Kocsis Orsi playmate pinát virít

Kocsis Orsi 1984. Szeptember 4-én született Debrecenben. A hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolába járt, majd a szintén Bocskairól elnevezett hajdúböszörményi gimnáziumba. Böszörményben abban az utcában, ahol laktak, õ volt az egyedüli lány, unokatestvérei is mind fiúk, ezért mindig fiúkkal játszott. Talán ezért is lehet az, hogy sok nagyon jó fiúbarátja van. Kocsis Orsi playmate pinát virít:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Testileg késõn érõ típus volt, ám szellemileg mindig is érettebb volt a korabeli társainál, hamar önálló és felelõsségtudó lett. Mint mondja, 17 éves koráig elég „laposka” volt, bár a feneke már kiskorában kerek volt, nagynénje fokhagymagerezd fenekûnek hívta. Kislánykorában kifejezetten aranyosan nézett ki, szõke göndör haja volt, ami késõbb bebarnult, de göndör maradt. Hatéves korában ugyan kiegyenesedett, de nyolc évvel késõbb újra begöndörödött. Azóta ilyen. Állandóan egyenesítgetnie kell, de ez nem tesz jót a hajnak, emiatt sokat aggódik. Szóval tini korában nagyon vékony (pálcika) testalkata és rövid haja volt, és egyáltalán nem tartotta magát szépnek. Azóta szerencsére megváltozott a helyzet.
Angolul alapfokon, németül középfokon beszél. A Heller Farkas Idegenforgalmi Fõiskolára jár gazdálkodási szakra, ahol nemrég átment levelezõre.
Nem igazán van férfiideálja, sokra értékeli bennünk, pasikban a belsõ tulajdonságokat. Az FHM cikke szerint épp fodrásznál üldögélt, amikor egy modellügynök felfedezte. Ekkor lett a Starface ügynökség tagja. Pályája kezdetén igényes aktsorozatok születtek, melyek látványától sokan azóta is szívritmus zavarban szenvedünk, a heves és mértéktelen szívdobogás miatt.
2005-ben megnyerte az év Playmate-je választáson a Közönségdíjat és a vele járó tûzpiros Toyota Aygo-t. Máig erre a címére a legbüszkébb. Azóta sokszor kérik fel akt vagy félakt sorozatokra, legutóbb például a CKM 2007-es naptárán pózolt Reginával. Orsi feltûnik idõrõl idõre klipekben is. 2006. február elején forgattak Mester Tamás és Shane54 (Császár Elõd) közös dalából, az „Altass el”-bõl videót, amelyben Orsi volt a nõi fõszereplõ. A forgatáson esõgéppel rendesen eláztatták Õt. Elõd késõbb elárulta, amikor azokat a jeleneteket vették fel, ahol Orsi pózol, hirtelen mindenki a kamera mögé gyûlt. Nem sokkal késõbb, azaz augusztusban a Belmondo zenekarral (a korábbi Nyers frontember Czutor Zoli vezetésével alakult banda) forgatott klipet a „Mégis remél” címû dalhoz. A neves fotós, Nánási Pál rendezte videó egy külön erre a célra, egy stúdióban megépített bárban játszódik, és Orsi a hely legdögösebb csajsziját alakítja, aki a partnerével táncol. Csak a klip végén derül ki (mintegy csattanóként), hogy ez a partner nem más, mint Voksán Virág, a 2006-os Playmate verseny közönségdíjasa.
A két klipforgatás között sem unatkozott, ugyanis indult az elsõ alkalommal megrendezett Miss Classic Hungary szépségversenyen. A döntõt 2006. március 25-én rendezték a ráckevei Savoyai-kastélyban. A szemet gyönyörködtetõen szép díszes kosztümöket és klasszikus viseleteket felvonultató versenyen Orsi lett az elsõ helyezett.
Május 16-tól Orsi mûsort vezet a fix.tv-n. A MoziZóna egy filmes magazin, amely minden szerdán este jelentkezik új adással, és Orsi kapott benne egy társmûsorvezetõi szerepet.
Június 30-ig tartott a Ballantines Star Night Party sorozat, amely eseménysor keretében Orsi a pultoskodással ismerkedett hétvégenként. Mint Orsi beszámolt róla, nagyon jó hangulat volt a bulikon, élvezte a kihívást és az új feladatot. Saját bevallása szerint nem szokott kihívóan öltözködni, és szolid életmódjára a legjobb bizonyíték az a tény, hogy testét egyetlen tetoválás sem díszíti. Mellei eredetiek, a szilikont még hírbõl sem ismerik.
Egy koromfekete spitz kutyusa van, aki a Juli nevet viseli. Hobbija az utazás valamint a vizilabdás múltja okán az úszás. Mióta megnyerte a kocsiját, imád vezetni. Ugyan azt az Aygo-t csak egy évre kapta meg, így 2006. októberében vissza kellett adnia, mégis a márkánál maradt, mert most már egy Toyota Yarist vezet. Már évekkel ezelõtt felköltözött Böszörményrõl, jelenleg Budapesten él.
Akaratos és makacs nõ vagyok, de a szende cicából idõnként tigris lesz. Ezt Õ mondja magáról…
Orsi szerencsére nagyon termékeny a fotózások terén, folyamatosan elkápráztat bennünket az újabbnál újabb sorokkal. Több neves nemzetközi fotós is felfedezte már magának, és kihasználva Orsi rendkívûl nagy internetes népszerûségét sokat profitálnak a fotóiból.
Kocsis Orsolya képek tovább – Videók tovább – Kocsis Orsi cikkek: Kocsis Orsi pinája – Kocsis orsi erotikus videók – Kocsis Orsi és Kiszel Tünde a bolondok házának sztárjai – Szépségkirálynő volt, most pina és seggmodell Kocsis Orsolya – Kocsis Orsolya leveszi a bugyit és kipucsít

