Belém szorult a kutyám farka

dogsexMikor először megtörtént, az úgy egy éve volt, de vissza kell mennem 18 éves koromig, mikor főiskolára mentem, talán így jobban érthető lesz. 1987 őszén elköltöztem otthonról, főiskolára mentem, ami kb. 2 órára volt szüleim lakásától. A főiskola mindent megtett, hogy be tudja fogadni a növekvő számú tanulni vágyókat, és a korlátozott számú kollégiumi helyeket úgy bővítették, hogy a kétágyas szobákból háromágyasakat alakítottak ki.
Nos, én soha nem voltam túlzottam közösségi ember, nem is ismertem senkit a főiskoláról, szüleim segítettek szállást találni a főiskolán kívül. Találtam is egy nagyszerű egy hálószobás lakást egy saroknyira a főiskolától, és ami a lényeg, olcsó volt, eléggé nagy, és háziállatot is lehetett tartani. Ez nagyon fontos volt, mivel szüleim nem akarták, hogy egyedül legyek, viszont én nem akartam senkivel sem megosztani a lakásomat. Így hát a szüleim vettek nekem egy kutyát, hogy legyen társaságom, és persze védjen meg. Nevetnem kellett, mikor elhozták hozzám, a beköltözésem utáni napon. Azt mondták: „Hoztunk neked egy őrkutyát, magaddal is viheted, mikor éjszaka sétálsz, és persze őrzi is a házat, mikor alszol.”, és ott álltak a bejáratnál egy apró kölyökkutyával, aki csak néhány hónapos volt. De nagyon bájos volt, egy kis szőrcsomó. Teddynek kereszteltem el, mert úgy nézett ki, mint egy teddy mackó, anyám biztosított is róla, hogy egy nagy teddy mackó lesz belőle. Anyám azt mondta, hogy nem akart teljesen kifejlett kutyát, mert az talán nem lett volna eléggé barátságos, és Teddy is gyorsan fel fog nőni.
Teddy nagyon jó barátom volt, mindig jött üdvözölni, mikor hazaértem, mindig velem volt, mikro tanultam, éjszaka odabújt hozzám az ágyban. Néha azt gondoltam Teddy miatt van az, hogy nincsen barátom, egyáltalán a főiskolán sincsen sok, így hála Istennek, hogy ott volt Teddy. Mindig nagyszerű volt a fantáziám. Imádtam sci – fit és fantasyt olvasni, elképzelve, hogy én vagyok a hercegnő, akit levesz a lábáról egy jóképű herceg, szeretkezünk órákig a királyi selyemágyban. Egészen fel szoktam izgulni az ilyen történetek olvasásától, és általában (feltéve, hogy egyedül voltam) arra késztettek, hogy becsukjam és letegyem a könyvet, levetkőzzek, beleéljem magam a történetbe és én is szeretkezni kezdjek.
Nagyon vad orgazmusaim szoktak így lenni. Emlékszem az első alkalomra, amikor úgy csináltam, hogy Teddy mellettem volt. Még csak úgy egy hete volt nálam, csendben volt, de emlékszem, hogy próbálta figyelni, mit csinálok, az ágyon fekve. Felkelt, besétált a lábaim közé, fejével megpróbálta ellökni a kezeimet az útból. Nagyon zavarba jöttem és megpróbáltam ellökni magamtól. Végül fel kellett állnom, és be kellett zárnom a szomszéd szobába, míg nem végeztem. A következő néhány hónapban mindig bezártam az ajtót, mikor így „fantáziáltam”.
Teddy növekedett. A következő szemeszter alatt Teddy elég gyorsan nőtt, a következő nyáron Teddy egy nagy kutya lett. Még mindig nem tudtuk, milyen fajok vannak Teddyben, de sejtettem egy adag juhászkutyát, ami a magasságát és szőrösségét adta, de nem volt olyan széles, mint egy juhászkutya, ez azt sugallta, hogy van benne talán doberman, vagy valami hasonlóan magas, de sovány. Ki tudja, de kit is érdekel! Ősz lett és a második évem egész jól haladt. Nagyon szerettem a lakásomat, és ez volt az egyetlen hely, ahol Teddy ellhetett, ezért foglaltam egy helyet az épületben erre az iskolaévre is.
Jó volt megint távol lenni a szüleimtől, így lehetett egy kis magánéletem és egy hely, ahová elvihettem az új barátomat. Meglehetősen szimpatikus fiúnak tűnt, akkoriban. Szeretkeztünk, ahol csak helyet találtunk rá, ahol egyedül lehettünk. Ő otthon lakott, ezért nyáron hazautazott. Két héten belül az iskolakezdés után, mikor visszaszereztem a lakásomat, egyszerűen dobott. A világ minden ideje a miénk volt, senki sem zavart minket, mégis elhagyott. Fájt. Visszatekintve rá, nem is tudom mi fájt jobban. A társasága hiánya, vagy a szex hiánya. Mindegy, nem tartott sokáig, míg az ágyamban találtam magamat, ismét fantáziálva. Aztán, egy szombat este, úgy két hónappal a félév kezdete után, megtörtént. Egy boldog, romantikus regényt olvastam, nem a szokásos olvasmányomat, de valami olyat, ami segített hangulatba jönni. Ott voltam, elterpeszkedve az ágyamon, anyaszült meztelenül, elmerülve egy szegény lány történetében, aki azon van, hogy szeretkezzen egy fickóval, aki állandóan megcsalja. Fel voltam izgulva, de meglehetősen dühös is voltam, mert a barátomra gondoltam közben.
