A gátlástalanul pénzéhes Molnár Anikó után még egy szépség vállalta, hogy bizony ő is megjárta Dubajt. A Dubajozó ismert modellek és szépségkirálynő jelöltek mellett nagyon sok ismeretlen szépség vág neki évről évre az egzotikus országnak, hogy keresetét kiegészítse, ebből bűnügy is lett. De vajon mi történik ott velük? Igazi üzletág és különálló kifejezés lett mára a dubajozás!
Dubajban három különböző szintje van a nők áruba bocsátásának. Az első szint a legkényelmesebb: egy bárban kell esténként táncolni és iszogatni a vendégekkel. Ez szexmentes munka, a lányoknak csupán szépnek kell lenniük, és izgatóan mozogniuk. Ezzel egy hét alatt ezer eurót lehet keresni. Erre a munkára elsősorban egyetemista lányok vállalkoznak, és eleinte szentül fogadkoznak, hogy csak táncolni fognak, de az első ajánlatnál szinte kivétel nélkül elcsábulnak. Magyarországon egyre nehezebb érvényesülni, egyre kevesebb szülő engedheti meg magának, hogy elindítsa az életben a gyermekét, így amikor a hazai viszonyokhoz szokott lánynak az éjszakai bárban felajánlja egy gazdag arab férfi, hogy pár órás szexszel megkeresheti az újabb ezer eurót, csupán rövid ideig habozik, aztán az álmai miatt félreteszi az erkölcseit. Ezek a lányok nem tartják magukat prostituáltnak, úgy vannak vele, hogy Magyarországon is sokszor bonyolódnak alkalmi kapcsolatokba, és az arabbal való közösülésből legalább profitálnak. Ők már a második szint, az alkalmi prostituáltak. Körülbelül három-négyezer eurót keresnek meg egy hét alatt, és időről időre újra visszatérnek. A harmadik kategóriába tartoznak azok a lányok, akik a sejk vendégei, és akik akár tíz-húszezer euróval a markukban szállhatnak fel a visszafelé tartó gépre. Ám hogy mit kell ezért tennünk? Mindent.
A Napló riporterének, Keleti Andreának megszólalt egy modell lány, az Éden Hotelből is ismert Szandra, aki a dubajozás első szintjéig jutott.
– Egy szórakozóhelyen kellett jól éreznem magam és mosolyognom, és ezért kaptam napi százezer forintnak megfelelő összeget – mondta el a csinos Szandra, aki állítja: ennél tovább nem ment. Forrás: Nlcafe.hu
Címke: dubaj
Dubajozó luxuskurvák után kutat Hajdú Péter
Tovább dagad a Dubajozó celebprostik botránya. Információnk szerint A Szépségkirálynő című műsorban szerepel két-három lány, aki már dubajozott. Hajdú nyomoz, hogy megtalálja az érintett szépségeket.
Nap mint nap újabb információk és nevek röppennek fel az alig egy hete kirobbant prostibotránnyal kapcsolatban. Úgy tudjuk, tegnap az is kiderült, hogy a TV2-n csütörtök este képernyőre kerülő, A Szépségkirálynő című verseny mezőnyében is vannak érintettek. Rendőrségi forrásokból szivárgott ki a hír, hogy állítólag korábban két-három lány is kiutazott egy közel-keleti országba, nem feltétlenül nyaralni. Két nappal a döntő előtt áll a bál a csatornánál, a műsor szerkesztősége felbolydult méhkashoz hasonlít, s mindenki azt próbálja kideríteni, kik az érintett lányok. A producer, Hajdú Péter igyekszik kideríteni az igazságot, de versenyt fut az idővel, mert a döntőig csak két nap van hátra.
– Hivatalosan még senki nem keresett meg az ügyben, de én is értesültem a friss hírekről – mondta a Borsnak Hajdú Péter. Természetesen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nemzetközi versenyeken olyan lányok képviseljék hazánkat, akik korábban dubajoztak. Ha időm engedi, még ma leutazom a felkészítőtáborba a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosával, és az érintetteket is megkérdezzük, van-e valóságalapja a meg nem erősített híreknek, s kik azok, akiknek a neve ebbe a kellemetlen ügybe keveredett. A TV2 egyelőre nem reagált az ügyre, ahogyan a Magyarország Szépe Kft. kommunikációs vezetője sem. Mindenesetre érezhető, hogy a műsor stábjában és a csatornánál is hatalmas a feszültség, mert valószínűleg a rendőrség beidéz néhány versenyzőt.
