatt helyezték hüvelyükbe. Az eredeti gésagolyó egy olyan vastag falú üveggolyó, amelynek a közepe üreges volt s egy másik kemény golyó rezgett benne sétáláskor, tornázáskor, stb. Akár az orgazmusig ingerelték magukat. A gésa golyók rendszeres használata a mai nők számára is igen kedvező, mert növeli a szeretkezés élvezeti fokát mindkét fél számára, segít megérezni a hüvelyi orgazmus újító erejét. A hüvelyizomzat erősítésén kívül a húgycső és a végbél izomzata is fejlődik.
A gyönyör kapujának edzése ezzel a pikáns segédeszközzel, nem csupán az orgazmus, illetve a szexuális együttlét javítását szolgálják, hanem különböző nőgyógyászati panaszok csökkentésében is nagy szerepet játszanak. És hogy hogyan lehet két fémgolyóval a csúcsra jutni?
A hüvelyizom egy olyan csodálatos része testünknek, amely a legkisebb és a legnagyobb akár 60 mm átmérőjű hímvesszőt is meg kell, hogy tartson. A mélyen hüvelybe dugott hímvessző kifelé húzását, meg kell akadályozni a hüvelyizommal. Ezt akkor lehet a legjobban végre hajtani, ha a férfi is erős kitolással vért pumpál a makkjába. Kis gyakorlás után szinte lehetetlen kihúzni, mert szinte fáj, de eszméletlen kéj-érzés. Azok az izmok, melyek a hüvely és a méh felfüggesztését, illetve feszességét szolgálják, és ezáltal elősegítik működésüket, röviden PC-izmoknak nevezzük. Ezeknek az izomkötegeknek fontosságát a szexuális, szülési, illetve vizelési zavarokban betöltött szerepe kapcsán dr. Arnold Kegel fedezte fel. És most lássuk a hüvelyizom tudatos fejlesztését a Kegel-gyakorlatokkal. Ezek testközelbe hozzák a hüvelyi orgazmust:
1. gyakorlat: Dugd az első golyót a hüvelyedbe és próbáld megtartani állva, guggolva!
2. gyakorlat: Dugd az ujjad a zsinór hurokba, finoman húzd kifelé az előzőekben feldugott golyót, miközben a hüvelybemenetet feszítsd annyira, hogy a golyó ki ne csússzon!
3. gyakorlat: Feküdj a hátadra, a talpad simuljon az ágyhoz, térded behajlítva kis terpeszben. Most az a feladat, hogy olyan erősen szorítsd össze a végbélnyílásod és a hüvelyed, mint ha egy feldugott kúpot szeretnél mélyen feltolni a hasüregbe az izmaid segítségével!A gyakorlat akkor jó, ha a második golyót oda húzod a hüvely bemenethez. ha ez sikerült húzd vissza a zsineg segítségével alapállásba, s így tovább! Haladók már állva is megpróbálhatják.
És mindennek a javító hatásai: Jóval intenzívebbé teszi az orgazmust. Nagyobb örömet és kielégülést okoz a férfinak, Megelőzi a vaginizmust. Segít a hüvelykörnyéki izmok ellazulásában a behatolás előtt. Megakadályozza a korai vizeletcsepegést, illetve fennállás esetén javít a helyzeten. Megkönnyíti a szülést. Segít a megfelelő időpontban a feszes tolómozgást előidézni. Megőrzi a hüvely feszességét, rugalmasságát. A többi csak fantázia kérdése.
A különböző golyókat (sima felületű, fém-nem fém, mintás) vásárold meg üzletünkben, vagy egyből rendeld meg a webáruházban, hogy minél előbb kipróbálhasd mennyire vagy erotikus farokcsábító: Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.IntimCenter.com – Nyitva minden nap: H-P 9-20 óráig, Szo-V 9-18 óráig.

Blue dragon potencia növelő

blue_dragon_potencianoveloA felfokozott nemi vágy mellett, a pénisz méretének növekedése, és gyors, tartós erekció érhető el szexuális inger hatására. Képes lehet a spermium termelő hormonokat aktiválni a vese károsítása nélkül. Akár több, egymást követő orgazmus! Több napon keresztül, mellékhatások nélkül!
100%-ban kínai gyógynövényeket tartalmaz. Azoknak a 18 év feletti férfiaknak javasolt, akik vastagabb, keményebb péniszre, több, egymás utáni orgazmusra vágynak, nagyobb teljesítményt szeretnének nyújtani intim perceikben, vagy potenciazavarokkal, merevedési zavarokkal küzdenek. A funkcionális impotencia kezelése megszüntetheti a szexuális zavarokat, javíthatja a spermiumok termelését a szervezetben. Ezáltal növekszik a szexuális vágy, a szexuális energia, és az állóképesség.
Ki szedje?
Férfiak, akik vastagabb, keményebb péniszre vágynak, nagyobb teljesítményt szeretnének nyújtani intim perceikben, potenciazavarokkal, merevedési zavarokkal küzdenek. Több, egymás utáni orgazmusra vágyók. Fáradság, kimerültség esetén a Blue Dragon segíthet. Csökkent nemi vágyat a Blue Dragon fokozhatja.
Hogyan kell szedni?
1 kapszula bevétele ajánlott sok vízzel, aktus előtt 20-30 perccel. Az ajánlott adagot ne lépje túl! 24 órán belül ne ismételje! Jobb és gyorsabb hatás eléréséhez ajánlott étkezés után 1,5-2 órával bevenni.
Súlyos szívbetegség és szívelégtelenség, valamint rossz közérzet esetén szedése nem javasolt. Adagolás: 1 kapszula aktus előtt 30 perccel. 24 órán belül ne ismételje! Az Intim Centerben személyesen megvásárolhatja, vagy megrendelheti!

