– Sok lány azért kezdi el a prostitúciót, hogy megkeresse a kábítószerre valót, sokan pedig azért, hogy megkeressék a pénzt, amit odaadnak a fiúnak. Én azért kezdtem el, hogy kipróbáljam, milyen. A barátommal is ezért szakítottam, egyáltalán nem sajnálom, ha összevesztünk, mindig lekurvázott. Nem volt agresszív, de könnyen kicsúszott a száján, hogy hülye kurva. Azt hiszem, nem ő az egyetlen, egy csomó férfi ugyanígy lekurvázza a feleségét, teljesen értelmetlenül. Mióta ezt csinálom, nincs barátom, és nem is akarom, hogy legyen. Nehogy már egy figura naponta többször felhívjon, és megkérdezze, na, mi volt. A lányok ilyenkor elmondják, mi volt, vagy ellenkezőleg, kénytelenek hazudni, hogy maradjon valami a pénzből.

– Nekem azelőtt sem voltak anyagi problémáim, engem egyszerűen érdekelt ez a különös élet. Nézegettem az újságokat, feltűntek az erotikus munkát ajánló hirdetések, az is megfordult a fejemben, majd írok egy könyvet, márpedig erről könyvet csak akkor lehet írni, ha az ember átéli ezt az egészet. Fantáziálni vagy mesélni nem lehet.
– 2000. június 15-én kezdtem, éjszakát vállaltam. Eldöntöttem, csak éjszaka dolgozom, abban akarok benne lenni. Irodához szerződtem, egy lány vezette a háromszobás lakásában. Szerény volt az egész, mi lányok két szobában dolgoztunk, a tulaj meghúzta magát a harmadikban, mint egy kis egérke. Hostess sem volt, nekünk kellett telefonozni.
– De ez mind semmi ahhoz képest, hogy abban az időben történt egy sorozatgyilkosság, mindenki arról beszélt. Na, szóval, első éjszaka túl voltam már egy-két emberkén, amikor egy szünetben bekapcsoltam a tévét, hát hallom hogy a Batthyány utcában a sorozatgyilkos elvágta az egyik lány nyakát. Mit mondjak, ledöbbentem, csak ültem és gondolkodtam, mi legyen. Rá két napra a Doszpottól jött két rendőr, azzal, hogy minden irodát végigjárnak, nyilván figyelték a telefonokat, mert mondták, hogy a mi irodánkat kiszűrték. Később kiderült, a sorozatgyilkos velünk is beszélt. Kiléptem az irodából, paráztam.
– Miért járnak a férfiak a prostituáltakhoz? Borzasztóan összetett kérdés. Vannak, akik kíváncsiságból. A legtöbben vigasztalódni akarnak, de azt az örömet nem kapják itt meg. Lehet, hogy én szerencsés vagyok, de olyan nagyon aberrált férfiakkal nem találkoztam. Politikusokkal, sportolókkal, énekesekkel viszont rengeteggel. Neveket nem mondok, csak annyit, hogy olyanok, mint a színpadon. Ha hiszi, ha nem, egyáltalán nem res- magukat. Higgyék el nekem, az ágyban nincs különbség egy csóró kő- s meg egy diplomás politikus között. A politikus ugyanúgy franciázik mUV én a különbség csak az, hogy én óvszerrel, ő meg óvszer nélkül, mert „Jre még nem találtak ki óvszert. Aztán ugyanöt látom szónokolni a televízióban, erre mit mondjak?

Rengetegen akarnak csókolózni. Velem sok mindent meg lehet csinálni, de ezt az egyet nem. Azonkívül nekem elég napi 2-3 férfi. A lányok közt vannak különbségek, némelyikük elmegy öt cigánnyal egymás után, nálam viszont van egy határ. Nemcsak számszerűleg, hanem lelkileg is. Nem engedem hogy a férfi kiélje magát, még akkor sem, ha fizet, mert nincs joga. Van egyszer a szex, mellé el lehet beszélgetni normálisan. Nem kell központi kérdést csinálni az extrákból, tessék abból kiindulni, hogy csak arról lehet szó amibe én belemegyek. Nálam a maximum az óvszer nélküli francia, és ritkán megengedem, hogy megcsókolják a testemet. Ugyanilyen ritka az is, hogy megsimogathatnak. Szeretkezésről szó sem lehet.
