Több mint 50 milliót kapott a Szexmunkások egyesülete

Több mint 50 milliót kapott a Szexmunkások egyesülete. Ha ezt szétosztanák a kurvák között, napokig ingyen szopnának a ribancok, tiszta kánaán lenne a rosszlányok szopatása! Jobb helye nem is lenne a pénznek! Na de komolyan.

kurvak_penzt_kapnak

Magyarországon ma körülbelül 15 ezer szexmunkás tevékenykedik. A szexmunkás olyan gyűjtőfogalom, amibe beletartozik mindenki, aki a szexiparban dolgozik – írta közleményében a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete. Árva Tamás, a jogsegélyszolgálat munkájában részt vevő ügyvéd szerint a szexmunkások jogkövető magatartása sokat fejlődött az elmúlt időszakban: míg korábban akkor keresték meg a jogsegélyszolgálatot, amikor már eljárás folyt ellenük, mára a probléma megelőzése érdekében keresik fel őket, jogszabályi háttérről kérnek tájékoztatást. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a szexmunkára vonatkozó jogi szabályozás nem megfelelő – hívta fel a figyelmet az ügyvéd.
A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete mintegy 48 millió forintot nyert pályázaton a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében. A program 2008 decemberében indult és 2010 november végig tart. A program hosszú távú célja – mint a közleményben olvasható – a szexmunkások emberi jogainak érvényesítése, társadalmi reintegrációjának elősegítése, kiszolgáltatottságuk csökkentése és esélyegyenlőségi helyzetük javítása.
További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon

Repedtsarkúkat gyilkol egy kurvagyűlölő férfi

Hírzárlatot rendelt el a Bács megyei rendőrség a 44-es úton történt prostikéselés ügyében. Úgy tudjuk: a zsaruk összefüggést találtak a mostani eset és több útszéli örömlány meggyilkolása között.

A 29 éves, kecskeméti Krisztinát a nyakán, valamint a derekán érték a szúrások, és több metszett sérülése is volt a késtől. A prostituált ujjait is megvágta a tettes: valószínűleg ugyanis a kezét kapta maga elé Krisztina, hogy védekezzen. A kórházban azt mondták róla: csoda, hogy életben maradt.
– Én kijövök dolgozni a 44-esre, de nagyon félek. Azt mondják, hogy visszatért a vetkőztetős gyilkos, akit évek óta hiába keresnek a zsaruk – árulta el Kriszta kolléganője, a magát Lolának nevező fiatal útszéli prosti… A teljes cikket az eredeti oldalon itt olvashtod el.

Kondákor Zsófi dubajozási anomáliája

Kondákor Zsófia bevallotta, hogy többször is járt Dubajban. Elmondása szerint egy arab herceg szeretett bele, ezért nem kellett senkivel nemi nemi kapcsolatot létesítenie. Meg ő amúgy is modellnek ment ki, csak a többi lányt dugták orbba szájba, őt nem. Persze árnyaltabban fogalmazott a Bors újságírójának.
Kondákor Zsófi tisztában van vele, hogy amiatt eshet el egy-két munkától, mert kitálalt dubaji útjairól. A színésznő a következmények ellenére sem bánja, hogy beszélt. A Jóban Rosszban Horváth Veronikája akkor bevallotta: először fotózásra hívták ki a dúsgazdag arab országba, majd a helyi herceg egy drágaköves gyűrűvel csábította a csodás kelet birodalmába.
– Egy svéd lány avatott be. Ő mesélte el, hogy vannak prostik és vannak modellek. Én a modell kategóriában voltam kint – magyarázta Zsófi. Ezt bizonyítja, hogy a TV2 sztárja az eltelt hetek alatt sem került a nyomozó hatóságok látókörébe, nem hallgatták ki tanúként. Ám Zsófia pontosan tudja: szakmájában, a világot jelentő deszkákon könnyen lehet, hogy megbélyegzik útjai miatt.
– Biztos lesz olyan, hogy emiatt nem kapok meg egy munkát, de nem tudok mit tenni. Nem érzem tragédiának, hogy ez kiderült. Az emberek többségében az fogalmazódott meg, hogy Dubaj valami nagyon bűnös dolog, de én ezt egyáltalán nem így látom – tette hozzá a színésznő, aki színházi szerepekre is vágyik – írja a Bors.
Hatszor járt dubajban a színésznőcske, de soha nem azért ám, amire a rosszmájú férfiak gondolnak.

A videóban: A Jóban Rosszban színésznője úgy döntött, inkább maga meséli el a sajtónak, hogy bizony többször is dolgozott Dubajban. Először egy fotózás miatt ment ki, ám arra sohasem került sor, helyette minden este partikra járt, csupán ennyi volt a dolga. Nem kapott soha szexuális ajánlatot, azt mondja azért, mert egy herceg belé szeretett, ezáltal a többi férfi nem mert nála próbálkozni. Napi 200 dollárt kapott a magyar ügynökségtől ezért a munkáért, de elárulta, volt magyar lányok, akik jóval többet kaptak, persze szexmunkáért. Zsófi nagyon jól érezte magát az arab országban, soha semmi atrocitás nem érte, ezért is ment vissza többször.

