Szabó Zsófit milliárdos kufircolja

Helikopter is bevet az udvarlásban a Jóban Rosszban bájos színésznőjének egy titokzatos lovag. A milliárdos mindent megtesz azért, hogy szédítse Szabó Zsófi fejét. Őszintén megsajnáltuk Szabó Zsófit, aki hétről hétre újabb utakat választva próbál meg betörni a hazai ismertségbe, celeb akar lenni. Milliárdos vállalkozó csapja a szelet Szabó Zsófinak – értesült a Bors. A TV2 … Olvass tovább

A medence környékének fontossága a Taoista szexben

Hogy megértsük, miért szenteltek a taoisták ekkora figyelmet a szexuális technikáknak, be kell látnunk, milyen fontos a medencekörnyék szerkezete a csontos középrésszel, a keresztcsonttal együtt. Mivel a nyugati kultúra akkora hangsúlyt fektet a racionális elmére (pontosabban az agykéreg – neo-cortex – bal féltekéjére), a legutóbbi időkig teljes képtelenségnek tűnt a taoisták ragaszkodása az alsóbb elméhez, … Olvass tovább

Kurva

Nem is tudom, hány évesen kezdett el érdekelni a szex. Talán tizenhárom-tizennégy éves lehettem. Minden este pornófilmeket néztem, az elején a tévében, majd később interneten. Hamar kezdtem a testem felfedezését, teljesen rászoktam a maszturbálásra. A suli pokla mellett ez volt a napom fénypontja – maszturbálás a zuhany alatt, vagy este, amikor már mindenki elaludt. De … Olvass tovább

Angelina Jolie egy pszichopata, faszszopó perverz lotyó

A kis ribanc Angelina Jolie minden perverz vágyát kiegyenlíti férfi partnerének. Andrew Morton, a könyv szerzője akár Jolie karrierjét is kettétörheti művével, mert mindezt részletezi. Morton megúnta Jolie képmutatását, hogy lassan Hollywood Teréz anyájának képzeli magát. A szerző már írt Diana hercegnőről, Madonnáról, Tom Cruise-ról és a Bill Clintonnal félrelépő Monica Lewinskyről is botránykönyvet, de … Olvass tovább

Fotoshopos hazudozás

Amikor egy sokat tapasztalt, nagytudású olvasó beírja, hogy fotosop, akkor nem mond mást, minthogy szerinte hazugság, lódítás, gurítás, kitaláció, papírra vetett fantáziálás, füllentés a posztban olvasható történet.A photoshop az …

Nézzünk bele a Bixip.com lucskos pinájába

A Bixip.com videómegosztó és szexhíroldal csemegéi: Gyermekpornónak minősül a 10 éves Brooke Shields Átverték Pápai Gyöngyit a szexfotókkal – Szexshop kütyük még a bélrendszert is stimulálják – Mit gonolnak a nők ha seggbebasszuk őket – Michelle Wild polgári nevén Vad Katalin pultosként is dolgozik. Mikor kiadja az italod, gondolj a gecis arcára – A táncosnő … Olvass tovább

Nézzünk bele a Bixip.com lucskos pinájába

A Bixip.com videómegosztó és szexhíroldal csemegéi: Gyermekpornónak minősül a 10 éves Brooke Shields – Átverték Pápai Gyöngyit a szexfotókkal – Szexshop kütyük még a bélrendszert is stimulálják – Mit gonolnak a nők ha seggbebasszuk őket – Michelle Wild polgári nevén Vad Katalin pultosként is dolgozik. Mikor kiadja az italod, gondolj a gecis arcára – A … Olvass tovább

Cindy Crawford

Teljes neve: Cynthia Ann Crawford Született: 1966. február 20. Születési helye: De Kalb, Illinois Kínai asztrológiai jegye: Ló Nemzetisége: Amerikai Szülei: Daniel és Jennifer (elváltak) Testvérei: öccse Jeff (elhunyt), növére Chris, húga Danielle Haja színe: Világosbarna Szeme színe: Sötétbarna Méretei: 34-26-35 Ruhamérete: (Eur) 40 : (US) 8 Cipőmérete: (Eur) 42 : (US) 10 Tanulmányai: Northwestern, … Olvass tovább

Kamionos gyilkolja a prostikat

Az útszéli és parkolói kurvák kiváló célpontok az erőszaktevőknek. Egy újabb bekattant férfi sokat utazik, lehet, hogy kamionsofőr az osztrák prostikat rettegésben tartó sorozatgyilkos. A fantom Ausztria több tartományában ölt, vadászterülete az egész ország. Ezer tanút hallgatott ki és négyszáz korábbi gyilkossági eset aktáit nézte át az osztrák rendőrség a prostikra vadászó sorozatgyilkos utáni nyomozásban. … Olvass tovább

A leggyakoribb női szexfantáziák

A szexszel kapcsolatos gondolatoktól megfájdul a hasikád, bizsereg a böröd, és benedvesedik a vaginád. Azok a nök, akik jó szeretönek tartják magukat, gyakrabban fantáziálnak. Akik egy jövöbeli szexuális élményre fantáziálással készülnek, azok könnyebben izgulnak fel és jobban is élvezik, amikor megtörténik. Csaknem mindannyian fantáziálunk maszturbálás közben, sokan szex közben is ezt teszik, különösen akkor, ha … Olvass tovább