Weisz Fanni úgy szétrakta a lábát, mint egy pornós modell

Weisz Fanni tizenöt évesen indult először szépségversenyen. Eredetileg fotómodell tanfolyamot keresett, mert imádta, ha fényképezték. Jelentkeztek egy hirdetésre, ami modelltanfolyamot hirdetett, és ott mondták, hogy induljon az általuk rendezett szépségversenyen. Otthon megbeszélték, hogy nincs vesztenivalója, önbizalomnövelő-tréningnek pedig kifejezetten jó lenne.
– Féltem kicsit. Nem a színpadtól vagy a versenytől, inkább attól, hogy más vagyok, mint a többiek. Nem akartam, hogy sajnáljanak, vagy szánalomból értékeljenek – mondta.

Azóta szerepelt esküvőkiállítás arcaként, katalógus fotózásokon, reklámfilmekben, rengeteg bemutatón a Nike-tól a Freywille-ig. Mint mondta, klasszul másol mindent, így semmilyen nehézséget nem okoz neki, hogy hallássérült. “Elég egy mozdulat a fotóstól, és felveszem a kívánt pózt és kifejezést. Amikor zajos helyen fotóznak, még előnyös is lehet, ugyanis nem kell túlkiabálni a zajt, csak intés, és értem. A kifutón sincs problémám, mert érzem a ritmust. Szóval az, hogy hallássérült vagyok, nem akadályoz a munkám végzésében. Aki már dolgozott velem, az tudja” – állította határozottan.
Weisz Fanni úgy szétrakta a lábát, mint egy pornós lány. Irigylésre méltó alakot villantott több esetben bikiniben Weisz Fanni.

weisz-fanni-terpeszt

A lábát is jól szétrakta, közönséges módon, egy motoros találkozón. A 22 éves modell lány, aki smink nélkül is bámulatosan szép, megmutatta irigylésre méltó testét, kár hogy csak fürdőruhában. Weisz Fanni erkölcstelen lányokkal itt bulizik. Az alábbi kép egy Miss Bikini szépégversenyen készült.

weisz-fanni-miss-bikini

Weisz Fanni tudja, hogy kell felforrósítani… az amúgy is nagyon meleg napot. Egészen napozós kedvünk támadt a fotók láttán. A lányt így is ismerheted: Weisz Ági, Weisz Ágnes, Weisz Ágnes Fanni. Cikkek a témában: Sokszor megalázták és bántották Weisz Fanni modellt. Weisz Fanni az esélyegyenlőség és a magamutogatás arca egy bulin jól szétrakta a lábát.

Weisz Fanni erkölcstelen lányokkal

Weisz Fanni erkölcstelen lányokkal pózol. Weisz Fanni siket szépségkirálynő egy autós motoros találkozón szétrakta a lábát, és úgy hagyta magát fotózni. A szexi Fanni lehet, hogy a többi pornos csaj unszolására, például a CKM címlaplány Pintér Katalinéra tette ezt. Weisz Fanni siket szépségkirálynő egy autós motoros találkozón, a CKM címlaplány Pintér Katalin Woodman análpornós castingolós adult munkással és több más erkölcsileg rosszhírű lánnyal fotózkodott. Weisz Fanni fotók Pintér Katalinnal a Woodman castinglánnyal, Weisz Ágnes Fanni adott az imázsának és szétrakta a lábait rendesen.

Weisz Ágnes Fanni 1992. szeptember. 08. Magyarországon. Pécsen született. Általános Iskolája az Illyés Gyula Általános iskola volt. Weisz Fanni siketen született. Weisz Fanni Ágnes országos szenzáció lett, hogy siketen vette a bátorságot, és feláll egy színpadra… Jött az egyik szépségverseny a másik után. Egyre több helyre hívták zsűrizni is. Közben fokozatosan oldódott benne a gát, és egyre inkább érezte, meg akarja mutatni, hogy fogyatékkal is lehet élni, fel lehet vállalni, nem kell elkeseredni. Egyre bátrabban kért jeltolmácsot.

weisz_fanni_bikiniben_autoban_ulve

2010 decemberében, a Megasztár döntőjében Rúzsa Magdi Gábriel című dalát kísérte jelnyelven. Fanni emellett Európa első siket sajtószóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnél, akik hátrányos helyzetű embereken segítenek.