Tündérdomb – Sárosdy Eszter meztelen

Ez egy szőke-film, nyolc és feles kerettel, roma életképpel. Balázs cigányfiú. A 30-as évek végén, a Bakonyban, egy pici kis faluban, Taliándörögdön leszáll egy repülőgép a földekre. A gyerekek kirohannak, csodálkoznak. Balázs is ott van. Ekkor határozza el: jó alaposan megnézi ezt a repülőgépet, hogy később fejből, egy pajtában, titokban elkészíthesse. Cigányközösségben él, más, mint a többiek. Ő és a vajda a repülés öröméért, a csoda miatt elrepülnek.
Ez a film régi és igaz történetet dolgoz fel, amelyet a jelenben is megpróbálnak végigkövetni Budapesten. A kirekesztettségről szól, a kívülállásról, a szabadságról és arról, hogy ebben a világban ez mennyire történhet meg. A filmet kétféleképpen nézhetik: vidáman vagy szomorúan, írja a Port.hu
Rendező Szőke András, szereplők: Csuzdi Balázs, Sárosdi Eszter, Makai Szilvia, Szőke András, Galkó Balázs, Fábry Sándor, Szűts Miklós, Badár Sándor, Simó Sándor, Horváth Zsuzsanna, Rákli Veronika. Olvass itt tovább Tündérdomb témában.
Anyaszült meztelenül vállalt szerepet az ismert műsorvezető! Sárosdy Eszter, az RTL Klub egykori hírolvasója kendőzetlenül mutatta meg bájait Szőke András Tündérdomb című alkotásában nyolc évvel ezelőtt színésznőként.
Sárosdy Eszter karrierje feltehetően Szőke Andrásnak is köszönhető. A rendező 2000-ben bemutatott Tündérdomb című filmjéhez az akkor még húszas évei elején járó lányt választotta főszereplőnek.
A vidám, taliándörögdi történet a 30-as évekbe repít bennünket, amikor is a település roma származású fiúja, Balázs megvalósítja álmát: repülőgépet épít egy pajtában. A szereplők között feltűnik például az írórendező Szőke András, az örök barát Badár Sándor, a showman Fábry Sándor. A főhőst alakító Csuzdi Balázs szerelme, Eszter ajánlása útján kapta a szerepet.
– A történeteimet, a karaktereket szó szerint az utcán, az életből merítem – magyarázta lapunknak Szőke. – Esztert előtte nem ismertem, de alkalmas volt erre a szerepre. Nem egyszerű jelenetekben kellett helytállnia, de minden gond nélkül vállalta ezt. Még a vetkőzést is. Nagyon jó volt vele dolgozni, azt azonban nem tudom, hogy ma igent mondana-e ugyanerre a felkérésre. De valószínűleg inkább nem – tette hozzá.
A filmbéli szerelmeseket egy alkalommal anyaszült meztelenül kergetik a falubeliek egy vízzel teli fémkádig, jó alaposan meg is mosdatják őket benne, majd a fiatalok elmenekülnek. Mindezt úgy, hogy a testüket borító csirketoll a jelenet végére fedetlenül hagyja bájaikat.
Sárosdy Eszter, aki jelenleg az ATV műsorvezetője, vállalja, hogy akkoriban meztelenkedett.
– Abban az időben színésznek készültem, és nagyon örültem a felkérésnek, nem szégyellem – mondta lapunknak a csinos híradós. – Csak később alakult úgy az életem, hogy nem ezen a pályán, hanem a képernyőn folytatom a munkásságom – mondta a Blikknek.