A készítők nagy dilemmája, hogy az ártatlanság vélelme minden lányt megillet, így, ha Hajdúék „magánnyomozása” eredményre vezet is, nem zárhatják ki a versenyből az érintetteket, ezért könnyen előfordulhat, hogy a csütörtöki koronázás után, utólag kell a lányokat megfosztani címüktől – írja a Borsonline.hu
Bódi Sylvi járt Dubajban
Bódi Sylvi lassan már csak ügyvédje jelenlétében hajlandó beszélni a dubajozásról, ugyanis elege van, hogy állandóan összefüggésbe hozzák a nevét azzal a témával, amiből bűnügy is lett: mármint, hogy magyar celebek, modellek, szépségkirálynő jelöltek járnak ki arab sejkek farkát leápolni, ezzel egy pár millót megkeresve.
A modell a TV2-nek elárulta: járt kint már többször is Dubaiban, de nyaralás, vagy divatbemutató céljából, sőt arab barátjával is sokat utazott oda. Már belefáradt a cáfolásba, azt mondja, mindenki gondoljon, amit akar.
Egyébként ő nem ítéli el azokat a lányokat, akik prostituáltként dolgoznak ott. Ha kíváncsi vagy, miért, akkor nézd meg a TV2 videóját.
Az escortbotrányban VV Gigi is benne van?
Bajban van VV Gigi – őt is kihallgatták a prostibotrány kapcsán… Csütörötkön a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a ValóVilág negyedik szériájának üdvöskéjét, Gigit faggatták a közel-keleti, európai és dubaji kiruccanásokról.
De nemcsak ő lesz az egyetlen híresség, aki a közeljövőben tanúként hallgatnak ki: állítólag a napokban letartóztatott három kerítő által működtetett hálózat modell-listáján több mint 100 lány szerepel. A hölgyek között vannak erotikus modellek, szépségversenyek dobogós helyezettjei és kifutókról is ismert lányok. „Igen, engem is beidéztek a nyomozók, és kihallgattak, de nem ismerem azokat a lányokat, akiket emlegetnek még az üggyel kapcsolatban. Nagyon sokat jártam már külföldön a munkáim miatt, mivel modellkedek, és táncolok, de Dubaiban soha nem voltam. Tudom, hogy ki az az illető, akit most gyanúsítanak, mert régebbről ismertem, így elképzelhető hogy meg volt neki a telefonszámom. Valószínű emiatt hallgattak ki, de soha semmi közöm nem volt hozzá.” – mondta el a Life.hu-nak Gigi.
A VV4 amazonjának elmondása szerint nincs félnivalója botrány további részleteinek nyílvánosságra kerülése miatt, mivel állítása szerint neki ehhez az ügyhöz semmi köze. Azonban jó néhány hazai befolyásos és közéleti személyiségeket is magával ránthat az ügy, mert a közel-keleti sejkek mellett politikai befolyással rendelkező hazai megrendelők is válogattak a szépségek közül. A hatóság most üzletszerűen elkövetett kerítés miatt nyomoz – a lányok napi 300 ezer forintot is hazavihettek egy-egy útjuk során.
– Valóban beidéztek tegnap a Nemzeti Nyomozó Irodába – erősítette meg a Blikk információját VV Gigi. – Volt egy külföldi utazásom, azzal kapcsolatban hívtak be. Azt kérdezték, hogy mi volt az utazás célja, és mit csináltam ott – tette hozzá a lány, aki azt állította: Dubajban egyáltalán nem járt.Forrás: Life, Blikk
Szexrabszolgának vitték a magyar lányokat
Az MTI közleménye a Dubaji kurvás ügyről: Üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe három magyar állampolgárt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai – közölte az iroda hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a gyanúsítottak – Sz. Vivien és két társa – 2009-től lányokat közvetítettek ki az Egyesült Arab Emírségekbe, Marokkóba, Libanonba, a Seychelle-szigetekre, Egyiptomba, valamint több európai országba, hogy ott a megrendelőknek szexuális szolgáltatást nyújtsanak.