Szex, erotika, pornó és celebhírek a Szexpláza.hu Tagi oldalon

Már szinte mindenkit elért a prostibotrány
Ahogy lassan felgöngyölítik a dubajozás szálait, egyre meglepőbb dolgokra kerül fény. Az európai – és minden bizonnyal a közel-keleti – piac egyik jeles lerakata az AdultstarGirls.com, ami természetesen Magyarországról hivatalosan nem érhető el, de egy kis ügyeskedéssel meglepő dolgokat láthat az ember: Kelemen Annácska, Angela Winter vagy éppen Cathy Heaven jelenléte nem is olyan furcsa, de …
Szextippek szüzeknek nászéjszakára
Ha még szűz vagy a nászéjszakád előtt, akkor biztosan aggódsz kicsit, hogy mi vár rád az éjjel. Adunk néhány tippet és tanácsot, hogy a dolgok simábban menjenek! Hogyan beszéljünk a nászéjszakáról és félelmeinkről? Találjunk egy megfelelő pillanatot arra, hogy megbeszéljük párunkkal, mi az, amitől tartunk. Ettől megkönnyebbülünk, sőt kedvesünknek is segítünk, ha nem azon az …
Damu Roland: Nem megyek börtönbe!
Damu Roland egy nappal a rá kiszabott büntetés után ügyvédjével az oldalán érkezett a TV2-be, hogy a Frizbiben elmesélje a saját verzióját a történtekről. Elsőfokon hat év börtönt kapott. A színész eszébe sem jut, hogy börtönbe kerüljön. Másodfokon folytatják a harcot ügyvédjével, új bizonyítékokkal is élnek majd a tárgyaláson, amelyeket Damu Hajdú Péterhez is elhozott.
Kiteregeti a szennyest a magyar pornócsászár
Kovács Kovi István úgy döntött, megnyitja előttünk a magyar szexipar eddig zárt világát és mesél. Beszámol a kezdetekről, a rendszerváltásidejéről, a félig illegális forgatásokról. a külföldi pornósokról, akik elözönlötték Magyarországot, a szereplőválogatásokról, az önként jelentkező hírességekről, a pornósról, aki ma már politikus, az ismert táncdalénekesnőről, aki az utolsó pillanatban állt el a forgatásról. Beavat a …
Segít egyéjszakás partnert keresni a mobil
Segít egyéjszakás partnert keresni a mobil. Aki alkalmi szexhez keres társat, használja az egyéjszakás telefonalkalmazást! A telefonos applikációk segítségével semmi perc alatt megtaláljuk a legközelebbi óvszer-automatát, megtudjuk az ovulációnk pontos idejét, és most már egyéjszakás kapcsolatot is keres nekünk. A GPS-alapú app, a Local Sin (magyarul: helyi bűn) segítségével két gombnyomással meg lehet találni azt
Oláh Noémi megél a fitnesszből
Oláh Noémi megél a fitnesszből. Oláh Noémit, egy kedves, céltudatos lány. Tudatosan épített magának sportkarriert, hiszen profi fitnessz versenyző lett. Legközelebb október 15-én és 16-án lehet vele találkozni a Hegyvidéki Fitparádén…
Hivatalos jelentések politkus pletykákból
A fehéroroszországi magyar diplomaták szexbotrányának előzményeiről is írtak az amerikaiak, a Wikileaks oldalon kiszivárgott táviratokban. A múlt héten nyilvánosságra került magyar vonatkozású iratok egyikében pedig azt írják, hogy Orbán Viktor azt mondta, ne figyeljenek arra, amit a kampányban mond. Gyurcsány Ferencről pedig azt írják, hogy reménytelen a felkészületlensége. Görög Ibolya, protokollszakértő szerint nagyon ártalmasak az …

Szex, erotika, pornó a Tagi oldalon

Már szinte mindenkit elért a prostibotrány
Ahogy lassan felgöngyölítik a dubajozás szálait, egyre meglepőbb dolgokra kerül fény. Az európai – és minden bizonnyal a közel-keleti – piac egyik jeles lerakata az AdultstarGirls.com, ami természetesen Magyarországról hivatalosan nem érhető el, de egy kis ügyeskedéssel meglepő dolgokat láthat az ember: Kelemen Annácska, Angela Winter vagy éppen Cathy Heaven jelenléte nem is olyan furcsa, de …

Szextippek szüzeknek nászéjszakára
Ha még szűz vagy a nászéjszakád előtt, akkor biztosan aggódsz kicsit, hogy mi vár rád az éjjel. Adunk néhány tippet és tanácsot, hogy a dolgok simábban menjenek! Hogyan beszéljünk a nászéjszakáról és félelmeinkről? Találjunk egy megfelelő pillanatot arra, hogy megbeszéljük párunkkal, mi az, amitől tartunk. Ettől megkönnyebbülünk, sőt kedvesünknek is segítünk, ha nem azon az …

Damu Roland: Nem megyek börtönbe!
Damu Roland egy nappal a rá kiszabott büntetés után ügyvédjével az oldalán érkezett a TV2-be, hogy a Frizbiben elmesélje a saját verzióját a történtekről. Elsőfokon hat év börtönt kapott. A színész eszébe sem jut, hogy börtönbe kerüljön. Másodfokon folytatják a harcot ügyvédjével, új bizonyítékokkal is élnek majd a tárgyaláson, amelyeket Damu Hajdú Péterhez is elhozott.

