Míg ő a boltban vásárolt, mi a barátjával igen jól összemelegedtünk. Ő bókolgatott nekem én pedig teljesen elolvadtam a szavaitól. Igazából már csak akkor eszméltem fel, amikor szinte faltuk egymás ajkait. A nyelveink vad játszadozásba kezdtek és egyre jobban elmélyültünk az élvezetben. Mikor a férjem Laci hazaérkezett már teljesen meztelen voltam. Mikor megláttam a lélegzetem is elállt. Azt hittem itt a világ vége és a mai nappal vége a házasságomnak. De minden teljesen másként történt. Nem hogy mérges nem volt, még be is szállt a játszadozásba. Felbontotta a pezsgőt amit hozott és a testemre locsolta. Lefeküdtünk az ágyra és a két fiú nyalogatni kezdett… A teljes szextörténetet itt olvashatod el.
Címke: szextörténet
Gruppenszex a dokival
Egyszer csak nyitódott a rendelő ajtaja, gondoltam ez jó alkalom arra, hogy bemenjek és végre odaadjam ezt a könyvtári bejegyzést, hiszen nem akartam ott ülni még órákig, míg sorra kerülök. Az ajtóban egy húszon éves fiatal asszisztens nő állt, fekete hosszú, derékig érő hajjal, szépen sminkelve, bomba alakkal és hatalmas mellekkel a fehér mini félig kigombolt köpenye alatt. Hosszú, vékony combjai megbabonázták a férfi betegeket, akik hamarosan elfeledkeztek kínzó fájdalmukról.
Mikor feléje fordultam avval a kéréssel, hogy: Ezt a doktorúrnak szíveskedjék átadni! Beinvitált a rendelőbe, mondván a doktorúr is szívesen örülne, ha én adnám neki személyesen át. A rendelő belseje csillogott-villogott a rendtől és a tisztaságtól, modern műszerekkel felszerelve, néhányat nem is tudtam hogy mire való, de a hatalmas lámpát és az állítható kényelmes fejtámlás, karfás széket rögtön felismertem a műszereket tároló asztalkával együtt.
Aztán végül megláttam őt, zöld maszkban amint mikor meglátott levette zöld maszkját és csak az a ronda zöld nylon köpeny maradt rajta… A teljes történetet itt olvashatod el.
Orgia szextörténet
Előre hajoltam, és szájon csókoltam. Az első dűlőútra bekanyarodott, és leálítota a kocsit. Valamit súgott a barátjának és kiszállt. Én természetesen utána mentem. A csomagtartóból kivett egy vastag, puha takarót, és leterítette a búzaszálakra. Ledőltünk és csókolódzni kezdtünk. Szenvedélyesen csókolt, rendkívűl érzékien. Kezeivel pedig melleimet simogatta, és a ruhám alá nyúlt. Egyszer csak megdöbbenve éreztem, hogy egy harmadik kéz elindult a lábamon lefelé, egyenesen a szoknyám alá. Mivel félig a szőke fiú alatt voltam, csak fél szemmel tudtam lenézni, bár erre se nagyon volt szükség, hiszen biztos voltam benne, hogy a másik srác az, aki a combomon ügyködik.
Furcsa izgalom lett úrrá rajtam, így nem ellenkeztem. Hagytam, hogy lehúzza a bugyimat, és nyelvét a puncimba dugja. A szőke a fejem fölé térdelt, és lehúzta a zippzárját… A teljes történetet kattintva itt olvashatod el.
Szextörténet a vonaton
A barátnőm és én, ő 24 én 32 éves vagyok, már jó ideje együtt vagyunk, sokat sok helyen szeretkeztünk már, de vonaton, még sohase volt alkalmunk. Vonatsínek mellett meztelenkedtem már, de vonaton nem. Ő vonattal jár munkába, és egyszer úgy döntöttem, hogy elémegyek, és hazakísérem. Így is történt, megleptem a vonaton. Nagy örömmel fogadott. Elég késő volt már, így egyedül foglaltunk helyet a kocsinak a hátsó részén. Elbeszélgettünk különböző dolgokról, és beszélgetés közben, felfedezőútra indult a kezem. Először csak a lábát simogattam, aztán a combja belső oldalát.
A lábát engedelmesen nyitotta szét, így már semmi sem akadályozta, hogy nadrágon keresztül simogassam a punciját. Ezt nagyon élvezte, és egy komoly csókcsata vette kezdetét, ami mindkettőnket nagyon feltüzelt. Közben felszállt egy fiatal fiú, és leült pár sorral előttünk. A lebukás veszélye még izgalmasabbá tette számomra a dolgot… A teljes történet itt olvasható.