– Kedves, hogy huszonévesnek néz, már betöltöttem a harminckettőt. A kislányom velem él, amikor dolgozom, babysitter vigyáz rá. Anyagi problémáim nincsenek. Van egy élettársam, otthon, Felvidéken, szerencsére jó messze. Mielőtt megkérdezné, már mondom, hogy neki sem küldök pénzt. Általában sem adok senkinek pénzt, de ő nem is tudhatja, mivel foglalkozom. Mondom, és ajánlom is a lányoknak, hogy szerintem az a pali, aki a lányt el tudja fogadni így, az nem is szereti igazán, bármit mondjon. Normális ember ezt nem tudja elviselni.
– Egyébként a szakmám kozmetikus, szeretem az emberi testet, szeretném mindenféle téren, mindenféle szempontból megismerni. Ez persze nem könnyű, akadnak nehéz helyzetek, de csak-csak túlesik rajtuk az ember. Nem szeretem azt a kérdést, hogy miként lehet válogatás nélkül lefeküdni férfiakkal. Én megtehetem, hogy válogassak, másrészt, ha mondjuk maga, aki egy vonzó férfi, eljön hozzám, és tegyük föl, meglátom ezt az apró kis anyajegyet az arcán, biztos lehet abban, hogy ezen túlteszem magam, meg akkor is, ha nem tetszik, mert a mi kapcsolatunk anyagi természetű. Ugyanúgy, ahogy magának szembe kell néznie minden rosszal, ami a munkájával jár, nekem is.
£gy időben Budán dolgoztam, egy sofőr srác hordott ki minket a címek- re- o is hozott vissza. Ügy éreztem, kölcsönös a szimpátia, mit mondjak, tet- S2ett a fiú. Egy alkalommal címre mentem ki, elöl ültem az autóban, aztán atmentünk a tulaj másik irodájába, felvettünk két lányt. Éppen indultunk . na’ arnikor szélvihar sebességgel odaugrott egy lány, nagy bozontos fej- rar aZ a^tÓt’és azt üvöitötte> »Te kurva, mit keresel itt, ülj hát-
0 a helyemre ült, én meg hátra. Megérkeztünk a megadott címre. Jött
három pali, kiszálltam az autóból, és vártam, mi következik. A sofőr fiú odalépett mellém, és kérte, hogy ne haragudjak, a barátnője féltékeny. Megdöbbentem, hogy egy ilyen jó fej srácnak ilyen barátnője van. A lány üvöltözött az autóból, hogy ne sugdolózzon, meg így, meg úgy. Kiszállt, nekem esett, letepert a földre, rugdosni kezdett. Azt mondtam magamban: jó, ez is megtörtént, ilyen is van, otthagytam a címet és elindultam gyalog. A fiú utánam hajtott és bocsánatot kért. Mondtam, hogy menjen vissza a barátnőjéhez, mert amilyen féltékeny, még a vonat alá ugrik. Az irodában elmeséltem, mi történt. Egy telefonnal kirúgták a fiút.
– Nemsokára abbahagyom ezt is, úgy, ahogy elterveztem. Visszamegyek Felvidékre. Magyarország nagyon szép, és ha az embernek sok pénze van, jó itt élni. De igazából otthon szeretek lenni. Szép nagy családi házam van, 500 négyszögöles telken. Pénzem is lesz a felújítására. Az unokaöcsémmel és egy olasz befektetővel közösen működtetünk egy varrodát.
– Amíg ezt csinálom, nem lehet szó szerelemről. Kivertem a fejemből. Nem, nem a barátom miatt. Hogy mikor szeretkeztem utoljára normálisan, igaziból? Tavaly decemberben, ő volt az egyetlen két év alatt, akit nem fogok soha elfelejteni. Akkor is címre jártam, egy gyönyörű panzióhoz hívtak. Hárman voltak tulajdonosok, egy ügyvéd, egy építési vállalkozó, meg egy német gyerek. Nem tudom, engem mindenhol kiszúrnak a normális emberkék, ez talán szerencse. Ez a német fiú tök normális volt, tudott annyit magyarul, hogy megértsük egymást. Üzletnek indult, aztán találkozni szeretett volna, de mondtam, hagyjuk. Azt mondtam neki, kár, hogy nem egy könyvtárban találkoztunk. Akkor lehet, hogy jobb lett volna. Megmondtam szegény fiúnak, hogy nem lehet szó érzelmekről. Fájdalmas, de bizonyos dolgokról le kell mondani. Igen, van, amivel szembe kell nézni.