A gyanú szerint a szervezők egyrészt rövid idő alatti igen magas kereseti lehetőséggel, másrészt ismert férfimagazinok címlapfotózási ígéretével érték el, hogy a zömmel 18-25 év közötti lányok – köztük modellek és szépségversenyek résztvevői – vállalják a prostitúciós munkát. Napi ezer dollár és 1100 euró közötti összeget kaptak, ebből a szervezők 20 százalék jutalékot kértek.
A hálózat elfogott, Magyarországon élő tagjainak, K. Zoltánnak és P. Szilviának a szervezői munkáját az Egyesült Arab Emírségekben élő társuk, Sz. Vivien koordinálta, így egymással egyeztetve, a pillanatnyi külföldi igényeknek megfelelően határozták meg a prostituáltak körét és utazási időpontját, intézték a repülőjegy vásárlásokat, a vízumok beszerzését – olvasható a közleményben.
Az „ügyfélkör” szinte kizárólag a közel-keleti térség gazdag méltóságainak köréből kerül ki, többnyire az e-mailben Sz. Viviennek kijuttatott portfóliós anyagokból választhatták ki és rendelhették meg a szexuális szolgáltatásra a nekik tetsző prostituáltakat – közölte az NNI. Az ügyben illetékes bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását – tették hozzá.
Cikkek az escortkurvák ügyében: Magyar pornós lányok escortoznak képek itt – Retteghetnek a sztárok a kurvabotrány miatt Aleska Diamond – Dubajozás – magyar szexmunkások Dubai-ban – A magyar politikához köthető férfiak is dugták a luxuskurvákat – Araboknak is árulták a magyar széplányok testét – Kerítőket fogtak el az NNI munkatársai – Luxusprostituáltak százezrekért
Balatoni szájpetting impresszionistákkal és dubajozókkal
Balatoni szájpetting impresszionistákkal és dubajozókkal, az Xnews.hu videója. Szóval Sound. Jó hely csak a túlzott gépzene zaj a zavaró. A fesztiválozók élvezik. mi Zimmer Feri-nénél lakunk. Első este egy osztrák meleg pár szerelmének beteljesedése tette emlékezetessé az apartman lakóinak a napját, de ahogy pénteken megérkezett egy szlovákiai magyar bogyódíler, már attól félünk, hogy mikor töri ránk az ajtót valamelyik akciócsoport. Zsír a Buli.
Bánovics Marcsi aktmodell elismeri, hogy Kiss Hegedűs Rékával voltak Dubajban, de csak fotózáson, és két napra. Ismer olyan híres celebeket, akik csinálják, de nem veti meg őket, mindenki úgy él meg ahogy tud. Azokat utálja, akik celeb körökben közismerten járnak ki, de mégis úgy viselkednek mint egy szűzlány. A riporter megvilágításában ők a szűzkurvák.
Dubajozik, dubajozás – magyar kurvák arabokkal dugnak
Kelet-európai nő, külföldi munka (jellemzően időszakos modell-megbízatás) címén, hazáján kívül üzletszerűen kéjeleg, prostituáltként dolgozik.
A szó a közel-keleti Dubaj városának nevéből ered, amely jelenleg – Németország, Olaszország és az angolszáz országok szerepét részben átvéve – a magyar luxusprostituáltak kedvelt célpontja.
Dubajozni jó, de legalábbis kifizetődő. Még akkor is így van ez, ha vélemények megoszlanak arról, mit is takar ez a fogalom. Dubairól nemrégiben még elegendő volt annyit tudni, hogy egy tisztes arab ország, ugyancsak tisztes egy főre eső jövedelemmel, mely utóbbi főként az olaj eladásából származik. Ezért aztán én, sok honfitársammal ellentétben, soha nem voltam képes felhőtlenül örülni a Dubai gazdaságáról érkező híreknek. Nem voltam hajlandó hasra esni attól, hogy ott még a takarítónő is Mercivel jár, hogy fedett sípályák szórakoztatják az unatkozó sejkeket és úgy általában mindenkinek akkora vagyona van, hogy azzal még a legszegényebb dubai polgár is lazán bekerülhetne idehaza a TOP 100-as listára.
