Perverz araboknak adták el a magyar lányokat!

A legszebb magyar lányok közül bevállalós luxusprostik közül mazsolázhattak dúsgazdag és szexéhes arab méltóságok éveken keresztül Marokkótól az Egyesült Arab Emírségeken át a Seychelle-szigetekig, ám a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn felgöngyölítette a magyar kerítőhálózatot, amely 2009 óta látta el friss hússal a közel-keleti háremeket. A gyanú szerint az őrizetbe vett Sz. Viven és két társa sok pénz és férfimagazinok címlapfotózási ígéretével környékezett meg csinos modelleket és szépségversenyek résztvevőit, akik közül a Blikk információi szerint közel százan rá is bólintottak a prostitúciós ajánlatra.
– Zömmel 18-25 év közötti lányokat kerestek – közölte az NNI. – A lányok naponta 1000 dollár (180 ezer forint) és 1100 euró (290 ezer forint) közötti összeget kerestek, ebből 20 százalékot kellett leadniuk a kerítőknek.
A hálózat itthoni szervező munkáját K. Zoltán és P. Szilvia végezte, míg az Egyesült Arab Emírségekben élő Sz. Vivien naprakész információkkal látta el őket a pillanatnyi keresletről. A kis csapat intézte a lányok számára a vízumot, ők vásárolták meg a repülőjegyeket is. A kerítők nem árultak zsákbamacskát: a gazdag kéjencek fényképes albumban bökhettek rá annak a kiszemelt lányra.
De nem bíztak semmit a véletlenre a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai sem: úgy tudjuk, legalább egy éven keresztül titkosszolgálati módszerekkel gyűjtötték a bizonyítékokat a kerítők ellen, lehallgatták a telefonjaikat, olvasták elektronikus levelezésüket. Nem kizárt, hogy az NNI hamarosan további embereket is meggyanúsít – írja a Blikk.hu. Diáklányok, akik a tanulás mellett a testüket is árulják. Egy újságírónő könyvet írt a magyar luxusprostituáltakról. Vele beszélgettünk:

Bódi Sylvi a dubajozásról és a gyermekvállalásról

Bódi Sylvi úgy érzi most kezd igazán beérni. Eddig tök jól el volt saját gyermek nélkül, hiszen egy poronttyal nem tudta volna ilyen intenzíven felépíteni karrierjét, de most úgy érzi lassan ennek is eljön az ideje. A dubajozást cáfolja, de tisztában van azzal, hogy a rosszindulatú pletykák futótűzként képesek terjedni. Ez egy megkésett szülinapi anyag. Isten éltessen Bódi Sylvi, vagy hogy a faszomba írják a neved.

Bódi Sylvi a dubajozásról és a gyermekvállalásról.

Karsai Zita pinája tornászpózokban, élete Dubajban

A ruháitól egy magazin kedvéért már korábban megvált 31 éves Zizi depressziós népnek tartja a magyart. Dubajból ahol táncol,  viszont a múzeumokat hiányolja, ahová egyébként nem biztos, hogy elmenne. Dubajban most 45 fok van, de már megszoktam. Teljesen más kinn az élet – nyilatkozta a táncos hazai villámlátogatása alatt.
– Nem anyagilag jobb a helyzetem kinn, hanem lelkileg. Ez az ország depresszív, és tökre megértem, hogy miért… Én nem vágyom sokra, csak arra, hogy legyen nyugalom, és tudjam hogy mindig van mit enni. Persze hangsúlyozom, hogy az sem normális, ami ott van! Az egész ország egy mű, plasztik világ: nincs kultúra, 40 éves az állam, gyakorlatilag mindent gyorsan átvettek. Baromi jól meg van csinálva minden, de nem lehet elmenni egy múzeumba… Még ha nem is megyek el, akkor is látni akarom az autóból, amikor vezetek – mondta Karsai Zita.
Ki ez a nő? Karsai Zita 1979-ben született Budapesten. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, majd a Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult. 1998-tól televíziós produkciókban szerepelt. 2002-ben szerződést kapott a Nemzeti Színházban és a Pesti Színházban is. Londonban, majd Mallorcán, később pedig Ibizán kapott szerződést. 2006-ban tért haza, hogy benevezzen a Megatánc című tehetségkutató műsorba.

[Babes] Éttermi táncos lett Karsai Zita – Karsai Zita bugyit villatott az esküvőjén – Karsai Zita nedvesen videó – Karsai Zita erotikus fotók és szexvideó

A szado-mazo és a csoportszex alapnak számít!

luxuskurvaAmikor Molnár Anikó a nem túl sikeres könyvben vallott az előéletéről, a hazai „celebek” közül néhányan attól tartottak, hogy kiderül: ők is érintettek. Itthon modellnek nevezik magukat, és csupa csillogás az életük. Drága autókkal járnak, luxushelyeken nyaralnak és drága lakásban laknak. De honnan van erre pénzük? – teszi fel a kérdést a hot! magazin és az informátor fejből tudja diktálni a névsort. Mit keres pl Horváth Éva, vagy  Bódi Sylvi Dubajban? Tény hogy a magyar lányok ribanckodnak ott.
A hazai dubajkák, ha éppen nem privát partira rendelik őket, szállodákba járnak ki. A lányok menedzserekkel dolgoznak. A menedzser kíséri a lányokat, és megvárja őket az aktus színhelye előtt, vagy a megbeszélt időben visszamegy értük. Az arabok nem sokra becsülik a nőket, a magukat árusító fehér nőket meg különösen nem, úgyhogy nem árt az óvatosság” – figyelmeztet az informátor, majd így folytatja.
„A Maldív-szigetekre is járnak magyar celeblányok, csapatostól. Aztán itthon újságokban fotókkal számolnak be az egzotikus nyaralásról. Vannak ügynökségek is, ahova leadják a portfóliós képeiket, majd érkeznek a telefonok, hogy melyik napon, hány órakor várja őket a magánrepülőgép Ferihegyen, milyen országban kell eltölteniük egy vagy több napot. Külföldön limuzin várja őket. Bármit vásárolhatnak a legdrágább boltokban, cserébe viszont mindent teljesíteniük kell, amit a megrendelő kér. A szado-mazo, az erőszak, a csoportos szex is szerepel az igények listáján.”
[Domina]

Karsai Zita Dubajban táncol

Karsai Zitának nincsenek filléres gondjai Dubajban: Négy hónapja költözött ki férjéhez, Margl Tamás olimpikonhoz Karsai Zita, és azóta megoldódtak a Magyarországon tapasztalt filléres gondjai. Az RTL stáb nem telefonon érdeklődött a táncosnő hogyléte felől, inkább meglátogatták. „Olyan, mint egy mesevilág” – áradozott a stábnak Karsai, aki három hét ottlét után megkapta első munkáját, amit azóta számtalan újabb felkérés követett. Karsai egyébként Dubaj egyik legexkluzívabb klubjában táncol, a hely művészeti vezetője szerint remekül. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a közönség szereti. Azt egyébként sem a hely tulajdonosa, sem pedig a művészeti vezető nem tudta, hogy Karsai ismert Magyarországon, ez csak akkor derült ki számukra, amikor a sráb forgatási engedély kért. A táncosnő egyébként nem hiányolja a népszerűséget, és boldog, hogy végre biztos alapokon állhat. Bár Karsai és az olimpikon már örök hűséget esküdött egymásnak, még nem mernek belevágni a gyerekvállalásba, de tudják, hogy egyszer majd szeretnének.
[Bulvar]