Hosszú hétvége – szextörténet
Ott állt előttem egy szál merev farokkal, én pedig nem bírva magammal, felugrottam a fotelből, lerántottam magamról a hálóinget, odaléptem elé, letérdeltem, és bekaptam a dákóját. Nem érdekelt, hogy mit gondol rólam.
A makkja úgy tüzelt, mintha forró banánt szopogattam volna. Leengedtem egészen a torkomig, majd egy picit kivárva elkezdtem a számmal megdolgozni a fiatal, kemény faszt. Éreztem, hogy feszíti az ajkaimat, hogy kitölti az egész számat, mintha oda teremtették volna. Eközben az ujjaimmal szorgalmasan izgattam magam. Éreztem, ahogy egyre jobban benedvesedek. Amikor úgy éreztem, hogy már kellően nedves vagyok, felálltam kézen fogtam, és magam után húztam a hálószobába. Bent lefeküdtem az ágyra, ő pedig letérdelt a két lábam közé, és széthúzta a puncimat, feltárva így a bejáratot. Kezemmel megfogtam a fejét és elkezdtem lenyomni a puncimhoz. Először nem értette a helyzetet, de miután kétszer – háromszor oda dörgöltem a száját, már kidugta a nyelvét, és elkezdte kinyalogatni a pinámat… A teljes történetet itt olvashatod el.
Vad testvérek, csoportszex történet
Amikor ideért rögtön bekapott és olyan élvezettel kezdett szopni mintha ez lenne a lételeme. De nem sokáig csinálta, kipattant a medencéből és már húzta is félre a bugyiját, hogy rámülhessen. Néztem hátulról, hogy milyen jó feneke van neki is, és ez a látvány már csak fokozódott, amikor már rajtam lovagolt. A kezdeti halk nyögdécselését sikkantgatások kezdték átvenni. Felváltva mozgott rajtam előre-hátra és fel-le. Közben minden adandó alkalommal a melleit masszíroztam. Nagyon puhák voltak.
Megint leszállt rólam és lefeküdt a földre és fölémásztam, óvatosan benyomtam a farkam a puncijába és minden erőmet beleadva kezdtem baszni. Sikított a gyönyörben. A háttérből óriás nyögéseket hallottam, gondoltam, hogy odaát végeztek, de nem néztem oda… A teljes történetet itt olvashatod el.
Szex a fodrászatban – Erotikus történet
Csak bámultam gyönyörű punciját. Teljesen szőrtelen berendezése káprázatos volt. A szétbomló ajkak közül hívogatóan vöröslött a barlang bejárata. A nedvességtől csillogott a fényben, s az izgalom leve csöpögött már belőle. Alatta a halovány rózsaszínű kislányos popólyuk pedig, nyitó – csukó játékba kezdett. Ahogy végignyaltam a punciján, simasága és puhasága felejthetetlen érzéseket váltott ki belőlem. Belemerült a nyelvem a nyálkás résbe, s körbe tapogattam forró lukacskáját, forgattam benne, majd megmerevítve löktem ki és be. Hangos sóhajai és még hangosabb nyögései tudatták velem, hogy jó munkát végzek. Jött is a puncus nedve zúgó folyamként, szürcsölve nyeltem, amitől Vera még jobban megbokrosodott. Rángatta a fejem, teljesen magába húzott, majd hangosan kiabált… A teljes történetet itt olvashatod el.
Szextörténetek
A kedves nővérnek valami fantasztikusan jó szűk volt a luka, és a két feneke minden egyes ütemnél izgalmasan csattant a heréimhez. Fenséges volt! Miközben én a melleit gyömöszöltem tovább, ö két kézzel a csiklóját vette kezelésbe. Nem sokatt váratott most sem, harmadszor is hatalmasat élvezett, miközben a fenekét úgy összeszorította, hogy sajgott szinte belé a farkam. A harmadik orgazmus után csillogó szemekkel fordult ismét vissza felém:
– Tulajdonképpen nem is tudom, ki járt jobban ezzel az egésszel – mondta elaléltan mosolyogva. – De itt még akad egy kis tennivaló – mutatott a lucsoktól csillogó, ágaskodó farkamra.
– Mit szeretnél még? – kérdezte.
– Nem is tudom, azt hiszem, inkább továbbra is rád bíznám – sóhajtottam.
– Mi lenne, ha megmutatnád, hogy te hogyan szoktad magadnak? – kérdezte. – Közben pedig én is kicsit matatnék magamon.