Ha ezeket a képeket látom, nekem mindig az jut az eszembe, hogy ettől olyan drága idehaza és a világ legtöbb táján a benzin – és már nem is tudok annyira örülni annak, hogy vannak, akik plusz negyven fokban is hódolhatnak a sízés örömeinek.
Persze, más örömök is várnak a sejkekre Dubaiban, nem is akármilyenek: dubajozásnak hívják újabban idehaza azt a nyomdafestéket tűrően csak nehezen körülírható tevékenységet, amit mostanság egyes magyar celeb és nem celeb lányok ebben az igen gazdag arab országban művelnek.
Arról van szó, hogy ezek a decens, halk szavú, és vastag pénztárcával rendelkező arab urak nemcsak arra jöttek rá, hogy a magyar lányok szépek, hanem arra is, hogy sokan közülük némi készpénz ellenében még dubajozni is hajlandók. Hogy mi a dubajozás, arról leginkább csak sejtéseink lehetnek, valószínű, hogy egyszerűen csak dugásról van szó. Személyes tapasztalat híján az érintettek beszámolóira vagyunk kénytelenek hagyatkozni, legutóbb például Voksán Virágéra, akiről szintén elterjedt, hogy dubajozott.
Aki most holmi pikáns, netán vérforralóan erotikus történetre számít, annak csalódást kell okoznunk. A mindennapi betevőt modellkedésből és diszkózásból előteremtő Voksán Virág ugyan hallott már arról, hogy vannak lányok, akik heti egy-kétmillióért mindenre kaphatók, ám ő nem tartozik közéjük. Voksán Virág, Dj Flower idáig mindössze egyszer járt Dubaiban, de nem a decens arabok meghívására, hanem a barátjával. Hogy közben odakint kettesben dubajoztak-e, vagy sem, az maradjon az ő édes titkuk – nekem vannak sejtéseim ezzel kapcsolatban, de ettől most tisztelettel megkímélném az olvasót.
Molnár Nagy Ő Anikó is volt kint Dubaiban, ő még pénzt is kapott, mintegy kétmillió forintot egy hétre, de mint mondta, ezért az összegért elég volt szépnek és kedvesnek lennie, szexelnie nem kellett senkivel sem.
Úgyhogy érdekes dolog ez a dubajozás: akiket idáig a riporterek megkérdeztek, egytől egyig tagadták, hogy nekik szexelniük kellett volna Dubaiban, bár, becsületükre legyen mondva, mindegyik celeb lány hallott már arról, hogy mások – nem ők – pénzért szexelnek Dubaiban.
Ha mindez igaz, akkor nagy valószínűséggel a következő szokott történni Dubaiban, dubajozás közben: vannak ezek a decens és finom arab urak, akik olyannyira tele vannak pénzzel, hogy egy alapos, de legalábbis kiadós beszélgetésért még a magyar zseb számára jelentősnek látszó összeget is örömmel hajlandók kifizetni.
A magyar celeb lányok pedig, tudjuk, jó pénzért szinte mindenre hajlandók. Még arra is, hogy miközben a középkori magyar költészet legjobb alkotásairól beszélgessenek az arab urakkal – néhány napot eltöltsenek ebben a szép, és minden tekintetben szexmentes országban.
Ez hát az igazság tisztelt hölgyeim és uraim a dubajozással kapcsolatban: aki nem hiszi, járjon utána! Forrás: Szlengblog, Metropol, Olimpiq
Dubajozás – magyar szexmunkások Dubai-ban
Tovább gyűrűzik a dubai prostituált botrány! A néhány napja kirobbant hír kapcsán most már konkrét nevek is felmerültek, de egyelőre még nem nyilvánosan. Interneten, újságokban is megy a találgatás, hogy kik azok a hölgyek, ismert lányok, akik jó pénzért bármire képesek egy gazdagabb világban. Szalai Vivien már második könyvét írta meg a magyar luxus prostituáltak világáról. Hosszú hónapokig tanulmányozta az egyik nő életét, aki részletesen elmesélt neki mindent erről a világról. Dávid Júlia 2006 óta vezeti a Magyarország Szépe Kft.-t, a cég szervezi itthon a legrangosabb szépségversenyeket. Azt mondja: számukra fontos a verseny tisztasága, a szépségkirálynő brand kapcsán elengedhetetlen, hogy tiszta, erkölcsös és jó imázsa legyen ennek a versenynek. Karsai Zita, a Megatánc egykori versenyzője már több éve kint él Dubai-ban, de ő eddig semmi ilyesmiről nem hallott. Mit is mondana a korábban meztelenül pináját mutogató táncosnő.
