Olasz nyaralás grupival fűszerezve

A férjem beteg volt, én meg faszra vágytam. Amíg a férjem a kórházban én úgy nyomtam a grupikat, mint más a levegővételt!
Ennek a történetnek már kb 15 éve. A férjem bekerült a klinikára embóliával. Én így nyugodtan kereshettem magamnak szexpartnert és nem kellett attól félnem, hogy lebukom. A férjem az egyik újságtól kapott egy levelet, miszerint egy nagy keresztrejtvényben megnyerte a fődíjat egy kéthetes olaszországi nyaralást két személlyel és ha nem tud érte menni a felesége is átveheti meghatalmazással. Mielőtt befeküdt a klinikára irt meghatalmazásokat, hogy ne legyen gondom bármit átvenni helyette.
Felhívtam azt a barátnőmet akivel már többször is voltam együtt vidéken vadászni férfiakra, Pár óra múlva visszahívott, hogy megbeszélte a férjével aki elengedte és elmehetünk együtt. Így is történt. Kiváltottuk a valutát és felhívtuk a repteret mikor megy gép arra. Szerencsénk volt két nap múlva eltudtunk repülni. A barátnőm kitűnően tudott olaszul és ez nagyon kapóra jött. Mikor megérkeztünk megkerestük a szállodát ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket és olyan szép nagy szobát kaptunk erkéllyel és francia ágyal amit azonnal ki is próbáltunk. Pillanatok alatt levetkőztettük egymást és nagy hévvel estünk egymásnak. Estére ismerkedési est volt és szerencsénkre hamar összejöttünk két fiatal olasz sráccal, ráadásul az amelyik nekem is tetszett tudott magyarul, mert abba a városban tanult az egyetemen ahol én is laktam, így nem volt gond a beszélgetéssel, ha néha meg akadozott a beszéd megértettük az ágyban egymást.Még az este folyamán lementünk a partra fürödni egyet amit persze fürdőruha nélkül tettünk, mert a srácok azt akarták. Még soha senkivel se, fürödtem ruha nélkül egy fürdőhelyen sem még a férjemmel sem.
Ez most fura volt kissé, de azért nem zavart különösen, mert mielőtt lementünk fürödni a szállodai szobánkban már ismerkedtünk egymással , illetve már pár órát eltöltöttünk egymással az ágyban és közösen élveztük a franciás szexet is. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy az olasz srácom nem undorodott a számtól sem, pedig a franciázás alatt kétszer is a számba élvezett el és utána is nagyot csókolóztunk.
A strandon megkerestük a barátnőmet a srácával, majd felváltva kipróbáltuk a srácok csókolózási módjaikat. Régen éreztem magam ilyen jól. Ami aztán ezután jött az már felülmúlt mindent, hiszen amikor felmentünk a szobába ott egy idő múlva megcseréltük a srácokat is és majdnem egész éjszaka meztelenül hancúroztunk. Hajnal felé mentek el a srácok , mi lezuhanyoztattuk egymást és egymással szemben franciázva enyelegtünk, majd reggel tíz óráig aludtunk. Másnap csak lustálkodtunk és egymással szeretkeztünk, mert a fiuk csak harmadnap tudtak jönni. Mikor másnap megjöttek, mi már egy könnyű nyári ruhába fogadtuk őket és egy szatyorral, mert megbeszéltük, hogy elmegyünk kirándulni autóval.
A srácok nem ketten, hanem négyen jöttek, mert csak úgy kapták meg az autót, de a barátnőmmel úgy gondoltuk , hogy legfeljebb mind a négy srácot kipróbáljuk, mert egy teljes nap alatt nem sok a négy srác. Csodálatos helyeken jártunk, de a legjobb az egészben, hogy a földközi tengerben fürödtünk és ott találtunk egy félreeső öblöt ahol kedvünkre szerethettük a négy srácot felváltva. Nagyon jól eset a srácok szeretkezése és megegyeztünk, hogy másnap megint elmegyünk, de úgy, hogy a srácok még két másik gyereket is hoznak magukkal akik jelenleg is a hazánkban tanulnak és nem lesz gond sem a beszélgetéssel sem más téren. Szerencsénkre mind a két srác jól el volt látva tekintélyes szerszámmal és én hajlandó voltam miden nélkül velük is szeretkezni. A barátnőm az viszont csak az olasz srácoknak engedte meg, hogy benne menjenek el. Ez azért is így volt, mert mikor még jöttünk ide a barátnőm elmondta, hogy a férje csak azért engedte el hátha valamelyik olasz srác felcsinálja , mert ő már hat éve nem tud a feleségének se és senkinek nem tud gyereket csinálni. Nem akarja, hogy magyar ember csinálja fel a feleségét és öt is egy olasz férfi gyereke, mert az anyját is egy olasz gyerek csinálta fel.
Én teljesen kiéltem magamat, a szállodában úgy estem az ágyba mint egy kifacsart citrom, de nagyon örültem ennek e két hétnek. Naponta általában négy- hat férfi vett kezelésbe és örültem neki, hogy a seggem is annyira kitágult, hogy nem éreztem különbséget, hogy a seggemet vagy a puncimat használják a srácok. Mielőtt hazajöttünk előző délután mind a hat srác egymásután többször is meghágtak ami teljesen szétnyitotta az egyébként is szétkefélt puncimat,nagyon örültem ennek a megoldásnak.
Mikor hazajöttünk rá egy hétre a barátnőm meghívott magukhoz vacsorázni és elmondta, hogy a férjének különös örömet szerzett azért mert valamelyik olasz gyerek felcsinálta és gyereke lesz. Amikor a férjem megtudta, hogy én és a barátnőm mentünk e helyette olaszba azt hittem megver, vagy agyon üt, de semmi ilyet nem csinált, de mondta, legszívesebben bármit csinálna velem, de mivel túlélte az embóliát nem akarja feldobni a talpát, de maj kitalál másfajta büntetést. Egy évig még pihentettem és addig rengeteg férfival keféltettem magam, de egy év után elmentünk kettesbe egy tátrai erdő mélyére és ott két hétig nem engedte meg, hogy bárminemű ruha legyen rajtam és szinte megállás nélkül kefélt szeretkezett velem ami azt jelentette, hogy gyereket csinált megint nekem.
RSS forrás: Mai szex blog

Vélemény, hozzászólás?