2010-es év civil hőse lett a Blikk Év embere-választásán. 2011 decemberében, Pécs polgármestere, Páva Zsolt a pécsi kötődésű Vujity Tvrtko kezdeményezte felterjesztés után úgy döntött, hogy Weisz Fanninak adományozza a Pécs Város Arca címet. A városháza tájékoztatása szerint az országszerte ismert pécsi modell az első olyan fogyatékkal élő, aki saját szülővárosát képviseli.

Vujity Tvrtko újságíró riporterrel,a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteiként, ingyenes ételosztáson vesz rész majd, Haitinre utaznak, a világ legszegényebb és egyik legkorruptabb országába, s a legtöbb időt abban az árvaházban és iskolában töltötték, amelyet a baptisták a 2010-es, kétszázezer áldozatot követelő földrengés után hoztak létre, és azóta is nagyszerű munkát végeznek ott, több kisgyerek életét megmentették.
2012 elején a Magyar Szóvivők Egyesületének tiszteletbeli tagjának választják. Karitatív tevékenységeit folyamatosan igyekszik összhangba hozni modellmunkáival. Karitatív tevékenységei mellett modellként dolgozik. Számos felkérése mellett 2011 novemberében a szegedi SZEFO Zrt. Chance márkájának arca lesz. A cég 60%-ban fogyatékkal élőket alkalmaz.
2011-ben epizódszerepet kap a Jóban Rosszban című sorozatban, melyben saját magát alakítja.  2011 nyarán Magyarország legnagyobb szépségversenyén indul.  Számos rendezvényen lát el háziasszonyi és műsorvezetői tevékenységet, díjkiosztó gálákon jelenik meg díjátadóként, divatbemutatókon lép fel, reklámfotózásokat vállal – írják a honlapján. Még több infó itt.
További linkek: Weisz Fanni szexi bikniben itt – Weisz Fanni képek itt – Erotika, bulvár, médiahírekben Weisz Fanni alteregó a Facebook oldalon – Dzsudzsák Balázs is ott volt a cukorbabák rendezvényén – 18 szexi bombázóval pózol Dukai Regina celeb – Weisz Fannit sokszor megalázták és bántották szerinte – Weisz Fanni szétrakta a lábát egy rendezvényen a fotósnak – Szexi bikinis képek készültek Weisz Fanniról a modellkarrierjéhez videó itt – Weisz Fanni élete – Weisz Fannitól félnek a pasik – Szexhirdetésre használták Weisz Fanni fotóit – Weisz Fanni fotók Pintér Katalinnal a Woodman castinglánnyal – Weisz Ágnes Fanni fotója szexoldalakon bukkant fel – Weisz Fanni harcol a koronáért – Szépségkirálynő választáson résztvevő csajok.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a cukorbabák rendezvényén

Hosszú idő telt el azóta, hogy Zimány Linda és Dzsudzsák Balázs egy rendezvényen mutatkozott, és a minap is kerülték egymást a modell bemutatóján. Balázs csak távolról nézte egykori barátnőjét. Csütörtök este Zimány Linda és társai bemutatták a Sugarbird új kollekcióját, ám a divatbemutatón feltűnt valaki, akit legalább annyian végigmértek, mint a felvonuló modelleket: a vendégek között ugyanis ott volt Dzsudzsák Balázs.  Vajon miért pont a Symbolba ment szórakozni a focista, amikor számos más hely is nyitva volt a fővárosban?
Balázs és Linda már sokszor mondta, hogy szakításuk ellenére jó viszonyban vannak, ám ennek aligha adták jelét csütörtök este. A budai szórakozóhelyen ugyanis állandóan másik helyiségben tartózkodtak.