A magyar politikához köthető férfiak is dugták a luxuskurvákat
Újabb fordulat a dubaji magyar kéjszolgáltatás ügyében! A Blikk arról értesült, hogy a magyar politikai élethez köthető férfiak is igénybe vették a „hostess-szolgálatot”.
Kérdés persze, hogy a nyomozás eljut-e hozzájuk. Ugyanakkor megtaláltuk a dubaji bizniszhez kapcsolódva a playmate-ek és híres szépségek internetes bazárát. A külföldről üzemeltetett honlapon mindjárt két híres magyar playmate-et is találtunk. A lánykereskedők jól titkolódznak.
Külföldi internetes oldalon magyar celebet is lehet venni! – Az internetes honlap, az adult star girls.com Magyarországról nem érhető el, így egy segédhonlapot kellett igénybe venni, amely elrejti, hogy Magyarországról kapcsolódunk az elektronikus szexbazárra. Úgynevezett TGP oldal a Livelulu.com aloldalán is megtalálhatók a magyar lányok, többek között Kelemen Anna is fent van. De még így sem tudunk luxusprostit bérelni, hiszen a magyar telefonszámokat nem veszik fel az üzemeltetők. Egy külföldi mobilkártya segítségével sikerült elérnünk a „madámot”, aki sajátos akcentusából ítélve hazánklánya lehetett. Tájékozódás után a következőket mondta.
– A lányok maguk döntik el, hogy kérik-e a kuncsaftot vagy sem. Felírom a kívánságokat, továbbítom, és e-mail címen visszajelez önnek a hölgy – mondta a kerítő, aki pénzről nem beszélt, de azt elárulta, hogy a megrendelt hölgyek utazási költségeit a megrendelőnek kell előre kifizetnie.
Miután közöltük, hogy mi is közvetítők vagyunk egy gazdag üzletember megbízásából, és Angliában szeretnénk egy légyottot megszervezni egy neves szállodában, azután érdeklődött a „madám”, hogy milyen extra szexuális kívánságaink vannak. A visszajelzés meg is érkezett, az időpont és a szálloda is megfelelt a magyar playmate-nek, akit ezután telefonon is elértünk.
A hölgy, akit személyiségi jogai miatt nem nevezünk meg, elmondta, hogy ő az ismert magyar szexszimbólum, s gyakorlatilag mindent vállal egy kis felárral. Az árakról a honlapon is tájékozódhattunk, hiszen internetes rendeléskor az országot beállítva megkaphatjuk azt az összeget, amiért egy órára rendelkezésünkre áll a sztárprosti.