Felcsatolható dildó

Fekete szintetikus bőrhámmal felcsatolható semleges bőr színű pénisz, a vágyaid szabaddá eresztéséhez. A szexuális gyönyör élvezéséhez a fekete bőrhámot úgy alakították ki, hogy viselése kényelmes legyen. Méretileg állítható. Az erezetes pénisz hossza: 16,5 cm, belső átmérője: 4 centiméteres.

Megvásárolható az Intim Centerben, vagy megrendelhető a Shopban.

Kétféle felcsatolható vibrátor létezik: üreges és normál. Előbbit férfiak használhatják, hogy „belebújva” kemény vibrátort varázsoljanak péniszükből. A különbség a normál vibrátorral szemben az, hogy itt nem kézzel kell használni a terméket, hanem a partnerünk felcsatolva használhatja.

4 segédeszköz ma éjszakára!

Szeretnéd kicsit feldobni az éjszakát? Nincs már meg az az izgalom, ami az elején volt? Hiányzik az újdonság érzése, mert már mindent kipróbáltatok? Akkor térj be egy szexshopba, és nézz körül. Hogy nem is tudod, mi mire való? Segítünk!

Nyuszi„: az egyik legnépszerűbb szexuális segédeszköz, talán sokaknak rémlik a neve a Szex és New York című sorozatból. Tulajdonképpen nem másról van szó, mint egy csiklóizgatós vibrátorról, amely zümmög, mocorog, mint a többi, de emellett rendelkezik egy karral, amely a klitoriszt ingerli.

Gyűrű„: a péniszgyűrű is csak néhány éve került be a köztudatba mint egy újabb segédeszköz. Hatására a férfiak tovább bírják a szexet, ugyanis a gyűrű leszorítja azokat az ereket, amelyek a péniszből kifelé viszik a vért. Persze nem szünteti meg a vérkeringést, csak kicsit lassítja azt. Állítólag nagyobb élvezetet is nyújt, mind a férfinak, mind a nőnek.

Háló„: olyan ruhát értenek alatta, amely tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy neccharisnya, csak éppen az egész testet fedi. Azok, akik szívesen játszanak szerepjátékokat szex közben, ideális, hiszen ez amolyan macskanő jelmez.

Gésagolyó„: nem véletlenül nevezték el ezeket a golyókat a gésákról, hiszen ezek a japán titokzatos hölgyek kezdték el használni a hüvely izmainak erősítésére. Tulajdonképpen két súlyról van szó, amely össze van kötve egy fonallal. Először az egyiket kell a hüvelybe helyezni, tíz-tizenöt percig tartani az ún. PC-izmokkal. Később hosszabb időre is be lehet helyezni, és egyre erősebbek lesznek ezek az izmok – amelyek döntő szerepet játszanak abban, mennyire lesz élvezetes a szexuális együttlét.

Tovább>>

Szex társasjáték: Szív a szívnek

A társasjáték kifinomult, kultúrált módon biztosítja a pároknak a kellemes szórakozást. Az alkotók ügyeltek arra, hogy a játék menete fokozatos legyen, s a játékosok a szórakozás mellett kiemelten figyeljenek egymásra, maradandó intim élményben részesüljenek és gyakorolják a tartalmas szeretkezéshez nélkülözhetetlen önkontrollt. Érdemes egy estét úgy magatokra fordítani, ahogy eddig még soha!  szextarsasHelyezkedjetek el kényelmesen a szobában és teremtsetek forró hangulatot azáltal, hogy meggyújtotok néhány gyertyát és egy romantikus zenét tesztek fel. Ne vegyetek fel túl sok ruhát – azok a ruhadarabok, amelyek könnyen levehetőek, a későbbiekben előnyösnek bizonyulhatnak…

Helyezzétek a játéktáblát egy sima felületre és tegyétek a Szerelem, a Szex kártyákat, valamint a kuponokat a nekik előirányzott mezőkre. Rakjátok fel mindkét bábut a Start mezőre és kezdjétek a változatos, erotikus, csak kettőtökről szóló játékot. Megvásárolható az Intim Centerben (Bp. V., Károly krt. 14. Tel: 317-0918) vagy a webhsopban: Szexplaza.com, Intimcenter.com