Sugarbird_cukorbaba_lanyok_milliomos_baratnok

A rendezvény: A báli szezon kellős közepén mutatták be legújabb ruhakölteményeiket a Sugarbird népszerű arcai és kreatív csapata. Azt, hogy mi is kell egy tökéletes estéhez, azt pontosan tudja Bódi Sylvi, Dukai Regina, Zimány Linda és Debreczeni Zita is. A fent említett hölgyek már alig várták, hogy bemutathassák rajongóiknak a báli kollekciójuk darabjait. Itt aztán minden volt, ami szem, szájnak, fülnek ingere. Gyönyörű ruhák, még gyönyörűbb hölgyek és sexy dalok. Ezen az exklúzív divatshown-n mindenki megtalálhatta a hozzá legközelebb álló kreációkat, teljesen mindegy, hogy éppen a szupermini vagy a maxiruhákért van oda. Nem minden a látvány, ezt a szervezők is nyilván nagyon jól tudták, ezért ráadásként Csobot Adél és Muri Enikő fellépésvel pörgették fel az alapból is hangulatos bált.
Dukai Regina az élénk színek szerelmese, ennek köszönhetően kissé rendhagyó módon álmodta kifutóra estélyi ruháit.
„A Sugarbird-ben mindig is az elegáns ruhák adták a fő irányvonalat, de a mai estén a báli szezon apropóján még inkább hangsúlyt kaptak a szaténból, csipkéből és selyemből készült exkluzív darabok. Az én ruháim ebben a kollekcióban is már egy kicsit a nyarat idézik, mindenképpen el akartam szakadni a sötét, egyszerű színektől és formáktól, megmutatva, hogy ezek az árnyalatok is képviselhetik az eleganciát” – számolt be Regina.
Debreczeni Zita ruhái Regináéval ellentétben a visszafogottabb, klasszikus stílust hirdették.
– Hozzám inkább a kiskosztümök, ingek passzolnak, vagyis a kicsit konzervatívabb stílus. Ennek egyszerű oka van, régen elég fiús lány voltam, szerettem eltakarni magam, de harminc felett azért már váltani kell, és én ebben a klasszikus vonalban találtam meg önmagamat. A közönség szereti ezt a kicsit Audrey Hepburn-ös hangulatot, és az elegáns ruhákhoz kimondottan passzol ez a kicsit decens, visszafogott irány – mesélte Zita, jellemezve kollekcióját.
– A számos exkluzív ruhadarab közül is kiemelkedett az az extravagáns gyöngyös mennyasszonyi ruha, amelynek egyik különlegességét az elöl nyitott, hátul hosszú fazon adta, kiválóan ötvözve a klasszikus vonalat a legmerészebb trendekkel. Az este másik nagy kedvence a csipke volt, amely többször is visszaköszönt vagányabb rövid, áttetsző vagy akár földig érő verzióban – tudatta Jagasics V. Csonka Hedvig, a márka tulajdonosa.
Ha ennyi ragyogóan szép nő gyűlik össze egy helyen, akkor az urak sem ülhetnek otthon, meccset nézni a tv előtt. Olyan sztárokkal folytatódott az est, miután véget ért a show, mint például az Irigy Hónaljmirigyes Varga Győző, vagy éppen a Hooligans-es Endi. Tiszteletét tette továbbá Szunai Linda, Weisz Fanni, Dzsudzsák Balázs, Fehér Balázs, Müller Attila és Vásáry André. After party fotók itt.
Akikről szó van a bejegyzésben: Audrey Hepburn, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Szexhirdetésre használták Weisz Fanni fotóit