– Rendben – mondtam, és már kezdtem is verni a farkam. Ő pedig kéjesen megnyálazta kicsit az ujjait, és elkezdte finoman, de hihetetlenül gyorsan izgatni a csiklóját. Nekem már nem volt sok hátra a két kör után, hamarosan spriccelni kezdtem. Amikor meglátta, gyönyörködve nézte, hogy a hasamon szétterül a sperma, majd gondosan és kéjesen az utolsó cseppig lenyalogatta, miközben a csiklója izgatását egy pillanatra sem hagyta abba. Miután pedig szépen felnyalogatott mindent, óvatosan rámfeküdt, és magába illesztette a még nem teljesen harcképtelen szerszámom. Azt hittem ez már csak a levezetés, de még mindig volt meglepetése számomra. Óvatosan elkezdett a hüvelye mozgatásával izgatni anélkül, hogy a teste mozdult volna, közben pedig a nyakamat csókolgatta. Ahogy hüvelyével ismételten újra ráfeszült a farkamra… A történet folytatása itt olvasható.
További erotikus történetek, szex sztorik itt olvashatók: Úgy felizgatott, hogy majd szétrobbant a faszom – Letépte a bugyiját és megkúrta a taxisofőr – Egy diplomás nő vagyok akit seggbe kúrtak – Feleségem helyett a titkárnő segge lett megdugva – Baszás vidéken avagy ribanc rodeó – Úrnőd vagyok domina történet itt – Úgy szopott a picsa a banketten, mint a kismalac – Nem minden lány álmodik tanár bácsiról – Cigánylányt kúrtam meg – Szwingeklubban élvezkedik a vaginám – Lángoló szenvedély a szexben – Megkötöztem és feltűrtem a szoknyáját – Fekete szexi harisnya – Családi szextörténet a tömbházmesternével esett meg – Hármasban szép az élet szextörténet – Megkúrtak egy páran – Orvosi vizsgálat alatt szex – Szopással békítettem ki – Egy teljesült kívánság gruppen történet – Kollégiumi lány – Leszarta a fejét erotikus történet – Lekakiltuk a professzort az egyetemen – Pályaudvari szex történet – Fehér orvos fekete ápolója – Családi buli szextörténet – Nőrablás avagy Perszephóné az alvilágban – További szex és pornó történetek itt.
Úgy felizgatott, hogy majd szétrobbant a faszom
Olyan támadás ért minden érzékemen, ami már túlment minden határon. A fülkagylómba beletolta a nyelvét, az ajkaival összeszorította a cimpát, és az orrán kiáramló meleg levegő borzolgatta a fül környéki hajszálaimat. A kis terpeszét összezárta, és a két combja közt fogva maradt a farmerom előredudorodó közepe. Jó keményen befogta a satuja közé. És ahogy előre – hátra hintáztatta magát a közészorult dákómon, én meg én is segítettem, ahogy a csípőjét szorítva dörzsöltem magamhoz őt, szóval mindezekkel együtt már nem lehetett se megszakítani a folyamatot, vagy eltolni őt, se tovább húzni a helyzetet. Olykor felhorkantott, motyogott valamit, nem értettem. Éreztem a mellkasommal, hogy reszketünk az érintkezési pontjainkon, de különösen ő. Vibrált az egész melle, a hasa is, és még a farmernadrágomon keresztül is pontosan érezhető volt, ahogy vibrált az ágyéka… A teljes történetet itt olvashatod el.
Pornófilm forgatás nyilvános helyen
Pornófilmet forgattunk az utcán. Mindig van valami sztori, mint most is. A két lány a kocsiban öltözködik és sutyorog. Emília Ottót nézegeti, aki a kocsijuk körül kering, és időnként rájuk kacsint. Emília kifejezetten dühös.
– Ez meredek csávó fog engem megdugni? Nézd meg, hogy néz ki, milyen a nadrágja meg a cipője! Hozzám ne nyúljon, amikor dug, kapaszkodjon inkább a kerítésbe, csak ne belém.
Túl vagyunk a telefonfülkén. Most a pornószínésznő és a lány jelenete következik. Íme az utasítás:
– Mutatod a fenekedet, lánykám! Indulsz a buszmegállóhoz, éppen sétálsz, amikor rád jön a pisilés. A faszi kilép a boltból, meglátja, hogy pisilsz, neki is kell, és akkor pisiltek ide meg oda. Amikor végeztek, lesz még egy-két fotó, és aztán tűzünk is el.