Ötszáz eurótól egészen háromezerig is felmegy a lányok „bérleti díja”. A honlap nagy betűkkel hirdeti, hogy playmate-ek, híres modellek, penthouse-sztárok egyaránt elérhetőek. A Blikk a weboldalat eljuttata a Nemzeti Nyomozóiroda részére is, ahol azt az információt kapta, hogy a jelenleg folyó nyomozás keretein belül, amely, mint arról beszámolt, abban az ügyben indult, amelyben magyar lányokat közvetítettek arab országokba, s ez idáig közel egy tucat gyanúsítás történt az ügyben, meg fogják vizsgálni. A Nemzeti Nyomozóiroda közleményben erősítette meg a hírt. Szerdán az megkezdődött a lányok kihallgatása. Forrás: Blikk.hu, Szexpláza.hu
További cikkek escort, és szexmukás a témában: Magyar pornós lányok escortoznak képek itt – Retteghetnek a sztárok a kurvabotrány miatt Aleska Diamond – Dubajozás – magyar szexmunkások Dubai-ban – A magyar politikához köthető férfiak is dugták a luxuskurvákat – Araboknak is árulták a magyar széplányok testét – Kerítőket fogtak el az NNI munkatársai – Luxusprostituáltak százezrekért – Szexrabszolgáknak vitték a magyar celeb hírességeket, szépségversenyen induló lányokat, pornós színésznőket – Az escortbotrányban VV Gigi, Rácz Ildikó is benne van – Dubajozik dubajozás, magyar kurvák arabokkal dugnak – Ihaj, Dubaj a celeb-, és modellkurvák arab faszt szopnak – Bánovics Marcsi és Kiss Hegedűs Réka járt Dubajban – Bódi Sylvi járt Dubajban – Megszólal egy magyar Dubajozó lány – Dubajozó luxukprostik, celebkurvák és szépségkirálynő választáson indult escortlányok után kutat Hajdú Péter – Iszak Eszter is járt Dubajban ezer lány is érintett lehet – Botrány lett a jól fizető dubajozásból, az arab férfiak perverz nemi vágyainak pénzért történő kielégítésből – Elítélendő dolog az arabok faszának szopkodása pénzért, a dubajozás – Rácz Ildikó, Gigi 300 eurós kurva volt németországban? – Videók a Bixip.com oldalon, azokról akik jártak Dubajban – Rácz Béci szerint Gigi nem vállalt szexmunkát németországban, mit is mondhatna – A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab bassza meg brutálisan a kurvákat – Bánovics Marcsi tudja a dubajozó lányok neveit, de nem mondja – Azt mondja a dubajozás ügy főszereplője, K zoltán, hogy eszkort munkára közvetített lányokat – Megbukott és börtönt kapott akorábban kurválkodó prosti kerítő legszebb anyuka – Országos botrány lett a jól fizető prostibotrányból – Megszenvednek a pénzért a dubajozó ribancok – Dubajozás, miért csak a celebek bugyijában turkál az NNI? – Félhetnek a dubajozók az adóhatóságtól? – Spitz Tünde, Majka exe is pénzért baszott külföldön – 2,7 milliót kaszálnak Dubajban a magyar kurvák – A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab bassza meg brutálisan a dubajozó kurvákat – Beszélt a dubaji főszervező: hoszteszeket közvetítettem, nem prostikat
Karsai Zita hazaköltözött Dubajból
Zita nem csak nyaralni jött haza Dubaiból, ahová a férjével költözött, hanem végleg hazaköltözött. A csinos táncosnő elárulta, mit szólt a férje, amikor megtudta, hogy a feleségével ezentúl távkapcsolatban élnek majd, és hogy ez milyen hatással volt a házasságukra.
Araboknak is árulták a magyar széplányok testét
Napi 260 ezer forint – akár ennyit is kereshettek azok a lányok, akiket egy magyar hálózat tagjai utaztattak ki főként egzotikus országokba, hogy ott prostituáltként dolgozzanak. A lányok felelősségét nem vizsgálják, mert ők nem követtek el bűncselekményt azzal, hogy elvállalták a munkát. A kerítőket viszont előzetes letartóztatásba is helyezték. Ők minden lánytól a megkeresett pénz 20 százalékát vonták le jutalékként. A híreket az MTI megerősítette.
Napfény, pálmafák, luxus, csillogás. Az egzotikus országokban élő gazdagok egy része ennél is többet akar. Például szép lányokat, akiket nem csak nézni szeretnének. Ezt használta ki egy magyar csapat, akik lányokat közvetítettek ki több országba.
„Lényegében ott úriemberek egy katalógusból megrendelhették, kinézhették maguknak a lányokat, a gyanúsítottak kiutaztatták őket, ott prostitúciós tevékenységet végeztek, majd haza is utaztatták őket” – mondta Bartha László, az NNI szóvivő,óje.
Három embert, két nőt és egy férfit helyeztek előzetes letartóztatásba üzletszerűen elkövetett kerítés gyanúja miatt. A lányok által megkeresett pénzből 20 százalék jutalékot vontak le maguknak.