Szabó Tünde – Ezüstlányból meztelen playboy modell

Szabó Tünde, ezüstlányból meztelen playboy modell! Szabó Tünde pucéran lett a Playboy márciusi címlapsztárja!
– Nem mondom, fürdődresszben sem mutatott rosszul, na de így …
– Köszönöm, ezek szerint már látta – mondja az olimpiai ezüstérmes hátúszó, Szabó Tünde, aki a megjelent Playboy címlaplánya.

– Igen, és gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki gratulál.
– Aki eddig látta, csak jót mondott.
– Azt tudja, hogy áttört egy falat?
– Mire gondol?

          

– Ön az első olimpiai érmes magyar sportoló, aki nekivetkőzött. Nehezen állt kötélnek?
– Egyáltalán nem. Az egyik nap felhívott telefonon Pósa Árpád, a Playboy főszerkesztője, én pedig egy nap gondolkodási időt kértem. Átgondoltam, és másnap igent mondtam. Az életem olyan korszakát élem, amelybe ez a fotózás belefér. Tizenegy éve fejeztem be a pályafutásomat. Ha akkor kérnek fel, biztosan nemet mondok, most egészen másképp látom a világot. Egyáltalán nem érzem kellemetlennek, kínosnak, hogy megjelent rólam több erotikusnak mondható felvétel. Sőt, úgy érzem megtiszteltetés, hogy ennek a nívós, elegáns újságnak márciusban én lehetek a címlapján.
– Volt valamilyen különleges kérése a fotózás alatt? Mondjuk, hogy a köldökét ne hangsúlyozzák …
– Csupán annyit kértem, hogy ne kihívó képek készüljenek, hanem olyanok, amelyek a nőiességet helyezik előtérbe. Nem csalódtam. Profi embereket ismertem meg, mindenbe bevontak, a felvételek kiválasztásában is részt vettem. Úgy érem, ez a sorozat tökéletesen kifejezi a személyiségemet.
– Mit szólt a képekhez a családja?
– Még nem kaptam kritikákat, aki eddig látta, elégedett volt a fotókkal. Egyébként furcsa, de egyáltalán nem úgy tekintek ezekre a felvételekre, mintha én lennék rajtuk. Ön is látta, mégsem érzem úgy, hogy meztelenül állok ön előtt.
– Pedig … , de inkább menjünk tovább. Nem fél attól, hogy megszólják Nyíregyházán? Tudja, mindenki ismer mindenkit …
– Nem is érdekel, felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, mit vállalok el. Ugyanakkor biztos vagyok benne, senki sem fog rosszallóan beszélni rólam. Kétségtelen, a márciusi Playboy után másképp fognak rám nézni – akár még a közértben is -, de ez egyáltalán nem zavar. Remélem, senkinek sem okozok esztétikai csalódást az aktsorozattal.
– Tizenegy éve nem úszik, ám a felvételek tanulsága szerint ha két deka súlyfeleslege van, akkor már sokat mondtam.
– Pedig higgye el, nem mozgok rendszeresen. Az utóbbi években nem sokat tettem azért, hogy ilyen legyen a külsőm. Mindent az úszás során alapoztam meg.
– Titok, hogy mennyi pénzt kapott a képekért?
– Igen, titok.
– Akkor úgy kérdezek: annyit ajánlottak, hogy egy nap után igent mondott, vagy nem is kellett olyan sokat kínálniuk, mivel ön is erre vágyott?
– Az, hogy mennyi pénzt utaltak át a számlámra, nem nyilvános. Amúgy pedig nem volt akkora jelentősége