Kellett egy új fiú, aki széttárja a lábaimat és robbanásszerű orgazmust okoz nekem. Megőrjítettem magamat. Váratlanul, Teddy felugrott az ágyamra, halálra ijesztett, de rájöttem, hogy elfelejtettem bezárni az ajtót. Felkeltem és gyorsan az ajtóhoz kísértem, amit be is zártam mögötte, de aztán életem legbizarrabb gondolata jutott eszembe. Ott feküdtem egyre forróbban és forróbban, de nem ment ki a fejemből az a gondolat. Kezdtem azt hinni, hogy az a gondolat volt, ami annyira felforrósított és nedvessé tett. Végül felálltam, odamentem az ajtóhoz, kinyitottam és bementem a nappaliba. Ott volt Teddy, elnyújtózva a szoba padlóján. Gyorsan felpattant, és odarohant hozzám, ahogy mindig szokta. Ahogy ott álltam, nyilvánvaló volt, hogy Teddy érzi a forróságomat, szagolt és szimatolt engem. Remélem, nem gondoljátok, hogy valami lotyó vagyok, de olyan gondolatok futottak át az agyamon, hogy mit tehetnék, hogy attól egyre inkább felizgultam. Végül már nem bírtam ki tovább, leültem a padlóra. Teddy is izgatottnak nézett ki ettől az egésztől, mivel körberohangált, szimatolt, és játékosan morgott.
Nem mondhatom, hogy eddig túl nagy figyelmet fordítottam volna Teddy „részeire”, de határozottan észrevettem most, hogy fel volt izgulva. Zúgott a fejem, megpróbáltam kitalálni, mit kéne most tennem, remegtem a várakozástól. Végül előrehajoltam, letámaszkodtam a kezemre, széttártam a térdeimet a padlón, és következő, amit éreztem egy ott volt, majd egy nagy nedves nyelv, ami a lábam közt száguld. Istenem! Rögtön orgazmusom volt, akkor és ott, el sem hittem, hogy ez velem történek. Hátranéztem és láttam Teddyt, ahogy homorít, orra fenn a levegőben, és körbe jár. Egyértelműen fel volt izgulva. Hátranyúltam és odahívtam Teddyt. Teddy nyelve ismét behatolt a lábam közé. Most megragadtam a nyakörvét és előrehúztam. Teddy hirtelen felugrott a hátamra, de fasza még mindig csak a levegőt döfködte. Ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy nincs rajtam ing, Teddy körmei a hátamba vágnak, ahogy rajtam van. Attól tartottam, hogy csak a levegőt fogja dugni a hátam mögött. De mi van, ha megsért, mi van ha nem fogja abbahagyni. A pánik egy hirtelen hulláma kapott el, és megpróbáltam felállni. Ugyanebben a pillanatban egy szúró fájdalmat éreztem, amint Teddy megütötte a csiklómat egy szegényes kísérletével, hogy belém hatoljon. Tudtam, következő sikerülni fog. Istenem! Éreztem, hogy hirtelen érzelem hullámok járnak át. Félelem, fájdalom, pánik, eksztázis, hihetetlen volt. Teddy tovább döfködött, minden lökéssel egy kicsit közelebb jőve, egy kicsit mélyebbre hatolva. Telljesen elvesztettem a fonalat, olyan orgazmusom volt, mint addig még soha (és még azóta sem). Majdnem elájultam, de mikor vége volt, még emlékeztem a legfurcsább problémára.
Teddy megpróbált elmenni tőlem, de esküszöm, úgy tűnt, mintha beszorult volna. Elég keményen próbálta kihúzni magát, és majdnem engem is elhúzott. Majdnem bepánikoltam, de ellazítottam magamat, és elengedtem szorításomból. Megint húzni kezdte, és egy kis ellenállás után sikerült is kihúznia. Ott ültem a padlón, és a történteken gondolkoztam. Égett a hátam, a vállam. Mikor felálltam, hogy bemenjek a fürdőszobába, hogy megnézzem, Teddy odajött elém, és egy nagy nedves nyalást adott az arcomra. Nevetnem kellett.
Kiderült, hogy elég szépen összekarmolta a hátamat. Jó néhány napig fájt még utána. De el kell mondanom, hogy Teddy és én ez után többször basztunk, egész évben, ekkor már egy téli kabátot tettem a hátamra, hogy megvédjem a hátamat. Most már végzős vagyok, van már barátom is, a múlt nyáron ismertem meg őt a strandon, és eddig még együtt vagyunk. De nem hiszem, hogy valaha is elmondhatom neki, mi volt köztem és Teddy között, valószínűleg egy másodperc alatt otthagyna. És ez egy kérdést ébresztett bennem: beteg vagyok vagy perverz? Én vagyok az egyetlen, ki ilyet csinált? Én nem látok semmi rosszat benne. Szeretnék hallani másokat is, akiknek ilyen élménye volt állatokkal…
[Lolita]

Vélemény, hozzászólás?