Szalai Vivien újságíró. Keresztneve és monogramja megegyezik az egyik letartóztatottal, ezért sokan azt hitték, őt tartóztatták le. Pedig Vivien csak egyetlen módon kapcsolódik a luxusprostituáltakhoz. Sokat beszélgetett velük, és két könyvet is írt az életükről.
„Óránként ezer euróért nem beszélgetni akarnak a férfiak.”
Az újságíró szerint a lányok legtöbbször engednek a rengeteg pénz csábításának, és közben észre sem veszik, hogy torzul a lelkiviláguk.
„A barátok egy idő után elkopnak, az pedig, hogy egy hétköznapi férfival egy hétköznapi szerelmi kapcsolat létrejöjjön, az teljesen lehetetlen. Hallottam lányoktól olyat, hogy csak
a kezdőrészletet megszerzem a lakásra, az autóra, aztán abbahagyom. Nem tudnak kiszállni, ez nem igaz” – mondta Szalai Vivien, a Story rovatvezetője.
Az egykor villalakó, Molnár Anikó is volt Dubaiban, egy herceg palotájában. Az ott történtekről két éve vallott a Fókusznak. Azt mondta, 1 millió forintot ígértek neki egy hétre, a házigazdát kellett szórakoztatnia több más lánnyal együtt.
„Nagyon szerencsésen megúsztam, egy hét alatt kétszer találkoztunk azokkal a férfiakkal, akikkel elvileg lehetett volna szexuális kapcsolat, de mivel 10 férfi volt, és 30 lány, rám nem került sor” – mondta Molnár Anikó.
A kiutaztatott lányok között szépségversenyek szereplői és modellek is voltak. Az egyik ügynökség vezetője szerint ezek a lányok lejáratják a szakmát, és nem kellene őket modelleknek nevezni.
„Ezzel a jelzővel illetjük azokat a lányokat is, akik lehet, hogy nagyon helyes, szép lányok, de ehhez a szakmához az égvilágon semmi közük” – mondta Kajdi Csaba, a Visage Modellügynökség vezetője.
Azok a lányok, akik vállalták a prostitúciót, nem követtek el bűncselekményt, így az ő felelősségüket nem is vizsgálják. Forrás: RTL Klub
Kerítőket fogtak el az NNI munkatársai
Üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe három magyar állampolgárt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai. A közlemény szerint a gyanúsítottak – Sz. Vivien és két társa – 2009-től lányokat közvetítettek ki az Egyesült Arab Emírségekbe, Marokkóba, Libanonba, a Seychelle-szigetekre, Egyiptomba, valamint több európai országba, hogy ott a megrendelőknek szexuális szolgáltatást nyújtsanak.
A gyanú szerint a szervezők egyrészt rövid idő alatti igen magas kereseti lehetőséggel, másrészt ismert férfimagazinok címlapfotózási ígéretével érték el, hogy a zömmel 18-25 év közötti lányok – köztük modellek és szépségversenyek résztvevői – vállalják a prostitúciós munkát. Napi ezer dollár és 1100 euró közötti összeget kaptak, ebből a szervezők 20 százalék jutalékot kértek.
A hálózat elfogott, Magyarországon élő tagjainak, K. Zoltánnak és P. Szilviának a szervezői munkáját az Egyesült Arab Emírségekben élő társuk, Sz. Vivien koordinálta, így egymással egyeztetve, a pillanatnyi külföldi igényeknek megfelelően határozták meg a prostituáltak körét és utazási időpontját, intézték a repülőjegy-vásárlásokat, a vízumok beszerzését – olvasható a közleményben.
Az „ügyfélkör” szinte kizárólag a közel-keleti térség gazdag méltóságainak köréből kerül ki, többnyire az e-mailben Sz. Viviennek kijuttatott portfóliós anyagokból választhatták ki és rendelhették meg a szexuális szolgáltatásra a nekik tetsző prostituáltakat – közölte az NNI. Az ügyben illetékes bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását – tették hozzá.
A címlaplány modelleket, szépségkirálynő jelölteket, és magyar celebeket és pornós lányokat – már akik vállalták – internetes weboldalon is hiredették. Forrás MTI, Szexpláza