a pénznek, mint ahogy az ön kérdéséből kiviláglik. Maradjunk annyiban, ha én nem akartam volna,
nincs az a pénz, amiért igent mondok.
– Lesz folytatás?
– Azt hiszem, ez volt az első és egyben az utolsó alkalom, többet nem vetkőzök le.
– Furcsa, jó ideje kérdezgetem, de a hátúszás, a barcelonai olimpia, az ezüstök még nem kerültek szóba. Pedig Szabó Tünde – eddig – csak az úszás révén adott témát.
– Mivel az élsportot hosszú évek óta befejeztem, ebben a tekintetben nem szolgálhatok hírekkel. Az úszástól amúgy nem szakadtam el, elvégeztem a Testnevelési Egyetem szakedzői szakát, és jelenleg a nyíregyházi sportiskolában oktatok. Alsó tagozatos gyerekeket tanítok meg az úszásra, és mellette van egy saját úszóiskolám is.
– Amikor cirka hat éve megszületett a kislánya, azt mondta, szeretné, ha ő is úszó lenne. Az is lesz?
– Amit akartam, bejött, Evelyn is úszik. Képzelje, ugyanolyan akaratos mint én voltam, és alkatra is olyan, mint én. Vékony, laza, akár még hátúszó is lehet belőle.
– Lefogadom, hogy magácska az edzője …
– Igen, ám félő, ha én is maradok, nem lesz belőle olimpiai érmes.
– Miért is?
– Nem csak vele, a többi gyerekkel sem tudok szigorú lenni. Engedékeny vagyok, talán túlságosan is. Persze ennek is megvan az oka, a saját bőrömön tapasztaltam anno, micsoda szenvedéssel is jár az eredményesség.
– Szokott az úszással álmodni?
– Néha. Általában a verseny előtti állapotot álmodom vissza. A döntő előtti készülődést. Érdekes módon mindig gyengének érzem magamat, és tartok a versenyzől, attól, hogy gyenge, rossz leszek. Mindig felébredek.
– Pedig nem mondhatja azt, hogy rémálom volt a pályafutása. Ugyanakkor lehet némi hiányérzete, hiszen ha nincs Egerszegi Krisztina, akkor most mindenki a Szabó-korszakként aposztrofálná a kilencvenes évek elejét.
– Higgye el, soha sem volt gondom azzal, hogy Krisztina mindig megelőzött. Fel tudtam dolgozni: én vagyok a világ második legjobb hátúszója. Sőt, örömmel gondolok vissza a világversenyekre. Arra, amikor a barcelonai olimpián második lettem Egér mögött száz háton, arra is, amikor a perthi vébén lettem ezüstérmes, és az athéni két második helyezésem is boldogsággal töltött el. Nincs, tényleg nincs hiányérzetem.
– Tarjta a kapcsolatot Egerszegivel?
– Két hete találkoztunk egy televíziós felvételen. Furcsa érzés volt belegondolni, hogy néhány éve még mindketten úsztunk, most pedig gyereket nevelünk, édesanyák vagyunk.
– Ha gonosz lennék, azt mondanám, nem csak a medencében, a gyerekek számában is ő vezet …
– Nem tudom, lesz-e testvére Evelynnek. Két éve elváltam, egyelőre nem gondolkozom azon, hogy lesz-e még babám.
– Mit gondol, mit fog szólni a mostani aktfelvételekhez a kislánya mondjuk tíz év múlva?
– Szerintem elégedetten fogja nézegetni őket. Mint az én édesanyám. Amikor megmutattam neki a felvételeket, rám nézett és csak annyit mondott: szép vagy lányom, büszke vagyok rád!