Minden a terv szerint zajlik. Forog a gép, a szexmunkások pisilnek oda vissza. A sminkes a kocsiból drukkol, de hiába, a kölcsönadott kabát már teljesen elázott. Az úton közepes a forgalom, a kocsik jönnek-mennek, csodálkozó arcokkal a szélvédő mögött. Csak egy fekete autó áll meg. A középkorú sofőr úgy látszik, ráér, végignézi ugyanis az ingyen cirkuszt… A teljes beszámoló itt olvasható el.
További bejegyzések a témában: Pornófilm forgatás nyilvános helyen, egy paraszt lázadása miatti balhé – Pornófilm forgatás az utcán, egy szakmabeli története itt – Nyilvános szex pornófilm forgatási képek itt – Fantomcég forgatja az utcai pornót képek és videók – Magyar lányok pisilnek az utcán – Nyilvános szex – Budapesti nyilvános meztelenkedés – Seggbe rúgták az utcán nyilvánosan hugyozó pornós csajt – Budapesti pornó – Gyerek mellett szexelt az utcán – Nyilvános szex pornófilm forgatási képek – Nyilvános szex más szemszögből – Pornót forgattak Szeged utcáin – Nyilvánosan vetkőztek a légikísérők – Meztelenkedés a budapesti Váci utcában – Pornóbotrány, mert gyerek mellett szexelt az utcán – Már nem zavarja az embereket a nyilvános szex – Utcán dugnak a barcelonai prostituáltak – Csak ne jöjjön baszdmeg a rendőr – Nyilvános szex a szigeten videó – Nyilvánosan meztelenkedő orosz tinik – Sophie Moon utcai szexképek – Budapesti nyilvános szex Carmen Blue – Valentina Blue nyilvános szexforgatása Budapesten – Nyilvános BDSM forgatás Budapesten Black Yasminnal – Szadó-mazó pornófilmet forgattak a Gellért hegyen – Nyilvános meztelenkedés – Nyilvános análszex és seggnyalatás a MÁV állomáson – Angelina Crow magyar pornós shemaless public sex in Budapest – Darina nude in public – A nyilvános szex miatt a Mokkát is megbünetik – Szadó-mazó pornófilmek fogattak a Gellért hegyen – Nyilvános meztelenkedés zenei videóklipen – Magamutogató amatőr nők közterületen – Hugyozik egyet a Szexpláza pornós picsája – Magyar tinipornós lehugyozva – Ha a vágy vezérel pisiszex – Az országház előtt seggbebaszott pornós ribanc Angelina Crow videó itt.
Feleségem helyett a titkárnő segge
Egy este megkértem, hogy segítsen nekem, mert rengeteg a papírmunkám. Aztán, munka közben ahogy beszélgettünk, szóba került, hogy a feleségem éppen most lábadozik. Nancy őszintén együtt érzett velem, és megértett, amikor véletlenül említést tettem a kényszerű önmegtartóztatásomról Kissé meghökkent, de azonnal beindult. Felállt és hozzám lépett. A punciját az ágyékomhoz nyomta.
– Meg tudom érteni, min mész most keresztül. Ezenkívül nem szeretném, ha ez nyomot hagyna benned. Sőt, ki szeretném élvezni!
– Egy idősebb emberrel, mint én? – kérdeztem hitetlenkedve. Erre megmarkolta a farkam nadrágon keresztül és megrángatta kissé.
– Idősebb? Érettebb! – mondta. Köré fontam a karjaimat és megöleltem, majd szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Nemsokára a ruhái egy halomban hevertek a földön mellettem. Hosszú pillanatokig csodáltam gyönyörű fiatalságát… A teljes történet itt olvasható.
Baszás vidéken avagy ribanc rodeó
A parasztlány teljesen begerjedt: elkapta a fejem és belenyalt a fülembe, majd végig az arcomat, mint vizsla a fagylaltot. Ha fasza lenne, most könyörögnék, hogy basszon szájba istenesen. Újra bevetettem a mocskos számat:
– Légy ma estére a buzikurvám! – suttogtam a fülébe.
Felmentünk a szobájába – én nem akartam a mi szobánkba vinni, mert ha Bikám bent van, vagy éppen betoppanna, akkor biztos be akarna szállni, de én most csak a csajra kívántam koncentrálni. Most már leírom a nevét is, Viola. Viola elárulta, hogy most lesz először nővel, és én nem akartam elrontani azt a regényt, melynek első fejezetét én írhattam meg. Lassan, kényeztetve bántam vele, hogy majd örömmel emlékezzen vissza rám. Finoman kinyaltam a szőrös punciját, és amikor rá került a nyalás sora, ő elcsodálkozott, hogy miért borotvált az enyém… A teljes történtet itt olvashatod el.