Kiteregeti a szennyest a magyar pornócsászár
Kovács Kovi István úgy döntött, megnyitja előttünk a magyar szexipar eddig zárt világát és mesél. Beszámol a kezdetekről, a rendszerváltásidejéről, a félig illegális forgatásokról. a külföldi pornósokról, akik elözönlötték Magyarországot, a szereplőválogatásokról, az önként jelentkező hírességekről, a pornósról, aki ma már politikus, az ismert táncdalénekesnőről, aki az utolsó pillanatban állt el a forgatásról. Beavat a …

Segít egyéjszakás partnert keresni a mobil
Segít egyéjszakás partnert keresni a mobil. Aki alkalmi szexhez keres társat, használja az egyéjszakás telefonalkalmazást! A telefonos applikációk segítségével semmi perc alatt megtaláljuk a legközelebbi óvszer-automatát, megtudjuk az ovulációnk pontos idejét, és most már egyéjszakás kapcsolatot is keres nekünk. A GPS-alapú app, a Local Sin (magyarul: helyi bűn) segítségével két gombnyomással meg lehet találni azt

Oláh Noémi megél a fitnesszből
Oláh Noémi megél a fitnesszből. Oláh Noémit, egy kedves, céltudatos lány. Tudatosan épített magának sportkarriert, hiszen profi fitnessz versenyző lett. Legközelebb október 15-én és 16-án lehet vele találkozni a Hegyvidéki Fitparádén…

Hivatalos jelentések politkus pletykákból
A fehéroroszországi magyar diplomaták szexbotrányának előzményeiről is írtak az amerikaiak, a Wikileaks oldalon kiszivárgott táviratokban. A múlt héten nyilvánosságra került magyar vonatkozású iratok egyikében pedig azt írják, hogy Orbán Viktor azt mondta, ne figyeljenek arra, amit a kampányban mond. Gyurcsány Ferencről pedig azt írják, hogy reménytelen a felkészületlensége. Görög Ibolya, protokollszakértő szerint nagyon ártalmasak az …

Iszak Eszter Dubajban – Ezer lány is érintett lehet

A Bors információi szerint a dubajozás ügyében nyomozó hatóságok telefonok híváslistái alapján is számos lányt idéztek be tanúnak a Dubaj escort ügyben. Köztük olyanokat, akik az előzetesben lévő három gyanúsított személyes ismerősei, barátai, rokonai. Egy biztos, több mint ezer lány érintett, még szépségkirálynő jelöltek is,  s az elmúlt években súlyos százmilliókat hoztak Magyarországra külföldi szexturnéikról.
„Celebek is érintettek a prostiügyben”, jelentette ki Bánovics Marcsi playmate. Ő is kapott dubaji ajánlatot, akárcsak Iszak Eszter, aki el is utazott a Közel-Keletre, ahonnan aztán hazamenekült.
„Modell körökben nyílt titok ez a téma, mi is tudjuk egymás között, hogy ki az, akire a kifejezés pontosan ráilleszthető” – írja blogjában Bánovics Marcsi. A 2005-ös playmate-verseny döntőse állítja, hogy a verseny után ő is kapott mesés jövedelemmel kecsegtető ajánlatot.
– Rengeteg önmagát ügynöknek nevező személy tett munkaajánlatot. Mindig bontottam a vonalat, és már azt is bánom, hogy egyszer jártam Dubajban egy fotózáson – mondta a Borsnak a modell. – De attól nem kell tartanom, hogy rólam kiderül bármilyen pikáns történet. Ugyanis nincs. Iszak Eszter nem ilyen szerencsés, őt beszervezték egy „dubajozó” csapatba, ahonnan szerencsésen hazamenekült, még mielőtt bajba került volna.
– Mivel hat éve modellkedem, a nevem több ügynökség adatbázisában is szerepel – mondta a VIVA Tv műsorvezetője. 2010 nyarán az egyik cég megkeresett egy hoszteszmunka lehetőségével. Elmentem a castingra, ahol kiderült, hogy az Emirátusokról lenne szó, és mivel sok rosszat hallottam az ilyen típusú utazásokról, rögtön nemet mondtam. Ezután szólt egy barátnőm, hogy ő is ismeri ezt a céget, többször dolgozott már velük, és megnyugtatott, hogy nincs semmi félnivalóm, nem erotikusmunkáról van szó, kizárólag hoszteszfeladatokra keresnek lányokat. Még anyukám is utánakérdezett az ő szüleinél, és végül nyugodtan engedett el. Abu-Dzabiba utaztunk ki, ahol egy nap után a beszélgetésekből kiderült számomra, hogy a lányok egy része a hoszteszkedésen túl erotikus munkát is vállal. Ekkor pánikba estem, nagyon megijedtem, és szóltam a szervezőknek, hogy haza akarok menni. Ők ezt elfogadták, így másnap összecsomagoltam, és eljöttem – mesélte Eszter.
Bánovics Marcsi számára hat éve világos, a lányok egy jelentős része azért jelentkezik szépségversenyekre, mert a siker, de akár a döntős szereplés is forintszázezrekkel növelheti a tarifát egy-egy szexmunka során.
– A címlapok is alaposan felsrófolhatják az árakat. A jelenlegi ügy sok változást nem jelent majd. Prostik mindig voltak és lesznek is. De számíthatunk még meglepetésekre. Előkerülhetnek olyan lányok, akikről magam sem képzeltem volna, hogy ehhez a körhöz tartoznak – tette hozzá Marcsi, aki szerint celebek is érintettek az ügyben. Forrás: Borsonline.hu