Szexhirdetésre használták Weisz Fanni fotóit, állítja a cikk címlében a Pink portál, a világ női szemmel. A témáról már volt szó itt, de hogy szexhirdetés, ez új. A cikkben már árnyaltabban fogalmaz a Pink: Szexoldalon használták fel Weisz Fanni siket szépségkirálynő fotóit. Weisz Fanni, a siket szépség döbbenten értesült arról, hogy egy szakmai oldalon közzétett fotóit a napokban valaki egyszerűen ellopta és szexoldalakon szerepeltette azokat. Fannin kívül még 800 modell járt hasonlóan pórul, köztük Tóth Tekla, akit az eset következményeként olyanok is megtaláltak, akikre egyáltalán nem lett volna kíváncsi.
– Nem értettem, miért kapok hirtelen obszcén ajánlatokat – mesélte az egyetemista modell. – Beletelt néhány órába, mire kiderítettem, hogy valaki aljas módon használta fel a fotóimat.
A modellügynökség honlapjának tulajdonosának egyelőre fogalma sincs arról, mit tehetne a tolvajok ellen.” Tóth Tekla telefonszáma sok helyen megtalálható a neten, de ha a szójárásával élve megtalálták e miatt, az elgondolkodtató.  A Pink cikkét  elolvashatod itt.
Weisz Fanni bulvár: Weisz Fanni fotók Pintér Katalinnal a Woodman casting lánnyal – Weisz Fanni fotója szexoldalakon bukkant fel – Weisz Fanni bugyiban itt.

Weisz Fanni fotók Pintér Katalinnal a Woodman castinglánnyal

Weisz Fanni siket szépségkirálynő egy autós motoros találkozón, a CKM címlaplány Pintér Katalin Woodman análpornós castinglánnyal és több más erkölcsileg rosszhírű lánnyal fotózkodott. Weisz Fanni adott az imázsának és szétrakta a lábait rendesen.

 

Szexhirdetéshez használták a siket szépségkirálynő fotóit! Weisz Fanni, a siket szépség döbbenten értesült arról, hogy egy szakmai oldalon közzétett fotóit a napokban valaki egyszerűen ellopta és szexoldalakon szerepeltette azokat.
– Azzal a jótékonysági tevékenységgel, amit Fanni végez, még a fürdőruhás fotózás sem fér össze – mondta felháborodva Ágnes, a Blikk év embere díjasának édesanyja.

weisz_fanni_furdoruhaban_motoron

– Nagyon elkeserít, hogy vannak olyanok, akik visszaélnek fiatal lányok jó hírével, és a saját mocskos kis céljaikra használják a nyilvános fotókat.
Fannin kívül még 800 modell járt hasonlóan pórul, köztük Tóth Tekla, akit az eset következményeként olyanok is megtaláltak, akikre egyáltalán nem lett volna kíváncsi.
– Nem értettem, miért kapok hirtelen obszcén ajánlatokat – mesélte az egyetemista modell. – Beletelt néhány órába, mire kiderítettem, hogy valaki aljas módon használta fel a fotóimat. – írja a Blikk itt.

Weisz Ágnes Fanni fotója szexoldalakon bukkant fel

Weisz Fanni fotója szexoldalakon bukkant fel, ezzel a címmel csalogatták a látogatókat a bulvárlapok. A cikkben lopásról, csalásról, jogokkal való visszaélésről van szó.
Vigyázat a nyilvános szereplésekkel! – Sok magyar lány szépségversenyeken, weblapokon, közösségi oldalakon közszereplést vállal, és utána csodálkozik, hogy a az erotikus és bulvármédiákban olyan dolgokkal találkozik, ami neki nem tetszik.
Sokan a magánéletükről is nyilatkoznak, kivel, meddig, mikor, most szingli vagyok, stb. Fotózásokon, videókon tangában, bugyiban, és egyre többen meztelenül a világ elé tárják a bájaikat. Miután szétrakták a lábukat és erotikus mozgást végeznek a testükkel, azt gondolják, hogy az erkölcsi morál velük kivételt tesz.
Vigyázat a közösségi oldalakkal! – Weboldalak tízezrei jelenítik meg közösségi oldalakról a tagok profilképeit és a linkeket. Legismertebbek a Facebook alkalmazások. Minden közösségi oldalon a tag állítja be, hogy engedélyezi-e az adatlapja, fotói és adatai nyilvánosságát. Bognár Franciska a TV2-nek nyilatkozott a témában, a videó itt nézhető.