Kipakol Rooney ribanca, ketten kényeztették a farkát

Tavaly ősszel derült ki, hogy amíg Wayne Rooney neje terhes volt, a focista prostituáltakkal megcsalta őt. Helen Wood, Rooney állandó szeretője könyvet ír kalandjairól.
A 24 éves Helen Wood barátnőjével, Jenny Thompsonnal állt többször Rooney rendelkezésére, aki olykor egy lakáson, máskor egy hotelszobában randizott a lányokkal. Helen Wood – akinek egy sor hírességgel volt dolga – egyre több részletet csepegtet el a kínos ügyről, annak ellenére, hogy például egy nős színész már pert nyert ellene, és elérte, hogy nem beszélhet kapcsolatukról. Egy törvény teszi ezt lehetővé, amit Wood úgy akar kijátszani, hogy készülő könyvét nem Angliában, hanem az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában adná ki. Max Clifford író, aki Helen Wood tanácsadója, nem titkolja, hogy a nő valóban erre készül, nem jönne neki rosszul a busás hasznon, hiszen egyedül neveli hétéves fiát, Jacket.
– Wayne Rooney nem az egyedüli focista szeretőm volt – mesélte Helen az egyik brit lapnak –, előfordult, hogy egyszerre három labdarúgóval szexeltem, Rooney olykor a csapattársait is elhozta. Nagyvonalúan fizettek, ezzel sosem volt gond. Egy Chelsea-játékossal is volt dolgom, ő négyszer annyit fizetett, mint amennyit kértem. Rooney csodás szerető, de látszott rajta, hogy megbánta, amit tett. Felismerem azokat a férfiakat, akik lelkiismeret nélkül, folyamatosan megcsalják a nejüket, Rooney nem ilyen volt.
Helennek a labdarúgókkal kapcsolatban jó tapasztalata van, nem úgy a színészekkel és a politikusokkal, bírókkal és rendőrökkel. A színészek többsége ügyetlen a szexben, míg a köztisztviselők szeretik megalázni a prostituáltakat. Forrás: Borsonline.hu

Ablakon át mentették a kurvákat az égő bordélyból

Életüket megmentették, de munkahelyüket elvesztették a hannoveri örömlányok. Nagy volt az ijedtség Hannover vörös lámpás negyedében, amikor déli egykor, a közkedvelt kupleráj, a Crazy Love nevű bordélyház ablakából sűrű füst gomolygott és hatalmas lángnyelvek csaptak ki. A lányok egy része, akik nem tudtak időben kiszaladni az égő épületből, a felső emeletek irányába menekültek.
Egy ideig úgy tűnt, az élve megégés és a halálugrás között választhatnak csak, de aztán feltűntek megmentőik, az emelőkocsis autóval érkező tűzoltók. A lánglovagok hat prostit és egyetlen, a kéjhölgyeknél örömöt kereső férfiút szabadítottak ki szorult helyzetükből.
Összesen tizenhárman – köztük három rendőr – szenvedtek apróbb sérüléseket és füstmérgezést, de komolyabb baja senkinek nem esett. A lányok is leginkább amiatt bánkódhatnak, hogy a Crazy Love jó ideig alkalmatlan lesz vendégfogadásra. Lehet, hogy az utca vár rájuk?

A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb

Az elit kurvák nem az utcán állnak. Általában nem szenvednek agresszív futtatóktól, nincs mindennapi anyagi gondjuk, és a rendőrök sem tartóztatják le őket, ha tetten érik. De ami a legfontosabb: nem csak a testüket árulják, sokkal többet annál.
Ők a luxusprostituáltak szűk körébe tartoznak, akik gazdag üzletemberekkel, politikusokkal, külföldi dúsgazdag turistákkal találkoznak, nem csak a szex kedvéért. A férfiak velük jelennek meg fontos vacsorákon, színházba, operába, éttermekbe járnak velük, de persze nem marad el a testi közeledés sem.
A luxusprostituáltak legtöbbje főiskolát vagy egyetemet végezett, és több nyelvet beszél tökéletesen, hiszen ez a minimálisan kell ahhoz, hogy külföldi üzletemberekkel tudjon kommunikálni. És természetesen nem keresnek rosszul, sőt! Ugyan saját tarifáját egyikük sem szívesen árulja el, azt mondják, nagy összeg. És persze nagysága attól függ, mit is kíván a vendég.
A kéjnőként majd futtatóként dolgozó Jodi Gibson, „művésznevén” Babydoll könyvet is írt tapasztalatairól. Azt állítja, azért van szüksége a legtöbb hírességnek és gazdag embernek prostiltuáltra, mert nem akarják megkockáztatni azt, hogy az illető egy szerelmes éjszaka után elmenjen az első bulvárlaphoz, és másnap az egész világ erről beszéljen.
Ezzel szemben ezeknek a hölgyeknek természetes a diszkréció, arról nem beszélve, amit Gibson is kiemelt: „a fizetett szex egyszerűen kényelmesebb”. A madám évente ezer ügyfelet szolgált ki háromszáz lánnyal: egy nyári bevétel az egymillió dollárt is elérte. Egy-egy jobb hírű nő akár ötszáz-ezer dollárt, vagyis százötven-háromszázezer forintot is megkeres egy este.
További cikkek a témában: A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi – A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta – A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás

Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben

kurvazas_magyarorszagonBékebeli kurvázások: Szeretjük számon tartani értékeinket. Albumokat, monográfiákat és történeti munkákat készítünk belőlük. Lehet albumunk a legszebb várainkról, művészeti alkotásainkról, heraldikánkról, labdarúgásunkról, a balatoni hajózásról, a budapesti tömegközlekedésről, a fotográfiáról etc. Így van ez mindenütt: vannak nagy összefoglaló művek a kávéról, borról, csokoládéról, nyakkendőről, gyűszűkről, mandzsettagombokról és még kitudja mi mindenről.
Aztán vannak kevésbé promotált kurva témák. Olyanok, amiket nem szeretünk lobogtatni, amikről nem készülnek hasonló összefoglaló művek, egészen egyszerűen azért, mert nem vagyunk rájuk túl büszkék. Nem készülnek például nagy, színes-látványos összefoglaló albumok történelmünk hitvány alakjairól, vagy mondjuk az alkohol vagy a dohánytermékek árnyékos oldaláról sem, (mert arról, hogy a nemes ital illetve a dohánylevél valamely fajtája miként készül, persze igen.)
Császtvay Tünde kiadványa egy hasonló, a hétköznapi értékrendszerben nem elhelyezhető témát dolgoz fel: a bordélyok, a prostitúció, a pornográfia jelenlétét a történeti Magyarországon. A kurvázásét, magyarán. Mert az egy dolog, hogy a mai Európában egy átlagembernek Magyarországról biztos, hogy eszébe jut a fejlett és minőségi erotika- valamint pornóipar, de bizony nemzeti nagyjaink dicsfényben úszó történelmi idejében sem volt ez másképp, hát még a kiadványban taglalt időszakban, mikor is Budapest nagyvárossá nőtte ki magát.
Az Éjjeli lepkevadászat nyugati típusú, könnyen befogadható album, mely a 19. század közepétől követi figyelemmel a magyarországi prostitúció útját fényképek, újságcikkek, képeslapok, viccek, beszámolók, szépirodalmi művek segítségével. Nincsen túlbonyolítva, nem tanulmány, a lábjegyzetek is csak a legfontosabb információk közlésére szorítkoznak. Nem, vagy csak ritkán foglalnak álláspontot, nem ítélkeznek, hanem tényszerűen közlik az adott képanyaghoz, újságcikkhez, forráshoz tartozó legfontosabb tényeket, tudnivalókat. Például.: „Katalógusból rendelhető művészi aktfotó”, vagy „Beállított erotikus fotó a 1900-as évekből”, de a bizarr anyagokhoz tartozó szövegleírásokban is megmarad a távolságtartás: „Rézkarc illusztráció a Júlia és a nők című, leszbikus szerelmi kalandok sorát elmesélő regényből, mely 1888-ban játszódik” – a rézkarcon egy agár részesít orális örömökben egy kéjtől vonagló nőt. És vannak persze egészen hasznos pluszinformációk: megtudhatjuk, hogy például Becker Béby, aki a húszas évek Magyarországának egyik leghíresebb táncosa volt, főleg a vetkőző műsorszámaival hívta fel magára a figyelmet, amit baráti összejöveteleken kérés nélkül is előadott – így Karinthy Frigyeséknél is. Ugyanígy a híres kaméliás hölgy, Pilisi Róza is több ismert személlyel, politikussal tartott kapcsolatot, például Pekár Gyulával és Krúdy Gyulával.

Az erotika ipar fejlettségét mi sem szemlélteti jobban, mint a súlyos, nagyméretű album, mely töménytelen anyagot tartalmaz. Van itt minden, prostituáltak ajánlkozó levelei, nyilvános házak és kéjnők számának kerületekre osztott pontos nyilvántartásai, kéjnő-nyilvántartási formanyomtatványok, erotikus képeslapok, műtermi és amatőr erotikus és pornófotók, rajzok, grafikák. Az egyik legmeghökkentőbb egy több oldalas műszaki tervrajz, a soproni Küttel Olga által tervezett emeletes luxusbordélyház tervrajzai: homlokzatrajz, alaprajz, műszaki tervek.
A szélsőségekből is jut bőven az olvasónak, de a válogatás nagy hangsúlyt fektet a minőségi erotika irányzatoknak. Ízléses, beállított műtermi aktfotók százait, korabeli költők szerelmes és erotikus verseit közli az album. A békebeli Magyarországnak mindez látszólag természetes eleme, harisnyakötős-kalapos, molett és teltkarcsú hölgyek fotói inkább bájt és éteri nyugalmat sugároznak: a finomabb, ízlésesebb kivitelezésű fotográfiák a mai kor mindent látott olvasójának már tényleg inkább esztétikai élményt nyújtanak és kevésbé erotikusat.
A kötet persze nem áll meg ezen a ponton. Előre haladva egyre borúsabb hangulat uralja el az albumot. A korral haladva egyre több a szélsőséges erotikus anyag, gyarapodnak a durva pornográfiára építő vágykeltő fotók, képeslapok. Egyre több a direkt ábrázolás. Míg az album elején, a korai időszakokban a meztelenség is mindig némi finom diszkrécióval lett megjelenítve (véletlenül a legfontosabb részekre hulló sál, szégyenlősen összezárt lábak) addig a kötet második felében gyarapodnak a nyers, széttárt lábú, bizarr testhelyzetekbe állított nőket és férfiakat ábrázoló fotók, tömegjelenetek, kemény szexuális akciók.
Egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg a prostitúció árnyoldalai: nemi betegségeket bemutató kézikönyvek, tüneteket ábrázoló rajzok, gyógymódok, megdöbbentő statisztikai adatok a lakosság nemi betegségekben szenvedő hányadáról, fertőző utcanőket feljelentő levelek másolatai, meggyilkolt prostituáltakról szóló bűnügyi jegyzőkönyvek, kamaszlányok ajánlkozó levelei. Íme egy részlet: „[…] Kérem engem odaájáltak, hogy lenne oly szíves értem jönni és van egy kis adoságom. és kérem lenne olyan szíves és írni hogy van e szükséke lányra. Kérem még üzletbe nem voltam mert még nagyon fiatal vagyok. Kérem legyen szíves írni, mert várok választ és okvetlen és kérem magam lakok… Persze az Éjjeli lepkevadászat nem tanulmány. Így nem születnek nagy következtetések a végére, nem ítélkezik és nem véleményez. Nem takargat semmit, de nem is akar megrendíteni. Ez az album egy nagyszabású kordokumentum, mérhetetlenül sok, talán kicsit túl sok anyaggal és látszólag rengeteg kutató- és gyűjtőmunkával. Ha a szó klasszikus értelmében nem is hasznos, mindenképpen értékes és főleg érdekes kötet.
További kurvázások: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész

Erotikus munkásnők: kurvák és kitartottak a húspiacon

utcalanyJössz egy menetre, bébi?
Törvény ide, felháborodás oda, utcalányok mindig voltak, vannak, és lesznek. Mert igény van rá, és sokan választják a pénzkeresésnek ezt a „könnyű” módját: becslések szerint vagy húszezren dolgoznak az országban, és vannak, akik az exlex állapotok miatt külföldön folytatják szakmájukat. Persze vannak, akiket kényszerítenek a prostitúcióra, de mi olyan lányokat kerestünk, akik önként és dalolva keresik a testükkel a kenyerüket.
Napi 100 ezer megvan
Viki az ország keleti feléről érkezett nagy tervekkel és álmokkal a fővárosba, aztán az utcán kötött ki.
– Négyezer a francia, hatezer a szex, nyolcezer a komplett – ezt legalább másfél tucat nyelven el tudom mondani. Három helyen mehet a fuvar, pár perc alatt végzek. Aki szobát akar, 15 ezerért félórát kap, ezen felül még háromezer a panzió bére. Egy szalonban sem sokkal magasabb a tarifa. A napi átlagom 8-15 vendég. Részeggel nem bajlódok! Nem tud elélvezni, aztán balhézik. Megmondom az őszintét: napi százezer is összejön. Hat hónapja dolgozom Budapesten. Kétkezi munkával havi hatvan jött össze, aztán az se. Létszámleépítettek a régi munkahelyemen. Egy évig ültem a seggemen, aztán egy ismerős segített. A család úgy hiszi, felszolgálok. Sosem fázom, csodálkoznak is a palik. Csak a derekam hasogat a hidegtől télen, mert a bundából is kint a hasam.
Mindegy, ha nincs kedvem, nem jövök ki. A munkaidőm kettőtől kilencig tart, a csúcs négytől hétig fut. Kocsin hoznak, az egyik lány busszal jár. Védelmi pénz? Persze. Nem mondom meg, mennyi. Nyolcan dolgozunk, párosával állunk, így szeretjük. Zsebkendő, törlőkendő, gumi: sosem kapunk el semmi bajt. Barát? Este már nincs kedvem az egészhez. A kuncsaftjaink kedveskednek hamburgerrel, üdítővel, forró kávéval is. A rendőrök is ritkán kötözködnek, hiszen rendben a rendszeres orvosi vizsgálatot igazoló egészségügyi könyvünk. Jövő tavasszal lakást veszek – még egy év, aztán pihenek. Addig betanítom egy barátnőmet is. Megkeresett, hogy nincs pénze. Húszévesek vagyunk, földik.
Otthon űzi az ipart
Amszterdamban a világhírű vigalmi negyedben piroslámpás házak, bárok, kaszinók, pornó mozik, szexshopok, na és a kirakatban magukat kínáló lányok várják a kielégülésre vágyó urakat. Itthon törvény tiltja a nyilvánosházakat. A finomabb igények kielégítésére maradnak a magánlakások, például Szandié.
– Az éttermem két éve ment csődbe, csak a rajtam lévő ruhám maradt meg. Volt más választásom?! Harminckét éves vagyok, öt nyelven beszélek, de hol talál ma egy nő igényes, jól fizető munkát?! Nettó kétszázezerért elmennék dolgozni, de 70 ezerért már nem mehetek: csak az albérlet 90 ezer, és enni is kell. Ha szerelem nélkül összeállnék valakivel, az mennyivel lenne erkölcsösebb?
A „bűnös prosti” képet a VIII. kerülethez, a hajdani kocsisorhoz kötik, ám a kívülállók nem ismerik azt az életet. Gyerekkoromban gyakran jártam az ott lakó nagyszüleimhez, jóban voltam a környékbeli örömlányokkal. Ha fázol, egy ilyen lány szó nélkül kibújik kabátjából, és rád adja. Én se távoztam tőlük sose apró ajándékok nélkül.
Mikor a sorsom közéjük sodort, kíváncsiságból elmentem pár kupiba – hét helyen nem is fizetnek a lányoknak. Az ügyfélköröm? Ésszel szerveztem. Nincs stricim, magam intézem az ügyeimet, bérelt lakásban fogadom a férfiakat. Sokuknak a vágynál nagyobb a lelke. Feszült. Munkahely, társaság, család – a mókuskerékből menekül valami szokatlanba.
Nálam lazító masszázs, nagy beszélgetés, esetleg sakkparti várja. Az aktus csak pár perc. A lányom, a családom nem sejt semmit. Ahogy tudok, nyom nélkül tűnök el a prostitúcióból.
Vannak nők, akik egzisztenciális biztonságukhoz az utat kizárólag a férfiakban látják. Magyarországon a kitartottságról szóló rendelkezések több törvénybe is bekerültek, bár 1913 óta lényegében nem változtak. A joggyakorlat megosztott: az egyik irat szerint a kitartó és a kitartott „rendszerint közös megegyezéssel folytatja bűnös tevékenységét (ami jelenleg szabálysértésnek minősül), a törvényi tényállás megvalósítása már akkor teljes, ha az elkövető akár részben és csak egy személlyel tartatja ki magát”.
escortlanyHavi 300-400 ezer…
Annamari sosem szégyellte szeretői státuszát. Mindent megkap, amire szüksége van. Már elképzelni se tudja, hogy a „barátja” és a pénze nélkül éljen.
– Nem vagyok kurva! Nyíltan vállal a barátom. Kellett a pénz, az országnak ebben a sarkában sokan nélkülöznek. Amikor már nem bírtam kopott falusi házunkat, a két öcsém nyavalygását, szüleim rossz kedvét, beköltöztem albérletbe a városba. Felszolgáló, aztán pultos lettem egy olyan étteremben, ahová sok gazdag pasi járt.
Ettek, közben megbeszélték az üzletet: szeszgyártás, borhamisítás, olajszőkítés, drog- és fegyverkereskedelem – akkor, 1992 tájt egy-két év alatt rengeteget kerestek az ügyesek. Persze zsiványságokkal, egy-két év börtön belefért. Hamar akadt közülük barátom. Több is. Vállalkozók, sportolók. Ma is röhögök, ha látom a tévében nyilatkozni egyiket, másikat: csak a család számít…
A szép, fiatal barátnő olyan, akár a luxuskocsi: mutatja, milyen vastag a delikvens pénztárcája. A pasik versengenek, ki tartja jobban a szeretőjét, ki költ többet rá.
Kézről kézre járnak, nekem pár év alatt nyolc szponzorom akadt. Volt, hogy egyszerre több is. Tudtak egymásról, a másikra licitálva, nevetve adták a tízezreseket.
Az egyik beköltöztetett egy rokona házába, amit aztán papíron megvettem tőle, magyarul nekem adta. Hetente egyszer, legfeljebb kétszer, háromszor jött, egy-két órát maradt. A tárgyalásaira elkísértem olykor, és a hosszú hétvégének vagy nyaralásnak álcázott üzleti megbeszélésekre. Akár a többi lány… A feleségek tudtak a dologról. Elfogadták.
A pasi kinézete, kora nem számít. Az ágyban? Mint minden pali: csak azt akarja, hogy leszopják vagy dugjon egyet gyorsan, aztán rohan. Mostani barátom ötvenes, lóképű, de jó karban van, és öt éve tart ki mellettem – mások évente, fél évente váltják a szeretőjüket. A felesége tündéri nő, imádja, de engem is szeret. Tuti, hogy vannak alkalmi partnerei is, az ő dolga. AIDS-tesztet még sosem csináltattam, nőgyógyászhoz úgy járok, akár a többi nő.
Alibiből a barátom egyik éttermében dolgozok, gyakorlatilag sehol. Fodrász, kozmetikus, pedikűrös, edzőterem, bevásárlás – már vége is a napnak. Hogy bírják ezt mások munka, család mellett?! Havonta legfeljebb 300-400 ezret kapok, ennyi a rezsim, félretenni nem tudok. Persze különajándékok járnak: régen ékszert, kocsit kaptunk, újabban a cicicsináltatás a menő.
Ahogy telnek az évek, egyre több pénzbe és időbe telik, hogy jól nézzek ki. Megszoktam a jó életet. Egy a kérdés: még meddig tarthat?! Jövő hónapban töltöm a 34-et. Az a baj, hogy az évek során életképtelen lettem a barátom és a pénze nélkül, közben rengeteg szép, vékony, fiatal pályázik a helyünkre!
telefonszex2Élvezz velem! Hívj most!
Ilyen, és ehhez hasonló felhívásokkal hirdetik magukat a telefonszex-szolgálatok. Vajon kik vállalnak ilyesmit? Teljesen átlagos lányok, asszonyok, akik munka után, mellékesként vállalják négy-hat órán át a telefonszexet. Mert kell a pénz, és ezzel tisztességesen kereshetnek. Gyönyörről, élvezetről az ő részükről szó sincs.
50-60 ezer jön össze
A huszonhét éves Gabi kisbabája mellett, „házimunkaként” vállalt telefonszex-szolgálatot, hogy kiegészítse a gyest és a gyedet. Férje szerint szexuális életük javult, amióta neje így szerez egy kis plusz pénzt.
– A telefonos buli addig megy, amíg itthon vagyok a gyerekkel. Az emelt díjas számot átirányították az itthoni telefonomra, vagyis ez amolyan házimunka. Első a kicsi, etetéskor, altatáskor némára állítom a készüléket. Ezért a tulaj nem tol le, csak presztízsből üzemelteti a szextelefont. Akad nap, hogy senki sem csörög rám, máskor öt, tíz, tizenöt hívás is érkezik. Különösen ünnepek előtt hívnak sokan. Az alapbéren túl – mondani sem kell, nem vagyok bejelentve – a forgalom után fizetnek, de legfeljebb 50-60 ezer jön össze. Aki 16 órás szolgálatot tart, az 90-100 ezret is megkeres.
Akadnak ilyenek a nagy cégeknél. Ott irodában, farostlemezzel leválasztott boxokban ülnek egymás mellett a nők, a korombéliektől a hatvanasokig. Legtöbben munka után, a konyhapénz kiegészítésére vállalják.
Párom tud a dologról, de nem bánja. Sőt! Azt mondja, legalább nem unatkozom, és talán fejlődtem is valamit az elmúlt időszakban. Olykor tényleg olyan pozíciókat javasolnak, amikről nem is álmodtam, hiszen mi a párommal teljesen hétköznapi szexuális életet élünk. Tökéletesen tudom kezelni a palikat. Ritkán szemétkednek, az aberráltaknak a hallott stílusban válaszolok, ha nem nyugszanak, leteszem a kagylót.
Alapesetben elmondom, hogy nézek ki, pontosabban hogy néz ki az a cica, akivel enyeleg. Aztán levezénylem az akciót, közben általában végzem az aktuális feladatom – port törlök, főzök, miegymás. Mire a vendég elkészül, nálunk is kész a vacsora.
Húsz perc a csúcsig
Gabriella olyan céget vezet, amely a lelkisegély-szolgáltatás és a horoszkóp-vonal mellett telefonszexet is kínál. Van rá kereslet.
– Komoly, modern telefonrendszert vásároltunk, számítógépes programokat írattunk, sok-sok millióból indult be az emeltdíjas telefonszolgáltatás. A horoszkóp, lelki segély és boszi-rovatok mellé hamar bekerült a telefonszex is, hiszen állnunk kellett a versenyt a konkurenciával. Nem akartunk túl nagy részt kanyarítani az erotikus szegmensből, ezért csak egyetlen lányt alkalmaztunk. Ez a műfaj szerintem szükséges rossz, akár a prostitúció, de tisztább, tisztességesebb.
Aki rászokik sok tízezret elenyeleghet egy hónapban, de akadnak bliccelők is. A legádázabb nem fizetők (több tucatnyian vannak) feketelistára kerültek. A program részben ezért tilt le húsz perc csevegés után. Akinek ennyi kevés, újra tárcsáz. Sok a törzsvendég, de még többen csak szórakoznak: nem szólnak bele a kagylóba, vagy pár másodperc után lecsapják.
Kiélik, hogy itt arc nélkül, azonosítatlanul lehet rosszalkodni. Egy éve elterjedt az internetes interaktív peep-show – ma már semmi sem elég! A látvánnyal a puszta hang képtelen állni a versenyt. Kiszállunk a boltból.
Tudnivalók:
Prostituált: aki ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújt. Ha nem rendelkezik orvosi igazolással, amely tanúsítja, hogy nincs szexuális érintkezés útján terjedő fertőző betegsége, szabálysértést követ el.
Szexuális szolgáltatás: a prostituált olyan tevékenysége, amely a szolgáltatást igénybe vevő vágyának felkeltésére, illetve kielégítésére szolgál.
Forrás: az 1999/LXXV. számú, a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő jelenségek visszaszorításáért hozott törvény.