Weisz_Fanni_suket_szepsegkiralyno

A média szerint 800 modell fotójával és adataival, közte a siket szépségkirálynőével is visszaéltek, és feltöltötték egy szexoldalra.
– Azzal a jótékonysági tevékenységgel, amelyet Weisz Fanni végez, még a fürdőruhás fotózás sem fér össze. Nagyon elkeserít, hogy vannak olyanok, akik visszaélnek fiatal lányok jó hírével és a saját mocskos kis céljaikra használják a nyilvános fotókat – dühöngött a Blikknek a Szexoldal lopta el Fanni képét című cikkben a magyar Miss Intercontinental édesanyja Lénárt Ágnes. A modellügynökség, amelynek holnapjáról az állítás szerint lelopták a képeket, már megtette az első lépéseket. A honlap tulajdonosa leszedette a fotókat a szexoldalról, ám mire ez megtörtént, több külföldi erotikus oldalra is felkerültek a portfóliók.
Ahhoz képest, hogy még a fürdőruhás fotózást is elitéli az anyuka… na de ezt inkább hagyjuk. Források: TV2, Blikk, Velvet. A nagy kép a Szépségkirálynő blogspotról lett beillesztve. Tehát nem ellopva, letöltve, tárolva, hanem beillesztve. Az alábbi képre kattintva egy videót nézhetsz meg:

Elgondolkodtató az is, hogy miért pont bizonyos szexoldalakkal kapcsolatban van probléma. Modell oldalakon is van olyan rész, az aktfotózásnak nevezett meztelenkedéseknél lányok megmutatják a nemi szerveiket. Úgynevezett nyitott lábas aktokon betekintést engednek a vaginájukja. Neves oldalakon is vannak különféle témakörök, ahol megférnek a lányok a pornó és erotika mellett. A Velvet, Startlap, Videa, Indavideó, stb. oldalakon nem probléma, hogy szexuális tartalom mellett szerepelnek modell lányok nevekkel, képekkel, videókkal.
Egy lány véleménye egy modell közösségi oldalról: A mai világban, ahol az ember felregisztrál olyan oldalra, ahova képeket tölt fel sajnos vállalja a felelősséget, hogy ezzel visszaélhetnek, ezért meg kell válogatni ki milyen képet tölt fel magáról (pl Facebook), vagy korlátozza a hozzáférhetőséget, hogy csak ismerősök férjenek hozzá, akikben megbízik. Pont erről volt szó egy órán, ahol a polgári jog tanárom mondta. Én is úgy gondolom, hogy ez nem fair, de sajnos ezekkel nem nagyon lehet mit csinálni, max. kötelezni, hogy vegyék le az oldalról.
Szexi “lopott” videó, intelligens bikiniben a szépségek:

A videóban: Fürdőruhára vetkőznek a Szépségkirálynők. Szunai Linda, Weisz Fanni, Frits Patrícia és Katona Renáta mutatták meg tökéletes testükön az idei bikini divatot. Már Róbert stylist szerint a fürdőruhák egyre intelligensebbek , hiszen könnyebben száradnak és bőrbarát anyagból készülnek. Ha valaki igazán divatos szeretne lenni a strandokon, érdemes egy strandpapuccsal és kalappal feldobnia a szettjét.
További információk: Profikép egy fotónak egy kivágott részlete, amelyet a tag állít be magának. Képek és videók beillesztése: Más weboldalakról, blogokról, internetről a saját oldalára ezeket bárki meg tudja jeleníteni. Ha valamelyik oldal ezt nem szeretné, akkor ezt szövegesen tilthatja, vagy a legegyszerűbb, hogy a szerverén ezt nem teszi lehetővé.