Bulvár és celeb szexhírek

megan-fox-melleiLe kellett állítani a Szex és New York forgatását
A sztárokat megrohamozó rajongók miatt félbe kellett szakítani a népszerű szappanopera második filmváltozatának forgatását.

Megan Foxnak nem megy a szex!
A legszexisebb hírességnek választott sztár egyáltalán nem találja magát vonzónak és kívánatosnak. Ráadásul Megan Foxnak a szexszel is problémái vannak.

Carrie Bradshaw kirúgta Manolót?
Az első ruhák a Szex és New York második részéből! New York Szex és New York lázban ég: a héten kezdték forgatni a kultikus sorozat mozifilmváltozatának második részét. A stylingért ismét Patricia Field felel, Manolo Blahnikot viszont mintha páros lábbal rúgták volna ki.

Prostik, pia és szex a nagykövetségen
Képek csak felnőtteknek! Prostituáltakat és alkoholt vittek be a szállásukra az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének őrzésével megbízott magán biztonsági cég emberei; viselkedésük miatt az amerikai külügyminiszter is felháborodásának adott hangot.

Tények és tévhitek a fertőző nemi betegségekről
A nemi úton terjedő betegségekről olyan sok téves információ kering a fiatalok körében, hogy nem is csoda a megbetegedések egyre növekvő száma. A fertőzésekkel a herpesszel, a klamídiával, a HIV-vel – szemben való védekezés legbiztosabb módja egyértelműen az önmegtartóztatás. Ha azonban mégis a szex mellett voksolsz, feltétlenül tudnod kell mi igaz, s mi nem a fertőző nemi betegségek háza táján.